SIKER ÉS KUDARC

Ezeken az oldalakon meghallgatható a CD:

Spotify

Itunes

Deezer

Google Play

Dalok

Emusic

Amazon

Helyzetjelentés dal 2015

Helyzetjelentés

A Helyzetjelentés című dalban benne van az összes átevickélt születésnapom, amikor nem igazán tudtam örülni annak, hogy ismét eltel egy év. Pedig volt három igazán jó évfordulóm, amikor 40 évesen Kropó Péter inspirációjától és a velem együtt futó barátok támogatásától vezérelve lefutottam a maratonit a születésnapomon. Egy másik évben aznap kaptam meg a pilóta szakszolgálati engedélyem, és a múlt évben pedig lesétáltam az éveim számát, minden évet egy kilométernek számolva. Közben igyekeztem felidézni az adott évet egytől negyvenhatig. Ami eszembe jutott azt diktafonra mondtam.  Azt terveztem, ebben az évben hozzáadok még egy kilométert és ismét tartalmas születésnapom lesz. Ráadásul a hozzám egészen közelállók jelezték, csatlakoznak hozzám és együtt zarándokoljuk végig az elmúlt éveket jelképező távot.

Viszont az egyik megbízóm mindenképpen pont ezen a napon akarta tréningezni a munkatársait. Mivel az igazi elkötelezettség nem csak akkor létezik, amikor nekem is kényelmes, hanem akkor is működnie kell, amikor határozottan keresztbe tesz a saját szándékaimnak, igent mondtam a felkérésre. Jólesik, hogy számítanak a munkámra.

Azt már tudom magamról, nekem akkor ünnep az évforduló, ha átlépem a saját korlátaimat. Így keresgéltem, mit is tegyek, ami számomra is jelentős lépés.

Néhányan tudjátok szeretek gitárral énekelni, de távol állt tőlem, hogy a szűk környezetemen kívül másoknak is megmutassam a dalokat. Az elmúlt fél évben Giebiszer Gyöngyihez járok „énekterápiára” és egyre több saját dalt csalogat elő belőlem. Kapitány István barátom egy este ezt írta nekem Európa másik feléből

"Én nem mondom meg mi az élet, cserébe az élet se mondja meg én ki vagyok ... "

 viccből azonnal visszaküldtem neki egy rövid videóban megénekelve a sorait. Majd apránként dallá fejlődtek az inspirációjára elindult gondolatok. Gyuricza Sanyi barátom meglátogatott és felvette a dal alapját gitár és ének sávra. Budai Laci barátom pedig a zongorához ült a hét elején. Rózsa László a stúdiójában pedig igyekezett rendet tenni a káoszban, amit átküldtem neki.

 Én pedig félre raktam minden szemérmemet és megmutatom nektek mi a helyzet felém így 47 évesen.

Az ügyfelem az előző napon szólt, hogy halaszthatjuk egy héttel a tréninget így a sétám is megvalósulhatott. Ahol 15 km után csatlakozott  Zente, Ágota és Hanna és a 'maradék' 32 kilométeren biciklivel végigkísért az úton. 

Buday Dani pedig meglepett egy videóval, amit a dalra készített. Minden percért hálás vagyok, amit a létrehozására szentelt.

Amikor az álmaink munkaruhát öltenek....

Mondhatjuk, hogy a motivációt az ókori rómaiak találták fel és hagyták örökül ránk. Ez volt az a valami, ami a római legionáriust több ezer milum¹-nyi távolságra vitte. Azonban a görögökkel ellentétben, akik az emberi készségek mögött megfoghatatlan támogató szellemi lényeket (daimon, creator, stb.) sejtettek a római tisztek sokkal földhözragadtabban gondolkodtak. A motivációt az optio²korbácsában, botozásban, tizedelésben, no meg a zsoldban, hadjáratokban megszerezhető zsákmányban hitték. Bár időnként került hadvezér, aki csata előtt végiglovagolva a sorok előtt, úgy fel tudta tüzelni harcosait, hogy azok akár Róma dicsőségéért is rohantak a véres csetepatéba. Igaz, ezek a tisztek, többnyire előttük vágtatva vezették őket!

