Igazán jólesik

Nem merem ide leírni, mert magam sem hiszem el hány levelet írtatok a ” titokzatos tubás-gitáros” előző bejegyzésem kapcsán. Nagyon köszönjük az érdeklődést, de még egy kis ideig kérjük a türelmetek.

Amint a végső mastering elkészül, és a CD mind a négy alkotója adja az áldását az anyag kiadására, részletesen fogok írni az egészről. Kalandos és sorsszerű „véletlenek” sokasága kellett ahhoz, hogy ideáig eljussunk.  A hanganyag nagyon öntörvényű, és nem akar mindenáron  mindenkinek tetszeni, hitünk szerint ettől őszinte. Gyakorlatilag, mindnyájan, akik részt vettünk a létrehozásában, önálló szerzői-előadói albumunknak tekinthetjük, mégis egységeset alkottunk.

Olyan sok év várakozás, és annyi érzelem, no meg rengeteg munka kellett ahhoz, hogy ideáig eljussunk, ezt a néhány hetet még ki kell bírnunk, mielőtt nyilvánosságra hozzuk.

Persze magamat is nehezen tudom türtőztetni…, így került fel az előző kép is.

Amint ezen a képen már látszik, nem csak gitár és tuba szól majd az anyagon.

                                                                                               Türelem!

Ismét egy régi álom teljesült

Ma este elkészült, már csak a végső keverési munkálatok vannak hátra. Az elmúlt hetekben majdnem minden éjszaka a felvételekkel telt. Katona Gergővel elégedettek vagyunk, remélem, nemsokára másoknak is megmutathatjuk mi történt, mit hoztunk létre.  Kb. 25 éve visszatérő álmom volt ez az anyag, most lefekszem, lehet álmodozni valami újról…

Evezzünk új vizekre

Ismét felkérést kaptam egy újabb inspirációs szeminárium moderálására. A meghívott vendég Storcz Botond volt, aki három olimpiai és négy világbajnoki arany és számos kimagasló sport teljesítmény (http://www.storcz.hu/eredmenyek.shtml) után jelenleg a magyar kajak kenu válogatott szövetségi kapitánya. Értékes és inspiráló párhuzamok kerültek felszínre az üzleti élet - élsport és különösen a sportvezetői - menedzseri tevékenység között.

Botond megnyerő szerénységgel, adni akarással idézte fel azokat a hullámvölgyeket, amelyek színesítették az eddigi pályafutását, fejlesztették a küzdeni akarását. Különösen értékesek voltak azok a példák, amelyekben elmondta miként tudott vezetőjévé válni olyan sporttársainak, akikkel nemrég még közösen egy hajóban húztak az edzéseken, és Magyarország dicsőségére a versenyeken is sikert arattak. Más vezetők életében is gyakori ez a helyzet, amikor szakmai vagy egyéb kvalitásaik alapján volt kollégáikkal kell elfogadtatniuk vezetői szerepüket. Azért különlegesek ezek a beszélgetések, mert rendszeresen igazolják azt a hitemet, miszerint a kimagasló és az átlagos teljesítmény között egyértelműen beazonosíthatóak a törvényszerűségek, amelyek befolyásolják melyik irányba haladunk, függetlenül attól, milyen területről beszélünk.

NEM AZ Ő SARUK!

Párhuzamos világokban élek…

amelyek a hagyományok törvényszerűsége szerint ritkán keresztezik egymást.

Elsősorban tréningeket tartok, heti öt-hét napban, változó témakörben. A helyszínek közt nem ritka a párszáz kilométer távolság.  A maradék időben létezem a családom és a barátok számára, és igyekszem megélni az alkotás örömét versben, zenében, képekben. Közben pontosan tudom, ha nem mozgok minimum heti háromszor, akkor nem fogom tudni vinni ezt a tempót.  A repülés, ami leginkább elmarad a mindennapokból, mert bár minden olyan időszakra, amikor repülőgép közelbe tudok kerülni, foglalok egy bérelt repülőt. A tréfáját viszont az időjárás játssza velem, így hiába van gép és hiába vágyom elszakadni a földtől, maradok talaj közelben és kémlelem a borongós eget.

