Hangulatfestők

Nagyon régi tervem valósult meg ezzel az anyaggal. Nekem biztosan örök emlék lesz, és nagyon bizakodunk, hogy nyomot hagy abban, aki meghallgatja majd. 

December  10-től már a boltokban a Hangulatfestők cd.  Részletek itt: http://www.hangulatfestok.hu/

KARÁCSONYI SZERETETKONCERT

Közreműködik: 

Fidelio Kamarakórus

Hangdala kórus

Mantraspace Gyermekkórus

továbbá Bagdi Bella és zenésztársai: Bene János, Fekete-Kiss Sándor, Gánti Bence, Kovács Zoltán, Mihályi Éva, Petrok Marcell, Zsarnai Gábor

 

Műsorvezető: Paulinyi Tamás, író

Igazán jólesik

Nem merem ide leírni, mert magam sem hiszem el hány levelet írtatok a ” titokzatos tubás-gitáros” előző bejegyzésem kapcsán. Nagyon köszönjük az érdeklődést, de még egy kis ideig kérjük a türelmetek.

Amint a végső mastering elkészül, és a CD mind a négy alkotója adja az áldását az anyag kiadására, részletesen fogok írni az egészről. Kalandos és sorsszerű „véletlenek” sokasága kellett ahhoz, hogy ideáig eljussunk.  A hanganyag nagyon öntörvényű, és nem akar mindenáron  mindenkinek tetszeni, hitünk szerint ettől őszinte. Gyakorlatilag, mindnyájan, akik részt vettünk a létrehozásában, önálló szerzői-előadói albumunknak tekinthetjük, mégis egységeset alkottunk.

Olyan sok év várakozás, és annyi érzelem, no meg rengeteg munka kellett ahhoz, hogy ideáig eljussunk, ezt a néhány hetet még ki kell bírnunk, mielőtt nyilvánosságra hozzuk.

Persze magamat is nehezen tudom türtőztetni…, így került fel az előző kép is.

Amint ezen a képen már látszik, nem csak gitár és tuba szól majd az anyagon.

                                                                                               Türelem!

Ismét egy régi álom teljesült

Ma este elkészült, már csak a végső keverési munkálatok vannak hátra. Az elmúlt hetekben majdnem minden éjszaka a felvételekkel telt. Katona Gergővel elégedettek vagyunk, remélem, nemsokára másoknak is megmutathatjuk mi történt, mit hoztunk létre.  Kb. 25 éve visszatérő álmom volt ez az anyag, most lefekszem, lehet álmodozni valami újról…

Megasztár - X Factor

Nehéz szó nélkül hagyni a szombat estéket, amikor is énekes tehetségkutató versenyek töltik meg a kereskedelmi csatornák műsorait.  

Egy dologban markánsan különböznek a többitől, nem csak szórakoztatnak, de reményt és felületet adnak tehetséges és tehetségtelen magamutogató embereknek egyaránt.  Őszintén remélem, nem az önkritika hiánya, hanem a buli és tévében szereplés vágya hajtotta azokat a jelentkezőket, akik az énekhang teljes hiányáról tettek tanúbizonyságot.  Bár belátom, számtalan hanghordozón hallható, amint a tehetségtelenség szorgalommal és stúdiótechnikai bravúrokkal párosul. Tehát még belőlük is lehet közismert „énekes”.

Az előadói produkciókon túlmutatva bulvárosan felvillantanak néhány percben vagy pár másodpercben emberi sorsokat. Képesek a történetekkel könnyeket fakasztani és megnevettetni egyaránt, ügyes.

Nem igen tudok más olyan műsorokat említeni, amelyik népszerűségnek is örvendenek és egyértelmű értékeket is felmutatnak. Ráadásul nem az agyon reklámozott népszerűségükből élő emberek újabb akciója a reflektorok önmagukra irányítására, hanem javarészt eddig ismeretlen arcok frissítik fel a tévék képernyőin keresztül a nappalik hangulatát.

Azt is láthatjuk milyen muzikálisak a romák. Jó lenne, ha a szórakozóhelyeken nem a rádiók által sugárzott angolszász zene harsogna, hanem mint az „én időmben”, élőzene szólna mindenfelé. Valószínűleg a genetikán kívül az is szerepet játszik a romák átlagfeletti muzikalitásában, hogy gyerekkorban már sok muzsika veszi körül őket és belenőnek a zenélésbe.

