A TRÉNER

2012

2012-01-01T16:15:00.002Z

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!

2011-12-23T11:56:00.000Z

http://www.generativ.hu/unnep/

A vitorlázó repülés = költészet.

2011-09-02T06:33:00.002+01:00

Valaha az egész így kezdődött és most ismét visszatért az életembe. Huszonhét évvel ezelőtt láttam meg egy fára kitűzve a hirdetést és a kíváncsiságom elvitt az akkori MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség) vitorlázó repülő klubjába. Egészen más rendszer volt akkoriban ezen a területen is. Toborozták a fiatal növendékeket és gyakorlatilag ingyen lehetet megtanulni repülni. A tudásért és az élményért cserébe, be kellett tartani az egyesület szabályait, amelyek a reptéren elég katonásak voltak. Zászlófelhúzás, sorakozó, jelentés, és mindenféle egyéb formalitásba csomagolták az ég meghódítását. Ezen kívül alapelvárás volt a társadalmi munka, ami nyáron javarészt a repülő üzemben való részvételt jelentette. Tehát egész hétvégét kint töltöttük a reptéren és csináltuk, amit ránk osztottak, cserébe valamennyit repülhettünk. Télen pedig a gépek karbantartása, takarítás és rendrakás volt a feladat. Fegyelmezett, de humoros és jó hangulatú közösség emlékét őrzöm azokból az időkből.

Néhány pedagógiailag kifogásolható oktatói visszajelzés és a kamaszkor egyéb vonzásai elsodortak a reptérről, és sokáig úgy tűnt soha nem is találok vissza. Ma már bárki, aki egészségügyileg alkalmas és szívesen áldoz rá, megtanulhat repülni. A legtöbben, ahogy én is a motoros repülést választják, mert ezzel gyorsan és kisebb kockázatokkal lehet eljutni egyik helyről a másikra, míg a vitorlázó repülés inkább sport mintsem közlekedési eszköz. Miután megszerezetem a motoros vitorlázó szakszolgálati engedélyt, ez évben még levizsgáztam egymotoros repülőgépre is, és legutóbb megszereztem a típust a négyszemélyes Cessna 172-re is. Engem is a gyorsan és praktikusan használható, akár külföldöt is úti célul választható megoldások érdekeltek, először…

Tegnap az ötödik felszállásomat jegyezhettem be a vitorlázó pilóta könyvembe, és végre remek időt sikerült kifognunk. Sokaknak maga a repülés ténye is félelmekkel és a veszély érzésével társul, ami érthető. Minden, amit nem ismerünk és nem tudjuk a veszély mértékét reálisan felmérni, az könnyen látszik félelmetesnek, éppen ezért ki kell próbálni, meg kell tapasztalni és utána kell dönteni arról, milyen szerepet játsszon az ember életében.

Jelenleg ebben a próbálkozásban vagyok, és még nem kötelezetem el magam a repülés ezen ága mellett, de az élmények és a gondolatok, amelyeket felszínre hoznak ezek a repülések, nagyon megérik a befektetést.

A vitorlázó repülés, költészet.

Együttműködés a természettel, a madarakkal, a széllel és a nappal, de leginkább a felfelé áramló légáramlatokkal. Láttunk ezerötszáz méteren kukorica héjat és nejlonzacskót magunk körül a feláramló levegőben. Figyeltük a madarak termikezését és igyekeztünk ellesni, ők hol találtak feláramlást. Mellettünk kapott el egy vércse egy másik madarat, repülés közben. A víz fodrozásából, a fák dülöngéléséből, a füst irányából, következtetünk rá merre változott a szélirány. Mindeközben a motoros repülésben alapvetően használatos eszközök, hátérbe szorulnak. Egy tapasztalt vitorlázó pilótának a szélzajból, meg kell tudnia állapítani, helyes sebességet. Egy cérna van felragasztva az ablakra és annak a jelzése segít elkerülni a megcsúszást a levegőben. A rádió kapcsolat szinte esetleges (ami szerintem elég veszélyes), amikor többen vitorláznak a környéken, egy külön frekvenciára tekernek ahol nincs más forgalmazás és egymást szórakoztatják és tájékoztatják arról, ki hol küzd éppen, vagy hol boldog attól, hogy jó emelést talált. A föld felett, a hivatalos frekvenciákon túl, saját szabályok, és egyéni szabadságok szálló jelképei ezek a gépek és a bene ülő emberek.

Az ideális vitorlázó repülő idő délben kezdődik és kora délutánig tart. Ebben az időszakban lehet leginkább emelésekre számítani és mind azt mindnyájan megtapasztaljuk, ilyenkor van a legmelegebb is. Egy kis kabinban plexi alatt ülve gyakorlatilag egy melegházban „élvezzük” a nap melegét. Ezen a hőségen a beáramló menetszél és a magasság tudd enyhíteni kissé. Mivel 1000 méterenként 6 fokot csökken a hőmérséklet, ezért ez is sarkalja a pilótát a minél magasabbra jutásban. Volt lehetőségem megfázni tavaszi repülések alkalmával, amikor is a lenti 20 fokból 5 fok lett 2500 méter magasan.

A repülés közben folyamatosan számolni kell, a megszerzett magasság, a szél iránya és a reptértől való távolság ismeretében. A kérdés nagyon egyszerű: vajon hazaérünk innen? Abban az esetben, ha a válasz nemleges. Keresni kell egy leszállásra alkalmas akadálymentes mezőgazdaságilag művelt területet és lehetőleg széllel szemben, barázdairányon, a nappal a hátunk mögött kell biztonságban letenni a gépet. A sikeres leszállás után lehet új ismeretséget kötni a helybéliekkel, miközben a reptérről már indul a szállítókocsi, ami a szétszerelt gépet és a pilótát is haza viszi.

Miután kb. 8 perc alatt egy vontatógép felhúzott minket 600 méterre, leoldottunk és kerestük a termikeket, amelyek a magasba segítenek minket. Kettő óra húsz percet repültünk, többször feljutottunk kétezer méterig ahol tegnap a felhő alap volt. Ott fehérlettek, szürkültek, feketéllettek felettünk ezek a vattacukornak látszó felhők és emelésekkel ajándékozták meg az utat hazafelé is.

A leszállási manőver közben olyan emeléseket kaptunk párszáz méteren, hogy meg kellett csúsztatni a gépet ahhoz, hogy jelentős magasságot veszítsünk és le tudjunk szállni. A gép még repülni akart, az oktatóm is, de engem már vártak és el is fáradtam kissé. Picit szédelegve, és elcsigázva, de körülbelül egy hétnyi távoli országba megtett nyaralással megegyező mennyiségű élménnyel gazdagodva indultam folytatni a földi életem…

Krízis helyzet...?

2011-03-25T22:29:00.005Z

Az első pár percben teljesen leizzadtam, pedig lelkileg igyekeztem még a földön felkészíteni magam az élményekre, amelyeket Zoli sejtelmes mosollyal előre beígért. Persze nem mondta el mire számíthatok, annyit sikerült kipréselnie magából, hogy mű repülni nem fogunk. Miután felszálltam és az iskolakör harmadik fordulójából kisoroltam, emelkedtem még egy kicsit, majd 2000 láb magasan annyit mondott, engedd el a szarvkormányt. Értetlenül nézhettem, mert megismételte az utasítást, engedd el a kormányt, elszakadtak a bovdenek, a továbbiakban nem lehet a csűrővel és a magassági kormánnyal irányítani a gépet. Szállj le a géppel ezek nélkül, nyugi, csak csináld, amit mondok. Közben magyarázott valamit, amit legszívesebben nem hallgattam volna, de muszáj volt.

„Most két halott ül a gépen, csak van alattuk még 600 méter a történet végéig, de nem kell feltétlen összetörniük magukat.”

Elég erős szél volt, önkéntelenül nyúltam volna a kormányhoz minden pillanatban, amikor a szél meg-megdobta a gépet. Mindahányszor rám szólt: ne nyúlj a kormányhoz!

Korrigáld lábbal!

Az összes idegszálammal a feladatra koncentráltam.

Persze az a tudat tökéletes biztonságot adhatott volna végig a gyakorlat során, hogy valójában minden kormányszerv tökéletesen működőképes, de az eddigi 100 órányi repüléseim során, ha az egyik kezemmel elengedtem a kormányt, azonnal fogtam a másikkal, így komoly feladat volt függetlenítenem magam ettől a megszokástól.

Trimmeld ki a gépet, húzd ki a porlasztófűtést, nyomd vissza, adj gáz, vedd le a gázt, figyeld az állásszöget, korrigáld lábbal.

Utasítások hangoztak el nyugodt egymásutánban, nem volt szükség egyetlen hirtelen mozdulatra sem. Hangos szó nem hangzott el a kabinban. Lassan már megfeledkeztem arról, hogy ez egy abnormális helyzet, és elfogadtam, hogy így fogjuk letenni a gépet. Zoli mondja, én csinálom.

Ráfordultam a leszállópályára és a sebesség csökkentésével folyamatosan süllyedni kezdtünk, közben rádión jeleztem az információs szolgálatnak leszállási szándékunkat és megkaptam a „pálya szabad” jelzést. Ekkor a guruló úton megláttam egy másik gépet, amelyik egyértelműen felszállási szándékkal közelített arra a pályára, amire landolni szándékoztunk. A torony neki is szabad utat adott a pálya használatára, amiből ismét kiderült számomra, amit persze eddig is tudtam, a toronyban is emberek ülnek, ők is hibázhatnak.

Valós vészhelyzetben persze ez a kettős krízis helyzet nem fordulhatott volna elő, hiszen ha tényleg elment volna a kormány, akkor már rég jeleztük volna rádión és a földről mindenki csak ránk figyelne, és nem küldene elénk a pályára egy másik gépet. Így gázt adtunk és használva az összes rendelkezésünkre álló kormányművet korrigáltuk az irányunkat, és áthúztunk a pálya mellett, s hagytuk a másik gépnek a pályát. Így a slussz poén elmaradt, de mégis rengeteg tanulsággal szolgált ez az élmény.

Tavaszi repülés képekben

2011-03-16T10:18:00.001Z

Elég sokáig kitartott az időjárás amellett, hogy mindenki, aki a levegőbe vágyik, csak maradjon a földön és várja türelemmel a tavaszt. Néhány alkalommal sikerült elcsípni repülhető időjárást, de gyakran le kellett mondani az előre betervezett utakról. Emlékeztetőül, mert mindjárt levélbe borulnak a fák és a napfényben gyorsan felejtjük a hideget, megmutatok néhány téli képet. Íme:

Még a tél az úr!

Épül az új Móra Ferenc híd Szegeden!

Kunfehértó

Látkép Szeged

Reptér Szeged (LHUD)- Maty-éri Nemzetközi Kajak-Kenu és Evezős pálya

Napfényfürdő Szeged

Sziksósfürdő (SZIKI)

Lezuhant egy repülőgép a tököli repülőtér közelében!

2010-12-09T15:40:00.001Z

Régóta készülődök egy újabb repüléssel kapcsolatos bejegyzés írására, hiszen a legutóbbi óta számos nagyon szép élményben volt részem. Sajnos az örömökben gazdag élménybeszámoló helyett egy tegnapi tragédia adja az aktualitását ennek az írásnak.

Tegnap este email, sms és telefonértesítést is kaptam a hírről, némi aggódással fűszerezve; ugye nem te voltál? A többség ilyenkor úgy érzi, vele ez nem fordulhat elő. Ezzel szemben azt gondolom, bárkivel előfordulhat, de mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez ne történhessen meg.

A hírben is kulcsfontosságú ez a mondat: a pilóta hibájából…

Számtalanszor tapasztalom az országúton közlekedve, hogy ki vagyok téve mások felelőtlenségének. Nem ritkán csak a reflexeimnek köszönhettem, hogy elkerültem a balesetet olyan helyzetekben, amikor én vétlen voltam. A hideg beálltával egy társaságban arról cseréltünk véleményt, szabad-e nyári gumival járni a téli időben. Nagyon csodálkoztam, miként merülhet fel emberekben ez a kérdés és miként győzik meg magukat arról, nem kell gumit cserélniük és telefon kihangosítót sem kell használniuk, az italozásról és egyéb felelőtlenségekről nem is beszélve.

Így bár nagyon kíváncsian várom a híreket mi történt Tökölön (ahol én is szoktam gépet bérelni néha), és együtt érzek a pilóta családjával, de mégis biztonságosabbnak tartom a kisgépes repülést az autóvezetésnél.

Amint megláttam a hírekben a Cessna lajstrom számát, azonnal beugrott, ezt a gépet ismerem.

Íme, egy fénykép a gépről amit nyáron készítettem, amikor még…..

Hangulatfestők

2010-12-04T08:59:00.003Z

Nagyon régi tervem valósult meg ezzel az anyaggal. Nekem biztosan örök emlék lesz, és nagyon bizakodunk, hogy nyomot hagy abban, aki meghallgatja majd.

December 10-től már a boltokban a Hangulatfestők cd. Részletek itt: http://www.hangulatfestok.hu/

KARÁCSONYI SZERETETKONCERT

2010-11-29T09:51:00.000Z

Közreműködik:

Fidelio Kamarakórus

Hangdala kórus

Mantraspace Gyermekkórus

továbbá Bagdi Bella és zenésztársai: Bene János, Fekete-Kiss Sándor, Gánti Bence, Kovács Zoltán, Mihályi Éva, Petrok Marcell, Zsarnai Gábor

Műsorvezető: Paulinyi Tamás, író

Ezt a dalt Budai László barátom írta Törőcsik Mária 75 születésnapjára

2010-11-24T20:07:00.001Z

Ezt a dalt Budai László barátom írta Töröcsik Mari 75 születésnapja alkalmával.

Gyere el Te is!

2010-11-03T18:35:00.000Z

Ironman

2010-10-29T02:02:00.004+01:00

"AKINEK NINCSENEK TELJESÍTHETETLEN ÁLMAI, ANNAK A TELJESÍTHETŐK SEM VÁLNAK VALÓRA SOHA."

Kropkó Péter barátom immáron sokadszorra bizonyította példája inspiráló, és nagyon tanulságos közép és felső vezetőknek egyaránt. Legutóbb múlt héten, pénteken tartottunk egy motivációs szemináriumot ahol a számomra már jól ismert történetein túl új élethelyzetéről is beszélt.

Péter leginkább arról ismert, hogy az Ironman táv 12 szeres bajnoka és 51 alkalommal indult el 3,8 km úszni, majd 180 km kerékpározni, és utána még levezetésképpen lefutotta minden alkalommal versenytársaival együtt a maratoni távot. Ami sokaknak olyan cél, amit életükben egyszer szeretnének teljesíteni, Ő ezt hivatásszerűen űzte. Amikor megismertem annyira inspiráltuk egymást, hogy könyvet is írtunk a pályafutásáról.

Ma egy hete hallgattam arról miként vállal felelősséget manapság is, immár az élsporton túl, mások számára elérhetetlennek tűnő célokért. Ismét megerősödött bennem az a meggyőződés, hogy ha valaki igazán elköteleződik valami iránt, akkor azt el is fogja érni. A többiek, akik pedig csak próbálkoznak lépéseket tenni a vágyaik irányába, csoszognak azon az úton ahol tempósan haladni is lehet.

Elkötelezett vagyok az iránt, hogy Péter és a hozzá hasonló emberek példáját továbbra is minél több embernek megmutassam, és magam is követőjük legyek.

Igazán jólesik

2010-10-29T01:31:00.002+01:00

Nem merem ide leírni, mert magam sem hiszem el hány levelet írtatok a ” titokzatos tubás-gitáros” előző bejegyzésem kapcsán. Nagyon köszönjük az érdeklődést, de még egy kis ideig kérjük a türelmetek.

Amint a végső mastering elkészül, és a CD mind a négy alkotója adja az áldását az anyag kiadására, részletesen fogok írni az egészről. Kalandos és sorsszerű „véletlenek” sokasága kellett ahhoz, hogy ideáig eljussunk. A hanganyag nagyon öntörvényű, és nem akar mindenáron mindenkinek tetszeni, hitünk szerint ettől őszinte. Gyakorlatilag, mindnyájan, akik részt vettünk a létrehozásában, önálló szerzői-előadói albumunknak tekinthetjük, mégis egységeset alkottunk.