Annyi élmény ér nap, mint nap, amellyel köteteket lehetne megtölteni. Éjszaka leülni a gép elé, nem igazán kecsegtet nyugodt alvással, pihenni pedig nagyon kell, hogy másnap ismét adni tudjak.

Holnap egy prezentációs tréning résztvevői várják tőlem, hogy előremozdítsam őket.  Megyek is aludni, mert most ez a legfontosabb. Hiszem, lesz még időm megfutni a saját köreimet. Mostanában elsősorban mások előremozdítása a feladatom. Nagy ajándéka a sorsnak, hogy miközben csapatok és vállalatok céljait szolgálom, önmagam sem maradok egyhelyben. 

Megasztár - X Factor

Nehéz szó nélkül hagyni a szombat estéket, amikor is énekes tehetségkutató versenyek töltik meg a kereskedelmi csatornák műsorait.  

Egy dologban markánsan különböznek a többitől, nem csak szórakoztatnak, de reményt és felületet adnak tehetséges és tehetségtelen magamutogató embereknek egyaránt.  Őszintén remélem, nem az önkritika hiánya, hanem a buli és tévében szereplés vágya hajtotta azokat a jelentkezőket, akik az énekhang teljes hiányáról tettek tanúbizonyságot.  Bár belátom, számtalan hanghordozón hallható, amint a tehetségtelenség szorgalommal és stúdiótechnikai bravúrokkal párosul. Tehát még belőlük is lehet közismert „énekes”.

Az előadói produkciókon túlmutatva bulvárosan felvillantanak néhány percben vagy pár másodpercben emberi sorsokat. Képesek a történetekkel könnyeket fakasztani és megnevettetni egyaránt, ügyes.

Nem igen tudok más olyan műsorokat említeni, amelyik népszerűségnek is örvendenek és egyértelmű értékeket is felmutatnak. Ráadásul nem az agyon reklámozott népszerűségükből élő emberek újabb akciója a reflektorok önmagukra irányítására, hanem javarészt eddig ismeretlen arcok frissítik fel a tévék képernyőin keresztül a nappalik hangulatát.

Azt is láthatjuk milyen muzikálisak a romák. Jó lenne, ha a szórakozóhelyeken nem a rádiók által sugárzott angolszász zene harsogna, hanem mint az „én időmben”, élőzene szólna mindenfelé. Valószínűleg a genetikán kívül az is szerepet játszik a romák átlagfeletti muzikalitásában, hogy gyerekkorban már sok muzsika veszi körül őket és belenőnek a zenélésbe.

Jó lenne, (bár valószínűleg túl sokat akarok, amikor erre vágyom) ha nem a leendő „sztárt” hanem az önmagát őszintén megmutató, saját üzenettel rendelkező előadók kerülnének be a köztudatba a műsorok közreműködésével. Nem szerencsés, ha újra érvényesül a kereskedelmi elv, miszerint találjunk tehetségeket, faragjuk őket piacképessé és ültessük fel őket valamelyik piacképes trend gyorsvonatára. Amely gyorsan fel és eltűnik.  

Az értékrendem szerint Presser Gáboron kívül mindegyik stábtag, aki a képernyőre kerül, túljátssza a szerepét. A két műsor zsűrijének és műsorvezetőinek megítélésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni, nekik műsort kell csinálniuk. Teszik is a dolgukat. Nagy érdeklődéssel hallgatnám bővebben, mit mondanak, tanítanak azoknak, akikkel együtt dolgoznak a mindennapokban. Mindegyiküktől lenne mit tanulni, sajnos az eddigi műsorokból ezek a háttérértékek nem igazán szivárogtak át a felszínen.

Továbbá nagyon szeretnék olyan műsorokat is ahol nem a sztárság a cél és a követendő út a fiatalok számára. Hanem a zene szeretete, az önkifejezés felszabadító öröme, az alkotás katarzisa kerülne a fókuszba. Azzal, hogy a két műsor befejezése után lesz 4-8 produkció, ami pár évig a felszínen marad, nem leszünk sokkal előrébb.  Amikor nyerteseket generálunk azzal megsokszorozzuk a vesztesek tömegét is.  Minden leütött hang a zongorán, vagy dallam, amit eldúdolgatunk, növelheti bennünk a kiegyensúlyozottságot, ha elsősorban nem azért tesszük, hogy csodáljanak minket érte.