A motiváció mind a mai napig a humán erőforrás legfirtatottabb tulajdonsága. Pályafutásom során, azt hiszem, jóval több, mint száz állásinterjút láttam, vettem részt, éltem meg. Csak egyetlen egyre emlékszem, ahol elővették a jelentkező szakmai önéletrajzát és tudását, hozzáértését boncolgatták. Az összes többiben a leendő munkáltatót, az érdekelte: „Miért szeretne itt dolgozni?; Miért szeretné éppen ezt dolgozni? Mitől lenne elégedett? Mik és mekkorák az elvárásai?”Esetleg kérdezés nélkül ilyen kimondatlan kérdésekre kapott válaszokat.

Az emberek saját szükségleteik, vágyaik és igényeik kielégítése érdekében cselekszenek és dolgoznak. Jobb esetben saját törekvéseikkel tisztában vannak, felismerték önnön igényeiket és önállóan hajtanak érte. A szakma ilyenkor azt mondja: belsőleg motiváltak (intrinsic motiváció). 

Leggyakrabban 

•  a jó teljesítményre, 
•  közösség tagjaival való jó kapcsolatra, 
•  biztonságra vagy 
•  a többiek fölötti befolyásra való törekvés motiválja belsőleg az egyént.

(Előbbi sorrend pusztán felsorolás. Sem fontossági sem gyakorisági sorrendet nem tükröz!). 

Vállalati vezetőként, mindig imádtam az egyéni célokkal rendelkező, ambiciózus munkatársakat. 

Akinek vannak egyéni céljai az motivált vagy motiválható!

Vannak emberek, de helyzetek is, amikor –Karinthy szavaival szólva – az egyén tekintete elhomályosul, és szem elől téveszti a célt!
 Ilyenkor a büntetés-jutalmazás következetes, arányos és korrekt alkalmazása valóban hasznos lehet. 

Viszont a tartós motiváció belűről fakad...

¹-régi római hosszmérték, 1480 méternek felel meg.
²-altiszt a római hadseregen, a centurio (mai értelemben: százados) helyettese.

"Az elkötelezettség akkor igazi, ha nincs lejárati dátuma." Doktor House c. film

jutott eszembe két korty kávé között...

-Érted? Ennyi pénzért nem tudok elkötelezett lenni irántuk! – barátom munkahelyi sérelmek sorát zárta ezzel a kijelentéssel, aktuális főnökéről és annak munkahelyi elvárásairól. Hirtelen, indulatos mozdulattal hörpintette ki kávéjának maradék habját, majd elég dacos testtartásba hergelve magát, várta baráti helyeslésemet. Régi, jó barátságunk okán, nem kételkedett, hogy megkapja.

Egy korty kávé nekem is jót tett. Bár nagyobb szükségem volt a pillanatnyi időhúzásra, mint a koffeinre.
Vajon az elkötelezettség, a lojalitás megvásárolható-e pénzen? Vagy eladható-e? Sokan szeretnék ezt! Ki így, ki úgy! Vezetőként olyan megnyugtatóan kényelmes lenne tudni, hogy a fizetéssel megszereztem az embereim vérét-verejtékét, sőt agyvizét is! Alárendeltként pedig féltve őrzött, felbecsülendő kincsként lehetne gondolni rá. Amit tehetségemtől, teljesítményemtől és időmtől függetlenül, majd csak akkor adok el, ha még többet fizetnek érte! Mert az ELKÖTELEZETTSÉG, úgy-e nem kétséges, mint antik műkincs, egyre többet ér majd. Száz szónak is egy a vége, mindenki jól járna, ha az elkötelezettséget adni-venni lehetne. A világ legnagyobb pszichés tőzsdéje üzemelhetne vele! Mert hiába van mindenkinek valamennyi, mégis, mindenki venne a máséból.

Vajon miért e hatalmas kereslet iránta? Kinek kell? Mire kell? Kinek, mire kell?

Arra jöttem rá, hogy az elkötelezettség a SIKERHEZ kell! Bármilyen féléhez. Mindenkinek! Az elkötelezettség egy fajta hit. Hinni abban, hogy érdemes azt cselekedni, amit cselekszel. Hinni abban, hogy jó, eredményes és hasznos irányba haladsz. Hinni abban, hogy amit teszel, az hasznos számodra és javára válik közösségednek is. Hinni, mindenek fölött abban, hogy képes vagy megcselekedni mindazt, ami ennyire és ilyen sokaknak jó! Hinni abban, hogy kitartani érdemes! Lehet-e ezek nélkül sikerre vinni bármit is? Én nem hiszem!

Barátom ezt a hitet nem kapta meg főnökétől. Nem hihette, hogy az üzletfelek és partnerek megvezetése és manipulálása –amit vártak tőle –jó dolog. Nem hitte, hogy ez bármiképp is szolgálhatná az ő saját önbecsülését, fejlődését. Még azt sem hitte, hogy hosszú távon a vállalat érdekeit szolgálná. Nem hitte, hogy hasznára válik a fiatal kollégáknak, akik ezt a magatartást sajátítják majd el példa értékűnek az „üzleti szemlélet” címszó alatt. Nem hitte, hogy jó úton halad és ebben kitartania érdemes lenne.

Kortyolnom kellett még egyet! Ugyanis leküzdhetetlen kísértést éreztem, hogy baráti együttérzés és helyeslő vállveregetés helyett inkább azt kérdezzem tőle: - Több pénzért elkötelezettebb tudnál lenni hozzájuk? Dacos-harcos testtartása már válasza előtt megroggyant picit, hogy némi önigazolást kolduló hangsúllyal annyit mondjon: - Nem! De későbben kezdtem volna panaszkodni!

Bizony! Nyugodj bele, kedves barátom, hogy az elkötelezettség nagy érték, de pénzen nem kapható, és pénzért nem eladható. Aki nem érdemli meg ajándékba, annak pénzért sem fogod tudni odaadni. Aki pedig pénzért kínálja, attól semmi pénzért sem fogod igazán megkapni.

Légy hű céljaidhoz, értékeidhez és elveidhez. Találd meg azokat, akik osztoznak veled bennük és tarts ki mellettük. Azt hiszem, így tudod elkötelezni magad. Így lehetsz sikeres, bármit jelentsen is számodra a siker!

2012

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!

http://www.generativ.hu/unnep/

A vitorlázó repülés = költészet.

Valaha az egész így kezdődött és most ismét visszatért az életembe. Huszonhét évvel ezelőtt láttam meg egy fára kitűzve a hirdetést és a kíváncsiságom elvitt az akkori MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség) vitorlázó repülő klubjába. Egészen más rendszer volt akkoriban ezen a területen is. Toborozták a fiatal növendékeket és gyakorlatilag ingyen lehetet megtanulni repülni. A tudásért és az élményért cserébe, be kellett tartani az egyesület szabályait, amelyek a reptéren elég katonásak voltak. Zászlófelhúzás, sorakozó, jelentés, és mindenféle egyéb formalitásba csomagolták az ég meghódítását. Ezen kívül alapelvárás volt a társadalmi munka, ami nyáron javarészt a repülő üzemben való részvételt jelentette. Tehát egész hétvégét kint töltöttük a reptéren és csináltuk, amit ránk osztottak, cserébe valamennyit repülhettünk. Télen pedig a gépek karbantartása, takarítás és rendrakás volt a feladat. Fegyelmezett, de humoros és jó hangulatú közösség emlékét őrzöm azokból az időkből.

