Ironman

"AKINEK NINCSENEK TELJESÍTHETETLEN ÁLMAI,  ANNAK A TELJESÍTHETŐK SEM VÁLNAK VALÓRA SOHA."

Kropkó Péter barátom immáron sokadszorra bizonyította példája inspiráló, és nagyon tanulságos közép és felső vezetőknek egyaránt. Legutóbb múlt héten, pénteken tartottunk egy motivációs szemináriumot ahol a számomra már jól ismert történetein túl új élethelyzetéről is beszélt.

Péter leginkább arról ismert, hogy  az Ironman táv 12 szeres bajnoka és 51 alkalommal indult el 3,8 km úszni, majd 180 km kerékpározni, és utána még levezetésképpen lefutotta minden alkalommal versenytársaival együtt a maratoni távot. Ami sokaknak olyan cél, amit életükben egyszer szeretnének teljesíteni, Ő ezt hivatásszerűen űzte. Amikor megismertem annyira inspiráltuk egymást, hogy könyvet is írtunk a pályafutásáról.

Ma egy hete hallgattam arról miként vállal felelősséget manapság is, immár az élsporton túl, mások számára elérhetetlennek tűnő célokért.  Ismét megerősödött bennem az a meggyőződés, hogy ha valaki igazán elköteleződik valami iránt, akkor azt el is fogja érni. A többiek, akik pedig csak próbálkoznak lépéseket tenni a vágyaik irányába, csoszognak azon az úton ahol tempósan haladni is lehet. 

Elkötelezett vagyok az iránt, hogy Péter és a hozzá hasonló emberek példáját továbbra is minél több embernek megmutassam, és magam is követőjük legyek.

NEM AZ Ő SARUK!

Párhuzamos világokban élek…

amelyek a hagyományok törvényszerűsége szerint ritkán keresztezik egymást.

Elsősorban tréningeket tartok, heti öt-hét napban, változó témakörben. A helyszínek közt nem ritka a párszáz kilométer távolság.  A maradék időben létezem a családom és a barátok számára, és igyekszem megélni az alkotás örömét versben, zenében, képekben. Közben pontosan tudom, ha nem mozgok minimum heti háromszor, akkor nem fogom tudni vinni ezt a tempót.  A repülés, ami leginkább elmarad a mindennapokból, mert bár minden olyan időszakra, amikor repülőgép közelbe tudok kerülni, foglalok egy bérelt repülőt. A tréfáját viszont az időjárás játssza velem, így hiába van gép és hiába vágyom elszakadni a földtől, maradok talaj közelben és kémlelem a borongós eget.

Annyi élmény ér nap, mint nap, amellyel köteteket lehetne megtölteni. Éjszaka leülni a gép elé, nem igazán kecsegtet nyugodt alvással, pihenni pedig nagyon kell, hogy másnap ismét adni tudjak.

Holnap egy prezentációs tréning résztvevői várják tőlem, hogy előremozdítsam őket.  Megyek is aludni, mert most ez a legfontosabb. Hiszem, lesz még időm megfutni a saját köreimet. Mostanában elsősorban mások előremozdítása a feladatom. Nagy ajándéka a sorsnak, hogy miközben csapatok és vállalatok céljait szolgálom, önmagam sem maradok egyhelyben. 

Megasztár - X Factor

Nehéz szó nélkül hagyni a szombat estéket, amikor is énekes tehetségkutató versenyek töltik meg a kereskedelmi csatornák műsorait.  

Egy dologban markánsan különböznek a többitől, nem csak szórakoztatnak, de reményt és felületet adnak tehetséges és tehetségtelen magamutogató embereknek egyaránt.  Őszintén remélem, nem az önkritika hiánya, hanem a buli és tévében szereplés vágya hajtotta azokat a jelentkezőket, akik az énekhang teljes hiányáról tettek tanúbizonyságot.  Bár belátom, számtalan hanghordozón hallható, amint a tehetségtelenség szorgalommal és stúdiótechnikai bravúrokkal párosul. Tehát még belőlük is lehet közismert „énekes”.

