Haszontalan idők

Holnap fogom ünnepélyesen levágni a közel két hetes szakállamat, alig várom, pár napja már kezd kényelmetlen lenni, meg ronda is.  Ha év közben borostásan összefutsz velem valahol, biztos lehetsz benne, hogy pihenek vagy pihenésre készülök másnap, vagy otthon dolgozom éppen.  A több napos kikapcsolódás első feloldozó gesztusa a hab és a penge elhagyása számomra.

Tíz napos elvonulást terveztem, telefonok, emailek és személyes találkozók nélkül. Rengeteg bepótolni valóm volt erre az időszakra, most összefoglalom mi minden jelentett kikapcsolódást számomra az elmúlt napokban.

Mivel egész évben úton vagyok szállodákban élem életem egy jelentős részét, így nem kívánkoztam utazni, számomra az a pihenés, ha itthon lehetek és közben senki nem támaszt elvárásokat felém.

Ünnepélyesen beálltam a garázsba és megfogadtam, nem veszem elő az autót. Marad a kerékpár a közlekedésre a szabadságom alatt. Jókat is kerekeztem, a leghosszabb napi kirándulásom 42 km volt, ami milyen furcsa játéka a sorsnak véletlenül megegyezik az éveim számával. Sokáig úgy tűnt, az alváson kívül semmi másra nincs szükségem. Délután hunyni egy jót, óvodás korombéli boldogság, pedig akkoriban, ha jól emlékszem kényszernek vettük, ma pedig ajándék.  Visszaköszönt a gyermekkorom más formában is. Több mint harminc éve van akváriumom, annyira természetes ez számomra, mint az asztal vagy a szék a házban.  Sok félefajta hal megfordult a medencéimben, de most ismét kb. húsz év után diszkosz halakat csodálhatok a kanapémon ülve. Gyönyörűek!

Sokat és többnyire jókat olvastam, könnyedén engedtem el és vesztem el másik könyvbe, ha elkezdtem unni azt, amit olvasok.

Kiemelném Ágai Ágnes verseit (www.agaiagnes.hu), akinek egy 1987-ben kiadott Élősirató című könyve került a kezembe, amely tele volt a régi jelöléseimmel, jegyzeteimmel. Amellett, hogy nagyon szeretem az írásaiban az iróniát és a közérthető nyelvezetet, különös időutazás volt végig gondolni, melyik versét miért tartottam fontosnak húsz évvel ezelőtt. Itt van mindjárt a kötet második verse:

TÚL AZ ELSŐ ÉNEK... Túl az első ének vakmerő hangosságán, és kikiabáló részegségén, már megcsendesednek a jelzők,  csontosodnak a mondatok, már nem tetszelgünk az írásjelek tobzódásában vagy elhagyásában, már nem hódolunk a tipográfiának,  vigyázunk a szavak vérnyomására,  és csak keményített  gondolatokban mutatkozunk. Már nem furakszunk, Már jelen vagyunk, Tudjuk, hogy ára van  a kimondásnak és az  elhallgatásnak,  hogy az igazságok  bennünk születnek, és nem lehet adoptálni őket,  hogy a szépség szerzetesrendjében szolgálunk gőgösen hordott alázattal, és szólni csak akkor szabad, ha a madarak a tenyerünkből esznek. Túl az első ének félénk selypegésén, a díszletvilág festékszagán, a hangutánzók krákogásain,  a fenegyerek kurjongatásokon,  már nem dobjuk,  riszáljuk magunkat kérkedő kivagyisággal,  előráncigált avant- és aprés-gardokkal,  már nem rúgjuk hasba a nyájas olvasót, már kopogunk  szerényen és határozottan,

leülünk az asztalhoz,
öklünknek s szavunknak 
súlya van.
Már többesszámban beszélünk, 
nem csak magunkra,
egymásra nézünk,
és nem szégyenkezünk
az egyértelmű
tisztességen.

Került, mert nem kerültem el a repülőtereket sem néhány repülős élmény is az elmúlt hetekben. Haza hozhattam egy gépet a dunaújvárosi reptérről Szegedre és a hazai reptér környékén is gyakoroltam, egyszer oktatóval, kétszer egyedül. A papírom még mindig nem jött meg, ma két hét várakozás után eszükbe jutott, hogy egy hivatalos papírt frissíteni kell, mert lejárt az érvényessége. Az elmúlt két hónapban azt mondták jó lesz…

Furcsa és nagyon nehezen értelmezhető számomra, hogy az egész életem elégedettséggel tölt el, de a repüléssel kapcsolatban a hivatal részéről mindig újabbnál értelmetlenebb akadályokba ütközöm.  

Néhányszor azért előkerült az autó, amire a felettünk álló erők sajátosan reagáltak,  jégesővel megbombázták a karosszériát. Maradtam volna otthon! Öröm a kellemetlenségben, hogy egy kicsit sem bosszankodtam miatta, mert a károm helyett inkább számolgatom az örömeimet, meg egyébként sem tartok olyan autót, amit félteni és babusgatni kellene.

Sokat fényképeztem a kertet és tárgyakat, családot. Megnéztem néhány filmet, volt olyan, amit több menetben, mert rendszeresen belealudtam. Jókat futottam, főztem is néhányszor, de semmi különleges recept vagy átütő szakács tudomány, ehetőek voltak. Viszont a rengeteg friss gyümölcs nagyon jól esett. A kutyák naponta felvidítottak. Többször végignéztem miként kell fel a nap, és sétáltam a holdfényben.

Juszt sem sorolom fel mire kellett volna időt szentelnem, amire nem jutott.

Azért volt hasznos ez az idő számomra, mert hétköznapi értelemben haszontalan lehettem.