Olyan sok év várakozás, és annyi érzelem, no meg rengeteg munka kellett ahhoz, hogy ideáig eljussunk, ezt a néhány hetet még ki kell bírnunk, mielőtt nyilvánosságra hozzuk.

Persze magamat is nehezen tudom türtőztetni…, így került fel az előző kép is.

Amint ezen a képen már látszik, nem csak gitár és tuba szól majd az anyagon.

Türelem!

Ismét egy régi álom teljesült

2010-10-23T00:04:00.002+01:00

Ma este elkészült, már csak a végső keverési munkálatok vannak hátra. Az elmúlt hetekben majdnem minden éjszaka a felvételekkel telt. Katona Gergővel elégedettek vagyunk, remélem, nemsokára másoknak is megmutathatjuk mi történt, mit hoztunk létre. Kb. 25 éve visszatérő álmom volt ez az anyag, most lefekszem, lehet álmodozni valami újról…

Evezzünk új vizekre

2010-10-12T10:45:00.003+01:00

Ismét felkérést kaptam egy újabb inspirációs szeminárium moderálására. A meghívott vendég Storcz Botond volt, aki három olimpiai és négy világbajnoki arany és számos kimagasló sport teljesítmény (http://www.storcz.hu/eredmenyek.shtml) után jelenleg a magyar kajak kenu válogatott szövetségi kapitánya. Értékes és inspiráló párhuzamok kerültek felszínre az üzleti élet - élsport és különösen a sportvezetői - menedzseri tevékenység között.

Botond megnyerő szerénységgel, adni akarással idézte fel azokat a hullámvölgyeket, amelyek színesítették az eddigi pályafutását, fejlesztették a küzdeni akarását. Különösen értékesek voltak azok a példák, amelyekben elmondta miként tudott vezetőjévé válni olyan sporttársainak, akikkel nemrég még közösen egy hajóban húztak az edzéseken, és Magyarország dicsőségére a versenyeken is sikert arattak. Más vezetők életében is gyakori ez a helyzet, amikor szakmai vagy egyéb kvalitásaik alapján volt kollégáikkal kell elfogadtatniuk vezetői szerepüket. Azért különlegesek ezek a beszélgetések, mert rendszeresen igazolják azt a hitemet, miszerint a kimagasló és az átlagos teljesítmény között egyértelműen beazonosíthatóak a törvényszerűségek, amelyek befolyásolják melyik irányba haladunk, függetlenül attól, milyen területről beszélünk.

NEM AZ Ő SARUK!

2010-10-08T21:00:00.000+01:00

Párhuzamos világokban élek…

2010-10-06T21:02:00.001+01:00

amelyek a hagyományok törvényszerűsége szerint ritkán keresztezik egymást.

Elsősorban tréningeket tartok, heti öt-hét napban, változó témakörben. A helyszínek közt nem ritka a párszáz kilométer távolság. A maradék időben létezem a családom és a barátok számára, és igyekszem megélni az alkotás örömét versben, zenében, képekben. Közben pontosan tudom, ha nem mozgok minimum heti háromszor, akkor nem fogom tudni vinni ezt a tempót. A repülés, ami leginkább elmarad a mindennapokból, mert bár minden olyan időszakra, amikor repülőgép közelbe tudok kerülni, foglalok egy bérelt repülőt. A tréfáját viszont az időjárás játssza velem, így hiába van gép és hiába vágyom elszakadni a földtől, maradok talaj közelben és kémlelem a borongós eget.

Annyi élmény ér nap, mint nap, amellyel köteteket lehetne megtölteni. Éjszaka leülni a gép elé, nem igazán kecsegtet nyugodt alvással, pihenni pedig nagyon kell, hogy másnap ismét adni tudjak.

Holnap egy prezentációs tréning résztvevői várják tőlem, hogy előremozdítsam őket. Megyek is aludni, mert most ez a legfontosabb. Hiszem, lesz még időm megfutni a saját köreimet. Mostanában elsősorban mások előremozdítása a feladatom. Nagy ajándéka a sorsnak, hogy miközben csapatok és vállalatok céljait szolgálom, önmagam sem maradok egyhelyben.

Megasztár - X Factor

2010-09-19T11:37:00.001+01:00

Nehéz szó nélkül hagyni a szombat estéket, amikor is énekes tehetségkutató versenyek töltik meg a kereskedelmi csatornák műsorait.

Egy dologban markánsan különböznek a többitől, nem csak szórakoztatnak, de reményt és felületet adnak tehetséges és tehetségtelen magamutogató embereknek egyaránt. Őszintén remélem, nem az önkritika hiánya, hanem a buli és tévében szereplés vágya hajtotta azokat a jelentkezőket, akik az énekhang teljes hiányáról tettek tanúbizonyságot. Bár belátom, számtalan hanghordozón hallható, amint a tehetségtelenség szorgalommal és stúdiótechnikai bravúrokkal párosul. Tehát még belőlük is lehet közismert „énekes”.

Az előadói produkciókon túlmutatva bulvárosan felvillantanak néhány percben vagy pár másodpercben emberi sorsokat. Képesek a történetekkel könnyeket fakasztani és megnevettetni egyaránt, ügyes.

Nem igen tudok más olyan műsorokat említeni, amelyik népszerűségnek is örvendenek és egyértelmű értékeket is felmutatnak. Ráadásul nem az agyon reklámozott népszerűségükből élő emberek újabb akciója a reflektorok önmagukra irányítására, hanem javarészt eddig ismeretlen arcok frissítik fel a tévék képernyőin keresztül a nappalik hangulatát.

Azt is láthatjuk milyen muzikálisak a romák. Jó lenne, ha a szórakozóhelyeken nem a rádiók által sugárzott angolszász zene harsogna, hanem mint az „én időmben”, élőzene szólna mindenfelé. Valószínűleg a genetikán kívül az is szerepet játszik a romák átlagfeletti muzikalitásában, hogy gyerekkorban már sok muzsika veszi körül őket és belenőnek a zenélésbe.

Jó lenne, (bár valószínűleg túl sokat akarok, amikor erre vágyom) ha nem a leendő „sztárt” hanem az önmagát őszintén megmutató, saját üzenettel rendelkező előadók kerülnének be a köztudatba a műsorok közreműködésével. Nem szerencsés, ha újra érvényesül a kereskedelmi elv, miszerint találjunk tehetségeket, faragjuk őket piacképessé és ültessük fel őket valamelyik piacképes trend gyorsvonatára. Amely gyorsan fel és eltűnik.

Az értékrendem szerint Presser Gáboron kívül mindegyik stábtag, aki a képernyőre kerül, túljátssza a szerepét. A két műsor zsűrijének és műsorvezetőinek megítélésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni, nekik műsort kell csinálniuk. Teszik is a dolgukat. Nagy érdeklődéssel hallgatnám bővebben, mit mondanak, tanítanak azoknak, akikkel együtt dolgoznak a mindennapokban. Mindegyiküktől lenne mit tanulni, sajnos az eddigi műsorokból ezek a háttérértékek nem igazán szivárogtak át a felszínen.

Továbbá nagyon szeretnék olyan műsorokat is ahol nem a sztárság a cél és a követendő út a fiatalok számára. Hanem a zene szeretete, az önkifejezés felszabadító öröme, az alkotás katarzisa kerülne a fókuszba. Azzal, hogy a két műsor befejezése után lesz 4-8 produkció, ami pár évig a felszínen marad, nem leszünk sokkal előrébb. Amikor nyerteseket generálunk azzal megsokszorozzuk a vesztesek tömegét is. Minden leütött hang a zongorán, vagy dallam, amit eldúdolgatunk, növelheti bennünk a kiegyensúlyozottságot, ha elsősorban nem azért tesszük, hogy csodáljanak minket érte.

Egy biztos, minden megasztárban megvan az X faktor, de nem kell minden tehetséges X-es embernek megasztárrá válnia.

Nekem Rúzsa Magdi a legpozitívabb példa az elmúlt évekből. A tehetségét hiteles saját dalokban csillogtatja, élőzenekarral a háta mögött. Szerényen, emberien, szerethetően. Sok hasonló értékrendű X és Mega felfedezetteket kívánok magunknak!