Az előadói produkciókon túlmutatva bulvárosan felvillantanak néhány percben vagy pár másodpercben emberi sorsokat. Képesek a történetekkel könnyeket fakasztani és megnevettetni egyaránt, ügyes.

Nem igen tudok más olyan műsorokat említeni, amelyik népszerűségnek is örvendenek és egyértelmű értékeket is felmutatnak. Ráadásul nem az agyon reklámozott népszerűségükből élő emberek újabb akciója a reflektorok önmagukra irányítására, hanem javarészt eddig ismeretlen arcok frissítik fel a tévék képernyőin keresztül a nappalik hangulatát.

Azt is láthatjuk milyen muzikálisak a romák. Jó lenne, ha a szórakozóhelyeken nem a rádiók által sugárzott angolszász zene harsogna, hanem mint az „én időmben”, élőzene szólna mindenfelé. Valószínűleg a genetikán kívül az is szerepet játszik a romák átlagfeletti muzikalitásában, hogy gyerekkorban már sok muzsika veszi körül őket és belenőnek a zenélésbe.

Jó lenne, (bár valószínűleg túl sokat akarok, amikor erre vágyom) ha nem a leendő „sztárt” hanem az önmagát őszintén megmutató, saját üzenettel rendelkező előadók kerülnének be a köztudatba a műsorok közreműködésével. Nem szerencsés, ha újra érvényesül a kereskedelmi elv, miszerint találjunk tehetségeket, faragjuk őket piacképessé és ültessük fel őket valamelyik piacképes trend gyorsvonatára. Amely gyorsan fel és eltűnik.  

Az értékrendem szerint Presser Gáboron kívül mindegyik stábtag, aki a képernyőre kerül, túljátssza a szerepét. A két műsor zsűrijének és műsorvezetőinek megítélésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni, nekik műsort kell csinálniuk. Teszik is a dolgukat. Nagy érdeklődéssel hallgatnám bővebben, mit mondanak, tanítanak azoknak, akikkel együtt dolgoznak a mindennapokban. Mindegyiküktől lenne mit tanulni, sajnos az eddigi műsorokból ezek a háttérértékek nem igazán szivárogtak át a felszínen.

Továbbá nagyon szeretnék olyan műsorokat is ahol nem a sztárság a cél és a követendő út a fiatalok számára. Hanem a zene szeretete, az önkifejezés felszabadító öröme, az alkotás katarzisa kerülne a fókuszba. Azzal, hogy a két műsor befejezése után lesz 4-8 produkció, ami pár évig a felszínen marad, nem leszünk sokkal előrébb.  Amikor nyerteseket generálunk azzal megsokszorozzuk a vesztesek tömegét is.  Minden leütött hang a zongorán, vagy dallam, amit eldúdolgatunk, növelheti bennünk a kiegyensúlyozottságot, ha elsősorban nem azért tesszük, hogy csodáljanak minket érte.

Egy biztos, minden megasztárban megvan az X faktor, de nem kell minden tehetséges X-es embernek megasztárrá válnia.

Nekem Rúzsa Magdi a legpozitívabb példa az elmúlt évekből. A tehetségét hiteles saját dalokban csillogtatja, élőzenekarral a háta mögött. Szerényen, emberien, szerethetően.  Sok hasonló értékrendű X és Mega felfedezetteket kívánok magunknak!

Egy praktikus javaslat: felvételről nézd a műsorokat, mert így át tudod tekerni a reklámblokkokat.

Időtakarékos módszer! 

Dr. Csernus Imre - A FÉRFI

Most értem a könyv végére, és jó szívvel ajánlom ezt a hasznos és szórakoztató olvasmányt mindenkinek.

Íme, néhány idézet a könyvből kedvcsinálónak:

„A valódi önbizalmat mindig csak olyan dologgal lehet elérni, amitől fél valaki. Mert az ilyen megmérettetéseknél (...) ott van a félelem is, hogy sikerül-e. De ha ezt valaki megteszi, akkor a félelmeit is legyőzi. A félelmeket legyőzni: ennél nagyobb megmérettetést én nem ismerek.”