Néhány pedagógiailag kifogásolható oktatói visszajelzés és a kamaszkor egyéb vonzásai elsodortak a reptérről, és sokáig úgy tűnt soha nem is találok vissza. Ma már bárki, aki egészségügyileg alkalmas és szívesen áldoz rá, megtanulhat repülni.  A legtöbben, ahogy én is a motoros repülést választják, mert ezzel gyorsan és kisebb kockázatokkal lehet eljutni egyik helyről a másikra, míg a vitorlázó repülés inkább sport mintsem közlekedési eszköz.  Miután megszerezetem a motoros vitorlázó szakszolgálati engedélyt, ez évben még levizsgáztam egymotoros repülőgépre is, és legutóbb megszereztem a típust a négyszemélyes Cessna 172-re is. Engem is a gyorsan és praktikusan használható, akár külföldöt is úti célul választható megoldások érdekeltek, először…

Tegnap az ötödik felszállásomat jegyezhettem be a vitorlázó pilóta könyvembe, és végre remek időt sikerült kifognunk. Sokaknak maga a repülés ténye is félelmekkel és a veszély érzésével társul, ami érthető. Minden, amit nem ismerünk és nem tudjuk a veszély mértékét reálisan felmérni, az könnyen látszik félelmetesnek, éppen ezért ki kell próbálni, meg kell tapasztalni és utána kell dönteni arról, milyen szerepet játsszon az ember életében.

Jelenleg ebben a próbálkozásban vagyok, és még nem kötelezetem el magam a repülés ezen ága mellett, de az élmények és a gondolatok, amelyeket felszínre hoznak ezek a repülések, nagyon megérik a befektetést.

A vitorlázó repülés, költészet.

Együttműködés a természettel, a madarakkal, a széllel és a nappal, de leginkább a felfelé áramló légáramlatokkal. Láttunk ezerötszáz méteren kukorica héjat és nejlonzacskót magunk körül a feláramló levegőben. Figyeltük a madarak termikezését és igyekeztünk ellesni, ők hol találtak feláramlást. Mellettünk kapott el egy vércse egy másik madarat, repülés közben.  A víz fodrozásából, a fák dülöngéléséből, a füst irányából, következtetünk rá merre változott a szélirány.  Mindeközben a motoros repülésben alapvetően használatos eszközök, hátérbe szorulnak. Egy tapasztalt vitorlázó pilótának a szélzajból, meg kell tudnia állapítani, helyes sebességet. Egy cérna van felragasztva az ablakra és annak a jelzése segít elkerülni a megcsúszást a levegőben.  A rádió kapcsolat szinte esetleges (ami szerintem elég veszélyes), amikor többen vitorláznak a környéken, egy külön frekvenciára tekernek ahol nincs más forgalmazás és egymást szórakoztatják és tájékoztatják arról, ki hol küzd éppen, vagy hol boldog attól, hogy jó emelést talált. A föld felett, a hivatalos frekvenciákon túl, saját szabályok, és egyéni szabadságok szálló jelképei ezek a gépek és a bene ülő emberek.

Az ideális vitorlázó repülő idő délben kezdődik és kora délutánig tart. Ebben az időszakban lehet leginkább emelésekre számítani és mind azt mindnyájan megtapasztaljuk, ilyenkor van a legmelegebb is.  Egy kis kabinban plexi alatt ülve gyakorlatilag egy melegházban „élvezzük” a nap melegét. Ezen a hőségen a beáramló menetszél és a magasság tudd enyhíteni kissé. Mivel 1000 méterenként 6 fokot csökken a hőmérséklet, ezért ez is sarkalja a pilótát a minél magasabbra jutásban. Volt lehetőségem megfázni tavaszi repülések alkalmával, amikor is a lenti 20 fokból 5 fok lett 2500 méter magasan.

A repülés közben folyamatosan számolni kell, a megszerzett magasság, a szél iránya és a reptértől való távolság ismeretében. A kérdés nagyon egyszerű: vajon hazaérünk innen? Abban az esetben, ha a válasz nemleges. Keresni kell egy leszállásra alkalmas akadálymentes mezőgazdaságilag művelt területet és lehetőleg széllel szemben, barázdairányon, a nappal a hátunk mögött kell biztonságban letenni a gépet. A sikeres leszállás után lehet új ismeretséget kötni a helybéliekkel, miközben a reptérről már indul a szállítókocsi, ami a szétszerelt gépet és a pilótát is haza viszi.

Miután kb. 8 perc alatt egy vontatógép felhúzott minket 600 méterre, leoldottunk és kerestük a termikeket, amelyek a magasba segítenek minket. Kettő óra húsz percet repültünk, többször feljutottunk kétezer méterig ahol tegnap a felhő alap volt. Ott fehérlettek, szürkültek, feketéllettek felettünk ezek a vattacukornak látszó felhők és emelésekkel ajándékozták meg az utat hazafelé is.

A leszállási manőver közben olyan emeléseket kaptunk párszáz méteren, hogy meg kellett csúsztatni a gépet ahhoz, hogy jelentős magasságot veszítsünk és le tudjunk szállni. A gép még repülni akart, az oktatóm is, de engem már vártak és el is fáradtam kissé. Picit szédelegve, és elcsigázva, de körülbelül egy hétnyi távoli országba megtett nyaralással megegyező mennyiségű élménnyel gazdagodva indultam folytatni a földi életem…

Krízis helyzet...?

Az első pár percben teljesen leizzadtam, pedig lelkileg igyekeztem még a földön felkészíteni magam az élményekre, amelyeket Zoli sejtelmes mosollyal előre beígért. Persze nem mondta el mire számíthatok, annyit sikerült kipréselnie magából, hogy mű repülni nem fogunk. Miután felszálltam és az iskolakör harmadik fordulójából kisoroltam, emelkedtem még egy kicsit, majd 2000 láb magasan annyit mondott, engedd el a szarvkormányt. Értetlenül nézhettem, mert megismételte az utasítást, engedd el a kormányt, elszakadtak a bovdenek, a továbbiakban nem lehet a csűrővel és a magassági kormánnyal irányítani a gépet. Szállj le a géppel ezek nélkül, nyugi, csak csináld, amit mondok. Közben magyarázott valamit, amit legszívesebben nem hallgattam volna, de muszáj volt.

„Most két halott ül a gépen, csak van alattuk még 600 méter a történet végéig, de nem kell feltétlen összetörniük magukat.”

Elég erős szél volt, önkéntelenül nyúltam volna a kormányhoz minden pillanatban, amikor a szél meg-megdobta a gépet. Mindahányszor rám szólt: ne nyúlj a kormányhoz!

Korrigáld lábbal!

Az összes idegszálammal a feladatra koncentráltam.

Persze az a tudat tökéletes biztonságot adhatott volna végig a gyakorlat során, hogy valójában minden kormányszerv tökéletesen működőképes, de az eddigi 100 órányi repüléseim során, ha az egyik kezemmel elengedtem a kormányt, azonnal fogtam a másikkal, így komoly feladat volt függetlenítenem magam ettől a megszokástól.

Trimmeld ki a gépet, húzd ki a porlasztófűtést, nyomd vissza, adj gáz, vedd le a gázt, figyeld az állásszöget, korrigáld lábbal.

Utasítások hangoztak el nyugodt egymásutánban, nem volt szükség egyetlen hirtelen mozdulatra sem. Hangos szó nem hangzott el a kabinban. Lassan már megfeledkeztem arról, hogy ez egy abnormális helyzet, és elfogadtam, hogy így fogjuk letenni a gépet. Zoli mondja, én csinálom.