Egy biztos, minden megasztárban megvan az X faktor, de nem kell minden tehetséges X-es embernek megasztárrá válnia.

Nekem Rúzsa Magdi a legpozitívabb példa az elmúlt évekből. A tehetségét hiteles saját dalokban csillogtatja, élőzenekarral a háta mögött. Szerényen, emberien, szerethetően.  Sok hasonló értékrendű X és Mega felfedezetteket kívánok magunknak!

Egy praktikus javaslat: felvételről nézd a műsorokat, mert így át tudod tekerni a reklámblokkokat.

Időtakarékos módszer! 

Repül az idő

Minden lehetséges időt kihasználok a gyakorlásra, mert ha a naptáramat vagy az időjárás változásait nézzem, fokozatosan szűkülnek a repüléssel tölthető idők. Nagyon teleszaladt a naptáram, bár sokáig azzal nyugtattam magam, hogy a hétvégéken elszakadhatok a földtől, de decemberig négy hétvégém már elkelt. Mivel a hétköznapokra szinte már csak úgy tudok vállalni, ha valamelyik megbízóm lemondja a tréninget, így jó eséllyel még több hétvégén kell majd a földön maradnom, mint ahogy terveztem.

Sokat kérdezgettem a tapasztalt oktatóimat, mire kell figyelni abban az esetben, ha utast viszek, mert erről nem volt szó a kiképzés során. Egyetlen tanácsot kaptam: „legyen a gépen zacskó, amibe hányni lehet”. Tapasztalatuk szerint minden negyedik utas használja is…

Gyönyörű vitorlázó repülő idő fogadott minket a reptéren. A dúsan burjánzó cumulus felhők között ragyogott a nap. Ágota húgom lett a negyedik utas, de neki sem kellett a nejlon, viszont 25 perc élvezetes bár igencsak turbulens repülés után egyszer csak azt látom, tablettát vesz be és masszírozza a csuklóját.

- Mi van veled?

- Rosszul vagyok egy kicsit.

- Vegyél nagy levegőt, igyál vizet!

Közben néztem az arcát, semmi verejtékezés, inkább a falfehér arca volt a szembetűnő.

Ez idáig is nagyon óvatos voltam, a fordulókban minimális bedöntéssel változtattam az irányon, de ott hatszáz méter magasan kb. négy kilométerre a reptértől igyekeztem kerülni a felhők alját és úgy süllyedtem a leszállópálya felé.  Bezzeg a vitorlázó repülő világbajnokság idején nem igen volt ilyen remek emelésekben gazdag időjárás, nekik vadászni kellet utána én meg elkerülni is alig tudtam őket.

Rendszeresen meg- megrázta a gépet egy-egy emelés. Ilyen időben valószínűleg nem kell olyan utast vinni, akinek ez az első kisgépes élménye, gondoltam.  Folyamatosan figyeltem a leszálló pályát és készültem rá, hogy amint a irányába fordítom a gépet, lerádiózzam a leszállási szándékunkat.

Pár másodperccel mielőtt lenyomtam volna a rádió gombját egy másik gép pilótája megelőzött és gyorsan meg is láttam a gurulóút közepén a Cessnát. Mindenképpen neki volt elsőbbsége a pálya használatára, így döntenem kellett, vagy körözök egy pár percet vagy leszállok a füves pályára.

A helyzetre való tekintettel a beton kényelmét feladva a gurulás közben rázósabb pályára való leszállási szándékomról tájékoztattam a tornyot.

A kiképzés során gyakran volt olyan érzésem, ha még egy dologra kell figyelnem, akkor arra már nem leszek képes. Persze betartva a fokozatosság elvét mindegyikre képessé váltam és immáron természetességgel figyelek ezerfelé.  Az utasom mindjárt elájul, feladatra bevallom, nem voltam felkészülve. Minden olyan pillanatban, amit el tudtam csenni a manőver közben, amit a gép irányítása megkívánt, az arcát néztem, és egyre rosszabbul éreztem magam én is. Sikerült annyira ráhangolódnom, hogy szép lassan már én sem voltam teljesen jól.