„Az önbizalmat mindenki csak saját magának adhatja meg, és csak úgy, ha megdolgozik érte, ha megoldja az előtte álló racionális és érzelmi konfliktusokat. És mindezt következetesen, napról napra megteszi.”

„A jó és a rossz mindig együtt jár, az egyik nincs a másik nélkül. A fájdalom elfogadása után fog jelentkezni a jó. Ha valaki a fájdalmat nem akarja elfogadni, akkor ezzel eleve kizárja a fejlődés lehetőségét is. Mert a fejlődés mindig fájdalommal jár.”

„A kudarc az az állapot, amikor az illető zsebében volt az energia, amellyel megoldhatta volna a kihívást, azonban a lustaság, a gyávaság, a kifogások keresése, a hanyagság, a tunyaság, a nagyképűség, az önzés, stb. erősebb volt, így nem tette bele mindazt, amit tudott volna. Így a nap végére marad a keserű szájíz, valamint a folyamatos önmarcangolás, hogy miért nem tette bele. A nem sikerült meg azt jelenti, hogy valaki megtett mindent, amit tudott, azonban azt is tudja, hogy emberből van, és nem sikerülhet minden. Ha ő becsülettel mindent beletett, mindez persze rosszul esik, de a nap végére nem marad lelkiismeretfurdalása, így nyugodtan alszik.”

„A szabadság nem az, hogy valaki vállalja a felelősséget - a szabadság ott kezdődik, amikor valaki vállalhatja a felelősséget. A vállalhatja azt jelenti, hogy lehetőségünk van legalább kétféleképpen dönteni. Lehetőségem van másként élni. Ez a szabadság.”

„Ha valaki tud úszni, akkor teljesen mindegy számára, hogy az előtte elterülő víz öt vagy ezer méter mély, pontosan tudja, hogy ha úgy dönt, mind a kettőbe bele mer ugrani. Tudja, hogy az ezer méteres vízben is csak körülbelül két-három métert fog süllyedni, és aztán a fizika törvényszerűségeiből adódóan fel tud majd úszni a felszínre. Az emberek a nagy kékség előtt állva sokszor elfelejtik, hogy tudnak úszni, és nem mernek beleugrani. Pedig a sarkukban már ott van egy csaholó kutyahad... De akkor sem ugranak bele, és hagyják, hogy felzabálják őket a félelmeik.”

„Az élet valójában megállás nélkül ugyanazt a szintű megmérettetést nyomja elénk, hogy valahogy megoldjuk. Csak mi gondoljuk, hogy azok egyre nehezebbek. Valójában nem... Mert nem a probléma nehéz, hanem a személyiségszerkezet merevedik az idő múlásával.”

„Sokan úgy szeretnének konfliktusokat megoldani, hogy még csak nem is ismerik az értelmi intelligencia törvényszerűségeit.”

„Ha a döntést indulati tényezők befolyásolják, abból mindig rossz döntés lesz. Tekintet nélkül arra, hogy gyorsan vagy lassan hozza meg valaki.”

„A büszkeséget rendszeresen összekeverik a nagyképűséggel. (...) A büszkeség az én szememben egy olyan tulajdonság, amit valaki akkor tud elérni, ha szívvel-lélekkel megéli az életét, mind racionális, mind érzelmi szempontból. A büszkeség a gerinc tudata.”

„Azt hiszem, a hiteles férfi vagy hiteles nő egyik alapfeltétele az, hogy amikor egyedül van, akkor is jól érezze magát a saját bőrében. Akkor is jól el tudja tölteni az időt önmagával.”

„A bizonytalanok mindig mindent túlbonyolítanak.”

Keresztben jégeső bombázza szét azt, amit láttam…

Nagyon ritkán élek meg hasonló töménységben ennyi visszahúzó, hátráltató erőt  mint mostanában. Az jellemzően ismétlődő szituáció, egy-egy tréningszezon vége felé a szervezetem betegséggel jelzi, hogy itt lenne az ideje már megállni és pihenni. Az évek alatt elég jó hatásfokkal megfigyeltem a jelzéseket, majd megtanultam megelőzni a betegséget, hogy a szabadságom első szakaszát ne lábadozással kelljen töltenem.

Most is egészséges vagyok, így végül is nincs igazán nagy gond, de a helyzet mégsem egyszerű.

Ott indult az egész, amikor három hete nem sikerült elsőre letennem a pilóta elméleti vizsgát.

Az egész szituációt méltatlannak és kiszolgáltatottnak éltem meg. Annyira sok negatív véleményem lett a rendszerrel és az egész folyamattal kapcsolatban, hogy inkább nem idézem most fel részletesen, mert kicsit sem vagyok már objektív. Szubjektív érzéseim alapján pedig senkit nem szeretnék megbántani, vagy kellemetlen helyzetbe hozni. Az illetékeseknek elmondtam, amit gondolok, azt kezdenek vele belátásuk szerint, amit akarnak.  A hatóságnál és a pilóta iskolában dolgozók hozzáállása és embersége nem megkérdőjelezhető, azt ezúton is köszönöm.

Az tény viszont, hogy alázatból sikerült leckét vennem, hiszen a munka mellett heti 2-4 estét és gyakran éjszakát töltöttünk együtt Podival , hogy felkészüljek a hirtelen megváltozott vizsgafeltételeken való megfelelésre.  A második alaklommal is csak részsikert könyvelhettem el, mert egy témakörből ismét elcsúsztam.  Most csütörtökön ezt az utolsó akadályt is sikerült magam mögött tudni. Mindenki nagyon örült és gratulált, csak belőlem hiányzik a boldogság érzése.

Túl sokáig, túl sok időt, túl sok energiát, minden túl, túl, túl…

Többször elgondolkodtam a vizsgával kapcsolatban azon mi mennyit ér meg számomra. Egy vadászpilóta, egy űrhajós meg pláne rengeteget tanult és eljutott oda ahová készült. Viszont nagyon korlátozott ideig élvezhette az űrutazás vagy a hangsebességgel történő repülés élményét.  Nekem még kb. 20-30 év hobbyrepülésre megnyílt most a lehetőségem ezzel a vizsgával.

Közben további akadályozó tényezők is jelentkeztek. Apró pici jelzések ezek, amelyek mind abba az irányba mutatnak: állj már le! Az email szolgáltatónk frissített valamit a rendszerén, így lassan egy hete nem tudok biztonsággal levelezni. Először észre sem vettem, hogy napok óta nem kapok levelet. Csak amikor kezdtek érdeklődni, hogy megkaptam?  Akkor tűnt fel a hiba. Küldeni még most is csak esetlegesen tudok, pedig már többször beállították. Két telefonom egyszerre merült le, hogy biztosan ne érjen el senki. Az utolsó vizsga előtti napon pedig indulás előtt nem találtam az autóm kulcsát, ami még soha nem fordult elő velem, nem is tudtam a saját kocsimmal utazni, más megoldást kellett találni. Most csütörtökön, amikor este hazaértem a „sikeres” vizsgáról, jött a hír, miszerint Szegeden egy vitorlázó repülőgép kamionnal ütközött.  Elég jól kifejlesztettem a képességet, hogy függetlenítsem magam azoktól a dolgoktól, amelyeket nem tudok befolyásolni és azokra koncentráljak, amelyekre valóban hatást tudok gyakorolni. Ez a hír most mégis nagyon érzékeny állapotban talált.

 Két biztos menekülési útvonalam van a napi terhek elől, vagy kifutom magamból vagy kiéneklem a feszültséget. Most a gitárom és egy Bereményi Géza - Cseh Tamás –Másik János által jegyzett dal, hömpölygő hullámain tomboltam ki a bennem lévő vihart.

Bereményi Géza – Cseh Tamás – Másik János:

Keresztben jégeső

Egy alkonyattájt, még mielőtt szétmegy minden, 
S körvonalakból kivetkőznek minden tárgyak, 
Hetek után elhagyni jó az üres szobát, 
Egyetlen dobbantás, gyerünk a városba, rohadt világ! 

Utcán láthat nyitott kabátban, ki sír utánam, 
Félthet engem, ahogy futok ott, nyitott kabátban. 
Elém ha áll, én akkor is, gyerünk tovább! 
Megszerzem akkor is, ha belepusztulok, az éjszakát! 

Ki látott engem, mit tud rólam, úgy elbújtam, 
Mit gondoltam üres szobámban egymagamban? 
Most jókedvem lesz, jó kedvem lesz, akkor is jókedvem lesz. 
Valaki elpusztul, talán az én leszek, de jó kedvem lesz! 

Befele mész, menj hát bele, be a sötétbe! 
Vége nem lesz, hiába tudod, hogy mi a vége. 
Menj hát fiú, így bíztatom kabátomat, 
Hetek után az üres szobából, ha kiszalad. 
Menj hát fiú, így bíztatom kabátomat, 
Hetek után az üres szobából, ha kiszalad. 

Befele mész, be a sötétbe, éjszaka van. 
A legjobb barátod vagyok, fizess, ha van! 
Micsoda világ, a szememet szúrja, szúrja, mit látok ott. 
Fizess, fizetek neked egy konyakot! 
Rég nem találkoztunk, én szeretlek titeket! 
Rajta fiú, tudom, hogy ügyes vagy, ugorj át engemet! 

Mi van a tükörben? Nézz oda, mert én nem merek! 
Valami bárány, valami bárány, ha nem tévedek! 
Túl jó, nem gondolod? Túl jó. 
Most hajó vagy bárány? Nem bárány, hajó.  

Befele mész, be a sötétbe, éjszaka van. 
Mi van? Mi van? Mi van? Mi van? 
Mi van? Mi van? Mi van? Mi van? 
A legjobb barátod vagyok... ha van! 
Micsoda világ, a szememet szúrja, szúrja, mit látok ott. 
Fizess, fizess, fizetek neked egy konyakot! 

Kivánom másnak, hogy felébredjen üres szobámban, 
Keresztben jégeső bombázza szét, azt amit láttam. 
Számban az íz, valami íz, és nem múlik el. 
Ágyamon felülve levetem a kabátomat. 
Számban az íz, valami íz, és nem múlik el. 
Ágyamon felülve levetem a kabátomat. 
Számban az íz, valami íz, és nem múlik el. 
Ágyamon felülve levetem a kabátomat.

Videó: Keresztben jégeső Cseh Tamás - Másik János

30 év telt el a két pillanat között

Igen, tudom, most egész mással kellene foglalkoznom, de tartok attól, hogy a holnap történései elsodorják azokat a gondolatokat, amelyeket most fogok lejegyezni.

Úgy közeledett felém a lehel téri metrómegállóból felfelé jövet, mint akinek minden lépését meg kell fontolnia. Egyik láb a másik után, majd ismét az egyik…

Idős emberek csúszós úton szoktak ilyen elővigyázatossággal közlekedni. Annyira ellenpontja volt az én igyekezetemnek,  nem tudtam nem észrevenni. El akartam kerülni a leizzadást, ami 35 fokban és üzleti viseletben nem könnyű, ezért szaporán, mégis amolyan optimumon igyekezetem a metró felé.

Összeakadt a tekintetünk, és azonnal megismertem! Egy enyhe fejbólintással és mosollyal köszöntöttem, azzal az óvatossággal tettem mindezt, hogy csak akkor kelljen neki visszabiccentenie, ha kedve van hozzá. Nem volt hozzá kedve, vagy észre sem vette a jelzést, mindegy. Engem alaposan elgondolkodtatott amit láttam.

Utoljára kb. harminc évvel ezelőtt kipirult arccal, lelkesen kértem tőle autogramot, többszázad magammal, akik a kiválasztottak közé tartoztunk, mert találkozhattunk vele. Amikor a közlekedési múzeum mellett volt az irodánk, ereklyeként tekintettem arra a kabinra, ami hazahozta az űrből.

