Fly Team Kupa 1.0

Akivel csak találkoztam a Fly Team csapatából az elmúlt hetekben mindenki megkérdezte: ugye jössz?

Tették ezt azzal a hangsúllyal, amivel családtagok szoktak ebédre invitálni, visszautasíthatatlan lelkesedéssel.  Ugyan a Telecom meghívására ma Kapcsolat koncertre is hivatalos voltam, meg a jövő szerdai SPL vizsgára is készülnöm kell, de igent mondtam.  Nagyon kíváncsi voltam milyen csapat programot szerveznek a számomra meditációs elmélyülést nyújtó repülős élményből.

Már megint az időjárás packázik velünk gondoltam, amikor reggel a harmatos fűben igyekeztem a kocsi felé, nyolckor kezdődik az eligazítás, közös kávét és péksüteményt is beígértek a pontosan érkezőknek.  Nem túl gyakori, hogy olyan csoportos rendezvényen vegyek részt, amit nem mi szervezünk, ezért át tudom élni azok aggodalmát, akik sok munkával és lelkesedéssel létrehoznak egy rendezvényt, amit az időjárás aztán elmos. Igyekeztem optimistán érkezni és olyan arcot vágni, ami azt üzeni: menni fog ez fiúk!

Ritka ilyen korán ekkora tömeg a reptéren, ismerősök és új arcok is forgolódtak a társaságban, a tököli reptérről is elhozták az ottani gépeket, amelyek szépen letakarítottan kint álltak a hangár előtt. Olyan esküvői készülődés hangulat volt, tiszta járművek, ismerős ismeretlenek, kaja az asztalon, egyetek, igyatok.  Célra szállás, útvonal repülés titokzatos borítékok alapján, furfangos elméleti kérdések és az égre rajzolási feladat ígéretével figyeltük a híreket az időjárás változásairól. Nem nagyon biztattak minket, de azért mi bizakodtunk.  Jellemző rám, úgy szervezem a programom, ha valami időben csúszik, hasznosan tudjam elfoglalni magam, ezért beszaladtam a városba és elintéztem az ottani dolgomat is. Két feladat közt pedig az eget kémleltem, mit osztanak még nekünk a fentiek mára?

Csabi felhívott és elújságolta, hogy gyakorlónappá módosult a mai program, mert ha tudunk is repülni, az egész programot már biztosan nem tudjuk végig csinálni. Így jövő szombat lesz majd a mi napunk. Ma pedig menjek és gyakoroljunk a közelgő vizsgámra légtérfeladatokat.  Magam részéről ennek jobban örültem, mint a versengésnek, hiszen bár tudom a részvétel a fontos, de azért, jelentős rutinnal szívesebben versenyeznék. Ahogy közelítettem a reptér felé, már láttam az égen a gépeket szorgos egymásutánban elrepülni fejem felett. Amint kiértem a starthoz, már érkeztek is a célra szállás feladatot teljesítendő. Nem tűnt könnyű feladatnak. Mire sorra kerülhettem volna, az eső már szorgosan kopogott a gépeken.

 Csabi kiabált, gyere, szállj be! Minek, be kellene tenni a hangárba a gépet, nem? Pont azért, hogy repülj végre esőben is.  Csabira mindig lehet számítani, ha kalandorkodásról van szó.  A vizes gép nem igen akarta elhagyni a talajt, megháromszorozódott a felszállási úthossz és alig lehetett kilátni a plexin keresztül. Úgy tűnt, maradunk, de egyszer csak kisimult a rezgés, a levegőben voltunk.

Egy szűk kör a reptér felett alacsonyan nagy bedöntésű fordulókkal fűszerezve, majd egy misztikus földet érés, amely során nem tudtam eldönteni, miből látja Csabi, milyen magasan vagyunk a földtől.