Ráfordultam a leszállópályára és a sebesség csökkentésével folyamatosan süllyedni kezdtünk, közben rádión jeleztem az információs szolgálatnak leszállási szándékunkat és megkaptam a „pálya szabad” jelzést. Ekkor a guruló úton megláttam egy másik gépet, amelyik egyértelműen felszállási szándékkal közelített arra a pályára, amire landolni szándékoztunk.  A torony neki is szabad utat adott a pálya használatára, amiből ismét kiderült számomra, amit persze eddig is tudtam, a toronyban is emberek ülnek, ők is hibázhatnak. 

Valós vészhelyzetben persze ez a kettős krízis helyzet nem fordulhatott volna elő, hiszen ha tényleg elment volna a kormány, akkor már rég jeleztük volna rádión és a földről mindenki csak ránk figyelne, és nem küldene elénk a pályára egy másik gépet. Így gázt adtunk és használva az összes rendelkezésünkre álló kormányművet korrigáltuk az irányunkat, és áthúztunk a pálya mellett, s hagytuk a másik gépnek a pályát. Így a slussz poén elmaradt, de mégis rengeteg tanulsággal szolgált ez az élmény. 

Tavaszi repülés képekben

Elég sokáig kitartott az időjárás amellett, hogy mindenki, aki a levegőbe vágyik, csak maradjon a földön és várja türelemmel a tavaszt. Néhány alkalommal sikerült elcsípni repülhető időjárást, de gyakran le kellett mondani az előre betervezett utakról. Emlékeztetőül, mert mindjárt levélbe borulnak a fák és a napfényben gyorsan felejtjük a hideget, megmutatok néhány téli képet. Íme:

Még a tél az úr!

 Épül az új Móra Ferenc híd Szegeden!

 Kunfehértó

Látkép Szeged

Reptér Szeged (LHUD)- Maty-éri Nemzetközi Kajak-Kenu és Evezős pálya

Napfényfürdő Szeged

 Sziksósfürdő (SZIKI)

Lezuhant egy repülőgép a tököli repülőtér közelében!

Régóta készülődök egy újabb repüléssel kapcsolatos bejegyzés írására, hiszen a legutóbbi óta számos nagyon szép élményben volt részem. Sajnos az örömökben gazdag élménybeszámoló helyett egy tegnapi tragédia adja az aktualitását ennek az írásnak.

Tegnap este email, sms és telefonértesítést is kaptam a hírről, némi aggódással fűszerezve; ugye nem te voltál? A többség ilyenkor úgy érzi, vele ez nem fordulhat elő.  Ezzel szemben azt gondolom, bárkivel előfordulhat, de mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez ne történhessen meg.

A hírben is kulcsfontosságú ez a mondat: a pilóta hibájából…

Számtalanszor tapasztalom az országúton közlekedve, hogy ki vagyok téve mások felelőtlenségének. Nem ritkán csak a reflexeimnek köszönhettem, hogy elkerültem a balesetet olyan helyzetekben, amikor én vétlen voltam.  A hideg beálltával egy társaságban arról cseréltünk véleményt, szabad-e nyári gumival járni a téli időben. Nagyon csodálkoztam, miként merülhet fel emberekben ez a kérdés és miként győzik meg magukat arról, nem kell gumit cserélniük és telefon kihangosítót sem kell használniuk, az italozásról és egyéb felelőtlenségekről nem is beszélve.

Így bár nagyon kíváncsian várom a híreket mi történt Tökölön (ahol én is szoktam gépet bérelni néha), és együtt érzek a pilóta családjával, de mégis biztonságosabbnak tartom a kisgépes repülést az autóvezetésnél.

Amint megláttam a hírekben a Cessna lajstrom számát, azonnal beugrott, ezt a gépet ismerem.

Íme, egy fénykép a gépről amit nyáron készítettem, amikor még…..