Kamasz koromban a hőst, a kiválasztottat, a példaképet láttam, ma pedig egy óvatosan lépdelő hétköznapi embert.

Nekem az elmúlt három évtized fejlődést, tapasztalatot, sikert hozott. Neki vajon mit? Ő akkor fiatalon volt élete csúcspontján és azóta hol van? Elégedett vagy elégedetlen? Ha lesz harmadik találkozás Farkas Bertalannal az első magyar űrhajóssal, meg fogom kérdezni…

Remélem, nem mondok csütörtököt

Elmaradtam egy kicsit a blog írással, de meg tudom magyarázni. :o)

Pedig rengeteg remek dolog történt az elmúlt egy hétben.

Ezen a héten, csütörtökön lesz a PPL  „pótvizsgám” , amely teljesítése már hónapokkal ezelőtt  volt aktuális. Először a hatóság nem tudott fogadni, mert nem volt már szabad hely a vizsgára, majd 5 hétig nekem nem volt szabaddá tehető napom, majd 3 nappal a vizsga előtt lemondták az 5 hete beírt időpontot, majd rá egy hétre a két hónapja megjelent tankönyvből tettek fel kérdéseket, amelyeket nem tárgyaltak a féléves képzésünk során.  A korrektség kedvéért tegyük hozzá, az én felkészülésem is lehettet volna alaposabb, de…  

Nem volt helye ennek a szónak.. de.

Ha engedek az érzelmeimnek, itt most egy részletes beszámoló következne a vizsga körülményeiről és arról, miként éltem meg ezeket. Ugyanis lenne miről írni, ami szerintem a közvéleményt is érdekelné, sőt a hírekbe is bekerülhetne, de ezzel senkit nem mozdítanék előre, csak hátra. Sajnos magam is egy időre nehezebb helyzetbe kerülnék, bármennyire is jót tenne az igazságérzetemnek és az önérzetemnek.   

A döntésemet, miszerint együtt működök a helyzettel és nem megyek szembe a hatósággal, jelentős mértékben befolyásolta az a hozzáállás, amit az oktatóimnál tapasztaltam.  Nem csupán együtt éreztek velem a kudarcban, hanem ezen túlmutatóan vállalták, hogy „időrésekben”, tehát a munkaidőn túl esténként, sőt éjszakánként közösen végigvesszük az új kérdéseket.  Elég könnyű volt meggyőzniük arról, szakmailag ez biztosan nem válik a káromra. Hosszú estéken és alvásszegény éjszakákon túl azt mondhatom, tényleg hasznosak ezek a beszélgetések. Leginkább úgy tudom érzékeltetni a különbséget az elmúlt fél év és az eltelt közel két hét között, ha az egyéni coach, vagy a csoportos oktatás (nem tréning) közti különbséget hozom példának.  

Most hajnali fél kettő, most értem haza és bár fáradt vagyok, de hasznosnak érzem az energiát és az időt, amit a felkészüléssel töltök. Csütörtökön remélem, nem mondok újra csütörtököt.

Nem vagyok egy Ironman, sőt...

Nem is emlékszem mikor kerekeztem utoljára, pedig ma is nagyon jó volt nyeregbe pattanni. Ha csak egy mód van rá, szívesebben megyek gyalog vagy tömegközlekedéssel, vagy biciklivel, mint autóval. Ma végre ez is belefért az életembe, igaz a digitális leveleim java még mindig válaszra vár a számítógépemen és tanulni valóm is akadna a jövő heti vizsgára, de kocsi helyett a kerékpárt választottam a reptérre vezető úton, ami oda vissza 16 KM volt.

