Keresés ebben a blogban

2010. május 2., vasárnap

Megteszem, mert elhiszem!



Nem mondhatóm, hogy nem voltak bennem bizonytalanságok, olykor félelmek is az elmúlt időszakban. A pilóta kiképzés számos fázisában kapaszkodtam a gépen lévő fém karba, amin Csaba az oktatóm jól szórakozott. Izzadt a tenyerem és egyszer még valami émelygés is elfogott, le akartam szállni, de Csabi nem hagyta. Ma már tudom, neki volt igaza, mert 10 perc alatt elmúlt a diszkomfort érzésem és így nem egy rossz emlékkel, hanem egy „ismét sikerült túllépni magamon” dicsőséggel érhettem földet. 24 éves az oktatóm és számításaim szerint tíz évvel van előttem a repülőgép vezetésben. A naptár mai állása szerint 42 éves vagyok, talán már soha nem fogom behozni, de azért még is nagy öröm és sok kis áttörés ez a tanulási folyamat.
Azt gondolom magamról, elég óvatos vagyok. Nem hajtok gyorsabban a megengedett sebességnél, sisakot veszek fel ha kerékpározom, szinte mindenre van biztosításom (persze ez a több ezer biztosítós szakaember képzésével is összefügg), rendszeresen járok megelőző menedzser szűrésekre, stb.
Mégis többen mondták már nekem vagy rólam, hogy nem hétköznapi dolgokat csinálok. Sokat kérdezik azt is: Honnan van kitartásom olyan célokért tenni, amelyek kilátástalannak tűnnek.
Ezekre a kérdésekre a legjobb válaszom az egyik példaképemről, akit a sors ajándékaként barátomnak is nevezhetek szóló könyv és tréningprogram.
Íme:



Megteszem, mert elhiszem!PDFNyomtatEmail
avagy, miként érjünk el elérhetetlennek
tűnő célokat?

Nehezen lehet olyan csapattal sikert elérni, amelyik nem elkötelezett az eredmények iránt, hanem folyamatosan arra keresi az önigazolást, MIÉRT NEM lehet elérni a kitűzött célt.
Örök szabály: Még akkor is előfordulhat, hogy nem érjük el kitűzött céljainkat, ha vasakarattal haladunk feléjük. Viszont, ha elveszünk a kifogások és magyarázatok áradatában, esélyünk sincs rá, hogy megközelítsük azt, amit elvárnak tőlünk.
3,8 km úszás 180 km kerékpározás 42,5 km futás
Sokunknak meghaladná a jelenlegi edzettségi szintjét az egyes távok teljesítése. Hogy
az úszás után a kerékpár, azt követően pedig a futás? Erre többségünk azt válaszolja:
LEHETETLEN!
A három táv az IRONMAN versenyek követelménye: a világ legjobbjai 8 óra alatt teljesítik.

Kropkó Péter 51 alkalommal
indult IRONMAN versenyen és
12 alkalommal elsőként ért a
célba. Amit elért, PROFI sportolóként teljesítette, saját
erőből, állami támogatás nélkül.
Hasonlóan megannyi vezetőhöz, üzletkötőhöz, vállalkozóhoz, akiknek szintén önerőből kell sikeressé, nyereségessé, elismertté tenni cégüket. Péter tehát saját maga teremtette meg a versenyzéséhez és eredményességéhez szükséges anyagi feltételeket. Miközben professzionális sportoló volt, az üzleti világban is tapasztalatokat, gyakorlatot szerzett. Így vált alkalmassá és jogosulttá arra is, hogy az üzleti élet területein is útmutatást adjon arra vonatkozóan:
HOGYAN ÉRJÜNK EL ELÉRHETETLENNEK TŰNŐ CÉLOKAT?
2007-ben indítottuk útjára új tréningprogramunkat,
amelynek egyik trénere Kropkó Péter Ironman világbajnok.

A Generatív Tanácsadó Iroda 2002 óta fokozatosan
építi be a tréningjeibe mindazt a felhalmozott tudást
és tapasztalatot, amit Péter 36 éve tartó folyamatos
sportolással és a profi pályafutása alatt megszerzett.
A TRÉNINGPROGRAM NÉGY RÉSZBŐL ÁLL:
  1. PÁRHUZAMOK
    az élsportoló és a program résztvevőinek mindennapjai között:

    ez a megélhetésünk,
    célokat tűzünk ki,
    teljesíthetetlennek látszó feladatokat hajtunk végre,
    változik a hozzáállásunk,
    túlhajtjuk magunkat,
    nem mindig kapjuk meg a megfelelő elismerést,
    leginkább magunkra számíthatunk a "pályán",
    a munkahelyen túli elvárásoknak is meg kell felelnünk.

  2. ELVÁRÁSOK
    amelyek jelenleg teljesíthetetlennek,nehezen elérhetőnek látszanak
    a csapat és az egyén számára.

    A résztvevőkkel közösen megfogalmazzuk most
    milyen konkrét elvárások előtt állnak.
    Beazonosítjuk, milyen önkorlátozó hiedelmek az akadályai
    a feladatok végrehajtásának.
    Kimondatjuk azokat a belső feszültséget generáló érzéseket,
    gondolatokat, melyeknek már felszínre kerülése, is meghatározó
    fontosságú. (Hiszen csak azt tudjuk feldolgozni, amit ismerünk.)
    Megvizsgáljuk azokat a helyzeteket, amikor a BAJNOK pályája
    során találkozott hasonló belső vagy külső akadályokkal.
    Tudatosítjuk, hogyan lehet feldolgozni ezeket a kétségeket,
    és az eredmény felé irányítani az energiáinkat.
  3. ELÉRHETŐ KÖZELSÉGBEN A CÉL!

    Megfogalmazzuk a cél eléréséhez szükséges konkrét lépéseket.
    Beazonosítjuk a belső motivációs erőket - egyénre szabottan.
    Egyéni - és szükség esetén csoportos - cselekvési tervet
    (edzéstervet) készítünk, amelynek alapvető célja a végrehajtási
    folyamat rendszeres mérhetősége.

  4. ÁTTÖRÉSI GYAKORLATOK

    Olyan feladatok elé állítjuk a program résztvevőit,
    amelyet elsőre megoldhatatlannak éreznek.
    Ha használják a tréningen tapasztaltakat-tanultakat,
    sikerrel veszik majd az akadályokat.
    A "bármire képes vagyok" sikerélménnyel fejezik be a programot.
A csapat összetétele, edzettségi szintje, aktuális céljai nagymértékben befolyásolják, milyen áttörési gyakorlatokat építünk a tréningbe. Ezt az előzetes felkészülés során minden esetben külön egyeztetjük a csoport vezetőjével!
FONTOS!
A program záró eseményeként mindenki
aláírásával hitelesíti az előzőekben már kitöltött
cselekvési tervét. Ez a saját "VASEMBERSÉGÉNEK"
az akciótervezője, amit Kropkó Péter és a
csapat vezetője is ellát kézjegyével.


Válságmenedzsment, avagy sakk-matt a válságnak!

Néha összeülünk tapasztalatot cserélni olyan kollegákkal is, akikkel a hétköznapokban konkurenciaként jelenünk meg a tréningpiacon, de ilyenkor néhány sör mellett megvitatjuk a piaci tendenciákat. Mit is változott a tréningpiac a válság kezdete óta? Az első 3-4 hónapban rengeteget, hiszen a leszerződött és lefoglalt tréningnapokat is sorban mondták vissza olyan cégek, akik egyébként piacvezetők vagy meghatározó szereplő a hazai és nemzetközi üzleti életnek.

Az első döbbenet után gyorsan jelentkeztek azok a változások, amelyek elkerülhetetlenek a vállalatok életében. A Generatív Tanácsadó Irodával (GTI) a válság felszínre törése után két héttel kialakítottunk egy speciális kínálatot, amelynek a lényege :

  • max. félnapra vegyük ki a munkatársakat
  • gyakorlatias elvárást támasszunk feléjük
  • mérjük az eredményeket
  • vállaljunk árgaranciát a tréningre

Ezek voltak a stratégiáink alapkövei és ennek köszönhetjük az elmúlt másfél év eredményességét.

Nagyon izgalmas volt látni, mennyire sokat változik a cégek hozzáállása a tréningekhez, amint az elvárás nem „csak” a fejlődés, hanem konkrét mérhető eredmények, amelyek alapjaiban befolyásolják az életüket. Most itt megmutatom azt az anyagot, ami az ügyfélstratégiánk alapját képezi azóta is. Íme:

workshop sorozat
mérhető eredményekkel!

A WORKSHOP SOROZAT CÉLJA:
SAKK-MATT A VÁLSÁGNAK

Az új helyzet, új válaszokat kíván!
Válaszaink a következő modulok:

helyzetanalízis
költségkontroll
költség racionalizálás elfogadtatása
áttörési stratégia
cselekvési terv (megvalósítási terv készítése)
felkészülés a krízis kommunikációra (külső és belső PR)
imázs építő kommunikáció (külső és belső PR)
önszervezés
stressz kezelése, emberi kapcsolatok alakítása

A célcsoport vezetőjével közösen határozzuk meg az elvárt eredményeket. Az eredmények és a jelenlegi aktuális helyzetnek megfelelően közösen állítjuk össze a cégre szabott workshop sorozatot.

Gyakorisága: Hetente egy alkalom. Tartama: 3,5 óra. Ideális csoport létszám max.15 fő.

A két modul közt eltelt időben a munkatársak megvalósítják azokat az elhatározásokat, amelyekért a workshop során elkötelezettséget vállaltak. Így hétről-hétre jól mérhető a folyamat eredményessége. A modulok szervesen kapcsolódhatnak a heti értekezlethez is, így még inkább illeszkednek az aktuális munkahelyi döntésekhez.

