Keresés ebben a blogban

2010. május 2., vasárnap

Megteszem, mert elhiszem!



Nem mondhatóm, hogy nem voltak bennem bizonytalanságok, olykor félelmek is az elmúlt időszakban. A pilóta kiképzés számos fázisában kapaszkodtam a gépen lévő fém karba, amin Csaba az oktatóm jól szórakozott. Izzadt a tenyerem és egyszer még valami émelygés is elfogott, le akartam szállni, de Csabi nem hagyta. Ma már tudom, neki volt igaza, mert 10 perc alatt elmúlt a diszkomfort érzésem és így nem egy rossz emlékkel, hanem egy „ismét sikerült túllépni magamon” dicsőséggel érhettem földet. 24 éves az oktatóm és számításaim szerint tíz évvel van előttem a repülőgép vezetésben. A naptár mai állása szerint 42 éves vagyok, talán már soha nem fogom behozni, de azért még is nagy öröm és sok kis áttörés ez a tanulási folyamat.
Azt gondolom magamról, elég óvatos vagyok. Nem hajtok gyorsabban a megengedett sebességnél, sisakot veszek fel ha kerékpározom, szinte mindenre van biztosításom (persze ez a több ezer biztosítós szakaember képzésével is összefügg), rendszeresen járok megelőző menedzser szűrésekre, stb.
Mégis többen mondták már nekem vagy rólam, hogy nem hétköznapi dolgokat csinálok. Sokat kérdezik azt is: Honnan van kitartásom olyan célokért tenni, amelyek kilátástalannak tűnnek.
Ezekre a kérdésekre a legjobb válaszom az egyik példaképemről, akit a sors ajándékaként barátomnak is nevezhetek szóló könyv és tréningprogram.
Íme:



Megteszem, mert elhiszem!PDFNyomtatEmail
avagy, miként érjünk el elérhetetlennek
tűnő célokat?

Nehezen lehet olyan csapattal sikert elérni, amelyik nem elkötelezett az eredmények iránt, hanem folyamatosan arra keresi az önigazolást, MIÉRT NEM lehet elérni a kitűzött célt.
Örök szabály: Még akkor is előfordulhat, hogy nem érjük el kitűzött céljainkat, ha vasakarattal haladunk feléjük. Viszont, ha elveszünk a kifogások és magyarázatok áradatában, esélyünk sincs rá, hogy megközelítsük azt, amit elvárnak tőlünk.
3,8 km úszás 180 km kerékpározás 42,5 km futás
Sokunknak meghaladná a jelenlegi edzettségi szintjét az egyes távok teljesítése. Hogy
az úszás után a kerékpár, azt követően pedig a futás? Erre többségünk azt válaszolja:
LEHETETLEN!
A három táv az IRONMAN versenyek követelménye: a világ legjobbjai 8 óra alatt teljesítik.

Kropkó Péter 51 alkalommal
indult IRONMAN versenyen és
12 alkalommal elsőként ért a
célba. Amit elért, PROFI sportolóként teljesítette, saját
erőből, állami támogatás nélkül.
Hasonlóan megannyi vezetőhöz, üzletkötőhöz, vállalkozóhoz, akiknek szintén önerőből kell sikeressé, nyereségessé, elismertté tenni cégüket. Péter tehát saját maga teremtette meg a versenyzéséhez és eredményességéhez szükséges anyagi feltételeket. Miközben professzionális sportoló volt, az üzleti világban is tapasztalatokat, gyakorlatot szerzett. Így vált alkalmassá és jogosulttá arra is, hogy az üzleti élet területein is útmutatást adjon arra vonatkozóan:
HOGYAN ÉRJÜNK EL ELÉRHETETLENNEK TŰNŐ CÉLOKAT?
2007-ben indítottuk útjára új tréningprogramunkat,
amelynek egyik trénere Kropkó Péter Ironman világbajnok.

A Generatív Tanácsadó Iroda 2002 óta fokozatosan
építi be a tréningjeibe mindazt a felhalmozott tudást
és tapasztalatot, amit Péter 36 éve tartó folyamatos
sportolással és a profi pályafutása alatt megszerzett.
A TRÉNINGPROGRAM NÉGY RÉSZBŐL ÁLL:
  1. PÁRHUZAMOK
    az élsportoló és a program résztvevőinek mindennapjai között:

    ez a megélhetésünk,
    célokat tűzünk ki,
    teljesíthetetlennek látszó feladatokat hajtunk végre,
    változik a hozzáállásunk,
    túlhajtjuk magunkat,
    nem mindig kapjuk meg a megfelelő elismerést,
    leginkább magunkra számíthatunk a "pályán",
    a munkahelyen túli elvárásoknak is meg kell felelnünk.

  2. ELVÁRÁSOK
    amelyek jelenleg teljesíthetetlennek,nehezen elérhetőnek látszanak
    a csapat és az egyén számára.

    A résztvevőkkel közösen megfogalmazzuk most
    milyen konkrét elvárások előtt állnak.
    Beazonosítjuk, milyen önkorlátozó hiedelmek az akadályai
    a feladatok végrehajtásának.
    Kimondatjuk azokat a belső feszültséget generáló érzéseket,
    gondolatokat, melyeknek már felszínre kerülése, is meghatározó
    fontosságú. (Hiszen csak azt tudjuk feldolgozni, amit ismerünk.)
    Megvizsgáljuk azokat a helyzeteket, amikor a BAJNOK pályája
    során találkozott hasonló belső vagy külső akadályokkal.
    Tudatosítjuk, hogyan lehet feldolgozni ezeket a kétségeket,
    és az eredmény felé irányítani az energiáinkat.
  3. ELÉRHETŐ KÖZELSÉGBEN A CÉL!

    Megfogalmazzuk a cél eléréséhez szükséges konkrét lépéseket.
    Beazonosítjuk a belső motivációs erőket - egyénre szabottan.
    Egyéni - és szükség esetén csoportos - cselekvési tervet
    (edzéstervet) készítünk, amelynek alapvető célja a végrehajtási
    folyamat rendszeres mérhetősége.

  4. ÁTTÖRÉSI GYAKORLATOK

    Olyan feladatok elé állítjuk a program résztvevőit,
    amelyet elsőre megoldhatatlannak éreznek.
    Ha használják a tréningen tapasztaltakat-tanultakat,
    sikerrel veszik majd az akadályokat.
    A "bármire képes vagyok" sikerélménnyel fejezik be a programot.
A csapat összetétele, edzettségi szintje, aktuális céljai nagymértékben befolyásolják, milyen áttörési gyakorlatokat építünk a tréningbe. Ezt az előzetes felkészülés során minden esetben külön egyeztetjük a csoport vezetőjével!
FONTOS!
A program záró eseményeként mindenki
aláírásával hitelesíti az előzőekben már kitöltött
cselekvési tervét. Ez a saját "VASEMBERSÉGÉNEK"
az akciótervezője, amit Kropkó Péter és a
csapat vezetője is ellát kézjegyével.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése