Thai Masszázs

Sokan magyarázzák, de számomra mégis megmagyarázhatatlan csoda ez a manuál terápiás módszer.

Egy kicsike törékeny thai lány az apró ujjaival nyomkodja az akupresszúrás pontjaimat, majd belekönyököl az izomzatomba, később pedig sétál a hátamon.  Amikor pedig az egész 1-1,5 órás folyamat végretér, úgy érzem magam, mint aki átaludt egy teljes éjszakát.

Egy időben megelőzésként havonta egyszer-kétszer elmentem valamelyik masszázs szalonba, de most már nem is tudom milyen régen nem voltam.

 A szolgáltatás nem mondható olcsónak, de volt olyan eset, amikor úgy éreztem nem tudom teljesíteni azt, amit vállaltam, és a masszázs segített.

Ma ismét megadatott számunkra ez az élmény. Nagyon jól esett. 

Körhinta

A futás ismét jót tett. A 11 kilométer alaposan kisimította az idegrendszerem, ez a legjobb nyugtató.

A mai tréninget hősiesen végig dideregtem, mert a csapatnak annyira melege volt, hogy túlhűtötték a termet.

Viszont a tréning végén felkértek egy coaching munkára, ami ismét egy izgalmas feladat még a nyárra.

Furcsa, tegnap este már nagyon pihenni vágytam, ma pedig örülök a bizalmi feladatnak. Egyenlőre úgy tűnik nem akar véget érni ez a tréningszezon.

Délután két megbeszélés színesítette a napomat, mindkettő célja az volt, hogy friss és naprakész szolgáltatásokkal álljunk a régi és új ügyfeleink elé augusztus végén.

Véletlenül összefutottam egy régi ügyfelemmel, akivel leginkább a személyes szimpátiám miatt sajnáltam, hogy elveszítettük a fonalat. Örültünk a találkozásnak.

A negatív sodrás ami az elmúlt napokban el-elrántott, azért mára is hozott egy nem túl örömteli hírt, de majd aggódunk rajta akkor amikor muszáj lesz, egyenlőre próbáljuk csökkenteni a kockázatot.

Egész este csörgött a telefonom, nagyon érik már bennem az igény egy CSEND böjtre, se telefon se email, se beszélgetés, se internet…

Sokszínű, érdekes, eredményes, hasznos nap volt ez is. 

A holnapi tendert meg megnyerjük, mindent megteszek, hogy így legyen. 

Körhinta....

Hullámvölgy

Nem túl eredményes, ámde tanulságos napokat tudhatok magam mögött. A hullámvölgy az elméleti pilótavizsgával indult múlt csütörtökön, ahol azzal lepett meg a vizsgáztató hatóság, hogy egy olyan tankönyvből kellett volna eredményesen vizsgáznom, amelyet másfél hónappal ezelőtt adtak ki. Viszont a vizsgát megelőzően erről senki nem tájékoztatott. Számos egyéb visszássággal találkoztam a vizsga során, de itt ezen az oldalon nem akarok senkit ezzel untatni. Keresem és bízom benne, hogy meg is fogom találni azt a fórumot, ahol pozitív irányba tudok elmozdulni. Abban az esetben ha már csak a nyilvánosság és a jog eszközrendszere marad, arról természetesen itt is tudósítok majd. Van egy elég markáns véleményem, de egyenlőre hagyom magam befolyásolni, mert többen jelezték, szeretnék ha megtartanám magamnak a tapasztalatimat és nem vállalnám be a konfrontációt.

Mivel hiszem, attól nekem nem lesz jobb, hogy másoknak rosszabb lesz. Ezért nem akarok csak azért kellemetlenséget okozni senkinek, hogy megtoroljam az engem ért sérelmeket.

Szombaton végre tudtunk próbálni a zenekarral, de kánikula és az egész napra tervezett alkotó napnyi idő inkább dekoncentrálttá tette a csapatot. Ettünk, nevettünk, kártyáztunk (ez egy külön történet), zenélgettünk is egy kicsit. Nem voltam elégedett…

Ma pedig technikai okokból nem tudtam teljesíteni egy ígéretemet, ami egy szervezet menedzsmentje számára megtartandó 30 perces prezentáció lett volna. Nem is emlékszem hasonló esetre az elmúlt húsz évből.  Majd igyekszem kárpótolni őket.

Keresem az okait magamban, miért jöttek ezek az akadályozó tényezők. Talán már ki kellene kapcsolni egy pár hétre?