Általában ha új manővert tanulok, az a szokás, hogy az oktató csinálja, de a kezem és a lábam a kormányokon van, hogy érezzem, mi történik. Most mindent elengedtem, mert annyira necces volt az egész, hogy úgy voltam vele, itt én csak figyelek. Annyira gyorsan történt minden, hogy izgulni és mérlegelni nem volt időm, ha lett volna, valószínűleg nem ülök be a gépbe, mert nem szeretem a felesleges kockázatot. Így utólag viszont el kell, ismerjem, nagyon érdekes és emlékezetes élmény volt, kár lett volna kihagyni.

 Évente kétszer eszem pörköltet, de ez a mai a sátorban miközben kopogott az eső a tetején, nagyon finom volt. A beszélgetések során számos „hasznos” információval gazdagodtam, pl. „előbb kell a nőt ágyba vinni, és csak utána repülni”.  Szóval jó volt a hangulat.

Jövő szombaton folytatjuk. 

A kudarc a legjobb tanító mester

Tegnap elmentünk repülni  egy Szeged – Nagymágocs – Szentes – Kiskunfélegyháza –Jakabszállás - Zsana útvonalra.  Természetesen ismét fontos tanulságokkal szolgált a kirándulás.

Kétszer „eltévedtem” Csabi szerint, ezt a magam részéről úgy finomítanám, nem pontosan tudtam hol vagyok. helytelenül neveztem meg az előttünk lévő települést, ami persze csak akkor vezetett volna eltévedéshez, ha utána másfelé megyek.  Mivel időben szembesített az oktató a hibával, nem mentem rossz irányba. Szóval nekem kegyes tévedésnek tűnt, Csabi meg morgolódott...

A hiba okát pedig abban találtuk meg, hogy nagyon bíztam abban, amit látok és kevésbé figyeltem rá, hogy tartsam az előre kiszámolt és felírt irányt az iránytű segítségével.  Tehát erre legközelebb fokozottan ügyelnem kell.

Útközben a szentesi reptér pályája felett áthúztunk, elképesztően vizes volt a talaj, nem tudom, mikor lehet majd oda leszállni. Volt egy kis plusz feladat, mert dolgoztak a vadászpilóták a kecskeméti reptér körzetében, így csak 400 méter magasan lehetett a körzetben repülni, így fokozottan figyeltem a magasságtartására. Ami csak azért volt különleges feladat, mert nem volt a gépben magasságmérő.

A polar futó órámban viszont van barommetrikus magasságmérő, így azt figyeltem. Jakabszálláson jól sikerült az átstart a beton pályán. 2.20 perc volt ez a kör és a végére eléggé elgémberedtem, ráadásul akadt némi forgalmi bonyodalom a leszállást illetően.  Ugyan elsőként érkeztünk a pálya közelébe, de mivel voltak nálunk gyorsabb gépek is, így hármas sorszámmal kaptunk lehetőséget a leszállásra.

A behelyezkedéssel semmi gond nem volt, kicsit magasan törtem a siklószöget, majd türelmetlen voltam a kilebegtetésnél, így süllyedés helyett elemelkedett egy kicsit a gép orra. Miközben a sebesség meg szépen elkopott, ha minden így maradt volna kb. 2 méterről huppantunk volna egyet, amit annyira nem szeret a futómű, meg Csabi sem.  Ezért féklapp vissza, gáz és egy büntető kör meg egy letolás következett. Másodszorra korrektül leraktam a gépet, de még elég sokáig hallgattam, jegyzem meg joggal, hogy ez azt ne máááááár…

Látta rajtam, eléggé befordultam a kudarcélménytől, annyit mondott: azért ez ne vegye el a kedved. Dehogy veszi, holnap Fly Team kupa!

Extázis = MantraLight

Tegnap este a MantraLigth zenei formációval létrehoztuk az első produkciónkat, amely olyan extázissal zárult, amelyre a magam részéről nem számítottam. Mondták a lányok, hogy az a feladatunk, hogy katarzist hozzunk létre, a rendezvény végére, de ebben a formában extázisba hozni embereket sem létrehozni, sem megélni nem volt még lehetőségem.

Jól tettem, hogy bíztam Sarkadi Krisztában, aki elültette a csapatban azt a hitet, hogy ezekkel a pár akkordos és néhány versszakos mantrákkal lázba lehet hozni a hallgatóságot.

Első tanulság: bizalommal kövesd azt, aki előtted járt már azon az úton

Az egész zenélés furcsán alakult az életemben. Körülbelül 25 évvel ezelőtt azt akartam, hogy a zene legyen az a közeg, ami kitölti a mindennapjaim és biztosítja a megélhetésem. Mindenkinek, aki megkérdőjelezte ennek a realitását elutasítottam a véleményét. Viszont minden apró sikert felértékeltem. Pár év után szembesülnöm kellett azzal a felismeréssel, hogy elképesztően sok tehetséges muzsikus van, akiknek könnyedén, természetes képessége létrehozni és lejátszani olyan muzsikákat, amelyekért nekem nagyon kemény munkával meg kell küzdenem. Így hosszas belső vívódás után úgy döntöttem, csinálják azok hivatásszerűen, akik erre születtek, én megmaradok amatőrnek. Ezzel párhuzamosan abba is hagytam a gyakorlást.

Második tanulság: minden amatőr zenekarnak van rajongó tábora, aki elhiteti, hogy érdemes csinálni

A sok amatőr és egy fél profi zenekar után magam maradtam a gitárjaimmal, amelyeket egy kivételével szép lassan el is adtam. Közben megtaláltam a hivatásomat a tréneri pályán, és sok egyéb szükségletemmel együtt a szereplési vágyamat is kiélhettem a munkám során.

Carlos Santana mondta: „sok gitártulajdonos van a földön, de kevesen tudnak gitározni”

A gitáros társadalom egy része szerint Santana sem tud, de ebbe most ne menjünk bele, én szeretem a zenéjét.

Néha belekeveredtem alkalmi örömzenélésekbe, de egyik sem tartott néhány esténél tovább.

Tizenöt éve lehetett, hogy eljutottam gazdaságilag arra az életszínvonalra, hogy megengedhettem magamnak azt, hogy olyan dolgokra is költsek, amire egyébként nem feltétlenül van szükségem.

Ekkor előtörtek belőlem azok a vágyak, amelyeket forráshiányában korábban nem tudtam kielégíteni. Nagyon óvatosan, tudatosan építkezve elkezdtem hangszereket és stúdió berendezéseket vásárolni. Mondván, mindenki költ valamire, én erre költök.

Nem emlékszem rá pontosan mikor veszítettem el a kontrolt, de aránylag észrevétlen történt.

Pár éve eszméltem rá, hogy hangszergyűjtő lettem. Többet foglalkoztam a keresgéléssel és beszerzéssel, mint a gyakorlással.  Természetesen a tizenakárhanyadik gitárnál is meg tudtam magyarázni, miért van rá feltétlenül szükségem.  Most is úgy gondolom, nem csináltam rossz befektetést ezekkel a hangszerekkel, de nagy szerencsém, hogy nem most kell pénzre váltanom a gyűjteményt, mert jelenleg gyakorlatilag pang a piac.

Harmadik tanulság: az érzelmi döntéseinket mindig alá tudjuk támasztani racionális érvekkel és el is hisszük őket.

Azért néha fel-felhúztam a vitorlákat és elindultam a nyílt víz felé, beszálltam, éltem egy-egy lehetőséggel a közös zenélésre, de dagadó vitorlákkal régen nem haladtam célirányba. Lassacskán a szelek elsodortak az EMPA és a MantraLigth irányába és tegnap este ismét felhúztuk a horgonyt.

Az én láncaim elég rozsdásak voltak már…

Elengedtem azt a vágyam, hogy ha görcsösen is, de ÉN akarjak üzenni a zenén keresztül.  Mert ha nincs mit, vagy ha van, de nem találom meg a hogyant, akkor kínlódás az egész. Inkább alázattal rendelkezésére bocsájtom a képességeim és a lehetőségeim olyan barátoknak, akiknek tudják, mit akarnak, és miként szeretnék azt közvetíteni.  Egyébként is nap, mint nap „one men show-t” csinálok, külön öröm mások szándékait szolgálni az Ő felelősségükre. 

