Fly Team Kupa 2010 2.0

Péntek este volt lehetőségem egy speciális repülési manővert gyakorolni, ezzel is készülve a szombati célra szállás versenyre. Féklap nélkül leszállni igazán elegáns dolog, mivel lényegesen alacsonyabb sebességgel érintkezik így a gép a talajjal. Tizenkét leszállásból hatszor fékszárnnyal és hatszor nélküle értem földet. A gyakorlás során kiderült, hogy a türelem kilebegtetés közben is dicséretes tulajdonság. Bizakodással vártam a mai versenyt.

Mivel múlt héten elmosta az eső a repülős kalandot, ma ismét szombat ellenére korán keltünk és reggel nyolckor már a szegedi reptéren (LHUD) vártuk az eligazítást. Kicsit kicserélődött a csapat múlt hét óta, egyértelműen látszott, elfoglalt társaság, nem mindenki tudja két szombatra is elkötelezni magát a rendezvényre.  Körülbelül 8:30-kor ért véget az eligazítás. Amint kiléptünk az épületből, olyan párás hőség nehezedett a reptérre, mintha szaunába léptünk volna, ahol éppen most öntöttek vizet a kövekre.

Úgy tűnik az időjárás mostanában jelentős szélsőségekkel képes befolyásolni az életünket. Vagy ömlik az eső és elúsznak a házak, vagy a kánikula hatására párolog a víz. Majd mindjárt megnézzük a levegőből, miként alakult mára a talajvíz, hiszen mostanában mi vagyunk az ezer tó országa…

Elsőként kaptam meg a navigációs feladatot rejtő borítékot, amelyben volt egy trükkösen megfogalmazott útvonalterv, amelyet legalább négyszer el kellett olvasni ahhoz, hogy a szögmérőt egyáltalán érdemes legyen kézbe venni.  Találtam a borítékban még hét darab légi felvételt is, amelyeken az öt fordulópont és a rajt, meg a cél volt látható.  Volt ezek közt körforgalom, útkereszteződés, vasúti átjáró, híd a csatornán, de sehol egy jelentős templom, vagy egy nagy épület, vagy tó. Mindegyik beazonosításához pontosan kell navigálni és nyitva tartani a szemem. Az induláskor a gépben jöttem rá, hogy elfelejtettem szögmérővel kimérni az irányszögeket. A feladatkiírásban megadtak egy csomó irányszöget a szerkesztéshez. Nekem meg nem tűnt fel, hogy azokat nem lehet majd használni a repülés közben. Álmos is voltam, meg figyelmetlen is.  Mivel előre beosztott időrend szerint indultunk, nem volt már idő kiszállni és pótolni a hiányosságot.  Motorindítás, pályára ki és fel!

Az esélytelenek nyugalmával vágtam neki a távnak, nem törődtem az egész útvonallal, mindig csak a következő fordulópontra koncentráltam. Jelentősen megkönnyítette a helyzetemet, hogy ismerős települések környékén kellet megtalálni a fordulópontokat, így az első kettő után megnövekedett magabiztossággal fordultam rá a következő feladatra.  Mártély felett már biztosan látszott, túl gyorsan sikerült ideáig eljutni és büntető pontokra lehet számítani, ha 45 percnél korábban, érünk a célhoz.  Így volt idő néhány felvételt készíteni az áradásról és a belvízről. Nagyon foglalkoztat a légi fotózás, de már most látom, akik profi színvonalon csinálják, nagyon sokat áldoznak erre a tevékenységre, szándékaim szerint én maradok lelkes amatőr.

A verseny szabályai szerint nem szabad körözgetve eltölteni a plusz időt, ráadásul szívesebben haladtam volna az utolsó ponttól a cél felé, mert elég bizonytalan voltam abban, sikerül-e megtalálnom. Végül a kiírás szerinti 45 percnél haladtam át a célon.  Majd kiderül hány pontot vonnak le a körözgetésért.  Ahhoz képest, hogy az iránytűt abszolút nem használtam, mivel nem mértem ki az irányszögeket, elégedett voltam az úttal. A versenyszellemnek a nyomait sem sikerült felfedeznem magamon, de a feladat megoldás kihívása inspirált.

A fehértói halastavak felett következett az égre rajzolási feladat. Na, ilyet sem próbáltam még soha.

Voltak ajánlott figurák, de én egy violinkulcsot próbáltam felrajzolni az égre. A GPS képernyőjén lehetett ellenőrizni mit alkottam. Olyan lett, mint egy gyerek rajz. Megmondják  mit ábrázol,s  aki felismeri, annak jó, aki meg nem…

A tegnapi gyakorlás után fokozottan törekedtem a leszállást profin végrehajtani. Azzal a nehezítéssel, hogy kitették azokat a bokszokat, amelyekben ha sikeresen célra száll a pilóta a következő feladatban, annak pontértéke lesz a versenyben.  