Holnap reggel 8.30-kor már tréninget kezdek, délután pedig két megbeszélésem is lesz. Egyenlőre marad a „pihenjünk gyorsan, sokat” megoldás.

Mindenesetre most elindulok futni, mert este nyolckor vár egy futótárs a Szigeten.

A Hópárduc történetei

Gyakran előfordul velem mostanában, hogy nem tudom eldönteni, mennyire magamnak, és mennyiben mások jóindulatának köszönhetem azt, ami éppen történik velem. Valószínűleg az igazság valahol a két lehetőség közt lesz, de még keresem a választ.

Egy ügyfelem, aki gyakran hív a barátjának, szeretem elhinni, hogy ez így is gondolja, felhívott és felkért erre a feladatra. Amely lényege, egy inspiráló beszélgetés előkészítése és lebonyolítása Erőss Zsolttal és Szlankó Zoltánnal, akik expedíciós hegymászásban jeleskednek. Zsolt megszerezte a jogot a Hópárduc név viselésére is, amely három nyolcezer méteres csúcs megmászása után jár azoknak, akik nem csak elindultak az útra, hanem vissza is tértek.

Az volt az újdonság számomra ebben a feladatban, hogy eddig ez jellemzően úgy történt, hogy mi csodálkoztunk rá olyan emberekre, akik példaképként állíthatóak az üzleti szférában dolgozók elé. Megkerestük, felkészültünk és eladtuk az ügyfeleknek az előadást. Ez esetben pedig az ügyfél választotta ki a követendő mintát és ránk bízta mit hozunk ki a találkozásból.

Különös fűszere volt a felkérésnek az a tény, hogy Zsolt egy hegymászó balesetben olyan sérüléseket szenvedett, amelyek következtében saját döntésére amputálták az egyik lábát. Az egész folyamatot élénk médiaérdeklődés kísérte. Tévénézők tömegei láthatták, milyen egészséges érzelmi állapotban hozta meg és kommunikálta a visszafordíthatatlan döntését a lábával kapcsolatban.

Ugyan néhány falat már volt lehetőségem megmászni. Számos outdoor tréningen céges csapatokkal közösen túrákat is megéltem. De ezek a személyes élmények mind csupán felszínes tapasztalatok voltak ebből az elképesztően szép és szélsőségekben gazdag sportból.

Egy könnyed hangulatalapozó filmmel indítottuk a beszélgetést. A kérdés felelet özönben, rengeteg téma felmerült. Mi a motiváció, ami egyre magasabbra-hegyekre hajtja a mászót? Miként készülnek? Miként állítják össze a csapatot? Hogyan működnek együtt? Hogyan kezelik a kudarcot és a tragédiát? Mikét viseli a család a bizonytalanságot? Stb.

Zoli hozott speciális hegymászó felszerelést, amelyeket elég fenyegetően néztek ki, persze nagyon érdekese voltak. A beszélgetés végét egy gyönyörű filmmel zártuk, amelyet Zsolt folyamatosan kommentált imponáló szerénységgel. Szeptemberben egy újabb nyolcezres meghódítására indulnak, addig lehet őket előadásra hívni, majd két hónapra rá, amikor hazatérnek.

Jó szívvel állíthatom, érdemes!

Fly Team Kupa 2010 2.0

Péntek este volt lehetőségem egy speciális repülési manővert gyakorolni, ezzel is készülve a szombati célra szállás versenyre. Féklap nélkül leszállni igazán elegáns dolog, mivel lényegesen alacsonyabb sebességgel érintkezik így a gép a talajjal. Tizenkét leszállásból hatszor fékszárnnyal és hatszor nélküle értem földet. A gyakorlás során kiderült, hogy a türelem kilebegtetés közben is dicséretes tulajdonság. Bizakodással vártam a mai versenyt.

Mivel múlt héten elmosta az eső a repülős kalandot, ma ismét szombat ellenére korán keltünk és reggel nyolckor már a szegedi reptéren (LHUD) vártuk az eligazítást. Kicsit kicserélődött a csapat múlt hét óta, egyértelműen látszott, elfoglalt társaság, nem mindenki tudja két szombatra is elkötelezni magát a rendezvényre.  Körülbelül 8:30-kor ért véget az eligazítás. Amint kiléptünk az épületből, olyan párás hőség nehezedett a reptérre, mintha szaunába léptünk volna, ahol éppen most öntöttek vizet a kövekre.

Úgy tűnik az időjárás mostanában jelentős szélsőségekkel képes befolyásolni az életünket. Vagy ömlik az eső és elúsznak a házak, vagy a kánikula hatására párolog a víz. Majd mindjárt megnézzük a levegőből, miként alakult mára a talajvíz, hiszen mostanában mi vagyunk az ezer tó országa…

Elsőként kaptam meg a navigációs feladatot rejtő borítékot, amelyben volt egy trükkösen megfogalmazott útvonalterv, amelyet legalább négyszer el kellett olvasni ahhoz, hogy a szögmérőt egyáltalán érdemes legyen kézbe venni.  Találtam a borítékban még hét darab légi felvételt is, amelyeken az öt fordulópont és a rajt, meg a cél volt látható.  Volt ezek közt körforgalom, útkereszteződés, vasúti átjáró, híd a csatornán, de sehol egy jelentős templom, vagy egy nagy épület, vagy tó. Mindegyik beazonosításához pontosan kell navigálni és nyitva tartani a szemem. Az induláskor a gépben jöttem rá, hogy elfelejtettem szögmérővel kimérni az irányszögeket. A feladatkiírásban megadtak egy csomó irányszöget a szerkesztéshez. Nekem meg nem tűnt fel, hogy azokat nem lehet majd használni a repülés közben. Álmos is voltam, meg figyelmetlen is.  Mivel előre beosztott időrend szerint indultunk, nem volt már idő kiszállni és pótolni a hiányosságot.  Motorindítás, pályára ki és fel!

Az esélytelenek nyugalmával vágtam neki a távnak, nem törődtem az egész útvonallal, mindig csak a következő fordulópontra koncentráltam. Jelentősen megkönnyítette a helyzetemet, hogy ismerős települések környékén kellet megtalálni a fordulópontokat, így az első kettő után megnövekedett magabiztossággal fordultam rá a következő feladatra.  Mártély felett már biztosan látszott, túl gyorsan sikerült ideáig eljutni és büntető pontokra lehet számítani, ha 45 percnél korábban, érünk a célhoz.  Így volt idő néhány felvételt készíteni az áradásról és a belvízről. Nagyon foglalkoztat a légi fotózás, de már most látom, akik profi színvonalon csinálják, nagyon sokat áldoznak erre a tevékenységre, szándékaim szerint én maradok lelkes amatőr.

A verseny szabályai szerint nem szabad körözgetve eltölteni a plusz időt, ráadásul szívesebben haladtam volna az utolsó ponttól a cél felé, mert elég bizonytalan voltam abban, sikerül-e megtalálnom. Végül a kiírás szerinti 45 percnél haladtam át a célon.  Majd kiderül hány pontot vonnak le a körözgetésért.  Ahhoz képest, hogy az iránytűt abszolút nem használtam, mivel nem mértem ki az irányszögeket, elégedett voltam az úttal. A versenyszellemnek a nyomait sem sikerült felfedeznem magamon, de a feladat megoldás kihívása inspirált.

A fehértói halastavak felett következett az égre rajzolási feladat. Na, ilyet sem próbáltam még soha.

Voltak ajánlott figurák, de én egy violinkulcsot próbáltam felrajzolni az égre. A GPS képernyőjén lehetett ellenőrizni mit alkottam. Olyan lett, mint egy gyerek rajz. Megmondják  mit ábrázol,s  aki felismeri, annak jó, aki meg nem…

A tegnapi gyakorlás után fokozottan törekedtem a leszállást profin végrehajtani. Azzal a nehezítéssel, hogy kitették azokat a bokszokat, amelyekben ha sikeresen célra száll a pilóta a következő feladatban, annak pontértéke lesz a versenyben.  

Példaértékűen behelyezkedtem és belebegtettem, majd a jobb pontérték elérése miatt visszaengedtem a féklapot, hogy tovább a levegőben maradjak és így a magasabb pontszámot érő helyre érjek földet.  Sajnos túl sokat csuktam vissza a féklapból, így a gép repülni akart és elszívódott a földtől. Ezért muszáj volt átstartolni és egy szűk körrel megismételni a leszállást. Másodszorra nem érdekeltek a pontok, szépen és biztonságosan földhöz simítottam a gépet.

Húsz kérdés volt a tesztlapon, ami a versenyfeladatokhoz tartozott. Tizenhét kérdést helyesen sikerült megválaszolni, amit öt nappal az elméleti vizsga előtt kielégítő eredménynek tartok. Húsz perc volt a tesztlap kitöltésére és én kilenc perc alatt befejeztem.