MODULOK ÉS EREDMÉNYEK

Helyzetanalízis
A vezetőség választ kap arra, hogy kollegái, hogyan élik meg a pénzügyi válságot, milyen félelmeik, tapasztalataik, információik vannak. Miben jelentkezik, vagy jelentkezhet a jelenlegi válság az adott vállalkozás működésében? Tisztázzuk már az első alkalommal, hogy a jelenlegi válság miben érinti a vállalkozást.

Eredmény: a zuhanyhíradó-t behozzuk a vezetőség elé, írásos dokumentumban rögzítjük az aktuális állapotot, amely mérföldköve lehet az új jövőnek.

Költségkontroll
Ez a modul alkalmas új javaslatok feltárásara és a meglévők elfogadtatására is. Tapasztalatunk szerint a ránk osztott és az önként vállalt változások közt, jelentős különbség van az együttműködés szintjén. A workshop olyan résztvevők közreműködésével valósuljon meg, akiknek ráhatásuk van a költségek, megtakarítások feltárására.

Eredmény: konkrét megtakarítási javaslatok, amelyek mértéke az ötszöröse a workshop költségének.

Költségracionalizálás elfogadtatása

Közösen megállapításra került megvonások hatékony özvetítése a kollegák felé. Felkészítjük a munkatársakat, miként adják át a megszorító intézkedéseket, úgy hogy a kollégák együttműködési szintje, motiváltsága ne csökkenjen, és ne növekedjen a fluktuáció.

Eredmény: bugdet cut megértetése, elfogadtatása.

Áttörési stratégia

Olyan stratégia-gondolkodási folyamat generálása, amely nem a lineáris fejlődést, a "tegyük kicsit jobban, gazdaságosabban" elvet követi, hanem olyan megoldások felé irányítja a figyelmet, amelyek nem a múltból következnek. Alap mottója: A hülyeség definíciója: ha ugyan azt csináljuk, mint eddig és egészen más eredményt várunk tőle.

Eredmény: felszínre kerülnek olyan stratégiai javaslatok, amelyek eddig a konformizmusból eredő biztonságra való törekvés miatt, rejtve maradtak. Ezeket írásban rögzítjük, és továbbgondolásra átadjuk a vezetésnek. Igény esetén közreműködünk a további megvalósításban is.

Cselekvési terv (megvalósítási terv készítése)
A vezetés által meghatározott elvárások vagy az eddigi modulokban hozott döntések megvalósításához szükséges akciótervek struktúrájának kialakítása. Felelősök, határidők, elvárások és azok megvalósulásának rendszeres ellenőrzésének konkrét cselekvési tervbe foglalása, grafikus ábrázolása.

Eredmény: A modul után a résztvevő munkatársak egységes szerkezetben fognak cselekvési terveket készíteni és azokat grafikusan ábrázolni - ez biztosítja az egységes gondolkodást.

Felkészülés a krízis
kommunikációra (külső és belső PR)
Kidolgozzuk azokat a modelleket, amelyek bármilyen krízis helyzetben felhasználhatóak, és elősegítik a kialakult helyzet hatékony megoldását és kommunikációs kezelését a külvilág és a média felé, valamint tartalmazzák a nyilatkozati rendet és a kommunikációba bevont munkatársak körét és feladatait.

Eredmény: Beazonosítjuk a fő üzeneteket, amelyeket szinte minden válsághelyzetben el kell mondani, felkészítjük a nyilatkozókat, kialakítjuk azokat a folyamatokat, melyek meghatározóak egy válsághelyzet hatékony külső és belső kommunikációjában. A kialakított modelleket azonnal alkalmazzuk a gyakorlatban.

Imázs építő
kommunikáció (külső és belső PR)

Egy jól sikerült nyilatkozat sokat „hozhat” egy rosszul sikerült, pedig sokat „vihet”. Bizalmat nyerhetünk és veszíthetünk pár perc alatt is. Ezért meghatározó fontosságú minden olyan munkatárs felkészítése erre a helyzetre, aki kapcsolatba kerülhet a sajtóval, és a külső kommunikáció szabályozása azon munkatársak részére, akiknek nincs dolguk a sajtóval.

Eredmény: Minden résztvevő kolléga kidolgozott és begyakorolt struktúrával rendelkezik, melynek segítségével - az aktuális információtartalommal megtöltve - hitelesen tudja a vállalatot képviselni.

Önszervezés
Fókuszba került az önszervezés fontossága, most célszerű ezen a területen módszereket tudatosítani, hiszen ha az élet rákényszeríti az embert, akkor gyorsan készségszintre kerülnek a tanultak.

Eredmény: Ennek a tudásanyagnak a mindennapi munkában történő felhasználásával bekerülnek az idejükkel leghatékonyabban gazdálkodók felső 5%-ába.

Stresszkezelés, emberi kapcsolatok
A változások megvalósítását az egyéni stressz tűrő képesség vagy az emberi kapcsolatok gyengülése is akadályozza. Ezért javasoljuk ezt a modult azoknak a partnereinknek, ahol ez napi problémaként jelentkezik.

Eredmény: Ez az egyetlen modul, amely ugyan nem mérhető objektíven, de hosszú távon felbecsülhetetlen értékű...