Egy praktikus javaslat: felvételről nézd a műsorokat, mert így át tudod tekerni a reklámblokkokat.

Időtakarékos módszer!

Repül az idő

2010-09-08T20:33:00.000+01:00

Minden lehetséges időt kihasználok a gyakorlásra, mert ha a naptáramat vagy az időjárás változásait nézzem, fokozatosan szűkülnek a repüléssel tölthető idők. Nagyon teleszaladt a naptáram, bár sokáig azzal nyugtattam magam, hogy a hétvégéken elszakadhatok a földtől, de decemberig négy hétvégém már elkelt. Mivel a hétköznapokra szinte már csak úgy tudok vállalni, ha valamelyik megbízóm lemondja a tréninget, így jó eséllyel még több hétvégén kell majd a földön maradnom, mint ahogy terveztem.

Sokat kérdezgettem a tapasztalt oktatóimat, mire kell figyelni abban az esetben, ha utast viszek, mert erről nem volt szó a kiképzés során. Egyetlen tanácsot kaptam: „legyen a gépen zacskó, amibe hányni lehet”. Tapasztalatuk szerint minden negyedik utas használja is…

Gyönyörű vitorlázó repülő idő fogadott minket a reptéren. A dúsan burjánzó cumulus felhők között ragyogott a nap. Ágota húgom lett a negyedik utas, de neki sem kellett a nejlon, viszont 25 perc élvezetes bár igencsak turbulens repülés után egyszer csak azt látom, tablettát vesz be és masszírozza a csuklóját.

- Mi van veled?

- Rosszul vagyok egy kicsit.

- Vegyél nagy levegőt, igyál vizet!

Közben néztem az arcát, semmi verejtékezés, inkább a falfehér arca volt a szembetűnő.

Ez idáig is nagyon óvatos voltam, a fordulókban minimális bedöntéssel változtattam az irányon, de ott hatszáz méter magasan kb. négy kilométerre a reptértől igyekeztem kerülni a felhők alját és úgy süllyedtem a leszállópálya felé. Bezzeg a vitorlázó repülő világbajnokság idején nem igen volt ilyen remek emelésekben gazdag időjárás, nekik vadászni kellet utána én meg elkerülni is alig tudtam őket.

Rendszeresen meg- megrázta a gépet egy-egy emelés. Ilyen időben valószínűleg nem kell olyan utast vinni, akinek ez az első kisgépes élménye, gondoltam. Folyamatosan figyeltem a leszálló pályát és készültem rá, hogy amint a irányába fordítom a gépet, lerádiózzam a leszállási szándékunkat.

Pár másodperccel mielőtt lenyomtam volna a rádió gombját egy másik gép pilótája megelőzött és gyorsan meg is láttam a gurulóút közepén a Cessnát. Mindenképpen neki volt elsőbbsége a pálya használatára, így döntenem kellett, vagy körözök egy pár percet vagy leszállok a füves pályára.

A helyzetre való tekintettel a beton kényelmét feladva a gurulás közben rázósabb pályára való leszállási szándékomról tájékoztattam a tornyot.

A kiképzés során gyakran volt olyan érzésem, ha még egy dologra kell figyelnem, akkor arra már nem leszek képes. Persze betartva a fokozatosság elvét mindegyikre képessé váltam és immáron természetességgel figyelek ezerfelé. Az utasom mindjárt elájul, feladatra bevallom, nem voltam felkészülve. Minden olyan pillanatban, amit el tudtam csenni a manőver közben, amit a gép irányítása megkívánt, az arcát néztem, és egyre rosszabbul éreztem magam én is. Sikerült annyira ráhangolódnom, hogy szép lassan már én sem voltam teljesen jól.

Jó választás volt a füves pálya, mert egy széllökés egy kicsit lesodort a pálya közepéről, amit a betonon korrigálni kellet volna, de itt alacsony magasságon ebben a helyzetben nem bántam, hogy nem a közepére szállok. Finoman, puhán szinte észrevétlenül simultunk a földhöz. Begurultunk a hangár elé, lehűtöttük a motort és késztettünk az első közös repülésünk emlékére néhány képet.

Kiderült, hogy nem reggelizett és leesett a vércukra, ez lehetett a rosszullét oka.

Eredetileg azt terveztük, hogy elmegyünk egy hosszabb útvonalra a városnézés után, de bevallom aznap már nekem sem volt kedvem visszaszállni. Ezen a tűzkeresztségen is átestünk, legközelebb már ez is könnyebb lesz.

Csalamádé

2010-08-31T12:11:00.000+01:00

Felsorakoztak azok az események, amelyekről érdemes lenne egy-egy bejegyzésben megemlékezni.

Viszont átalakulóban vannak bennem és körülöttem az életem dolgai, így ritkábban és megfontoltabban fogalmazok még egy ideig.

Hírek röviden:

Hanna először sétált velem kettesben az utcán és első alkalommal etettem az ölembe ültetve, így legalább az Édesapja és az Édesanyja végre nyugodtan ebédelhetett az asztal másik oldalán.

Az utcán galambot szeretett volna simogatni, de mire odaért a madár mindig elrepült. Szimbólumnak sem utolsó történés, sok mindenhez lehet hasonlítani ezt a pillanatot, ami még előtte áll az életben.

Persze, amikor majd megtanulja, hogy ez így természetes, már nem lesz csalódott.

Laci Barátom meghívására, eltöltöttünk egy estét a SZIN-en (Szegedi Ifjúsági Napok).

Három tanulsággal szolgált számunkra ez az este.

A billentyűs hangszerek kimentek a divatból.
A dallam helyett a hangerő és dob-basszuslüktetés került előtérbe.
Mi sem értjük a fiatalok zenéit, ahogy egykor a miénket sem értették.

Múlt pénteken számos utánajárás és szívesség nyomán egy volán buszvezető segítségével éjszaka a kezemben tarthattam a Pilóta szakszolgálati engedélyem. Furcsa érzés volt, sokat dolgoztam érte és vártam, vágytam rá.

Szombaton nem volt repülésre alkalmas az időjárás, de vasárnap és hétfőn szép élményekben részesíthettem immáron másokat is. Érdekes érzés, még meg kell szoknom.

Ha az időjárás is úgy akarja, péntek – szombat - vasárnap ismét repülünk!

A nyár képekben

2010-08-24T12:57:00.000+01:00

Haszontalan idők

2010-08-24T08:19:00.000+01:00

Holnap fogom ünnepélyesen levágni a közel két hetes szakállamat, alig várom, pár napja már kezd kényelmetlen lenni, meg ronda is. Ha év közben borostásan összefutsz velem valahol, biztos lehetsz benne, hogy pihenek vagy pihenésre készülök másnap, vagy otthon dolgozom éppen. A több napos kikapcsolódás első feloldozó gesztusa a hab és a penge elhagyása számomra.

Tíz napos elvonulást terveztem, telefonok, emailek és személyes találkozók nélkül. Rengeteg bepótolni valóm volt erre az időszakra, most összefoglalom mi minden jelentett kikapcsolódást számomra az elmúlt napokban.

Mivel egész évben úton vagyok szállodákban élem életem egy jelentős részét, így nem kívánkoztam utazni, számomra az a pihenés, ha itthon lehetek és közben senki nem támaszt elvárásokat felém.

Ünnepélyesen beálltam a garázsba és megfogadtam, nem veszem elő az autót. Marad a kerékpár a közlekedésre a szabadságom alatt. Jókat is kerekeztem, a leghosszabb napi kirándulásom 42 km volt, ami milyen furcsa játéka a sorsnak véletlenül megegyezik az éveim számával. Sokáig úgy tűnt, az alváson kívül semmi másra nincs szükségem. Délután hunyni egy jót, óvodás korombéli boldogság, pedig akkoriban, ha jól emlékszem kényszernek vettük, ma pedig ajándék. Visszaköszönt a gyermekkorom más formában is. Több mint harminc éve van akváriumom, annyira természetes ez számomra, mint az asztal vagy a szék a házban. Sok félefajta hal megfordult a medencéimben, de most ismét kb. húsz év után diszkosz halakat csodálhatok a kanapémon ülve. Gyönyörűek!

Sokat és többnyire jókat olvastam, könnyedén engedtem el és vesztem el másik könyvbe, ha elkezdtem unni azt, amit olvasok.

Kiemelném Ágai Ágnes verseit (www.agaiagnes.hu), akinek egy 1987-ben kiadott Élősirató című könyve került a kezembe, amely tele volt a régi jelöléseimmel, jegyzeteimmel. Amellett, hogy nagyon szeretem az írásaiban az iróniát és a közérthető nyelvezetet, különös időutazás volt végig gondolni, melyik versét miért tartottam fontosnak húsz évvel ezelőtt. Itt van mindjárt a kötet második verse:

TÚL AZ ELSŐ ÉNEK...

Túl az első ének
vakmerő hangosságán,
és kikiabáló részegségén,
már megcsendesednek a jelzők,
csontosodnak a mondatok,
már nem tetszelgünk
az írásjelek tobzódásában
vagy elhagyásában,
már nem hódolunk a
tipográfiának,
vigyázunk a szavak
vérnyomására,
és csak keményített
gondolatokban mutatkozunk.
Már nem furakszunk,
Már jelen vagyunk,
Tudjuk, hogy ára van
a kimondásnak és az
elhallgatásnak,
hogy az igazságok
bennünk születnek,
és nem lehet
adoptálni őket,
hogy a szépség
szerzetesrendjében szolgálunk
gőgösen hordott alázattal,
és szólni csak akkor szabad,
ha a madarak
a tenyerünkből esznek.

Túl az első ének
félénk selypegésén,
a díszletvilág festékszagán,
a hangutánzók
krákogásain,
a fenegyerek
kurjongatásokon,
már nem dobjuk,
riszáljuk magunkat
kérkedő kivagyisággal,
előráncigált avant-
és aprés-gardokkal,
már nem rúgjuk hasba
a nyájas olvasót,
már kopogunk
szerényen és határozottan,

leülünk az asztalhoz,
öklünknek s szavunknak
súlya van.
Már többesszámban beszélünk,
nem csak magunkra,
egymásra nézünk,
és nem szégyenkezünk
az egyértelmű
tisztességen.

Került, mert nem kerültem el a repülőtereket sem néhány repülős élmény is az elmúlt hetekben. Haza hozhattam egy gépet a dunaújvárosi reptérről Szegedre és a hazai reptér környékén is gyakoroltam, egyszer oktatóval, kétszer egyedül. A papírom még mindig nem jött meg, ma két hét várakozás után eszükbe jutott, hogy egy hivatalos papírt frissíteni kell, mert lejárt az érvényessége. Az elmúlt két hónapban azt mondták jó lesz…

Furcsa és nagyon nehezen értelmezhető számomra, hogy az egész életem elégedettséggel tölt el, de a repüléssel kapcsolatban a hivatal részéről mindig újabbnál értelmetlenebb akadályokba ütközöm.

Néhányszor azért előkerült az autó, amire a felettünk álló erők sajátosan reagáltak, jégesővel megbombázták a karosszériát. Maradtam volna otthon! Öröm a kellemetlenségben, hogy egy kicsit sem bosszankodtam miatta, mert a károm helyett inkább számolgatom az örömeimet, meg egyébként sem tartok olyan autót, amit félteni és babusgatni kellene.

Sokat fényképeztem a kertet és tárgyakat, családot. Megnéztem néhány filmet, volt olyan, amit több menetben, mert rendszeresen belealudtam. Jókat futottam, főztem is néhányszor, de semmi különleges recept vagy átütő szakács tudomány, ehetőek voltak. Viszont a rengeteg friss gyümölcs nagyon jól esett. A kutyák naponta felvidítottak. Többször végignéztem miként kell fel a nap, és sétáltam a holdfényben.

Juszt sem sorolom fel mire kellett volna időt szentelnem, amire nem jutott.

Azért volt hasznos ez az idő számomra, mert hétköznapi értelemben haszontalan lehettem.

PPL gyakorlati vizsga

2010-08-11T16:36:00.000+01:00

Úgy tűnik a repülésben az egyik legnagyobb kaland maga a szakszolgálati engedély megszerzése, hiszen a repülés élménye egy idő után már magától értetődő, hasonlatosan az autóvezetéshez.

Az elméleti vizsgával kapcsolatos tapasztalataimról már regéltem ezeken az oldalakon, lenne még miről megemlékezni bőven, de törekszem megfogadni a tapasztaltabbak bölcs tanácsát: túl vagy rajta, felejtsd el!

Előzmények:

Az első gyakorlati vizsga időpontom múlt hét szerdára volt esélyes. Senki nem ígérte, de azért úgy készültünk, ha adódik rá lehetőség átrepülünk Békéscsabára, ahol akkor vizsgáztatás zajlott és ott megmutathatom, mit tudok. Sem az időjárás, sem a vizsgáztatók időbeosztása nem kedvezett az esélyeimnek, így azt az ígéretet kaptam, majd a következő héten, Szegeden lesz lehetőségem abszolválni ezt a feladatot. Jellemző az egész rendszer működésére, hogy pénteken úgy zártuk a hetet, hogy nem tudtam mikor lesz a vizsgám, ezért proaktívan előre jeleztem, nekem a szerda-péntekig időszak lehet alkalmas, azt mondták rendben. Ezért a hét elejét teleszerveztem tárgyalásokkal és coaching találkozókkal a fővárosba. Hétfő estére pedig egy régen betervezett bizonytalan időtartamú zenéléssel kapcsolatos érdekesnek ígérkező feladatom is volt.

Hétfőn kora délután kaptam a telefont. Szegeden csak kedden lehet vizsgázni azt szerdán Tökölön csütörtökön Budaörsön ha jól emlékszem, vagy megint bukunk egy hetet, és a jövő héten itthon.

Rövid mérlegelés után úgy döntöttem, a „legyünk már túl rajta” gondolat jegyében, bevállalom a bevállalhatatlant, és amit lehet, átszervezek hétfőre, kedden pedig reggel 9-kor vizsgázom, majd visszaautózom Pestre. Éjszaka hazafelé autózva azon morfondíroztam, miért megy ez az egész folyamat ennyire akadozva, és miért kell ennyi kompromisszumot kötnöm hétről hétre? Nem vagyok kész a válaszokkal. Úgy esett, hogy tegnap reggel 8-kor úgy állítottam le a kocsit a reptéren, hogy három órát aludtam előtte, de készen álltam a vizsgára…

Felkészülés:

Egy manőver volt, amiben bizonytalannak éreztem magam, szerencsére biztosítottak a vizsga előtt lehetőséget a gyakorlására. Gyakorlatilag a vizsga légtér feladatait néhányszor átismételhettem, és jól is ment, így fokozott önbizalommal vártam a vizsgáztatót. Podi a gyakorlás előtt és közben felhívta a figyelmem számos hasznos információra, ami élesben valóban nagyon jól jött.

Meggyőződésem és elvárásom az, csak akkor engedjék, hogy felelősséget vállaljak másokért a levegőben, ha valóban bizonyítva látják, ezt biztonsággal meg tudom tenni. Így azzal a hozzáállással és megfogalmazott kéréssel érkeztem, legyen szigorúak és őszinték.

Nyugodt, barátságos, természetesen viselkedő ember, ez volt az első benyomásom a vizsgabiztosról, akit nevezzünk Csabának, mivel így hívják.

A vizsga:

Indulás előtt leadtam a toronyba a repülési tervet, majd átnéztük közösen a gépet és a fedélzeten lévő dokumentumokat és az útvonal tervemet is. Minden rendben, indulás. A toronyból a Vili hangján érezni véltem, hogy tudja, vizsgázó indul, már a váróponton megkaptam minden olyan információt, amit fel kell jegyezni és be kell állítani a gépen.

Ennek azért örültem, mert néha olyan szituációban érkeznek ezek az adatok, amikor mindkét kezemre szükség van a gép irányításához, és nem tudom azonnal leírni, beállítani őket. Ez most nagyon kényelmes volt így. Egy iskolakörrel kezdtünk majd kisoroltunk az útvonalra Szentes irányába. Flottul ment a rádiózás és a navigáció is. Öt percenként kontroláltam, hogy az előzetesen eltervezett időpontokban a térképen bejelölt helyen vagyunk-e, amit Csaba egy „precíz” jelzővel és folyamatos bólogatással lereagált. A Podi reggeli tanácsát is megfogadtam, és hangosan gondolkodtam, vagyis mindig elmondtam mit miért csinálok, ami láthatóan tetszett Csabának, - ez a fickó tudja, mit csinál. Nem éreztem sem izgalmat, sem feszültséget magamban, de azért a tenyerem néha meg kellett törölnöm a nadrágomban.

