Elmaradtam egy kicsit a blog írással, de meg tudom magyarázni. :o)
Pedig rengeteg remek dolog történt az elmúlt egy hétben.
Ezen a héten, csütörtökön lesz a PPL „pótvizsgám” , amely teljesítése már hónapokkal ezelőtt volt aktuális. Először a hatóság nem tudott fogadni, mert nem volt már szabad hely a vizsgára, majd 5 hétig nekem nem volt szabaddá tehető napom, majd 3 nappal a vizsga előtt lemondták az 5 hete beírt időpontot, majd rá egy hétre a két hónapja megjelent tankönyvből tettek fel kérdéseket, amelyeket nem tárgyaltak a féléves képzésünk során. A korrektség kedvéért tegyük hozzá, az én felkészülésem is lehettet volna alaposabb, de…
Nem volt helye ennek a szónak.. de.
Ha engedek az érzelmeimnek, itt most egy részletes beszámoló következne a vizsga körülményeiről és arról, miként éltem meg ezeket. Ugyanis lenne miről írni, ami szerintem a közvéleményt is érdekelné, sőt a hírekbe is bekerülhetne, de ezzel senkit nem mozdítanék előre, csak hátra. Sajnos magam is egy időre nehezebb helyzetbe kerülnék, bármennyire is jót tenne az igazságérzetemnek és az önérzetemnek.
A döntésemet, miszerint együtt működök a helyzettel és nem megyek szembe a hatósággal, jelentős mértékben befolyásolta az a hozzáállás, amit az oktatóimnál tapasztaltam. Nem csupán együtt éreztek velem a kudarcban, hanem ezen túlmutatóan vállalták, hogy „időrésekben”, tehát a munkaidőn túl esténként, sőt éjszakánként közösen végigvesszük az új kérdéseket. Elég könnyű volt meggyőzniük arról, szakmailag ez biztosan nem válik a káromra. Hosszú estéken és alvásszegény éjszakákon túl azt mondhatom, tényleg hasznosak ezek a beszélgetések. Leginkább úgy tudom érzékeltetni a különbséget az elmúlt fél év és az eltelt közel két hét között, ha az egyéni coach, vagy a csoportos oktatás (nem tréning) közti különbséget hozom példának.
Most hajnali fél kettő, most értem haza és bár fáradt vagyok, de hasznosnak érzem az energiát és az időt, amit a felkészüléssel töltök. Csütörtökön remélem, nem mondok újra csütörtököt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése