…nek tűnt sok minden ezen a héten. Az igyekezet és a probléma megoldási rutin sokat segített abban, hogy a számos teljesíthetetlennek tűnő feladatból csak a mai nem pontosan úgy végződött, ahogy azt elterveztem/elterveztük.
Miután hétfőn megoldottam, hogy annak ellenére el tudjak kezdeni egy motiváló előadást Bp-től 110 km-re este 7-kor, hogy 6-ig egy tréninget tartottam Budán. Nagy menet volt.
Kedden 17-ig Stratégiai Kommunikáció Tréning, 18-tól másfélkörös (mert le volt zárva a pesti oldal) futás a Margitszigeten, 20-tól zenekari próba a pozsonyi úton. Az időjárás kegyes volt, csak akkor esett, amikor fedett helyen voltam és mindenhová odaértem. Már szerda volt mire ágyba kerültem.
Gyakran szembesülök azzal a ténnyel, hogy a tréningek egyik másik résztvevője több száz kilométert utazott azért, hogy részt vegyen a tréningen. Ez arra inspirál, hogy pontosan és nagyon elégedetten indítsam útjára őket. Jó érzés volt a Stratégiai Kommunikációs Tréning végén, hogy az a férfi maradt beszélgetni az egyéni kérdéseiről a program végén, akinek a legtávolabb kellett autóznia. Ez nem egy szemtől szembe elismerés, de mégis az.
Szerdán tréning majd 2 óra autózás a csütörtöki helyszínre. Itt volt egy kis lehetőségem szaunázni és aludni. Nagyon kellett. Majd csütörtökön és pénteken Projektmenedzsment tréninget tartottam. Ajándék volt az első este a két gitárossal (az egyik kollega a másik résztvevő), akikkel kézről kézre adtuk a hangszert. Nem várt ünnep volt az a pár óra.
Összeszokott és vidám társaságban lehettem, minden poén ült, pedig nem viccelődni gyűltünk össze. Nagyon motivál, a hivatása iránt elkötelezett társaság, öröm velük dolgozni.
Hazafelé az egyik kedvenc ügyfelem telefonon felkért egy nagyon szép feladatra. Még nem tudom miként préselem bele a naptárba, de semmiképpen nem szeretném kihagyni. Péntek este elég későn értem Szegedre.
Ma pedig nekiindultunk, a szelek és termikek segítségével meghódítani a felhők birodalmát. Gyönyörű felhős égbolt csalogatott a reptér irányába.
Itt aztán olyan emelések lesznek! Amikor munka ügyben autózom és hasonlatos felhőket látok az égen, mindig arra vágyom, bárcsak otthon lehetnék és repülhetnék. Ma végre olyan volt a lapjárása a szerencsének, hogy itt vagyok.
Felvettük az ejtőernyőt és vártuk jöjjön a segítség, hogy elemelkedjünk végre. Egy ember kell, aki fogja a szárnyvéget és egy motoros pilóta, aki felvontat minket a felhők alá.
Elégé átizzadtam, mire mindenki megérkezett, de mindegy majd odafönn hűvösebb lesz, talán még fázni is fogok.1000 méterenként 6 fokot csökken a hőmérséklet, lent pedig 25 fokot mutatott a hőmérő.
A vontatás közben készítettem néhány felvételt és egy rövid videót, majd a leoldottunk 700 méter magasan és indult a vadászat az emelésekre.
Körülbelül 10 perc alatt 200 méteren voltunk majd sikerült félméteres emelést találnia Csabának és beleküzdötte a gépet, de minden hiába. Rövidesen leszálláshoz készülődtünk a NAGYVASSAL.
„Kirakat idő” - nagy lehetőséggel kecsegtetett a csomagolás, de doboz üres volt.
Csabi bosszús volt földet érés után, én pedig nyugodtan konstatáltam magamban, én minden lehetetlennek tűnő helyezetett megoldottam a héten, és ez a kis kaland inkább jóleset mintsem bosszantott. Majd átültünk a jól ismert motoros vitorlázóba, a közelgő vizsgára gyakoroltunk egy órát. Amely során kiderült a végső gyakorlati vizsgámig van mit gyakorolni.
Annyira kikapcsolt az egész heti pörgésből ez a másfél óra, hogy azt sem bánom, holnap ismét a főváros felé kell vennem az irányt. Az elkövetkező hét is…
Az éjszaka még beneveztem a Fly Team kupára, amit jövő szombaton rendeznek. Lesz, ami lesz.
