Keresés ebben a blogban

2010. augusztus 31., kedd

Csalamádé

Felsorakoztak azok az események, amelyekről érdemes lenne egy-egy bejegyzésben megemlékezni.
Viszont átalakulóban vannak bennem és körülöttem az életem dolgai, így ritkábban és megfontoltabban fogalmazok még egy ideig.  

Hírek röviden:


Hanna először sétált velem kettesben az utcán és első alkalommal etettem az ölembe ültetve, így legalább az Édesapja és az Édesanyja végre nyugodtan ebédelhetett az asztal másik oldalán.


Az utcán galambot szeretett volna simogatni, de mire odaért a madár mindig elrepült. Szimbólumnak sem utolsó történés, sok mindenhez lehet hasonlítani ezt a pillanatot, ami még előtte áll az életben. 

Persze, amikor majd megtanulja, hogy ez így természetes, már nem lesz csalódott.



Laci Barátom meghívására, eltöltöttünk egy estét a SZIN-en (Szegedi Ifjúsági Napok). 
Három tanulsággal szolgált számunkra ez az este.
  1. A billentyűs hangszerek kimentek a divatból.
  2. A dallam helyett a hangerő és dob-basszuslüktetés került előtérbe.
  3. Mi sem értjük a fiatalok zenéit, ahogy egykor a miénket sem értették.









Múlt pénteken számos utánajárás és szívesség nyomán egy volán buszvezető segítségével éjszaka a kezemben tarthattam a Pilóta szakszolgálati engedélyem.  Furcsa érzés volt, sokat dolgoztam érte és vártam, vágytam rá.

Szombaton nem volt repülésre alkalmas az időjárás, de vasárnap és hétfőn szép élményekben részesíthettem immáron másokat is.  Érdekes érzés, még meg kell szoknom.

Ha az időjárás is úgy akarja, péntek – szombat - vasárnap ismét repülünk!



2010. augusztus 24., kedd

A nyár képekben


Haszontalan idők



Holnap fogom ünnepélyesen levágni a közel két hetes szakállamat, alig várom, pár napja már kezd kényelmetlen lenni, meg ronda is.  Ha év közben borostásan összefutsz velem valahol, biztos lehetsz benne, hogy pihenek vagy pihenésre készülök másnap, vagy otthon dolgozom éppen.  A több napos kikapcsolódás első feloldozó gesztusa a hab és a penge elhagyása számomra.

Tíz napos elvonulást terveztem, telefonok, emailek és személyes találkozók nélkül. Rengeteg bepótolni valóm volt erre az időszakra, most összefoglalom mi minden jelentett kikapcsolódást számomra az elmúlt napokban.

Mivel egész évben úton vagyok szállodákban élem életem egy jelentős részét, így nem kívánkoztam utazni, számomra az a pihenés, ha itthon lehetek és közben senki nem támaszt elvárásokat felém.

Ünnepélyesen beálltam a garázsba és megfogadtam, nem veszem elő az autót. Marad a kerékpár a közlekedésre a szabadságom alatt. Jókat is kerekeztem, a leghosszabb napi kirándulásom 42 km volt, ami milyen furcsa játéka a sorsnak véletlenül megegyezik az éveim számával. Sokáig úgy tűnt, az alváson kívül semmi másra nincs szükségem. Délután hunyni egy jót, óvodás korombéli boldogság, pedig akkoriban, ha jól emlékszem kényszernek vettük, ma pedig ajándék.  Visszaköszönt a gyermekkorom más formában is. Több mint harminc éve van akváriumom, annyira természetes ez számomra, mint az asztal vagy a szék a házban.  Sok félefajta hal megfordult a medencéimben, de most ismét kb. húsz év után diszkosz halakat csodálhatok a kanapémon ülve. Gyönyörűek!



Sokat és többnyire jókat olvastam, könnyedén engedtem el és vesztem el másik könyvbe, ha elkezdtem unni azt, amit olvasok.