Példaértékűen behelyezkedtem és belebegtettem, majd a jobb pontérték elérése miatt visszaengedtem a féklapot, hogy tovább a levegőben maradjak és így a magasabb pontszámot érő helyre érjek földet.  Sajnos túl sokat csuktam vissza a féklapból, így a gép repülni akart és elszívódott a földtől. Ezért muszáj volt átstartolni és egy szűk körrel megismételni a leszállást. Másodszorra nem érdekeltek a pontok, szépen és biztonságosan földhöz simítottam a gépet.

Húsz kérdés volt a tesztlapon, ami a versenyfeladatokhoz tartozott. Tizenhét kérdést helyesen sikerült megválaszolni, amit öt nappal az elméleti vizsga előtt kielégítő eredménynek tartok. Húsz perc volt a tesztlap kitöltésére és én kilenc perc alatt befejeztem.

Fontos tanulság a vizsgára: érdemes minden kérdést pontosan értelmezni!!!

Ebédre ismét finomat kaptunk, bár a nagy meleg miatt senkinek nem volt igazán étvágya. Öntöttük a fejünkre a vizet, nagy sikere volt a fagylaltnak is.

Sajnos elcsúsztunk az eredeti időbeosztástól és nem maradt időm végrehajtani a célra szállási feladatot. Amikor pedig vissza tudtam volna menni a reptérre, özönvíz szerű esőt bocsájtott ránk az ég.  

Jövőre újra Fly Team Kupa, ott a helyem!

Fly Team Kupa 1.0

Akivel csak találkoztam a Fly Team csapatából az elmúlt hetekben mindenki megkérdezte: ugye jössz?

Tették ezt azzal a hangsúllyal, amivel családtagok szoktak ebédre invitálni, visszautasíthatatlan lelkesedéssel.  Ugyan a Telecom meghívására ma Kapcsolat koncertre is hivatalos voltam, meg a jövő szerdai SPL vizsgára is készülnöm kell, de igent mondtam.  Nagyon kíváncsi voltam milyen csapat programot szerveznek a számomra meditációs elmélyülést nyújtó repülős élményből.

Már megint az időjárás packázik velünk gondoltam, amikor reggel a harmatos fűben igyekeztem a kocsi felé, nyolckor kezdődik az eligazítás, közös kávét és péksüteményt is beígértek a pontosan érkezőknek.  Nem túl gyakori, hogy olyan csoportos rendezvényen vegyek részt, amit nem mi szervezünk, ezért át tudom élni azok aggodalmát, akik sok munkával és lelkesedéssel létrehoznak egy rendezvényt, amit az időjárás aztán elmos. Igyekeztem optimistán érkezni és olyan arcot vágni, ami azt üzeni: menni fog ez fiúk!

Ritka ilyen korán ekkora tömeg a reptéren, ismerősök és új arcok is forgolódtak a társaságban, a tököli reptérről is elhozták az ottani gépeket, amelyek szépen letakarítottan kint álltak a hangár előtt. Olyan esküvői készülődés hangulat volt, tiszta járművek, ismerős ismeretlenek, kaja az asztalon, egyetek, igyatok.  Célra szállás, útvonal repülés titokzatos borítékok alapján, furfangos elméleti kérdések és az égre rajzolási feladat ígéretével figyeltük a híreket az időjárás változásairól. Nem nagyon biztattak minket, de azért mi bizakodtunk.  Jellemző rám, úgy szervezem a programom, ha valami időben csúszik, hasznosan tudjam elfoglalni magam, ezért beszaladtam a városba és elintéztem az ottani dolgomat is. Két feladat közt pedig az eget kémleltem, mit osztanak még nekünk a fentiek mára?

Csabi felhívott és elújságolta, hogy gyakorlónappá módosult a mai program, mert ha tudunk is repülni, az egész programot már biztosan nem tudjuk végig csinálni. Így jövő szombat lesz majd a mi napunk. Ma pedig menjek és gyakoroljunk a közelgő vizsgámra légtérfeladatokat.  Magam részéről ennek jobban örültem, mint a versengésnek, hiszen bár tudom a részvétel a fontos, de azért, jelentős rutinnal szívesebben versenyeznék. Ahogy közelítettem a reptér felé, már láttam az égen a gépeket szorgos egymásutánban elrepülni fejem felett. Amint kiértem a starthoz, már érkeztek is a célra szállás feladatot teljesítendő. Nem tűnt könnyű feladatnak. Mire sorra kerülhettem volna, az eső már szorgosan kopogott a gépeken.

 Csabi kiabált, gyere, szállj be! Minek, be kellene tenni a hangárba a gépet, nem? Pont azért, hogy repülj végre esőben is.  Csabira mindig lehet számítani, ha kalandorkodásról van szó.  A vizes gép nem igen akarta elhagyni a talajt, megháromszorozódott a felszállási úthossz és alig lehetett kilátni a plexin keresztül. Úgy tűnt, maradunk, de egyszer csak kisimult a rezgés, a levegőben voltunk.

Egy szűk kör a reptér felett alacsonyan nagy bedöntésű fordulókkal fűszerezve, majd egy misztikus földet érés, amely során nem tudtam eldönteni, miből látja Csabi, milyen magasan vagyunk a földtől.

Általában ha új manővert tanulok, az a szokás, hogy az oktató csinálja, de a kezem és a lábam a kormányokon van, hogy érezzem, mi történik. Most mindent elengedtem, mert annyira necces volt az egész, hogy úgy voltam vele, itt én csak figyelek. Annyira gyorsan történt minden, hogy izgulni és mérlegelni nem volt időm, ha lett volna, valószínűleg nem ülök be a gépbe, mert nem szeretem a felesleges kockázatot. Így utólag viszont el kell, ismerjem, nagyon érdekes és emlékezetes élmény volt, kár lett volna kihagyni.

 Évente kétszer eszem pörköltet, de ez a mai a sátorban miközben kopogott az eső a tetején, nagyon finom volt. A beszélgetések során számos „hasznos” információval gazdagodtam, pl. „előbb kell a nőt ágyba vinni, és csak utána repülni”.  Szóval jó volt a hangulat.

Jövő szombaton folytatjuk. 

A kudarc a legjobb tanító mester

Tegnap elmentünk repülni  egy Szeged – Nagymágocs – Szentes – Kiskunfélegyháza –Jakabszállás - Zsana útvonalra.  Természetesen ismét fontos tanulságokkal szolgált a kirándulás.

Kétszer „eltévedtem” Csabi szerint, ezt a magam részéről úgy finomítanám, nem pontosan tudtam hol vagyok. helytelenül neveztem meg az előttünk lévő települést, ami persze csak akkor vezetett volna eltévedéshez, ha utána másfelé megyek.  Mivel időben szembesített az oktató a hibával, nem mentem rossz irányba. Szóval nekem kegyes tévedésnek tűnt, Csabi meg morgolódott...

A hiba okát pedig abban találtuk meg, hogy nagyon bíztam abban, amit látok és kevésbé figyeltem rá, hogy tartsam az előre kiszámolt és felírt irányt az iránytű segítségével.  Tehát erre legközelebb fokozottan ügyelnem kell.

Útközben a szentesi reptér pályája felett áthúztunk, elképesztően vizes volt a talaj, nem tudom, mikor lehet majd oda leszállni. Volt egy kis plusz feladat, mert dolgoztak a vadászpilóták a kecskeméti reptér körzetében, így csak 400 méter magasan lehetett a körzetben repülni, így fokozottan figyeltem a magasságtartására. Ami csak azért volt különleges feladat, mert nem volt a gépben magasságmérő.

A polar futó órámban viszont van barommetrikus magasságmérő, így azt figyeltem. Jakabszálláson jól sikerült az átstart a beton pályán. 2.20 perc volt ez a kör és a végére eléggé elgémberedtem, ráadásul akadt némi forgalmi bonyodalom a leszállást illetően.  Ugyan elsőként érkeztünk a pálya közelébe, de mivel voltak nálunk gyorsabb gépek is, így hármas sorszámmal kaptunk lehetőséget a leszállásra.

A behelyezkedéssel semmi gond nem volt, kicsit magasan törtem a siklószöget, majd türelmetlen voltam a kilebegtetésnél, így süllyedés helyett elemelkedett egy kicsit a gép orra. Miközben a sebesség meg szépen elkopott, ha minden így maradt volna kb. 2 méterről huppantunk volna egyet, amit annyira nem szeret a futómű, meg Csabi sem.  Ezért féklapp vissza, gáz és egy büntető kör meg egy letolás következett. Másodszorra korrektül leraktam a gépet, de még elég sokáig hallgattam, jegyzem meg joggal, hogy ez azt ne máááááár…

Látta rajtam, eléggé befordultam a kudarcélménytől, annyit mondott: azért ez ne vegye el a kedved. Dehogy veszi, holnap Fly Team kupa!