Jó választás volt a füves pálya, mert egy széllökés egy kicsit lesodort a pálya közepéről, amit a betonon korrigálni kellet volna, de itt alacsony magasságon ebben a helyzetben nem bántam, hogy nem a közepére szállok. Finoman, puhán szinte észrevétlenül simultunk a földhöz.  Begurultunk a hangár elé, lehűtöttük a motort és késztettünk az első közös repülésünk emlékére néhány képet.

Kiderült, hogy nem reggelizett és leesett a vércukra, ez lehetett a rosszullét oka.

Eredetileg azt terveztük, hogy elmegyünk egy hosszabb útvonalra a városnézés után, de bevallom aznap már nekem sem volt kedvem visszaszállni.  Ezen a tűzkeresztségen is átestünk, legközelebb már ez is könnyebb lesz.

Csalamádé

Felsorakoztak azok az események, amelyekről érdemes lenne egy-egy bejegyzésben megemlékezni.

Viszont átalakulóban vannak bennem és körülöttem az életem dolgai, így ritkábban és megfontoltabban fogalmazok még egy ideig.  

Hírek röviden:

Hanna először sétált velem kettesben az utcán és első alkalommal etettem az ölembe ültetve, így legalább az Édesapja és az Édesanyja végre nyugodtan ebédelhetett az asztal másik oldalán.

Az utcán galambot szeretett volna simogatni, de mire odaért a madár mindig elrepült. Szimbólumnak sem utolsó történés, sok mindenhez lehet hasonlítani ezt a pillanatot, ami még előtte áll az életben. 

Persze, amikor majd megtanulja, hogy ez így természetes, már nem lesz csalódott.

Laci Barátom meghívására, eltöltöttünk egy estét a SZIN-en (Szegedi Ifjúsági Napok). 

Három tanulsággal szolgált számunkra ez az este.

1. A billentyűs hangszerek kimentek a divatból.
2. A dallam helyett a hangerő és dob-basszuslüktetés került előtérbe.
3. Mi sem értjük a fiatalok zenéit, ahogy egykor a miénket sem értették.

Múlt pénteken számos utánajárás és szívesség nyomán egy volán buszvezető segítségével éjszaka a kezemben tarthattam a Pilóta szakszolgálati engedélyem.  Furcsa érzés volt, sokat dolgoztam érte és vártam, vágytam rá.

Szombaton nem volt repülésre alkalmas az időjárás, de vasárnap és hétfőn szép élményekben részesíthettem immáron másokat is.  Érdekes érzés, még meg kell szoknom.

Ha az időjárás is úgy akarja, péntek – szombat - vasárnap ismét repülünk!

A nyár képekben

Haszontalan idők

Holnap fogom ünnepélyesen levágni a közel két hetes szakállamat, alig várom, pár napja már kezd kényelmetlen lenni, meg ronda is.  Ha év közben borostásan összefutsz velem valahol, biztos lehetsz benne, hogy pihenek vagy pihenésre készülök másnap, vagy otthon dolgozom éppen.  A több napos kikapcsolódás első feloldozó gesztusa a hab és a penge elhagyása számomra.

Tíz napos elvonulást terveztem, telefonok, emailek és személyes találkozók nélkül. Rengeteg bepótolni valóm volt erre az időszakra, most összefoglalom mi minden jelentett kikapcsolódást számomra az elmúlt napokban.

Mivel egész évben úton vagyok szállodákban élem életem egy jelentős részét, így nem kívánkoztam utazni, számomra az a pihenés, ha itthon lehetek és közben senki nem támaszt elvárásokat felém.

Ünnepélyesen beálltam a garázsba és megfogadtam, nem veszem elő az autót. Marad a kerékpár a közlekedésre a szabadságom alatt. Jókat is kerekeztem, a leghosszabb napi kirándulásom 42 km volt, ami milyen furcsa játéka a sorsnak véletlenül megegyezik az éveim számával. Sokáig úgy tűnt, az alváson kívül semmi másra nincs szükségem. Délután hunyni egy jót, óvodás korombéli boldogság, pedig akkoriban, ha jól emlékszem kényszernek vettük, ma pedig ajándék.  Visszaköszönt a gyermekkorom más formában is. Több mint harminc éve van akváriumom, annyira természetes ez számomra, mint az asztal vagy a szék a házban.  Sok félefajta hal megfordult a medencéimben, de most ismét kb. húsz év után diszkosz halakat csodálhatok a kanapémon ülve. Gyönyörűek!