Kiemelném Ágai Ágnes verseit (www.agaiagnes.hu), akinek egy 1987-ben kiadott Élősirató című könyve került a kezembe, amely tele volt a régi jelöléseimmel, jegyzeteimmel. Amellett, hogy nagyon szeretem az írásaiban az iróniát és a közérthető nyelvezetet, különös időutazás volt végig gondolni, melyik versét miért tartottam fontosnak húsz évvel ezelőtt. Itt van mindjárt a kötet második verse:

TÚL AZ ELSŐ ÉNEK...

Túl az első ének
vakmerő hangosságán,
és kikiabáló részegségén,
már megcsendesednek a jelzők,
 
csontosodnak a mondatok,
már nem tetszelgünk
az írásjelek tobzódásában
vagy elhagyásában,
már nem hódolunk a
tipográfiának,
 
vigyázunk a szavak
vérnyomására,
 
és csak keményített
 
gondolatokban mutatkozunk.
Már nem furakszunk,
Már jelen vagyunk,
Tudjuk, hogy ára van
 
a kimondásnak és az
 
elhallgatásnak,
 
hogy az igazságok
 
bennünk születnek,
és nem lehet
adoptálni őket,
 
hogy a szépség
szerzetesrendjében szolgálunk
gőgösen hordott alázattal,
és szólni csak akkor szabad,
ha a madarak
a tenyerünkből esznek.

Túl az első ének
félénk selypegésén,
a díszletvilág festékszagán,
a hangutánzók
krákogásain,
 
a fenegyerek
kurjongatásokon,
 
már nem dobjuk,
 
riszáljuk magunkat
kérkedő kivagyisággal,
 
előráncigált avant-
és aprés-gardokkal,
 
már nem rúgjuk hasba
a nyájas olvasót,
már kopogunk
 
szerényen és határozottan,
leülünk az asztalhoz,
öklünknek s szavunknak 
súlya van.
Már többesszámban beszélünk, 
nem csak magunkra,
egymásra nézünk,
és nem szégyenkezünk
az egyértelmű
tisztességen.


Került, mert nem kerültem el a repülőtereket sem néhány repülős élmény is az elmúlt hetekben. Haza hozhattam egy gépet a dunaújvárosi reptérről Szegedre és a hazai reptér környékén is gyakoroltam, egyszer oktatóval, kétszer egyedül. A papírom még mindig nem jött meg, ma két hét várakozás után eszükbe jutott, hogy egy hivatalos papírt frissíteni kell, mert lejárt az érvényessége. Az elmúlt két hónapban azt mondták jó lesz…

Furcsa és nagyon nehezen értelmezhető számomra, hogy az egész életem elégedettséggel tölt el, de a repüléssel kapcsolatban a hivatal részéről mindig újabbnál értelmetlenebb akadályokba ütközöm.  

Néhányszor azért előkerült az autó, amire a felettünk álló erők sajátosan reagáltak,  jégesővel megbombázták a karosszériát. Maradtam volna otthon! Öröm a kellemetlenségben, hogy egy kicsit sem bosszankodtam miatta, mert a károm helyett inkább számolgatom az örömeimet, meg egyébként sem tartok olyan autót, amit félteni és babusgatni kellene.

Sokat fényképeztem a kertet és tárgyakat, családot. Megnéztem néhány filmet, volt olyan, amit több menetben, mert rendszeresen belealudtam. Jókat futottam, főztem is néhányszor, de semmi különleges recept vagy átütő szakács tudomány, ehetőek voltak. Viszont a rengeteg friss gyümölcs nagyon jól esett. A kutyák naponta felvidítottak. Többször végignéztem miként kell fel a nap, és sétáltam a holdfényben.

Juszt sem sorolom fel mire kellett volna időt szentelnem, amire nem jutott.
Azért volt hasznos ez az idő számomra, mert hétköznapi értelemben haszontalan lehettem.


2010. augusztus 11., szerda

PPL gyakorlati vizsga




Úgy tűnik a repülésben az egyik legnagyobb kaland maga a szakszolgálati engedély megszerzése, hiszen a repülés élménye egy idő után már magától értetődő, hasonlatosan az autóvezetéshez.



Az elméleti vizsgával kapcsolatos tapasztalataimról már regéltem ezeken az oldalakon, lenne még miről megemlékezni bőven, de törekszem megfogadni a tapasztaltabbak bölcs tanácsát: túl vagy rajta, felejtsd el!



Előzmények:

Az első gyakorlati vizsga időpontom múlt hét szerdára volt esélyes. Senki nem ígérte, de azért úgy készültünk, ha adódik rá lehetőség átrepülünk Békéscsabára, ahol akkor vizsgáztatás zajlott és ott megmutathatom, mit tudok.  Sem az időjárás, sem a vizsgáztatók időbeosztása nem kedvezett az esélyeimnek, így azt az ígéretet kaptam, majd a következő héten, Szegeden lesz lehetőségem abszolválni ezt a feladatot.  Jellemző az egész rendszer működésére, hogy pénteken úgy zártuk a hetet, hogy nem tudtam mikor lesz a vizsgám, ezért proaktívan előre jeleztem, nekem a szerda-péntekig időszak lehet alkalmas, azt mondták rendben.  Ezért a hét elejét teleszerveztem tárgyalásokkal és coaching találkozókkal a fővárosba. Hétfő estére pedig egy régen betervezett bizonytalan időtartamú zenéléssel kapcsolatos érdekesnek ígérkező feladatom is volt.
Hétfőn kora délután kaptam a telefont. Szegeden csak kedden lehet vizsgázni azt szerdán Tökölön csütörtökön Budaörsön ha jól emlékszem, vagy megint bukunk egy hetet, és a jövő héten itthon.
Rövid mérlegelés után úgy döntöttem, a „legyünk már túl rajta” gondolat jegyében, bevállalom a bevállalhatatlant, és amit lehet, átszervezek hétfőre, kedden pedig reggel 9-kor vizsgázom, majd visszaautózom Pestre. Éjszaka hazafelé autózva azon morfondíroztam, miért megy ez az egész folyamat ennyire akadozva, és miért kell ennyi kompromisszumot kötnöm hétről hétre? Nem vagyok kész a válaszokkal. Úgy esett, hogy tegnap reggel 8-kor úgy állítottam le a kocsit a reptéren, hogy három órát aludtam előtte, de készen álltam a vizsgára… 



Felkészülés:

Egy manőver volt, amiben bizonytalannak éreztem magam, szerencsére biztosítottak a vizsga előtt lehetőséget a gyakorlására. Gyakorlatilag a vizsga légtér feladatait néhányszor átismételhettem, és jól is ment, így fokozott önbizalommal vártam a vizsgáztatót. Podi a gyakorlás előtt és közben felhívta a figyelmem számos hasznos információra, ami élesben valóban nagyon jól jött.

Meggyőződésem és elvárásom az, csak akkor engedjék, hogy felelősséget vállaljak másokért a levegőben, ha valóban bizonyítva látják, ezt biztonsággal meg tudom tenni. Így azzal a hozzáállással és megfogalmazott kéréssel érkeztem, legyen szigorúak és őszinték.

Nyugodt, barátságos, természetesen viselkedő ember, ez volt az első benyomásom a vizsgabiztosról, akit nevezzünk Csabának, mivel így hívják.  


A vizsga:

Indulás előtt leadtam a toronyba a repülési tervet, majd átnéztük közösen a gépet és a fedélzeten lévő dokumentumokat és az útvonal tervemet is. Minden rendben, indulás. A toronyból a Vili hangján érezni véltem, hogy tudja, vizsgázó indul, már a váróponton megkaptam minden olyan információt, amit fel kell jegyezni és be kell állítani a gépen.

Ennek azért örültem, mert néha olyan szituációban érkeznek ezek az adatok, amikor mindkét kezemre szükség van a gép irányításához, és nem tudom azonnal leírni, beállítani őket. Ez most nagyon kényelmes volt így.  Egy iskolakörrel kezdtünk majd kisoroltunk az útvonalra Szentes irányába. Flottul ment a rádiózás és a navigáció is. Öt percenként kontroláltam, hogy az előzetesen eltervezett időpontokban a térképen bejelölt helyen vagyunk-e, amit Csaba egy „precíz” jelzővel és folyamatos bólogatással lereagált.   A Podi reggeli tanácsát is megfogadtam, és hangosan gondolkodtam, vagyis mindig elmondtam mit miért csinálok, ami láthatóan tetszett Csabának, - ez a fickó tudja, mit csinál. Nem éreztem sem izgalmat, sem feszültséget magamban, de azért a tenyerem néha meg kellett törölnöm a nadrágomban.

 Az egy kicsit meglepett, hogy Csaba az egész vizsga alatt gyakorlatilag utasként vett részt a repülésben, egyszer sem nyúlt a kormányokhoz. Nagyon nagyfokú bizalom ez szerintem, egy olyan pilóta iránt, akit nem ismer és mégiscsak kezdő ezen a pályán. Persze az is lehet, hogy egész pontosan tudja, hiszen profi, mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy korrigáljon, ha kell.


Szentesen senki nem volt a rádió túlsó végén, így először átrepültem a pálya felett, hogy meggyőződjek arról, valóban alkalmas a leszállásra, majd behelyezkedtem és egy korrekt leszállással átstartoltam. Ópusztaszer irányába repülve tértem vissza rádión a kelet tájékoztatóra. Itt ismét jól jött a reggeli javaslat, miszerint Mindszent és Baks közé lőjem be a repülési irányt, mert hiába tartottam az iránytűn az előre kimért 230 fokot, majdnem elnéztem a települést. Mivel elég sok apró falu és csoportosan épült tanyavilág van arrafelé, semmilyen nagyon jellegzetes dolog nincs, ami megkülönböztetné a többitől.

Előzetesen abban bíztam, hogy a Baks környéki tavak majd segítenek a pontos tájékozódásban, de még mindig annyi a belvíz, hogy tavakat szinte mindenhol lehet látni. Mielőtt még rosszat szóltam volna a látómezőm bal szélén megcsillant a fény a Feszty Körkép épületének a tetején, amit persze a repülős térkép nem jelöl, de nagyon markáns tájékozódási pont. 




Csaba érdeklődött a jurta tábor funkciója iránt, mivel Györgyi kolleganőm nemrég itt táborozott a gyerekekkel, így tudtam erről is mesélni egy kicsit.


Már messziről gyönyörűen csillogtak, a fehértói halastavak, így térkép és iránytű nélkül is könnyen hazataláltam volna.


Már csak a légtérfeladatok voltak hátra. Csináltam három átesést, gázzal, gáz nélkül, a végén még leállított motorral is. A nagybedöntésű fordulók, amelyek miatt reggel kértem a gyakorlást, jól sikerültek, bár a balos fordulóba egy pár métert emelkedtem. Ezt törekedtem én jelezni, ne a vizsgáztatónak kelljen, mert azt gondoltam az jól veszi ki magát, ha látja, tudom mi a hiba. Bólintott, majd megkért, állítsam le a motort, vitorlázva szálljak le a 34-es pályára, azt pedig döntsem el én a füves vagy a beton pályát választom-e.  Behelyezkedtem a bal oldali beton pályára, egy kicsit túl magasan voltam, ezért csináltam egy 360 fokos fordulót, majd a Csaba kérésére még egy átesést, hogy kopjon a magasságunk. Nagyon elégedett voltam, mert meggyőző magabiztossággal, pontosan, szépen „ahogy a csillag megy az égen”, repültem végig a feladatokat.  A besiklás a kilebegtetés a földet érés is szépen sikerült.

Még aránylag nagy sebességgel gurultunk a betonon, amikor gondoltam, újra indítom a motort, hogy be tudjunk gurulni a hangár elé. A jobb kezem a boton, a ballal pedig a féklapot húztam, ezért a ballal visszaengedtem a féklapot és nyúltam a motorindító gombhoz.  Ez a mozdulat azzal a nem várt következménnyel járt, hogy a gép hirtelen újra repülni akart és elszívódott a földtől. Fejben már a saját vállam ütemes veregetésénél tartottam, itt meg hirtelen kb. 2-2,5 méter magasan vagyok, a gépben minimális a sebesség. Hasonló helyzetben rá szoktuk adni a gázt és átstartolunk, de mivel itt ugye nem járt a motor, ez a rutin megoldás nem segíthetett.

Reflexszerűen próbáltam némi sebességet gyűjteni, így leengedtem a gép órát egy kicsit, ami pár pillanaton belül ismét a betonon volt. Úgy értünk földet, mint amikor a lift megáll a földszinten, egy huppanással. Na, ezt jól el … mondtam, Csaba erre is helyeselt csak úgy, mint eddig. Próbáltam újra indítani a motort, ami nem akart engedelmeskedni a szándékomnak. Ott ülünk a kifutópálya elején akadályozva a forgalmat, mivel nem jár a levegő az üvegházhatás fokozódik, egyre melegebb van.

Rádión tájékoztattam a tornyot a helyzetünkről, aki segítséget akart küldeni, még próbálkozunk, mondtam. Mindent lekapcsoltam, majd rövid pihenés után újra megtekerte az akkumulátor a légcsavart és elindult a motor. Kérek még egy kismezőt és egy szép leszállást, jött a feladat.

Nem igazán tudom, de ha adódik lehetőség meg fogom kérdezni, hogy ezt azért kérte a Csaba, mert ez alapján hozta meg a végső döntést vagy azért, hogy nem maradjon bennem a rossz élmény. Hiszen aznap már háromszor látta miként szállok le és ez a harmadik lett el…, ami nem egy szokványos szituációban történt, mert álló motorral jellemzően vészhelyzetben szállunk le, amikor már nem lehet újra indítani a motort. Jut eszembe, vitorlázó repülés után előfordulhat ez a helyzet is, de ezt most már egy életre megtanultam.

Én a második variációra tippelek, ami jelentős pedagógiai érzékre és jó szándékra utal. Teljesítettem a feladatot és egy közepes leszállással befejeztem a vizsgát. Begurultam a hangár elé, miközben folytattam a hangosan gondolkodást, ostoroztam magam: 

„Ha tévedtél ismer el azonnal és félreérthetetlenül!” (Dale Carnegie)

Amikor az irodában a többiek kérdezték milyen volt, elmondtam mi történt.
A vizsga végeredménye pedig immáron feljogosít rá, felelősséget vállaljak másokért is a levegőben, tehát már „csak” a papírmunkát kell megvárni.  Remélem, nemsokára kezemben a szakszolgálati engedély.

Érzések:

Van egy lelkiismeret furdalásom, mert nem tudtam visszaérni egy coaching találkozóra, Pestre, amit persze telefonon lemondtam, de mégis. Az pedig, hogy ez a folyamat befejeződött, olyan érzés mintha egy értékes, törékeny, nehéz hátizsákot rakhattam volna le a rendeltetési helyére, épségben, biztonságban.


   Megkönnyebbültem. 

2010. augusztus 4., szerda

Dr. Csernus Imre - A FÉRFI


Most értem a könyv végére, és jó szívvel ajánlom ezt a hasznos és szórakoztató olvasmányt mindenkinek.

Íme, néhány idézet a könyvből kedvcsinálónak:


„A valódi önbizalmat mindig csak olyan dologgal lehet elérni, amitől fél valaki. Mert az ilyen megmérettetéseknél (...) ott van a félelem is, hogy sikerül-e. De ha ezt valaki megteszi, akkor a félelmeit is legyőzi. A félelmeket legyőzni: ennél nagyobb megmérettetést én nem ismerek.

„Az önbizalmat mindenki csak saját magának adhatja meg, és csak úgy, ha megdolgozik érte, ha megoldja az előtte álló racionális és érzelmi konfliktusokat. És mindezt következetesen, napról napra megteszi.”



„A jó és a rossz mindig együtt jár, az egyik nincs a másik nélkül. A fájdalom elfogadása után fog jelentkezni a jó. Ha valaki a fájdalmat nem akarja elfogadni, akkor ezzel eleve kizárja a fejlődés lehetőségét is. Mert a fejlődés mindig fájdalommal jár.

„A kudarc az az állapot, amikor az illető zsebében volt az energia, amellyel megoldhatta volna a kihívást, azonban a lustaság, a gyávaság, a kifogások keresése, a hanyagság, a tunyaság, a nagyképűség, az önzés, stb. erősebb volt, így nem tette bele mindazt, amit tudott volna. Így a nap végére marad a keserű szájíz, valamint a folyamatos önmarcangolás, hogy miért nem tette bele. A nem sikerült meg azt jelenti, hogy valaki megtett mindent, amit tudott, azonban azt is tudja, hogy emberből van, és nem sikerülhet minden. Ha ő becsülettel mindent beletett, mindez persze rosszul esik, de a nap végére nem marad lelkiismeretfurdalása, így nyugodtan alszik.”




„A szabadság nem az, hogy valaki vállalja a felelősséget - a szabadság ott kezdődik, amikor valaki vállalhatja a felelősséget. A vállalhatja azt jelenti, hogy lehetőségünk van legalább kétféleképpen dönteni. Lehetőségem van másként élni. Ez a szabadság.”

„Ha valaki tud úszni, akkor teljesen mindegy számára, hogy az előtte elterülő víz öt vagy ezer méter mély, pontosan tudja, hogy ha úgy dönt, mind a kettőbe bele mer ugrani. Tudja, hogy az ezer méteres vízben is csak körülbelül két-három métert fog süllyedni, és aztán a fizika törvényszerűségeiből adódóan fel tud majd úszni a felszínre. Az emberek a nagy kékség előtt állva sokszor elfelejtik, hogy tudnak úszni, és nem mernek beleugrani. Pedig a sarkukban már ott van egy csaholó kutyahad... De akkor sem ugranak bele, és hagyják, hogy felzabálják őket a félelmeik.”

„Az élet valójában megállás nélkül ugyanazt a szintű megmérettetést nyomja elénk, hogy valahogy megoldjuk. Csak mi gondoljuk, hogy azok egyre nehezebbek. Valójában nem... Mert nem a probléma nehéz, hanem a személyiségszerkezet merevedik az idő múlásával.


„Sokan úgy szeretnének konfliktusokat megoldani, hogy még csak nem is ismerik az értelmi intelligencia törvényszerűségeit.

„Ha a döntést indulati tényezők befolyásolják, abból mindig rossz döntés lesz. Tekintet nélkül arra, hogy gyorsan vagy lassan hozza meg valaki.

„A büszkeséget rendszeresen összekeverik a nagyképűséggel. (...) A büszkeség az én szememben egy olyan tulajdonság, amit valaki akkor tud elérni, ha szívvel-lélekkel megéli az életét, mind racionális, mind érzelmi szempontból. A büszkeség a gerinc tudata.


 „Azt hiszem, a hiteles férfi vagy hiteles nő egyik alapfeltétele az, hogy amikor egyedül van, akkor is jól érezze magát a saját bőrében. Akkor is jól el tudja tölteni az időt önmagával.”

„A bizonytalanok mindig mindent túlbonyolítanak.”







2010. augusztus 3., kedd

Hajnali repülés



Reggel ötkor felkelni nem tartozik a mindennapi rutinjaim közé. Amennyiben van választási lehetőségem, inkább alszom még egy kicsit. Jelenleg mivel vitorlázó repülő világbajnokság van a hazai reptéren, és napközben a légtérben több mint 150 repülőgép kavarog, nem ideális a gyakorlati vizsgafeladatok tréningezésére.

A nemzetközi pilótacsapat a lakókocsikban minden bizonnyal nagyon örült a hajnali motorindításnak. Annak érdekében, hogy mielőbb vissza tudjanak aludni, igyekeztem gyorsan elhagyni a várakozó pontot.

Már csak másfél óra közös repülés egy hatósági vizsgáztatóval, és utána némi utánajárás a hivatalos papírért, aztán önállóan dönthetek arról mikor, hová és kivel repülök.  Ma egy hónapja, hogy utoljára elhagytam a földet. Az elméleti vizsga időszakában megvontam magamtól ezt az élményt. Tegnap hajnalban volt az első, ma reggel a második „böjttörés”, amit izgalommal vártam. Hiszen ennyi kihagyás után az igazi készségszinten lévő reptudásomat fogjuk felmérni. Már tegnap bebizonyosodott, készen állok a vizsgára. Most csak egy időpontra várunk a hatóságtól. Nem akarom elkiabálni, mert minden bizonytalan, de talán holnap….

Hajnalban készítettem néhány hangulat fotót a várakozó gépekről.