Az egy kicsit meglepett, hogy Csaba az egész vizsga alatt gyakorlatilag utasként vett részt a repülésben, egyszer sem nyúlt a kormányokhoz. Nagyon nagyfokú bizalom ez szerintem, egy olyan pilóta iránt, akit nem ismer és mégiscsak kezdő ezen a pályán. Persze az is lehet, hogy egész pontosan tudja, hiszen profi, mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy korrigáljon, ha kell.

Szentesen senki nem volt a rádió túlsó végén, így először átrepültem a pálya felett, hogy meggyőződjek arról, valóban alkalmas a leszállásra, majd behelyezkedtem és egy korrekt leszállással átstartoltam. Ópusztaszer irányába repülve tértem vissza rádión a kelet tájékoztatóra. Itt ismét jól jött a reggeli javaslat, miszerint Mindszent és Baks közé lőjem be a repülési irányt, mert hiába tartottam az iránytűn az előre kimért 230 fokot, majdnem elnéztem a települést. Mivel elég sok apró falu és csoportosan épült tanyavilág van arrafelé, semmilyen nagyon jellegzetes dolog nincs, ami megkülönböztetné a többitől.

Előzetesen abban bíztam, hogy a Baks környéki tavak majd segítenek a pontos tájékozódásban, de még mindig annyi a belvíz, hogy tavakat szinte mindenhol lehet látni. Mielőtt még rosszat szóltam volna a látómezőm bal szélén megcsillant a fény a Feszty Körkép épületének a tetején, amit persze a repülős térkép nem jelöl, de nagyon markáns tájékozódási pont.

Csaba érdeklődött a jurta tábor funkciója iránt, mivel Györgyi kolleganőm nemrég itt táborozott a gyerekekkel, így tudtam erről is mesélni egy kicsit.

Már messziről gyönyörűen csillogtak, a fehértói halastavak, így térkép és iránytű nélkül is könnyen hazataláltam volna.

Már csak a légtérfeladatok voltak hátra. Csináltam három átesést, gázzal, gáz nélkül, a végén még leállított motorral is. A nagybedöntésű fordulók, amelyek miatt reggel kértem a gyakorlást, jól sikerültek, bár a balos fordulóba egy pár métert emelkedtem. Ezt törekedtem én jelezni, ne a vizsgáztatónak kelljen, mert azt gondoltam az jól veszi ki magát, ha látja, tudom mi a hiba. Bólintott, majd megkért, állítsam le a motort, vitorlázva szálljak le a 34-es pályára, azt pedig döntsem el én a füves vagy a beton pályát választom-e. Behelyezkedtem a bal oldali beton pályára, egy kicsit túl magasan voltam, ezért csináltam egy 360 fokos fordulót, majd a Csaba kérésére még egy átesést, hogy kopjon a magasságunk. Nagyon elégedett voltam, mert meggyőző magabiztossággal, pontosan, szépen „ahogy a csillag megy az égen”, repültem végig a feladatokat. A besiklás a kilebegtetés a földet érés is szépen sikerült.

Még aránylag nagy sebességgel gurultunk a betonon, amikor gondoltam, újra indítom a motort, hogy be tudjunk gurulni a hangár elé. A jobb kezem a boton, a ballal pedig a féklapot húztam, ezért a ballal visszaengedtem a féklapot és nyúltam a motorindító gombhoz. Ez a mozdulat azzal a nem várt következménnyel járt, hogy a gép hirtelen újra repülni akart és elszívódott a földtől. Fejben már a saját vállam ütemes veregetésénél tartottam, itt meg hirtelen kb. 2-2,5 méter magasan vagyok, a gépben minimális a sebesség. Hasonló helyzetben rá szoktuk adni a gázt és átstartolunk, de mivel itt ugye nem járt a motor, ez a rutin megoldás nem segíthetett.

Reflexszerűen próbáltam némi sebességet gyűjteni, így leengedtem a gép órát egy kicsit, ami pár pillanaton belül ismét a betonon volt. Úgy értünk földet, mint amikor a lift megáll a földszinten, egy huppanással. Na, ezt jól el … mondtam, Csaba erre is helyeselt csak úgy, mint eddig. Próbáltam újra indítani a motort, ami nem akart engedelmeskedni a szándékomnak. Ott ülünk a kifutópálya elején akadályozva a forgalmat, mivel nem jár a levegő az üvegházhatás fokozódik, egyre melegebb van.

Rádión tájékoztattam a tornyot a helyzetünkről, aki segítséget akart küldeni, még próbálkozunk, mondtam. Mindent lekapcsoltam, majd rövid pihenés után újra megtekerte az akkumulátor a légcsavart és elindult a motor. Kérek még egy kismezőt és egy szép leszállást, jött a feladat.

Nem igazán tudom, de ha adódik lehetőség meg fogom kérdezni, hogy ezt azért kérte a Csaba, mert ez alapján hozta meg a végső döntést vagy azért, hogy nem maradjon bennem a rossz élmény. Hiszen aznap már háromszor látta miként szállok le és ez a harmadik lett el…, ami nem egy szokványos szituációban történt, mert álló motorral jellemzően vészhelyzetben szállunk le, amikor már nem lehet újra indítani a motort. Jut eszembe, vitorlázó repülés után előfordulhat ez a helyzet is, de ezt most már egy életre megtanultam.

Én a második variációra tippelek, ami jelentős pedagógiai érzékre és jó szándékra utal. Teljesítettem a feladatot és egy közepes leszállással befejeztem a vizsgát. Begurultam a hangár elé, miközben folytattam a hangosan gondolkodást, ostoroztam magam:

„Ha tévedtél ismer el azonnal és félreérthetetlenül!” (Dale Carnegie)

Amikor az irodában a többiek kérdezték milyen volt, elmondtam mi történt.

A vizsga végeredménye pedig immáron feljogosít rá, felelősséget vállaljak másokért is a levegőben, tehát már „csak” a papírmunkát kell megvárni. Remélem, nemsokára kezemben a szakszolgálati engedély.

Érzések:

Van egy lelkiismeret furdalásom, mert nem tudtam visszaérni egy coaching találkozóra, Pestre, amit persze telefonon lemondtam, de mégis. Az pedig, hogy ez a folyamat befejeződött, olyan érzés mintha egy értékes, törékeny, nehéz hátizsákot rakhattam volna le a rendeltetési helyére, épségben, biztonságban.

Megkönnyebbültem.

Vasárnap délutáni ragyogás… -Hanna

2010-08-09T07:33:00.000+01:00

Dr. Csernus Imre - A FÉRFI

2010-08-04T08:17:00.000+01:00

Most értem a könyv végére, és jó szívvel ajánlom ezt a hasznos és szórakoztató olvasmányt mindenkinek.

Íme, néhány idézet a könyvből kedvcsinálónak:

„A valódi önbizalmat mindig csak olyan dologgal lehet elérni, amitől fél valaki. Mert az ilyen megmérettetéseknél (...) ott van a félelem is, hogy sikerül-e. De ha ezt valaki megteszi, akkor a félelmeit is legyőzi. A félelmeket legyőzni: ennél nagyobb megmérettetést én nem ismerek.”

„Az önbizalmat mindenki csak saját magának adhatja meg, és csak úgy, ha megdolgozik érte, ha megoldja az előtte álló racionális és érzelmi konfliktusokat. És mindezt következetesen, napról napra megteszi.”

„A jó és a rossz mindig együtt jár, az egyik nincs a másik nélkül. A fájdalom elfogadása után fog jelentkezni a jó. Ha valaki a fájdalmat nem akarja elfogadni, akkor ezzel eleve kizárja a fejlődés lehetőségét is. Mert a fejlődés mindig fájdalommal jár.”

„A kudarc az az állapot, amikor az illető zsebében volt az energia, amellyel megoldhatta volna a kihívást, azonban a lustaság, a gyávaság, a kifogások keresése, a hanyagság, a tunyaság, a nagyképűség, az önzés, stb. erősebb volt, így nem tette bele mindazt, amit tudott volna. Így a nap végére marad a keserű szájíz, valamint a folyamatos önmarcangolás, hogy miért nem tette bele. A nem sikerült meg azt jelenti, hogy valaki megtett mindent, amit tudott, azonban azt is tudja, hogy emberből van, és nem sikerülhet minden. Ha ő becsülettel mindent beletett, mindez persze rosszul esik, de a nap végére nem marad lelkiismeretfurdalása, így nyugodtan alszik.”

„A szabadság nem az, hogy valaki vállalja a felelősséget - a szabadság ott kezdődik, amikor valaki vállalhatja a felelősséget. A vállalhatja azt jelenti, hogy lehetőségünk van legalább kétféleképpen dönteni. Lehetőségem van másként élni. Ez a szabadság.”

„Ha valaki tud úszni, akkor teljesen mindegy számára, hogy az előtte elterülő víz öt vagy ezer méter mély, pontosan tudja, hogy ha úgy dönt, mind a kettőbe bele mer ugrani. Tudja, hogy az ezer méteres vízben is csak körülbelül két-három métert fog süllyedni, és aztán a fizika törvényszerűségeiből adódóan fel tud majd úszni a felszínre. Az emberek a nagy kékség előtt állva sokszor elfelejtik, hogy tudnak úszni, és nem mernek beleugrani. Pedig a sarkukban már ott van egy csaholó kutyahad... De akkor sem ugranak bele, és hagyják, hogy felzabálják őket a félelmeik.”

„Az élet valójában megállás nélkül ugyanazt a szintű megmérettetést nyomja elénk, hogy valahogy megoldjuk. Csak mi gondoljuk, hogy azok egyre nehezebbek. Valójában nem... Mert nem a probléma nehéz, hanem a személyiségszerkezet merevedik az idő múlásával.”

„Sokan úgy szeretnének konfliktusokat megoldani, hogy még csak nem is ismerik az értelmi intelligencia törvényszerűségeit.”

„Ha a döntést indulati tényezők befolyásolják, abból mindig rossz döntés lesz. Tekintet nélkül arra, hogy gyorsan vagy lassan hozza meg valaki.”

„A büszkeséget rendszeresen összekeverik a nagyképűséggel. (...) A büszkeség az én szememben egy olyan tulajdonság, amit valaki akkor tud elérni, ha szívvel-lélekkel megéli az életét, mind racionális, mind érzelmi szempontból. A büszkeség a gerinc tudata.”

„Azt hiszem, a hiteles férfi vagy hiteles nő egyik alapfeltétele az, hogy amikor egyedül van, akkor is jól érezze magát a saját bőrében. Akkor is jól el tudja tölteni az időt önmagával.”

„A bizonytalanok mindig mindent túlbonyolítanak.”

Hajnali repülés

2010-08-03T09:15:00.000+01:00

Reggel ötkor felkelni nem tartozik a mindennapi rutinjaim közé. Amennyiben van választási lehetőségem, inkább alszom még egy kicsit. Jelenleg mivel vitorlázó repülő világbajnokság van a hazai reptéren, és napközben a légtérben több mint 150 repülőgép kavarog, nem ideális a gyakorlati vizsgafeladatok tréningezésére.

A nemzetközi pilótacsapat a lakókocsikban minden bizonnyal nagyon örült a hajnali motorindításnak. Annak érdekében, hogy mielőbb vissza tudjanak aludni, igyekeztem gyorsan elhagyni a várakozó pontot.

Már csak másfél óra közös repülés egy hatósági vizsgáztatóval, és utána némi utánajárás a hivatalos papírért, aztán önállóan dönthetek arról mikor, hová és kivel repülök. Ma egy hónapja, hogy utoljára elhagytam a földet. Az elméleti vizsga időszakában megvontam magamtól ezt az élményt. Tegnap hajnalban volt az első, ma reggel a második „böjttörés”, amit izgalommal vártam. Hiszen ennyi kihagyás után az igazi készségszinten lévő reptudásomat fogjuk felmérni. Már tegnap bebizonyosodott, készen állok a vizsgára. Most csak egy időpontra várunk a hatóságtól. Nem akarom elkiabálni, mert minden bizonytalan, de talán holnap….

Hajnalban készítettem néhány hangulat fotót a várakozó gépekről.

Vitorlázórepülő-VB SZEGED 2010

2010-08-01T20:04:00.000+01:00

Készítettem néhány képet. Íme:

Keresztben jégeső bombázza szét azt, amit láttam…

2010-07-31T10:27:00.000+01:00

Nagyon ritkán élek meg hasonló töménységben ennyi visszahúzó, hátráltató erőt mint mostanában. Az jellemzően ismétlődő szituáció, egy-egy tréningszezon vége felé a szervezetem betegséggel jelzi, hogy itt lenne az ideje már megállni és pihenni. Az évek alatt elég jó hatásfokkal megfigyeltem a jelzéseket, majd megtanultam megelőzni a betegséget, hogy a szabadságom első szakaszát ne lábadozással kelljen töltenem.

Most is egészséges vagyok, így végül is nincs igazán nagy gond, de a helyzet mégsem egyszerű.

Ott indult az egész, amikor három hete nem sikerült elsőre letennem a pilóta elméleti vizsgát.

Az egész szituációt méltatlannak és kiszolgáltatottnak éltem meg. Annyira sok negatív véleményem lett a rendszerrel és az egész folyamattal kapcsolatban, hogy inkább nem idézem most fel részletesen, mert kicsit sem vagyok már objektív. Szubjektív érzéseim alapján pedig senkit nem szeretnék megbántani, vagy kellemetlen helyzetbe hozni. Az illetékeseknek elmondtam, amit gondolok, azt kezdenek vele belátásuk szerint, amit akarnak. A hatóságnál és a pilóta iskolában dolgozók hozzáállása és embersége nem megkérdőjelezhető, azt ezúton is köszönöm.

Az tény viszont, hogy alázatból sikerült leckét vennem, hiszen a munka mellett heti 2-4 estét és gyakran éjszakát töltöttünk együtt Podival , hogy felkészüljek a hirtelen megváltozott vizsgafeltételeken való megfelelésre. A második alaklommal is csak részsikert könyvelhettem el, mert egy témakörből ismét elcsúsztam. Most csütörtökön ezt az utolsó akadályt is sikerült magam mögött tudni. Mindenki nagyon örült és gratulált, csak belőlem hiányzik a boldogság érzése.

Túl sokáig, túl sok időt, túl sok energiát, minden túl, túl, túl…

Többször elgondolkodtam a vizsgával kapcsolatban azon mi mennyit ér meg számomra. Egy vadászpilóta, egy űrhajós meg pláne rengeteget tanult és eljutott oda ahová készült. Viszont nagyon korlátozott ideig élvezhette az űrutazás vagy a hangsebességgel történő repülés élményét. Nekem még kb. 20-30 év hobbyrepülésre megnyílt most a lehetőségem ezzel a vizsgával.

Közben további akadályozó tényezők is jelentkeztek. Apró pici jelzések ezek, amelyek mind abba az irányba mutatnak: állj már le! Az email szolgáltatónk frissített valamit a rendszerén, így lassan egy hete nem tudok biztonsággal levelezni. Először észre sem vettem, hogy napok óta nem kapok levelet. Csak amikor kezdtek érdeklődni, hogy megkaptam? Akkor tűnt fel a hiba. Küldeni még most is csak esetlegesen tudok, pedig már többször beállították. Két telefonom egyszerre merült le, hogy biztosan ne érjen el senki. Az utolsó vizsga előtti napon pedig indulás előtt nem találtam az autóm kulcsát, ami még soha nem fordult elő velem, nem is tudtam a saját kocsimmal utazni, más megoldást kellett találni. Most csütörtökön, amikor este hazaértem a „sikeres” vizsgáról, jött a hír, miszerint Szegeden egy vitorlázó repülőgép kamionnal ütközött. Elég jól kifejlesztettem a képességet, hogy függetlenítsem magam azoktól a dolgoktól, amelyeket nem tudok befolyásolni és azokra koncentráljak, amelyekre valóban hatást tudok gyakorolni. Ez a hír most mégis nagyon érzékeny állapotban talált.

