Adok kapok

A hét első felében prezentációs tréninget tartottunk egy kollegámmal közösen egy vidéki szállodában.

A csapat azzal az ideális hozzáállással érkezett, amit a „mindent tudni akarok” gondolattal lehet leginkább éreztetni.  Sikerélményekben és önfeledt élményekben gazdag napokat töltöttünk együtt.

Kicsit sem éreztem úgy, hogy dolgozom, talán a tegnap esti fáradság jelezte csupán, sok energia kiszaladt belőlem, mégis nagyon jól esett. Legalább annyit kaptam tiszteletből, figyelemből, fejlődni akarásból, mint amennyit én igyekeztem adni a csapatnak. A szálloda munkatársai is őszinte lelkesedéssel tették a dolgukat. 

Egy szigeten jártam ahol mindenki úgy viszonyult a feladathoz és a másik emberhez, ahogy azt mindenhol és mindenkor tenni kellene. 

Make The Difference

A pályám elején amerikai trénerektől, a világ túl végéről származó követendő példákat hallhattam, és arra ösztönöztek, adjuk tovább történeteket a hazai tréningeken is.  A példák jók voltak, de gyakran hihetetlenek. Annyira messze éltek tőlünk ezek az emberek, hogy nagyon nagy munka lett volna ellenőrizni a hitelességüket.

Ezért van az, hogy immáron húsz éve gyűjtöm a hazai példákat, amelyekről eddig két könyv is született (a saját könyvek menüpontban megtalálhatóak).

Íme, egy új történet, amely nagyon közel áll a szívemhez:

Két férfi állt ma előttünk egy nagy teremben, amely tele volt emberekkel és mindnyájan büszkék voltunk rájuk.  Péteri Tamás, Bálint Róbert a MARS Magyarország munkatársai. A kollegáikkal közösen folyamatosan nyitva állnak arra, hogy felülvizsgálják a munkafolyamataikat, és újabbnál  újabb, eredményesebb ötletekkel tökéletesítsék azokat.

Az egyik ilyen innovatív ötletükkel beneveztek az anyacég által kiírt Make A Difference versenyre. Azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy részt vehettem a felkészítésükben erre a prezentációra.

Az európai döntőt, amelyen megszerezték a továbbjutás lehetőségét, az amerikai követte, ahol a magyar kreativitás és kitartás elnyerte elismerését, megnyerték a versenyt. Ma egy órát meséltek a washingtoni döntőről, az útról, az élményekről.

Mi pedig nevettünk, örültünk, tapsoltunk és a teremben mindenki úgy érezhette, ez egy közös siker, mindannyiunk sikere.  Nagy öröm nekem is, hogy a sok tengerentúli történet hallgatása és tanulása után, részt vehettem egy hazai siker exportálásában Amerikába. Köszönöm!

                                Péteri Tamás                                                                                              Bálint Róbert