Keresés ebben a blogban

2010. június 4., péntek

A zene az kell...

Valahogy minden víz megtalálja a medrét, vagy ha mégsem, elnyeli a föld.  Két évtizedes gyakorlat az életemben, hogy a vágyaimból célokat formálok, és nagyon elégedett vagyok, hiszen rendre megvalósulnak, ha nem is mindig pont, akkor és pont úgy, ahogy elterveztem.  A gitározás huszonöt éve része az életemnek, de húsz éve javarészt csak önmagam és a közvetlen környezetem szórakoztatására vagy éppen elszomorítására játszottam.

Néhány ügyfelünknél elvállaltunk olyan zenei projektek létrehozását, amelyekben az adott cég munkatársai énekeltek játszottak a saját kollegáiknak. Jó volt látni a sikerüket és az örömüket. Azonban az igazi közös zenélés élményét az életemben javarészt inkább a számítógép és egyéb technikai eszközök pótolták, mert azokkal nem kell időpontokat egyeztetni...
Nemrég a jó sorsom összehozott egy ügyes zongoristával, aki remekül tangóharmonikázik, és nagyon zamatosan beszél, különösen, ha kajáról van szó. :o) Nevezzük Balunak, mert majdnem mindenki így hívja.
A neki és kollegáinak tartottam tréninget, és azt mondta, készüljünk fel és játszunk el néhány számot.
Na, így indult el a lavina. Azóta kéthetente majdnem minden csütörtök este próbálunk, és a hangszereken kívül a dalokat sonkákkal, kolbászokkal és némi alkohollal kísértük.




Talán a negyedik próbánk környékén történt, találkoztam Sarkadi Krisztával, aki a tréneri pályám elején nagyon sokat inspirált. Egy esős tavaszi este sétáltunk keresztül kasul a Margitszigeten, és próbáltuk történetekkel betömni azokat a hézagokat, amelyek azokban az években keletkeztek, amikor nem találkoztunk.  Krisztáról kiderült, van egy négytagú női acapella együttese.  Nemsokára már négy jól képzett női hang és egy zongora hangja töltötte be a nappalimat. A nevünk rövidítése EMPA, a jelentés egyelőre maradjon a mi titkunk. Amint az első felvételek elkészülnek, minden kiderül.

Az élet ajándékaként őrzöm azokat az élményeket, amelyek őszinteségről és önmagunk felvállalásáról szólnak.  Domján Móni tréner kolleganőm, aki az EMPA oszlopos tagja, most csütörtökön megtisztelt a bizalmával és megmutatta a dalait. Érdekes, menyivel többet árulnak el a néhány perces dalok, mint sok órás beszélgetések.  Sőt a dalok kapcsán egyre mélyebbre engedtük  be egymást az eddigi életünk történetébe.

Bizakodom, közeledik az a pillanat, amikor közös produkciókkal másokat is elgondolkodtathatunk.


1 megjegyzés:

  1. Az előbb nem ment el, úgy tűnik. Szóval megtisztelve érzem magam, és elgondolkodtam azon, hogy talán már megtaláltam a medremet én is, csak nem vettem észre...? Domján Móni

    VálaszTörlés