Sokat és többnyire jókat olvastam, könnyedén engedtem el és vesztem el másik könyvbe, ha elkezdtem unni azt, amit olvasok.

Kiemelném Ágai Ágnes verseit (www.agaiagnes.hu), akinek egy 1987-ben kiadott Élősirató című könyve került a kezembe, amely tele volt a régi jelöléseimmel, jegyzeteimmel. Amellett, hogy nagyon szeretem az írásaiban az iróniát és a közérthető nyelvezetet, különös időutazás volt végig gondolni, melyik versét miért tartottam fontosnak húsz évvel ezelőtt. Itt van mindjárt a kötet második verse:

TÚL AZ ELSŐ ÉNEK... Túl az első ének vakmerő hangosságán, és kikiabáló részegségén, már megcsendesednek a jelzők,  csontosodnak a mondatok, már nem tetszelgünk az írásjelek tobzódásában vagy elhagyásában, már nem hódolunk a tipográfiának,  vigyázunk a szavak vérnyomására,  és csak keményített  gondolatokban mutatkozunk. Már nem furakszunk, Már jelen vagyunk, Tudjuk, hogy ára van  a kimondásnak és az  elhallgatásnak,  hogy az igazságok  bennünk születnek, és nem lehet adoptálni őket,  hogy a szépség szerzetesrendjében szolgálunk gőgösen hordott alázattal, és szólni csak akkor szabad, ha a madarak a tenyerünkből esznek. Túl az első ének félénk selypegésén, a díszletvilág festékszagán, a hangutánzók krákogásain,  a fenegyerek kurjongatásokon,  már nem dobjuk,  riszáljuk magunkat kérkedő kivagyisággal,  előráncigált avant- és aprés-gardokkal,  már nem rúgjuk hasba a nyájas olvasót, már kopogunk  szerényen és határozottan,

leülünk az asztalhoz,
öklünknek s szavunknak 
súlya van.
Már többesszámban beszélünk, 
nem csak magunkra,
egymásra nézünk,
és nem szégyenkezünk
az egyértelmű
tisztességen.

Került, mert nem kerültem el a repülőtereket sem néhány repülős élmény is az elmúlt hetekben. Haza hozhattam egy gépet a dunaújvárosi reptérről Szegedre és a hazai reptér környékén is gyakoroltam, egyszer oktatóval, kétszer egyedül. A papírom még mindig nem jött meg, ma két hét várakozás után eszükbe jutott, hogy egy hivatalos papírt frissíteni kell, mert lejárt az érvényessége. Az elmúlt két hónapban azt mondták jó lesz…

Furcsa és nagyon nehezen értelmezhető számomra, hogy az egész életem elégedettséggel tölt el, de a repüléssel kapcsolatban a hivatal részéről mindig újabbnál értelmetlenebb akadályokba ütközöm.  

Néhányszor azért előkerült az autó, amire a felettünk álló erők sajátosan reagáltak,  jégesővel megbombázták a karosszériát. Maradtam volna otthon! Öröm a kellemetlenségben, hogy egy kicsit sem bosszankodtam miatta, mert a károm helyett inkább számolgatom az örömeimet, meg egyébként sem tartok olyan autót, amit félteni és babusgatni kellene.

Sokat fényképeztem a kertet és tárgyakat, családot. Megnéztem néhány filmet, volt olyan, amit több menetben, mert rendszeresen belealudtam. Jókat futottam, főztem is néhányszor, de semmi különleges recept vagy átütő szakács tudomány, ehetőek voltak. Viszont a rengeteg friss gyümölcs nagyon jól esett. A kutyák naponta felvidítottak. Többször végignéztem miként kell fel a nap, és sétáltam a holdfényben.

Juszt sem sorolom fel mire kellett volna időt szentelnem, amire nem jutott.

Azért volt hasznos ez az idő számomra, mert hétköznapi értelemben haszontalan lehettem.