Jó lenne, (bár valószínűleg túl sokat akarok, amikor erre vágyom) ha nem a leendő „sztárt” hanem az önmagát őszintén megmutató, saját üzenettel rendelkező előadók kerülnének be a köztudatba a műsorok közreműködésével. Nem szerencsés, ha újra érvényesül a kereskedelmi elv, miszerint találjunk tehetségeket, faragjuk őket piacképessé és ültessük fel őket valamelyik piacképes trend gyorsvonatára. Amely gyorsan fel és eltűnik.  

Az értékrendem szerint Presser Gáboron kívül mindegyik stábtag, aki a képernyőre kerül, túljátssza a szerepét. A két műsor zsűrijének és műsorvezetőinek megítélésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni, nekik műsort kell csinálniuk. Teszik is a dolgukat. Nagy érdeklődéssel hallgatnám bővebben, mit mondanak, tanítanak azoknak, akikkel együtt dolgoznak a mindennapokban. Mindegyiküktől lenne mit tanulni, sajnos az eddigi műsorokból ezek a háttérértékek nem igazán szivárogtak át a felszínen.

Továbbá nagyon szeretnék olyan műsorokat is ahol nem a sztárság a cél és a követendő út a fiatalok számára. Hanem a zene szeretete, az önkifejezés felszabadító öröme, az alkotás katarzisa kerülne a fókuszba. Azzal, hogy a két műsor befejezése után lesz 4-8 produkció, ami pár évig a felszínen marad, nem leszünk sokkal előrébb.  Amikor nyerteseket generálunk azzal megsokszorozzuk a vesztesek tömegét is.  Minden leütött hang a zongorán, vagy dallam, amit eldúdolgatunk, növelheti bennünk a kiegyensúlyozottságot, ha elsősorban nem azért tesszük, hogy csodáljanak minket érte.

Egy biztos, minden megasztárban megvan az X faktor, de nem kell minden tehetséges X-es embernek megasztárrá válnia.

Nekem Rúzsa Magdi a legpozitívabb példa az elmúlt évekből. A tehetségét hiteles saját dalokban csillogtatja, élőzenekarral a háta mögött. Szerényen, emberien, szerethetően.  Sok hasonló értékrendű X és Mega felfedezetteket kívánok magunknak!

Egy praktikus javaslat: felvételről nézd a műsorokat, mert így át tudod tekerni a reklámblokkokat.

Időtakarékos módszer! 

Hullámvölgy

Nem túl eredményes, ámde tanulságos napokat tudhatok magam mögött. A hullámvölgy az elméleti pilótavizsgával indult múlt csütörtökön, ahol azzal lepett meg a vizsgáztató hatóság, hogy egy olyan tankönyvből kellett volna eredményesen vizsgáznom, amelyet másfél hónappal ezelőtt adtak ki. Viszont a vizsgát megelőzően erről senki nem tájékoztatott. Számos egyéb visszássággal találkoztam a vizsga során, de itt ezen az oldalon nem akarok senkit ezzel untatni. Keresem és bízom benne, hogy meg is fogom találni azt a fórumot, ahol pozitív irányba tudok elmozdulni. Abban az esetben ha már csak a nyilvánosság és a jog eszközrendszere marad, arról természetesen itt is tudósítok majd. Van egy elég markáns véleményem, de egyenlőre hagyom magam befolyásolni, mert többen jelezték, szeretnék ha megtartanám magamnak a tapasztalatimat és nem vállalnám be a konfrontációt.

Mivel hiszem, attól nekem nem lesz jobb, hogy másoknak rosszabb lesz. Ezért nem akarok csak azért kellemetlenséget okozni senkinek, hogy megtoroljam az engem ért sérelmeket.

Szombaton végre tudtunk próbálni a zenekarral, de kánikula és az egész napra tervezett alkotó napnyi idő inkább dekoncentrálttá tette a csapatot. Ettünk, nevettünk, kártyáztunk (ez egy külön történet), zenélgettünk is egy kicsit. Nem voltam elégedett…

Ma pedig technikai okokból nem tudtam teljesíteni egy ígéretemet, ami egy szervezet menedzsmentje számára megtartandó 30 perces prezentáció lett volna. Nem is emlékszem hasonló esetre az elmúlt húsz évből.  Majd igyekszem kárpótolni őket.

Keresem az okait magamban, miért jöttek ezek az akadályozó tényezők. Talán már ki kellene kapcsolni egy pár hétre?

Holnap reggel 8.30-kor már tréninget kezdek, délután pedig két megbeszélésem is lesz. Egyenlőre marad a „pihenjünk gyorsan, sokat” megoldás.

Mindenesetre most elindulok futni, mert este nyolckor vár egy futótárs a Szigeten.

Extázis = MantraLight

Tegnap este a MantraLigth zenei formációval létrehoztuk az első produkciónkat, amely olyan extázissal zárult, amelyre a magam részéről nem számítottam. Mondták a lányok, hogy az a feladatunk, hogy katarzist hozzunk létre, a rendezvény végére, de ebben a formában extázisba hozni embereket sem létrehozni, sem megélni nem volt még lehetőségem.

Jól tettem, hogy bíztam Sarkadi Krisztában, aki elültette a csapatban azt a hitet, hogy ezekkel a pár akkordos és néhány versszakos mantrákkal lázba lehet hozni a hallgatóságot.

Első tanulság: bizalommal kövesd azt, aki előtted járt már azon az úton

Az egész zenélés furcsán alakult az életemben. Körülbelül 25 évvel ezelőtt azt akartam, hogy a zene legyen az a közeg, ami kitölti a mindennapjaim és biztosítja a megélhetésem. Mindenkinek, aki megkérdőjelezte ennek a realitását elutasítottam a véleményét. Viszont minden apró sikert felértékeltem. Pár év után szembesülnöm kellett azzal a felismeréssel, hogy elképesztően sok tehetséges muzsikus van, akiknek könnyedén, természetes képessége létrehozni és lejátszani olyan muzsikákat, amelyekért nekem nagyon kemény munkával meg kell küzdenem. Így hosszas belső vívódás után úgy döntöttem, csinálják azok hivatásszerűen, akik erre születtek, én megmaradok amatőrnek. Ezzel párhuzamosan abba is hagytam a gyakorlást.

Második tanulság: minden amatőr zenekarnak van rajongó tábora, aki elhiteti, hogy érdemes csinálni

A sok amatőr és egy fél profi zenekar után magam maradtam a gitárjaimmal, amelyeket egy kivételével szép lassan el is adtam. Közben megtaláltam a hivatásomat a tréneri pályán, és sok egyéb szükségletemmel együtt a szereplési vágyamat is kiélhettem a munkám során.

Carlos Santana mondta: „sok gitártulajdonos van a földön, de kevesen tudnak gitározni”

A gitáros társadalom egy része szerint Santana sem tud, de ebbe most ne menjünk bele, én szeretem a zenéjét.

Néha belekeveredtem alkalmi örömzenélésekbe, de egyik sem tartott néhány esténél tovább.

Tizenöt éve lehetett, hogy eljutottam gazdaságilag arra az életszínvonalra, hogy megengedhettem magamnak azt, hogy olyan dolgokra is költsek, amire egyébként nem feltétlenül van szükségem.

Ekkor előtörtek belőlem azok a vágyak, amelyeket forráshiányában korábban nem tudtam kielégíteni. Nagyon óvatosan, tudatosan építkezve elkezdtem hangszereket és stúdió berendezéseket vásárolni. Mondván, mindenki költ valamire, én erre költök.

Nem emlékszem rá pontosan mikor veszítettem el a kontrolt, de aránylag észrevétlen történt.

Pár éve eszméltem rá, hogy hangszergyűjtő lettem. Többet foglalkoztam a keresgéléssel és beszerzéssel, mint a gyakorlással.  Természetesen a tizenakárhanyadik gitárnál is meg tudtam magyarázni, miért van rá feltétlenül szükségem.  Most is úgy gondolom, nem csináltam rossz befektetést ezekkel a hangszerekkel, de nagy szerencsém, hogy nem most kell pénzre váltanom a gyűjteményt, mert jelenleg gyakorlatilag pang a piac.

