Keresés ebben a blogban

2010. július 13., kedd

Körhinta



A futás ismét jót tett. A 11 kilométer alaposan kisimította az idegrendszerem, ez a legjobb nyugtató.
A mai tréninget hősiesen végig dideregtem, mert a csapatnak annyira melege volt, hogy túlhűtötték a termet.
Viszont a tréning végén felkértek egy coaching munkára, ami ismét egy izgalmas feladat még a nyárra.
Furcsa, tegnap este már nagyon pihenni vágytam, ma pedig örülök a bizalmi feladatnak. Egyenlőre úgy tűnik nem akar véget érni ez a tréningszezon.

Délután két megbeszélés színesítette a napomat, mindkettő célja az volt, hogy friss és naprakész szolgáltatásokkal álljunk a régi és új ügyfeleink elé augusztus végén.

Véletlenül összefutottam egy régi ügyfelemmel, akivel leginkább a személyes szimpátiám miatt sajnáltam, hogy elveszítettük a fonalat. Örültünk a találkozásnak.

A negatív sodrás ami az elmúlt napokban el-elrántott, azért mára is hozott egy nem túl örömteli hírt, de majd aggódunk rajta akkor amikor muszáj lesz, egyenlőre próbáljuk csökkenteni a kockázatot.
Egész este csörgött a telefonom, nagyon érik már bennem az igény egy CSEND böjtre, se telefon se email, se beszélgetés, se internet…

Sokszínű, érdekes, eredményes, hasznos nap volt ez is. 
A holnapi tendert meg megnyerjük, mindent megteszek, hogy így legyen. 

Körhinta....

Hullámvölgy




Nem túl eredményes, ámde tanulságos napokat tudhatok magam mögött. A hullámvölgy az elméleti pilótavizsgával indult múlt csütörtökön, ahol azzal lepett meg a vizsgáztató hatóság, hogy egy olyan tankönyvből kellett volna eredményesen vizsgáznom, amelyet másfél hónappal ezelőtt adtak ki. Viszont a vizsgát megelőzően erről senki nem tájékoztatott. Számos egyéb visszássággal találkoztam a vizsga során, de itt ezen az oldalon nem akarok senkit ezzel untatni. Keresem és bízom benne, hogy meg is fogom találni azt a fórumot, ahol pozitív irányba tudok elmozdulni. Abban az esetben ha már csak a nyilvánosság és a jog eszközrendszere marad, arról természetesen itt is tudósítok majd. Van egy elég markáns véleményem, de egyenlőre hagyom magam befolyásolni, mert többen jelezték, szeretnék ha megtartanám magamnak a tapasztalatimat és nem vállalnám be a konfrontációt.

Mivel hiszem, attól nekem nem lesz jobb, hogy másoknak rosszabb lesz. Ezért nem akarok csak azért kellemetlenséget okozni senkinek, hogy megtoroljam az engem ért sérelmeket.

Szombaton végre tudtunk próbálni a zenekarral, de kánikula és az egész napra tervezett alkotó napnyi idő inkább dekoncentrálttá tette a csapatot. Ettünk, nevettünk, kártyáztunk (ez egy külön történet), zenélgettünk is egy kicsit. Nem voltam elégedett…

Ma pedig technikai okokból nem tudtam teljesíteni egy ígéretemet, ami egy szervezet menedzsmentje számára megtartandó 30 perces prezentáció lett volna. Nem is emlékszem hasonló esetre az elmúlt húsz évből.  Majd igyekszem kárpótolni őket.

Keresem az okait magamban, miért jöttek ezek az akadályozó tényezők. Talán már ki kellene kapcsolni egy pár hétre?

Holnap reggel 8.30-kor már tréninget kezdek, délután pedig két megbeszélésem is lesz. Egyenlőre marad a „pihenjünk gyorsan, sokat” megoldás.

Mindenesetre most elindulok futni, mert este nyolckor vár egy futótárs a Szigeten.