Negyedik tanulság:  ha a saját hajódat nem tudod irányítani, jobban jársz, ha átszállsz egy olyanra, ahol a kapitány tudja mit akar.

A lányok imponáló odaadással vettek részt a próbákon és nagyon jól akarták megvalósítani ezt az estét. Időrésekben tudtunk próbálni, amelyeket azért hoztunk létre, mert nem a kifogásokat kerestük, akartunk találni és milyen meglepő kompromisszumokkal, de találtunk is lehetőséget a gyakorlásra. Profi hozzáállással és amatőr lelkesedéssel.  Ezt most nem magyaráznám meg, mindenki értse, ahogy érti.

Vasárnap otthagytam Szegeden a rogyásig telt cseresznyefát, mert próbára igyekeztem. Hétfőn reggel a főpróbánkról az ország egyik legnagyobb vállalatának a Stratégiai Gondolkodás Programjának utókövető tréningjét vezettem, majd az autóban átöltözve beestem egy erősen ezoterikus estre, ahová magamtól valószínűleg nem jutottam volna el.

A rendezvény 6-kor kezdődött, mi várhatóan 8 körül kezdtünk, de tudtam, más úgy játszani, ha tudom mi történik, addig mintha csak beesem, ez a tréningeken is így csinálom, itt is ezt az alapszabályt követtem.

Bárcsak később érkeztem volna…

Olyan hölgyeket láttam érkezni, aki láthatóan az asztrológusuktól érkeztek és a rendezvény után közvetlen a jósnőjük várja őket, ha nem ők maguk a megvilágosodott jósok.

„Szóval hová és mibe keveredtem és mit keresek én itt?” gondolat járt a fejemben, meg még az is, milyen szerencse, hogy csak egy közvetlen kollegám jött el.

Ötödik tanulság: az profi hozzáállás néha terheket rak ránk, de a profi így is tud teljesíteni

Mivel magam is fellépője voltam az estnek, nem dolgozhattam ellenne, hasznossá igyekeztem tenni magam. Lapokat osztottam, székekért mentem és igyekeztem nem minősíteni azt, ami történik.

A szünetben a lányok beénekeltek, leellenőriztem a gitár hangolását, és nekikészülődtünk.

Ezek a lányok tudnak valamit!  Olyan szeretettel és odaadással énekeltek, amire a hallgatóság nagyon jól reagált. A mantrák dinamikája egyre inkább belerántotta a társaságot előbb a ritmusba, később a közös éneklésbe, és a legvégén az önfeledt táncba.  Részese, sőt az egyik létrehozója lehettem ezeknek a perceknek, de magam sem hittem el azt, amit látok. Körülbelül a programunk közepe táján az egész társaság elemelkedett és a minket figyelő nézőkből-hallgatókból, önfeledten táncoló éneklő mosolygó, a dalokba feloldódó egységet alkotó közösség lett. Már én sem voltam előadó többé.

Körbefogtak minket az emberek és miközben játszottunk, körülöttünk táncoltak, énekeltek.

Amikor becsukom a szemem, látom őket és ott vagyok újra … JÓ!!!

Nincs hatodik tanulság, mert még érlelni kell magamban, ami történt.

A lányok utána nem akartak haza menni, így egy közös vacsorán elvertük a fellépti díjunkat.

Annyira sokat nevettünk és olyan felszabadult volt az egész csapat, amilyen önfeledt lubickolásban régen nem volt részem.

Ma reggel pedig egy új csapattal indultam a Stratégiai Gondolkodás tudatos világába, a szünetekben meg mantrákat énekelgettem magamban :o)

Lehetetlen küldetés…

…nek tűnt sok minden ezen a héten. Az igyekezet és a probléma megoldási rutin sokat segített abban, hogy a számos teljesíthetetlennek tűnő feladatból csak a mai nem pontosan úgy végződött, ahogy azt elterveztem/elterveztük.   