Harmadik tanulság: az érzelmi döntéseinket mindig alá tudjuk támasztani racionális érvekkel és el is hisszük őket.

Azért néha fel-felhúztam a vitorlákat és elindultam a nyílt víz felé, beszálltam, éltem egy-egy lehetőséggel a közös zenélésre, de dagadó vitorlákkal régen nem haladtam célirányba. Lassacskán a szelek elsodortak az EMPA és a MantraLigth irányába és tegnap este ismét felhúztuk a horgonyt.

Az én láncaim elég rozsdásak voltak már…

Elengedtem azt a vágyam, hogy ha görcsösen is, de ÉN akarjak üzenni a zenén keresztül.  Mert ha nincs mit, vagy ha van, de nem találom meg a hogyant, akkor kínlódás az egész. Inkább alázattal rendelkezésére bocsájtom a képességeim és a lehetőségeim olyan barátoknak, akiknek tudják, mit akarnak, és miként szeretnék azt közvetíteni.  Egyébként is nap, mint nap „one men show-t” csinálok, külön öröm mások szándékait szolgálni az Ő felelősségükre. 

Negyedik tanulság:  ha a saját hajódat nem tudod irányítani, jobban jársz, ha átszállsz egy olyanra, ahol a kapitány tudja mit akar.

A lányok imponáló odaadással vettek részt a próbákon és nagyon jól akarták megvalósítani ezt az estét. Időrésekben tudtunk próbálni, amelyeket azért hoztunk létre, mert nem a kifogásokat kerestük, akartunk találni és milyen meglepő kompromisszumokkal, de találtunk is lehetőséget a gyakorlásra. Profi hozzáállással és amatőr lelkesedéssel.  Ezt most nem magyaráznám meg, mindenki értse, ahogy érti.

Vasárnap otthagytam Szegeden a rogyásig telt cseresznyefát, mert próbára igyekeztem. Hétfőn reggel a főpróbánkról az ország egyik legnagyobb vállalatának a Stratégiai Gondolkodás Programjának utókövető tréningjét vezettem, majd az autóban átöltözve beestem egy erősen ezoterikus estre, ahová magamtól valószínűleg nem jutottam volna el.

A rendezvény 6-kor kezdődött, mi várhatóan 8 körül kezdtünk, de tudtam, más úgy játszani, ha tudom mi történik, addig mintha csak beesem, ez a tréningeken is így csinálom, itt is ezt az alapszabályt követtem.

Bárcsak később érkeztem volna…

Olyan hölgyeket láttam érkezni, aki láthatóan az asztrológusuktól érkeztek és a rendezvény után közvetlen a jósnőjük várja őket, ha nem ők maguk a megvilágosodott jósok.

„Szóval hová és mibe keveredtem és mit keresek én itt?” gondolat járt a fejemben, meg még az is, milyen szerencse, hogy csak egy közvetlen kollegám jött el.

Ötödik tanulság: az profi hozzáállás néha terheket rak ránk, de a profi így is tud teljesíteni

Mivel magam is fellépője voltam az estnek, nem dolgozhattam ellenne, hasznossá igyekeztem tenni magam. Lapokat osztottam, székekért mentem és igyekeztem nem minősíteni azt, ami történik.

A szünetben a lányok beénekeltek, leellenőriztem a gitár hangolását, és nekikészülődtünk.

Ezek a lányok tudnak valamit!  Olyan szeretettel és odaadással énekeltek, amire a hallgatóság nagyon jól reagált. A mantrák dinamikája egyre inkább belerántotta a társaságot előbb a ritmusba, később a közös éneklésbe, és a legvégén az önfeledt táncba.  Részese, sőt az egyik létrehozója lehettem ezeknek a perceknek, de magam sem hittem el azt, amit látok. Körülbelül a programunk közepe táján az egész társaság elemelkedett és a minket figyelő nézőkből-hallgatókból, önfeledten táncoló éneklő mosolygó, a dalokba feloldódó egységet alkotó közösség lett. Már én sem voltam előadó többé.

Körbefogtak minket az emberek és miközben játszottunk, körülöttünk táncoltak, énekeltek.

Amikor becsukom a szemem, látom őket és ott vagyok újra … JÓ!!!

Nincs hatodik tanulság, mert még érlelni kell magamban, ami történt.