Fontos tanulság a vizsgára: érdemes minden kérdést pontosan értelmezni!!!

Ebédre ismét finomat kaptunk, bár a nagy meleg miatt senkinek nem volt igazán étvágya. Öntöttük a fejünkre a vizet, nagy sikere volt a fagylaltnak is.

Sajnos elcsúsztunk az eredeti időbeosztástól és nem maradt időm végrehajtani a célra szállási feladatot. Amikor pedig vissza tudtam volna menni a reptérre, özönvíz szerű esőt bocsájtott ránk az ég.  

Jövőre újra Fly Team Kupa, ott a helyem!

Nem vagyok egy Ironman, sőt...

Nem is emlékszem mikor kerekeztem utoljára, pedig ma is nagyon jó volt nyeregbe pattanni. Ha csak egy mód van rá, szívesebben megyek gyalog vagy tömegközlekedéssel, vagy biciklivel, mint autóval. Ma végre ez is belefért az életembe, igaz a digitális leveleim java még mindig válaszra vár a számítógépemen és tanulni valóm is akadna a jövő heti vizsgára, de kocsi helyett a kerékpárt választottam a reptérre vezető úton, ami oda vissza 16 KM volt.

Amíg Kropkó Pétert nem ismertem, mondhatni a Péter előtti időkben, gyakran megmosolyogtam a magamfajta hobby kerékpárosokat, ha sisakban vagy speciális ruhában láttam őket szokványos kerékpárokon közlekedni.  Pár éve új kerékpárt vásároltam, telefonon kértem a legismertebb hazai Ironman-t, hogy segítsen tökéletesíteni, beállítani a gépet. A következő kérdést szegezte nekem: Sisakod már van? Nincs, de minek? Én nem száguldozom úgy, mint Te…

Amíg nincs sisakod, nem segítek, az első tuning a sisak, mondta. Ez volt, és ha jól emlékszem az óta is ez az egyetlen olyan dolog, amiben kategorikusan nemet kaptam tőle.  Túlbuzgóságnak éreztem a javaslatát és kényelmetlennek, ráadásul feleslegesnek gondoltam a sisakvásárlást.

Néhány napra rá, Emese kolleganőmmel beszéltünk telefonon, aki megtisztelt bizalmával és megosztotta velem, hogy Dávid fia kis sebességgel közlekedve egy lejtőn elesett a kerékpárjával és fejsérülést szenvedett az édesapja szeme láttára.  Szinte reflexszerűen kérdeztem: sisak volt rajta?

Van sisakja, de nem volt rajta, volt a válasz.

Még azon a héten megvettem azt a fejvédőt, amit  ma is viseltem. Sőt a családtagjaimat is igyekeztem ellátni ezzel a hasznos védőfelszereléssel.  Már aki kerékpározik közülük.

Tegnap átkerekezett hozzánk Ágota húgom a két éves Hannával, akinek a fején a gyermekülésben már sisak volt. Biztos vagyok benne, neki már ez lesz a természetes később is, nem kell majd győzködni a használatára.

Minden bizonytalankodónak üzenem, ha jó minőségű sisakot vásárolsz, az kényelmes, jól szellőzik, és ha úgy adódik, meg is véd.

Úgy vagyok vele, mint a biztonsági övvel, ha nem használom, hiányérzetem van.

Persze sose legyen szükség egyikre sem.

Szabad péntek ...

Ritka ajándék, amely alaposan felkavarta a terveimet, de igyekszem hasznosan felhasználni, ha már így alakult. Történt ugyanis, hogy 5 héttel ezelőtt beírtam a naptáramba a mai napot, mint a hatósági PPL elméleti vizsga időpontját.  

A repült óráim száma alapján már régen mehettem volna vizsgázni. Mivel csak csütörtökön van vizsgalehetőség, nekem pedig ez volt az első szabaddá tehető csütörtököm, amire nem volt tréning beírva, bejelentkeztem a mai napra a hatósághoz. 

800 kérdésből álló tesztkérdésekre kell készülni, ami javarészt fizika témakörébe tartozik, és a meteorológia is elég kiadós anyag.  

A vizsga időpontja előtt három nappal, tehát most hétfőn jelentkeztek a hatóságtól, a hírrel, miszerint most vették észre, hogy július 1 a köztisztviselők napja, és így ők ezen a napon nem dolgoznak. A legnagyobb jó indulattal sem tudom azt állítani, hogy nem lepett meg ez a hír. Miért nem tudták ezt 5 héttel ezelőtt?  Így átszerveztem az életemet és mához egy hétre megyek vizsgázni.

„Ha citromot kapsz, csinálj belőle limonádét!” Szól a bölcs tanács.

Ez a mai és holnapi nap mottója számomra. Túl a bosszankodáson, törekszem örömet és pihenést kihozni a mai napból és megválaszolni az elmaradt leveleimet is. Végül is kaptam még egy hetet a tanulásra, ki kell használni ezt a lehetőséget. A nap is süt!

Adok kapok

A hét első felében prezentációs tréninget tartottunk egy kollegámmal közösen egy vidéki szállodában.

A csapat azzal az ideális hozzáállással érkezett, amit a „mindent tudni akarok” gondolattal lehet leginkább éreztetni.  Sikerélményekben és önfeledt élményekben gazdag napokat töltöttünk együtt.

Kicsit sem éreztem úgy, hogy dolgozom, talán a tegnap esti fáradság jelezte csupán, sok energia kiszaladt belőlem, mégis nagyon jól esett. Legalább annyit kaptam tiszteletből, figyelemből, fejlődni akarásból, mint amennyit én igyekeztem adni a csapatnak. A szálloda munkatársai is őszinte lelkesedéssel tették a dolgukat. 

Egy szigeten jártam ahol mindenki úgy viszonyult a feladathoz és a másik emberhez, ahogy azt mindenhol és mindenkor tenni kellene. 

Fly Team Kupa 1.0

Akivel csak találkoztam a Fly Team csapatából az elmúlt hetekben mindenki megkérdezte: ugye jössz?

Tették ezt azzal a hangsúllyal, amivel családtagok szoktak ebédre invitálni, visszautasíthatatlan lelkesedéssel.  Ugyan a Telecom meghívására ma Kapcsolat koncertre is hivatalos voltam, meg a jövő szerdai SPL vizsgára is készülnöm kell, de igent mondtam.  Nagyon kíváncsi voltam milyen csapat programot szerveznek a számomra meditációs elmélyülést nyújtó repülős élményből.

Már megint az időjárás packázik velünk gondoltam, amikor reggel a harmatos fűben igyekeztem a kocsi felé, nyolckor kezdődik az eligazítás, közös kávét és péksüteményt is beígértek a pontosan érkezőknek.  Nem túl gyakori, hogy olyan csoportos rendezvényen vegyek részt, amit nem mi szervezünk, ezért át tudom élni azok aggodalmát, akik sok munkával és lelkesedéssel létrehoznak egy rendezvényt, amit az időjárás aztán elmos. Igyekeztem optimistán érkezni és olyan arcot vágni, ami azt üzeni: menni fog ez fiúk!

Ritka ilyen korán ekkora tömeg a reptéren, ismerősök és új arcok is forgolódtak a társaságban, a tököli reptérről is elhozták az ottani gépeket, amelyek szépen letakarítottan kint álltak a hangár előtt. Olyan esküvői készülődés hangulat volt, tiszta járművek, ismerős ismeretlenek, kaja az asztalon, egyetek, igyatok.  Célra szállás, útvonal repülés titokzatos borítékok alapján, furfangos elméleti kérdések és az égre rajzolási feladat ígéretével figyeltük a híreket az időjárás változásairól. Nem nagyon biztattak minket, de azért mi bizakodtunk.  Jellemző rám, úgy szervezem a programom, ha valami időben csúszik, hasznosan tudjam elfoglalni magam, ezért beszaladtam a városba és elintéztem az ottani dolgomat is. Két feladat közt pedig az eget kémleltem, mit osztanak még nekünk a fentiek mára?

Csabi felhívott és elújságolta, hogy gyakorlónappá módosult a mai program, mert ha tudunk is repülni, az egész programot már biztosan nem tudjuk végig csinálni. Így jövő szombat lesz majd a mi napunk. Ma pedig menjek és gyakoroljunk a közelgő vizsgámra légtérfeladatokat.  Magam részéről ennek jobban örültem, mint a versengésnek, hiszen bár tudom a részvétel a fontos, de azért, jelentős rutinnal szívesebben versenyeznék. Ahogy közelítettem a reptér felé, már láttam az égen a gépeket szorgos egymásutánban elrepülni fejem felett. Amint kiértem a starthoz, már érkeztek is a célra szállás feladatot teljesítendő. Nem tűnt könnyű feladatnak. Mire sorra kerülhettem volna, az eső már szorgosan kopogott a gépeken.

 Csabi kiabált, gyere, szállj be! Minek, be kellene tenni a hangárba a gépet, nem? Pont azért, hogy repülj végre esőben is.  Csabira mindig lehet számítani, ha kalandorkodásról van szó.  A vizes gép nem igen akarta elhagyni a talajt, megháromszorozódott a felszállási úthossz és alig lehetett kilátni a plexin keresztül. Úgy tűnt, maradunk, de egyszer csak kisimult a rezgés, a levegőben voltunk.

Egy szűk kör a reptér felett alacsonyan nagy bedöntésű fordulókkal fűszerezve, majd egy misztikus földet érés, amely során nem tudtam eldönteni, miből látja Csabi, milyen magasan vagyunk a földtől.

Általában ha új manővert tanulok, az a szokás, hogy az oktató csinálja, de a kezem és a lábam a kormányokon van, hogy érezzem, mi történik. Most mindent elengedtem, mert annyira necces volt az egész, hogy úgy voltam vele, itt én csak figyelek. Annyira gyorsan történt minden, hogy izgulni és mérlegelni nem volt időm, ha lett volna, valószínűleg nem ülök be a gépbe, mert nem szeretem a felesleges kockázatot. Így utólag viszont el kell, ismerjem, nagyon érdekes és emlékezetes élmény volt, kár lett volna kihagyni.

 Évente kétszer eszem pörköltet, de ez a mai a sátorban miközben kopogott az eső a tetején, nagyon finom volt. A beszélgetések során számos „hasznos” információval gazdagodtam, pl. „előbb kell a nőt ágyba vinni, és csak utána repülni”.  Szóval jó volt a hangulat.

Jövő szombaton folytatjuk. 

A kudarc a legjobb tanító mester

Tegnap elmentünk repülni  egy Szeged – Nagymágocs – Szentes – Kiskunfélegyháza –Jakabszállás - Zsana útvonalra.  Természetesen ismét fontos tanulságokkal szolgált a kirándulás.

Kétszer „eltévedtem” Csabi szerint, ezt a magam részéről úgy finomítanám, nem pontosan tudtam hol vagyok. helytelenül neveztem meg az előttünk lévő települést, ami persze csak akkor vezetett volna eltévedéshez, ha utána másfelé megyek.  Mivel időben szembesített az oktató a hibával, nem mentem rossz irányba. Szóval nekem kegyes tévedésnek tűnt, Csabi meg morgolódott...

A hiba okát pedig abban találtuk meg, hogy nagyon bíztam abban, amit látok és kevésbé figyeltem rá, hogy tartsam az előre kiszámolt és felírt irányt az iránytű segítségével.  Tehát erre legközelebb fokozottan ügyelnem kell.

Útközben a szentesi reptér pályája felett áthúztunk, elképesztően vizes volt a talaj, nem tudom, mikor lehet majd oda leszállni. Volt egy kis plusz feladat, mert dolgoztak a vadászpilóták a kecskeméti reptér körzetében, így csak 400 méter magasan lehetett a körzetben repülni, így fokozottan figyeltem a magasságtartására. Ami csak azért volt különleges feladat, mert nem volt a gépben magasságmérő.

A polar futó órámban viszont van barommetrikus magasságmérő, így azt figyeltem. Jakabszálláson jól sikerült az átstart a beton pályán. 2.20 perc volt ez a kör és a végére eléggé elgémberedtem, ráadásul akadt némi forgalmi bonyodalom a leszállást illetően.  Ugyan elsőként érkeztünk a pálya közelébe, de mivel voltak nálunk gyorsabb gépek is, így hármas sorszámmal kaptunk lehetőséget a leszállásra.

A behelyezkedéssel semmi gond nem volt, kicsit magasan törtem a siklószöget, majd türelmetlen voltam a kilebegtetésnél, így süllyedés helyett elemelkedett egy kicsit a gép orra. Miközben a sebesség meg szépen elkopott, ha minden így maradt volna kb. 2 méterről huppantunk volna egyet, amit annyira nem szeret a futómű, meg Csabi sem.  Ezért féklapp vissza, gáz és egy büntető kör meg egy letolás következett. Másodszorra korrektül leraktam a gépet, de még elég sokáig hallgattam, jegyzem meg joggal, hogy ez azt ne máááááár…

Látta rajtam, eléggé befordultam a kudarcélménytől, annyit mondott: azért ez ne vegye el a kedved. Dehogy veszi, holnap Fly Team kupa!