Miután hétfőn megoldottam, hogy annak ellenére el tudjak kezdeni egy motiváló előadást Bp-től 110 km-re este 7-kor, hogy 6-ig egy tréninget tartottam Budán.  Nagy menet volt.

Kedden 17-ig Stratégiai Kommunikáció Tréning, 18-tól másfélkörös (mert le volt zárva a pesti oldal) futás a Margitszigeten, 20-tól zenekari próba a pozsonyi úton. Az időjárás kegyes volt, csak akkor esett, amikor fedett helyen voltam és mindenhová odaértem.  Már szerda volt mire ágyba kerültem.

Gyakran szembesülök azzal a ténnyel, hogy a tréningek egyik másik résztvevője több száz kilométert utazott azért, hogy részt vegyen a tréningen. Ez arra inspirál, hogy pontosan és nagyon elégedetten indítsam útjára őket.  Jó érzés volt a Stratégiai Kommunikációs Tréning végén, hogy az a férfi maradt beszélgetni az egyéni kérdéseiről a program végén, akinek a legtávolabb kellett autóznia. Ez nem egy szemtől szembe elismerés, de mégis az.

Szerdán tréning majd 2 óra autózás a csütörtöki helyszínre. Itt volt egy kis lehetőségem szaunázni és aludni.  Nagyon kellett. Majd csütörtökön és pénteken Projektmenedzsment tréninget tartottam. Ajándék volt az első este a két gitárossal (az egyik kollega a másik résztvevő), akikkel kézről kézre adtuk a hangszert. Nem várt ünnep volt az a pár óra.

Összeszokott és vidám társaságban lehettem, minden poén ült, pedig nem viccelődni gyűltünk össze. Nagyon motivál, a hivatása iránt elkötelezett társaság, öröm velük dolgozni.

Hazafelé az egyik kedvenc ügyfelem telefonon felkért egy nagyon szép feladatra. Még nem tudom miként préselem bele a naptárba, de semmiképpen nem szeretném kihagyni. Péntek este elég későn értem Szegedre.

Ma pedig nekiindultunk, a szelek és termikek segítségével meghódítani a felhők birodalmát.  Gyönyörű felhős égbolt csalogatott a reptér irányába.

Itt aztán olyan emelések lesznek! Amikor munka ügyben autózom és hasonlatos felhőket látok az égen, mindig arra vágyom, bárcsak otthon lehetnék és repülhetnék. Ma végre olyan volt a lapjárása a szerencsének, hogy itt vagyok.  

Felvettük az ejtőernyőt és vártuk jöjjön a segítség, hogy elemelkedjünk végre. Egy ember kell, aki fogja a szárnyvéget és egy motoros pilóta, aki felvontat minket a felhők alá.

Elégé átizzadtam, mire mindenki megérkezett, de mindegy majd odafönn hűvösebb lesz, talán még fázni is fogok.1000 méterenként 6 fokot csökken a hőmérséklet, lent pedig 25 fokot mutatott a hőmérő.   

A vontatás közben készítettem néhány felvételt és egy rövid videót, majd a leoldottunk 700 méter magasan és indult a vadászat az emelésekre.

Körülbelül 10 perc alatt 200 méteren voltunk majd sikerült félméteres emelést találnia Csabának és beleküzdötte a gépet, de minden hiába. Rövidesen leszálláshoz készülődtünk a NAGYVASSAL.

„Kirakat idő” - nagy lehetőséggel kecsegtetett a csomagolás, de doboz üres volt.

Csabi bosszús volt földet érés után, én pedig nyugodtan konstatáltam magamban, én minden lehetetlennek tűnő helyezetett megoldottam a héten, és ez a kis kaland inkább jóleset mintsem bosszantott. Majd átültünk a jól ismert motoros vitorlázóba, a közelgő vizsgára gyakoroltunk egy órát. Amely során kiderült a végső gyakorlati vizsgámig van mit gyakorolni.

Annyira kikapcsolt az egész heti pörgésből ez a másfél óra, hogy azt sem bánom, holnap ismét a főváros felé kell vennem az irányt.  Az elkövetkező hét is…

Az éjszaka még beneveztem a Fly Team kupára, amit jövő szombaton rendeznek. Lesz, ami lesz.

Mantra Ligth

Ismét egy zenei projekt, amire idő hiányában sokáig úgy tűnt nem lesz lehetőségünk.

Most mégis találtunk (mert akartunk találni), időt a további felkészülésre így 21-én este fellépünk egy rendezvényen.  Nagyon sok érvet tudtam volna felhozni annak érdekében, hogy ne vállaljuk el, de igyekeztem azonosulni a többiek szándékával, amelyek a megvalósulás irányába húzták a csapatot.

Már gazdagodtam néhány új élménnyel a döntés kapcsán. Igazi felszabadult tenni akarás lett úrrá az egész csapaton és egyértelmű számomra, hogy olyan rendezvényen fogok gitározni, amilyenen még soha nem volt módom részt venni. Magamtól mostanában nem jutottam volna el egy  ÖRÖM-ESTre.

Nyitva állok rá, hogy befogadjam és elfogadjam azt, ami addig és akkor ott történi fog. Ma este próba!

Vízilabda

Az egész napom egy folyamatos koncentráció volt. Minden percét kihasználtam, vagy tréninget tartottam, vagy beszélgettem, vagy készültem. Még az a 200 km, amit autóban töltöttem, az is telefonokkal és felkészüléssel telt.

Most 23 óra van és bár jól fog esni az alvás, de mégis úgy érzem, tele vagyok energiával.

Minden akadályozó vagy korlátozó tényező ellenére egy remek hétfőt tudhatok magam mögött.

Az egyik legkedvesebb ügyfelünk megbízást adott egy motivációs beszélgetés lebonyolítására Kemény Dénessel, aki mint köztudott 14 éve szövetségi kapitánya a vízilabda váltogatottunknak és egymás után háromszor sikeresen szálltak vízbe az olimpiai aranyért. Aki bár azt mondta a születésnap nem érdem, az eredményeket kell ünnepelni, de ma ünnepli a születésének az évfordulóját.

Volt bennem némi izgalom, hogy a Balaton mellől miként fog eltalálni egy Kerekegyháza melletti tanyára, de a kezdés előtt időben megérkezett végig beszéltük az est felépítésének szerkezetét. Majd aláírt az általam előkészített fényképeket, hogy mindenkinek legyen egy személyes emléke a mai találkozásról.

Az ilyen beszélgetések során akkor is, ha sokadszor beszélgetek valakivel csoport előtt, igyekszem valamilyen meglepetéssel készülni, hogy megajánlkozhassuk a csapatot a most születő egyedi pillanat élményével. Így történt ez most is.

A csapat vacsora után volt tapasztalatból tudtuk mindketten, hogy ez nem szerencsés, ráadásul a személyzet a kérésem ellenére nem kötötte fel azt a lámpát a plafonra, ami egy kicsit belelógott a vetítő vászon elé. Ez az a helyzet, amivel együtt kell működni, és kihozni belőle a lehető legtöbbet.

Kérdeztem, kérdeztünk és Dénesből előbb folytak később ömlöttek a szavak.

Közben az járt a fejemben, talán nem is tudja, hogy a számára természetes gondolatok, szófordulatok milyen bizonyító erővel bírnak az üzleti élet törvényszerűségeire. Az egyik kedvenc történetem ma este az volt, mikor egy kép kapcsán elmesélte miként igyekezett lelket önteni egy olyan játékosba, aki nem volt elégedett a saját teljesítményével, és miként igazolta vissza a bizalmat később ez a játékos.

Sajnos nem lehet beszélgetni is meg jegyzetelni is. Pedig holnap vagy máskor visszaidézve Dénes szavait jó lenne konkrét cselekvéseket, törvényszerűségeket generálni a csapat életében.

Gyakran megálltam volna: Hallottátok? Tudod, mit kell tenned?

Pörögtek a szavak, és mivel ennek az estének most nem lesz közös feldolgozása, csak remélni tudom, hogy az ajándék képen és a dedikált vízilabdán és a csoport fotón kívül, a gondolatok is nyomot hagynak és teszik a dolgukat.

Mozgalmas hónapok

vannak mögöttem, és ebből az elmúlt egy hét  különösen sok élménnyel gazdagította az életem. Szinte csak az alvással töltött órákat nem tervezem, ütemezem, már a pihenésre szentelt időt is tudatosan töltöm meg tevékenységekkel, mert egyébként valamire biztosan nem jutna idő.

Úgy tűnik a blog írás áldozatul esik ennek az időszaknak, mert annyi minden történik nap mint nap, hogy minden este írhatnék jó pár bejegyzést, de akkor mikor aludnék? Pedig érzem, jó lenne lejegyezni, mert elvesznek a sodrásban ezek az élmények, és csak a tudatalattimban dolgoznak tovább.

A legfontosabb, hogy mindeközben megmaradt a motivációm és a lelkesedésem. Néha két feladat közt utazva azért megsajnálom magam, de amint átadom magam a következő tevékenységnek, már megtalálom benne a sikerélményt.  Amikor egy új időpontot kell bejegyeznem a naptárba, azért van bennem némi ellenérzés, de az is jól látszik, ahogy végre beteljesíti az ígéretét a nyár, újra visszakapom majd a döntési szabadságot a saját időm felett. Jelenleg mások életének az előremozdítása a feladatom, amivel napról napra magamnak is értéket hozok létre.

Leginkább önmagam korlátainak feszegetésével és a mindennapi megújuláshoz szükséges készség fejlesztésével, ami nélkül nem lehetne teljesíteni azokat a dolgokat, amiket megígértem.

Böjtös válaszok

Több levelet is kaptam böjt ügyben tőletek. Örülök, hogy fontolgatjátok a böjtölés lehetőségét.

Azt javaslom, forduljatok egy szakemberhez ebben a témában, aki ezzel foglalkozik. Az első böjtömet kb. 10 évvel ezelőtt én is úgy kezdtem, hogy közben hetente jártam kontrollra. és az egészet megelőzte egy alapos kivizsgálás. Ami nekem bevált, az nem biztos, hogy nálad is ugyanúgy működik majd. Felelőtlenség lenne úgy belekezdened egy három hetes böjtbe, hogy szakemberrel nem konzultálsz. Két könyvet szoktam újraolvasni egy böjt kezdetén, ezeket jó szívvel ajánlom.

Itt az interneten is sokat lehet olvasni erről a témáról, tájékozódás képen érdemes rákeresni, de ez nem pótolja az egyénre szabott kivizsgálást és tanácsadást.

Több mint két hete fejeztem be az ez évi böjtöt. A felépítő étrendemből igyekeztem kihagyni azokat az ételeket és italokat, amelyeket egyébként is érdemes kerülni. Így alkoholt öt hete nem fogyasztottam, cukros üdítőt és cukrot, csokoládét szintén sikerült kerülni.  Egy szelet sajttortával elégítettem ki az édesség igényem és egyelőre nem is hiányzik több édesség. Viszont sok epret, almát, dinnyét, cseresznyét fogyasztottam.

A kávé viszont egy külön bekezdést érdemel.

A tréningeken általában vagy a teremben vagy a terem elé egy büfé asztal van bekészítve, konferencia kávéval (ez egy híg hosszú kávé), aprósüteményekkel, üdítőkkel, szendvicsekkel.

Ez egy folyamatos csábítás, ami pótcselekvésnek sem utolsó. Mindenki eszik, iszik a szünetben, én miért tennék másként. Ráadásul, ha ott töltjük az éjszakát is egy-egy tréning helyszínén, még ehhez jön a napi háromszori meleg étkezés (ami általában finom is), plusz a résztvevők jónéven szokták venni, ha este  néhány pohár italt elfogyasztok velük a világmegváltó beszélgetések során.

„Mindennek ellen tudok állni csak a csábításnak nem” szól a mondás.

Ezek a csábítások pedig folyamatosan jelen vannak az életemben.  Ha egy kicsit csökkent az energia szintem, hopp egy kávé, majd még egy, és nem ritkán ez 4-5 kávét jelentett egy nap.

Pár éve András kollegámtól kaptam ajándékba egy tejhabosítót, ami nagyon ügyes szerkezet.

Megtudtam, a cég forgalmaz kapszulás kávékat is, amely a kollega szerint új dimenziókat nyit a kávézás élményében. Andrást jó ízlésű és igényes embernek ismertem, mégis közel két évig ellenálltam annak, hogy kipróbáljam ezt a kávét. Van bennem egy tudatos tagadás az agyon reklámozott és láthatóan többet kell fizetni érte, mint amennyit ér típusú termékek és szolgáltatások iránt. Ezt a rendszert is ilyennek láttam. Egészen addig, amíg egy vidéki vadászházban három napig kóstolgathattam a 16 fajta kávét. Amikor hazafelé vettem az irányt, már tudtam, nekem is kell egy ilyen. Ezek után irreálisan sok kávét ittam immár itthon is.  Az egész böjt alatt igazán csak a kávé hiányzott. Ami egyértelmű jele annak, hogy függőség alakult ki bennem.

Egy hete elkezdtem ismét kávézni, és napi kettőt engedélyeztem magamnak.  Egy kicsit sem esik nehezemre betartani ezt az elhatározást, sőt gyakran csak egy kávét iszom naponta, mert már többször éreztem azt, hogy a második is felesleges volt. Ez is a böjtöm eredménye.

Karrier Komédia

A jó sorsom és Márton Andrással ápolt lassan tíz éves barátságunk és számtalan közös szakmai munkák úgy hozta, hogy péntek délután megfigyelője lehettem egy próba szakaszban lévő színházi előadásnak.  Nagyon szeretik az ügyfeleink azokat a tréing programokat, amelyeket Andrással közösen tartunk. Hiszen azon felül, hogy a megszokottól eltérő módszerekkel fejlesztjük a kommunikációs készségüket, meghatározó színházi élménnyel és ismeretanyaggal is gazdagodnak.

Ősztől ez az előadás is jó lehetőség lesz arra, hogy ügyfeleinknek többet nyújtsunk, mint amit elvárnak. Azáltal, hogy már a próba időszakban van lehetőségünk együttgondolkodni az előadás tréning formában történő felhasználásáról, garancia arra, hogy olyasmit hozzunk létre ami még nem volt.  Folyt. köv. 

Na, végre, én is tehettem valamit…!

Természetesen a barátaink olyankor kérnek tőlünk segítséget, amikor legszívesebben azt kérném: most ne kérj, kérlek!

Évtizedes barátság következményeként kialakult egy szakmai együttműködés is, amelyben közös termékeket fejlesztünk, megosztjuk egymással céljainkat és kételyeinket és alkalomadtán együtt örülünk egymás sikereinek. Mostanában mindkét cég élete nagyon felgyorsult és szinte csak szakmai ügyekben volt lehetőségünk beszélgetni. Egy hete jött tőlük a felkérés egy együttgondolkodásra a saját cégük belső ügyeivel kapcsolatban, amit példaértékű módon előkészítettek.  Öt kérdést tettek fel, ami jellemzően „hogyannal” kezdődött, és három órát kaptam a válaszok megtalálására és gyakorlására.

Szívesen foglalkoznék napokat ezekkel az emberekkel, és sokkal könnyebb dolgom lenne akkor. Hiszen közösen formálnák, alakítanák a megoldásokat és alternatívákkal kísérletezhetnénk. Most pedig nekem kell kiválasztanom az ami szerintem jó megoldás és azt kell átadjam, mert nincs idő a közös alkotásra.

9-12-ig. voltunk együtt, és este már nem fogadott hívás volt a telefonomon, amint tudtam visszahívtam a kolleganőt, aki lelkendezve mondta: Működik, amit gyakoroltunk!

Ez volt péntek este az utolsó szakmai telefonbeszélgetésem a héten, fáradtvoltam ugyan, de elégedett. Végre én is tehettem értük valamit.