Amíg Kropkó Pétert nem ismertem, mondhatni a Péter előtti időkben, gyakran megmosolyogtam a magamfajta hobby kerékpárosokat, ha sisakban vagy speciális ruhában láttam őket szokványos kerékpárokon közlekedni.  Pár éve új kerékpárt vásároltam, telefonon kértem a legismertebb hazai Ironman-t, hogy segítsen tökéletesíteni, beállítani a gépet. A következő kérdést szegezte nekem: Sisakod már van? Nincs, de minek? Én nem száguldozom úgy, mint Te…

Amíg nincs sisakod, nem segítek, az első tuning a sisak, mondta. Ez volt, és ha jól emlékszem az óta is ez az egyetlen olyan dolog, amiben kategorikusan nemet kaptam tőle.  Túlbuzgóságnak éreztem a javaslatát és kényelmetlennek, ráadásul feleslegesnek gondoltam a sisakvásárlást.

Néhány napra rá, Emese kolleganőmmel beszéltünk telefonon, aki megtisztelt bizalmával és megosztotta velem, hogy Dávid fia kis sebességgel közlekedve egy lejtőn elesett a kerékpárjával és fejsérülést szenvedett az édesapja szeme láttára.  Szinte reflexszerűen kérdeztem: sisak volt rajta?

Van sisakja, de nem volt rajta, volt a válasz.

Még azon a héten megvettem azt a fejvédőt, amit  ma is viseltem. Sőt a családtagjaimat is igyekeztem ellátni ezzel a hasznos védőfelszereléssel.  Már aki kerékpározik közülük.

Tegnap átkerekezett hozzánk Ágota húgom a két éves Hannával, akinek a fején a gyermekülésben már sisak volt. Biztos vagyok benne, neki már ez lesz a természetes később is, nem kell majd győzködni a használatára.

Minden bizonytalankodónak üzenem, ha jó minőségű sisakot vásárolsz, az kényelmes, jól szellőzik, és ha úgy adódik, meg is véd.

Úgy vagyok vele, mint a biztonsági övvel, ha nem használom, hiányérzetem van.

Persze sose legyen szükség egyikre sem.

Szabad péntek ...

Ritka ajándék, amely alaposan felkavarta a terveimet, de igyekszem hasznosan felhasználni, ha már így alakult. Történt ugyanis, hogy 5 héttel ezelőtt beírtam a naptáramba a mai napot, mint a hatósági PPL elméleti vizsga időpontját.  

A repült óráim száma alapján már régen mehettem volna vizsgázni. Mivel csak csütörtökön van vizsgalehetőség, nekem pedig ez volt az első szabaddá tehető csütörtököm, amire nem volt tréning beírva, bejelentkeztem a mai napra a hatósághoz. 

800 kérdésből álló tesztkérdésekre kell készülni, ami javarészt fizika témakörébe tartozik, és a meteorológia is elég kiadós anyag.  

A vizsga időpontja előtt három nappal, tehát most hétfőn jelentkeztek a hatóságtól, a hírrel, miszerint most vették észre, hogy július 1 a köztisztviselők napja, és így ők ezen a napon nem dolgoznak. A legnagyobb jó indulattal sem tudom azt állítani, hogy nem lepett meg ez a hír. Miért nem tudták ezt 5 héttel ezelőtt?  Így átszerveztem az életemet és mához egy hétre megyek vizsgázni.

„Ha citromot kapsz, csinálj belőle limonádét!” Szól a bölcs tanács.

Ez a mai és holnapi nap mottója számomra. Túl a bosszankodáson, törekszem örömet és pihenést kihozni a mai napból és megválaszolni az elmaradt leveleimet is. Végül is kaptam még egy hetet a tanulásra, ki kell használni ezt a lehetőséget. A nap is süt!

Adok kapok

A hét első felében prezentációs tréninget tartottunk egy kollegámmal közösen egy vidéki szállodában.

A csapat azzal az ideális hozzáállással érkezett, amit a „mindent tudni akarok” gondolattal lehet leginkább éreztetni.  Sikerélményekben és önfeledt élményekben gazdag napokat töltöttünk együtt.

Kicsit sem éreztem úgy, hogy dolgozom, talán a tegnap esti fáradság jelezte csupán, sok energia kiszaladt belőlem, mégis nagyon jól esett. Legalább annyit kaptam tiszteletből, figyelemből, fejlődni akarásból, mint amennyit én igyekeztem adni a csapatnak. A szálloda munkatársai is őszinte lelkesedéssel tették a dolgukat. 

Egy szigeten jártam ahol mindenki úgy viszonyult a feladathoz és a másik emberhez, ahogy azt mindenhol és mindenkor tenni kellene. 

- nem is igen járok kocsival, inkább tömegközlekedem -

Most szólt a szerelő, elkészült az autóm. Na, végre! Mostanában relatíve sokat foglalkoztatott a gondolat: lecseréljem vagy sem? Azt pontosan tudtam, hogy elég sokat kell a jelenlegire költeni, hiszen nagy szerviz következik és az sosem olcsó, ráadásul még akad jó néhány alkatrész, ami elkopott.


Igyekszem döntéseimben racionális lenne, de mivel jellemzően mi emberek érzelmi alapon döntünk, majd törekszünk racionálisan megmagyarázni a döntésünket, nekem sem könnyű objektívnek maradnom.



Férfiembernél az autó mégis csak egy érzelmi kérdés. Minden olyan jármű, ami tetszik nekem és már ránézésre érzem, hogy „szeretném”. Alapvetően rosszul szerepeltek a megbízhatósági teszteken, magas a szerviz költségük, de „SZÉPEK”. :o) Amelyek pedig legendásan „jó” autók, azok számomra többnyire unalmasak, de megbízhatóan eltátják a funkciójukat.


Persze létezik az a kategória, amelyik szép is és jó is, de azok árai túl vannak az ingerküszöbömön. Meggyőződésem, hogy nem szabad olyan dolgot vásárolni, ahol a használati értéket felülírja a beszerzési érték. Nem szeretném az autót félteni, óvni, vigyázni, használni szeretném. A mostani kocsimat eddig négyszer törték fel, egyszer az én hibámból, mert benne hagytam az utastérben egy táskát és egy zakót, de a többi alkalommal csak próbálkoztak, hátha találnak valamit. Pedig ez csak az ismert Cseh autógyár kínálatából a legnagyobb kocsi és nem igazán feltűnő.

A méret az viszont ez esetben (is) fontos! Lehessen bele pakolni, kényelmes legyen, mert sokat utazom, és ha óvatosságom ellenére törik, legyen ami megvéd. A Superb alapvetően ilyen, ráadásul most lett kész a "nagyszervíz", úgyhogy marad is. Abban maradtam magammal, hogy ha adódik valami jó vétel, akkor bármikor készen állok a cserére, de túl sok időt és energiát ebben az évben már nem fordítok arra, hogy böngésszem az ajánlatokat. Ha belebotlok, akkor majd mérlegelek.
Az teljesen egyértelmű, hogy gazdasági válságos időkben új autót nem veszek, ezért utána olvastam a netten, mire kell figyelni egy, használ autó vásárlásakor. Rájöttem, hogy az is egy komoly szakma, mert annyi a buktató, hogy szakember ellenőrzése nélkül biztosan nem fogok dönteni. Hiszek abban, hogy a tanácsadók megérik a pénzüket… :o)

Ráadásul, amikor Pesten vagyok nem is igen járok kocsival, inkább tömegközlekedem vagy taxizom, ha nem tréning ügyben járok, akkor kerékpározom. Nyugodtabb, környezett kímélő és kiszámíthatóbb mintha autóznék.

Itthon pedig van egy öreg Lada Nivám, ami ugyan nem szép sem kívül sem belül és sajnos nem is környezetbarát, de férfias öröm vele autózni a terepen, szívesen használom.

Összefoglalva, nekem olyan jármű kell, ami kényelmes, biztonságos, tágas, nagy rakodó térrel rendelkezik, keveset fogyaszt (jó lenne egy hybrid),belül esztétikus, kívül nem feltűnő, reálisak a fenntartási költségei, alacsony az értékvesztése. Ha latyakos földútra tévedek vele, ne akadjon el, és akkor nézzen ki legjobban, amikor koszos. :o)

Ja és legyen benne egy magassági kormány, így ha dugóba kerülnék, csak felszállok…. :o)