A lányok utána nem akartak haza menni, így egy közös vacsorán elvertük a fellépti díjunkat.

Annyira sokat nevettünk és olyan felszabadult volt az egész csapat, amilyen önfeledt lubickolásban régen nem volt részem.

Ma reggel pedig egy új csapattal indultam a Stratégiai Gondolkodás tudatos világába, a szünetekben meg mantrákat énekelgettem magamban :o)

Mantra Ligth

Ismét egy zenei projekt, amire idő hiányában sokáig úgy tűnt nem lesz lehetőségünk.

Most mégis találtunk (mert akartunk találni), időt a további felkészülésre így 21-én este fellépünk egy rendezvényen.  Nagyon sok érvet tudtam volna felhozni annak érdekében, hogy ne vállaljuk el, de igyekeztem azonosulni a többiek szándékával, amelyek a megvalósulás irányába húzták a csapatot.

Már gazdagodtam néhány új élménnyel a döntés kapcsán. Igazi felszabadult tenni akarás lett úrrá az egész csapaton és egyértelmű számomra, hogy olyan rendezvényen fogok gitározni, amilyenen még soha nem volt módom részt venni. Magamtól mostanában nem jutottam volna el egy  ÖRÖM-ESTre.

Nyitva állok rá, hogy befogadjam és elfogadjam azt, ami addig és akkor ott történi fog. Ma este próba!

A zene az kell...

Valahogy minden víz megtalálja a medrét, vagy ha mégsem, elnyeli a föld.  Két évtizedes gyakorlat az életemben, hogy a vágyaimból célokat formálok, és nagyon elégedett vagyok, hiszen rendre megvalósulnak, ha nem is mindig pont, akkor és pont úgy, ahogy elterveztem.  A gitározás huszonöt éve része az életemnek, de húsz éve javarészt csak önmagam és a közvetlen környezetem szórakoztatására vagy éppen elszomorítására játszottam.

Néhány ügyfelünknél elvállaltunk olyan zenei projektek létrehozását, amelyekben az adott cég munkatársai énekeltek játszottak a saját kollegáiknak. Jó volt látni a sikerüket és az örömüket. Azonban az igazi közös zenélés élményét az életemben javarészt inkább a számítógép és egyéb technikai eszközök pótolták, mert azokkal nem kell időpontokat egyeztetni...

Nemrég a jó sorsom összehozott egy ügyes zongoristával, aki remekül tangóharmonikázik, és nagyon zamatosan beszél, különösen, ha kajáról van szó. :o) Nevezzük Balunak, mert majdnem mindenki így hívja.

A neki és kollegáinak tartottam tréninget, és azt mondta, készüljünk fel és játszunk el néhány számot.

Na, így indult el a lavina. Azóta kéthetente majdnem minden csütörtök este próbálunk, és a hangszereken kívül a dalokat sonkákkal, kolbászokkal és némi alkohollal kísértük.

Talán a negyedik próbánk környékén történt, találkoztam Sarkadi Krisztával, aki a tréneri pályám elején nagyon sokat inspirált. Egy esős tavaszi este sétáltunk keresztül kasul a Margitszigeten, és próbáltuk történetekkel betömni azokat a hézagokat, amelyek azokban az években keletkeztek, amikor nem találkoztunk.  Krisztáról kiderült, van egy négytagú női acapella együttese.  Nemsokára már négy jól képzett női hang és egy zongora hangja töltötte be a nappalimat. A nevünk rövidítése EMPA, a jelentés egyelőre maradjon a mi titkunk. Amint az első felvételek elkészülnek, minden kiderül.

Az élet ajándékaként őrzöm azokat az élményeket, amelyek őszinteségről és önmagunk felvállalásáról szólnak.  Domján Móni tréner kolleganőm, aki az EMPA oszlopos tagja, most csütörtökön megtisztelt a bizalmával és megmutatta a dalait. Érdekes, menyivel többet árulnak el a néhány perces dalok, mint sok órás beszélgetések.  Sőt a dalok kapcsán egyre mélyebbre engedtük  be egymást az eddigi életünk történetébe.

Bizakodom, közeledik az a pillanat, amikor közös produkciókkal másokat is elgondolkodtathatunk.