Keresés ebben a blogban

2010. július 1., csütörtök

Szabad péntek ...











Ritka ajándék, amely alaposan felkavarta a terveimet, de igyekszem hasznosan felhasználni, ha már így alakult. Történt ugyanis, hogy 5 héttel ezelőtt beírtam a naptáramba a mai napot, mint a hatósági PPL elméleti vizsga időpontját.  
A repült óráim száma alapján már régen mehettem volna vizsgázni. Mivel csak csütörtökön van vizsgalehetőség, nekem pedig ez volt az első szabaddá tehető csütörtököm, amire nem volt tréning beírva, bejelentkeztem a mai napra a hatósághoz. 

800 kérdésből álló tesztkérdésekre kell készülni, ami javarészt fizika témakörébe tartozik, és a meteorológia is elég kiadós anyag.  

A vizsga időpontja előtt három nappal, tehát most hétfőn jelentkeztek a hatóságtól, a hírrel, miszerint most vették észre, hogy július 1 a köztisztviselők napja, és így ők ezen a napon nem dolgoznak. A legnagyobb jó indulattal sem tudom azt állítani, hogy nem lepett meg ez a hír. Miért nem tudták ezt 5 héttel ezelőtt?  Így átszerveztem az életemet és mához egy hétre megyek vizsgázni.

„Ha citromot kapsz, csinálj belőle limonádét!” Szól a bölcs tanács.

Ez a mai és holnapi nap mottója számomra. Túl a bosszankodáson, törekszem örömet és pihenést kihozni a mai napból és megválaszolni az elmaradt leveleimet is. Végül is kaptam még egy hetet a tanulásra, ki kell használni ezt a lehetőséget. A nap is süt!


Adok kapok

A hét első felében prezentációs tréninget tartottunk egy kollegámmal közösen egy vidéki szállodában.

A csapat azzal az ideális hozzáállással érkezett, amit a „mindent tudni akarok” gondolattal lehet leginkább éreztetni.  Sikerélményekben és önfeledt élményekben gazdag napokat töltöttünk együtt.
Kicsit sem éreztem úgy, hogy dolgozom, talán a tegnap esti fáradság jelezte csupán, sok energia kiszaladt belőlem, mégis nagyon jól esett. Legalább annyit kaptam tiszteletből, figyelemből, fejlődni akarásból, mint amennyit én igyekeztem adni a csapatnak. A szálloda munkatársai is őszinte lelkesedéssel tették a dolgukat. 

Egy szigeten jártam ahol mindenki úgy viszonyult a feladathoz és a másik emberhez, ahogy azt mindenhol és mindenkor tenni kellene.