Puma Air Ralley

…a szervezett szertelenesség…

Az egész egy telefonnal kezdődött, és persze igent mondtam a kérdésre. Kinek ne lenne kedve három napot tapasztalat pilóták közt tölteni, hallgatni a történeteiket, és közös repülős élményeket megélni. Ráadásul olyan útvonalon repülni, amit még soha nem láttam felűről.

Kicsit utána olvastam a rendezvénynek és az alábbi sorokat találtam:

„A PUMA Egyesületet 1992-ben alapították  Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis 1. PUMA  harcászati repülőszázad tagjai.

Elsődleges célunk az egykori Magyar Királyi Honvéd Légierő nemes hagyományainak ápolása.

Első alkalommal 2005. május 6-án hívta össze a repülő embereket Hegedűs “Gege” Ernő alezredes, a Puma Egyesület elnöke, hogy repülőtúra keretében emlékezzenek meg a II. világháború európai csatáinak befejezésének hatvanadik évfordulójára.

2010-ben immár ötödször rendezzük meg emléktúránkat. Az emléktúrán Jakabszállásról kiindulva olyan településeket látogatunk meg, ahol elesett Puma pilóták nyugszanak temetőben, vagy Puma egység állomáshelyei voltak.

A túra alkalmával együtt repülnek a veterán és az aktív vadászrepülők, akik a Puma században szolgáltak, szolgálnak illetve a civil repülős barátaink. Az emléktúra hagyományteremtő céllal jött létre.”

Ráadásul az első napon lehetőséget kaptunk arra, hogy berepüljünk a kecskeméti katonai reptérre és megnézzük a vadászgépeket. Ez annyira nem mindennapi lehetőség, hogy még a mohás hátú pilótákon is látszott az öröm, amikor leszálltunk azon a betonon, amelyen jellemzően csak vadászrepülőgépek koptatnak.

 Itt találkoztunk először a veterán és a jelenlegi vadászpilótákkal, akik szívesen meséltek a gépekről és a múlt élményeiről.

Persze a gépekbe bele is lehetett ülni, minden vadászgépnél ott volt egy profi, akitől lehetet kérdezni, de annyi volt a kapcsoló és az ismeretlen műszer, hogy nem volt értelme belekezdeni a kérdezősködésbe.  Az erő és sebesség sugárzott a gépekből még mozdulatlanul is. 

Látva és hallgatva nosztalgiázni azokat a pilótákat, akik valaha repülték ezeket a gépeket, egy dolog nagyon elgondolkodtatott.  Ezek az emberek elképesztő időt és energiát fektettek be abba, hogy eljussanak a szakma egyik csúcsára. Rengeteget tanultak távol a családjuktól, majd nagy fegyelemben és óriási felellőséggel a vállukon és szenvedéllyel a szívükben teljesítették a szolgálatot, amire készültek. Majd egészségügyi vagy egyéb okokból elvették tőlük a hangsebességen túli repülés lehetőségét.  Tudomásom szerint a mai pilótáknak a éves repülési keretük 80 óra, ami elképesztően kevés idő a tudás szinten tartásához és a fejlődéshez.  Ennyi idő évente talán még az autóvezetésben is kevés ahhoz, hogy jó sofőr legyen valaki.  Rengeteg befektetés és lemondás, persze a megvalósult állom emléke örökre megmarad. Két vadászgép óriási hangerőt hagyva maga után áthúzott a fejünk felett és egy látványos air show-t mutattak be.

Két órát töltöttünk a nagymadarak között majd irány a jakabszállási reptér, ami az egész rendezvény fő bázisa volt. Ott viszont nagyon meglepődtem, az egész rendezvény szétesett és a példaképek is elég gyorsan hétköznapi emberekké váltak. Két órát csúszott a megnyitó és senki nem tudta pontosan mikor mi fog történni, a régi és az új ismerősök közös poharazgatással fokozták a hangulatot.  Mivel nekem ez a nap a böjtöm 16. napja volt, így sem az evés sem az italozás nem lehetett az én programom.  Nagyjából a hátralévő két estét és a szombati napot is ez a szervezett szertelenség jellemezte, ami jól láthatóan rajtam kívül senkit nem zavart. Így azt kell mondjam, a hiba az én készülékemben van, ők így szokták, így szeretik, így kell szeretni ezt a rendezvényt.  Persze nagyon érdekes tanulmány volt kívülről figyelni azokat a rám is jellemző ösztönös viselkedést, ami egy ilyen bulis estére általában jellemző. Nem akarok olyan fogadalmat tenni, amit nem fogok tudni betartani, de érlelődik bennem az elhatározás az önmegtartóztatásra. 

Nagyon jó érzés volt, úgy tagja lenni ennek a közösségnek, látható volt minden új embernek örülnek, és megnyerő közvetlenséggel fogadják.

Az estét bowling pálya és biliárdasztal mellett töltöttük. Remek játék mindkettő, még akkor is ha nem jeleskedtem egyikben sem igazán, de kellemesen elfáradtam és jöhetett az alvás. Sátrazást terveztem éjszakára, de panzió lett belőle, amit nem bántam, mert a böjt alatt fokozottan érzékeny vagyok a hidegre és elég hűvös éjszakák elé néztünk.

Párhuzamosan zajlott egy másik rendezvény is. A Mercedes tartott a VIP ügyfeleinek bemutatót és tesztvezetést, így olyan kocsikat is láthattunk, amelyek nem túl gyakran futkosnak a hazai utakon.

Érdekes volt a német autógyár munkatársainak hozzáállása, ugyanis azt kérték, ne keveredjenek a két rendezvény résztvevői egymással.  No comment.

A második nap reggel 6.30-kor kezdtük kipakolni a hangárokat, jó volt látni, hogy aki éjszaka mulatott, álmosan ugyan, de kivette a részét a munkából.  Az időjárás nem volt biztató, de az indulásra megkegyelmezett. 10 kor eligazítás majd 11 kor kezdtünk elstartolni a füves kifutópályáról. Mivel mi voltunka leglassabb gépekkel, elsőként indulhattunk, és az erősebb gépek előre eltervezett időrendben követtek minket az alábbi útvonalon (mi a rövidebbet teljesítettük).

Számomra teljesen új élmény volt kötelékben pár méterre a föld felett áthúzni a kalocsai, a szolnoki polgári és a katonai, majd a leszállás előtt a jakabszállási reptér felett.  Először láthattam felülről, a pipacsmezők miként színezik át a tájat. Meglepően szép volt Szolnok és környéke, a sok tó és a kanyargó Tisza csillogó víztükrétől.  Két óra húsz perc alatt teljesítettük a távot. Majd ismét jött az evés, ivás és mulatság, ha lehet még nagyobb lendülettel, mint előző napon.

A modellező bemutató egészen meglepő volt, hiszen  ilyet is először láttam. Gondoltam, hogy majd fiatalok hozzák a nagy gonddal elkészített gépeiket és megmutatják, mit tudnak. Nagyot néztem, amikor az 50-60 éves férfiak pakolták ki  autóikból a távirányítható repülőmodelljeiket, amelyek értéke néha elérte vagy meghaladta a kocsik árát. Érdekes és látványos volt, de szerencsére nem ragadott magával annyira, hogy kövessem a példájukat. MÍG 21 szimulátort is tesztelhette, akit megfertőzött a vadászpilóták világa.

Az időjárás folyamatosan bizonytalanságban tartotta a társaságot, így Veress Zoltán műrepülő bemutatója sajnos elmaradt. Este a hangárpartin mindenki, aki teljesítette az emléktúra valamelyik útvonalát, egy kézfogás kíséretében átvehetett egy üveg speciálisan az alkalomra címkézett bort és egy oklevelet. 

A vasárnapi repülés is megér egy megemlékezést, de arról majd a következő bejegyzésben.

Úgy érzem, jövőre is érdemes lesz csatlakozni néhány napra a Pumákhoz. Kívánom, legyünk egyre többen.