Két biztos menekülési útvonalam van a napi terhek elől, vagy kifutom magamból vagy kiéneklem a feszültséget. Most a gitárom és egy Bereményi Géza - Cseh Tamás –Másik János által jegyzett dal, hömpölygő hullámain tomboltam ki a bennem lévő vihart.

Bereményi Géza – Cseh Tamás – Másik János:

Keresztben jégeső

Egy alkonyattájt, még mielőtt szétmegy minden,
S körvonalakból kivetkőznek minden tárgyak,
Hetek után elhagyni jó az üres szobát,
Egyetlen dobbantás, gyerünk a városba, rohadt világ!

Utcán láthat nyitott kabátban, ki sír utánam,
Félthet engem, ahogy futok ott, nyitott kabátban.
Elém ha áll, én akkor is, gyerünk tovább!
Megszerzem akkor is, ha belepusztulok, az éjszakát!

Ki látott engem, mit tud rólam, úgy elbújtam,
Mit gondoltam üres szobámban egymagamban?
Most jókedvem lesz, jó kedvem lesz, akkor is jókedvem lesz.
Valaki elpusztul, talán az én leszek, de jó kedvem lesz!

Befele mész, menj hát bele, be a sötétbe!
Vége nem lesz, hiába tudod, hogy mi a vége.
Menj hát fiú, így bíztatom kabátomat,
Hetek után az üres szobából, ha kiszalad.
Menj hát fiú, így bíztatom kabátomat,
Hetek után az üres szobából, ha kiszalad.

Befele mész, be a sötétbe, éjszaka van.
A legjobb barátod vagyok, fizess, ha van!
Micsoda világ, a szememet szúrja, szúrja, mit látok ott.
Fizess, fizetek neked egy konyakot!
Rég nem találkoztunk, én szeretlek titeket!
Rajta fiú, tudom, hogy ügyes vagy, ugorj át engemet!

Mi van a tükörben? Nézz oda, mert én nem merek!
Valami bárány, valami bárány, ha nem tévedek!
Túl jó, nem gondolod? Túl jó.
Most hajó vagy bárány? Nem bárány, hajó.

Befele mész, be a sötétbe, éjszaka van.
Mi van? Mi van? Mi van? Mi van?
Mi van? Mi van? Mi van? Mi van?
A legjobb barátod vagyok... ha van!
Micsoda világ, a szememet szúrja, szúrja, mit látok ott.
Fizess, fizess, fizetek neked egy konyakot!

Kivánom másnak, hogy felébredjen üres szobámban,
Keresztben jégeső bombázza szét, azt amit láttam.
Számban az íz, valami íz, és nem múlik el.
Ágyamon felülve levetem a kabátomat.
Számban az íz, valami íz, és nem múlik el.
Ágyamon felülve levetem a kabátomat.
Számban az íz, valami íz, és nem múlik el.
Ágyamon felülve levetem a kabátomat.

Videó: Keresztben jégeső Cseh Tamás - Másik János

30 év telt el a két pillanat között

2010-07-21T22:14:00.000+01:00

Igen, tudom, most egész mással kellene foglalkoznom, de tartok attól, hogy a holnap történései elsodorják azokat a gondolatokat, amelyeket most fogok lejegyezni.

Úgy közeledett felém a lehel téri metrómegállóból felfelé jövet, mint akinek minden lépését meg kell fontolnia. Egyik láb a másik után, majd ismét az egyik…

Idős emberek csúszós úton szoktak ilyen elővigyázatossággal közlekedni. Annyira ellenpontja volt az én igyekezetemnek, nem tudtam nem észrevenni. El akartam kerülni a leizzadást, ami 35 fokban és üzleti viseletben nem könnyű, ezért szaporán, mégis amolyan optimumon igyekezetem a metró felé.

Összeakadt a tekintetünk, és azonnal megismertem! Egy enyhe fejbólintással és mosollyal köszöntöttem, azzal az óvatossággal tettem mindezt, hogy csak akkor kelljen neki visszabiccentenie, ha kedve van hozzá. Nem volt hozzá kedve, vagy észre sem vette a jelzést, mindegy. Engem alaposan elgondolkodtatott amit láttam.

Utoljára kb. harminc évvel ezelőtt kipirult arccal, lelkesen kértem tőle autogramot, többszázad magammal, akik a kiválasztottak közé tartoztunk, mert találkozhattunk vele. Amikor a közlekedési múzeum mellett volt az irodánk, ereklyeként tekintettem arra a kabinra, ami hazahozta az űrből.

Kamasz koromban a hőst, a kiválasztottat, a példaképet láttam, ma pedig egy óvatosan lépdelő hétköznapi embert.

Nekem az elmúlt három évtized fejlődést, tapasztalatot, sikert hozott. Neki vajon mit? Ő akkor fiatalon volt élete csúcspontján és azóta hol van? Elégedett vagy elégedetlen? Ha lesz harmadik találkozás Farkas Bertalannal az első magyar űrhajóssal, meg fogom kérdezni…

Remélem, nem mondok csütörtököt

2010-07-20T00:47:00.000+01:00

Elmaradtam egy kicsit a blog írással, de meg tudom magyarázni. :o)

Pedig rengeteg remek dolog történt az elmúlt egy hétben.

Ezen a héten, csütörtökön lesz a PPL „pótvizsgám” , amely teljesítése már hónapokkal ezelőtt volt aktuális. Először a hatóság nem tudott fogadni, mert nem volt már szabad hely a vizsgára, majd 5 hétig nekem nem volt szabaddá tehető napom, majd 3 nappal a vizsga előtt lemondták az 5 hete beírt időpontot, majd rá egy hétre a két hónapja megjelent tankönyvből tettek fel kérdéseket, amelyeket nem tárgyaltak a féléves képzésünk során. A korrektség kedvéért tegyük hozzá, az én felkészülésem is lehettet volna alaposabb, de…

Nem volt helye ennek a szónak.. de.

Ha engedek az érzelmeimnek, itt most egy részletes beszámoló következne a vizsga körülményeiről és arról, miként éltem meg ezeket. Ugyanis lenne miről írni, ami szerintem a közvéleményt is érdekelné, sőt a hírekbe is bekerülhetne, de ezzel senkit nem mozdítanék előre, csak hátra. Sajnos magam is egy időre nehezebb helyzetbe kerülnék, bármennyire is jót tenne az igazságérzetemnek és az önérzetemnek.

A döntésemet, miszerint együtt működök a helyzettel és nem megyek szembe a hatósággal, jelentős mértékben befolyásolta az a hozzáállás, amit az oktatóimnál tapasztaltam. Nem csupán együtt éreztek velem a kudarcban, hanem ezen túlmutatóan vállalták, hogy „időrésekben”, tehát a munkaidőn túl esténként, sőt éjszakánként közösen végigvesszük az új kérdéseket. Elég könnyű volt meggyőzniük arról, szakmailag ez biztosan nem válik a káromra. Hosszú estéken és alvásszegény éjszakákon túl azt mondhatom, tényleg hasznosak ezek a beszélgetések. Leginkább úgy tudom érzékeltetni a különbséget az elmúlt fél év és az eltelt közel két hét között, ha az egyéni coach, vagy a csoportos oktatás (nem tréning) közti különbséget hozom példának.

Most hajnali fél kettő, most értem haza és bár fáradt vagyok, de hasznosnak érzem az energiát és az időt, amit a felkészüléssel töltök. Csütörtökön remélem, nem mondok újra csütörtököt.

Thai Masszázs

2010-07-15T18:49:00.000+01:00

Sokan magyarázzák, de számomra mégis megmagyarázhatatlan csoda ez a manuál terápiás módszer.

Egy kicsike törékeny thai lány az apró ujjaival nyomkodja az akupresszúrás pontjaimat, majd belekönyököl az izomzatomba, később pedig sétál a hátamon. Amikor pedig az egész 1-1,5 órás folyamat végretér, úgy érzem magam, mint aki átaludt egy teljes éjszakát.

Egy időben megelőzésként havonta egyszer-kétszer elmentem valamelyik masszázs szalonba, de most már nem is tudom milyen régen nem voltam.

A szolgáltatás nem mondható olcsónak, de volt olyan eset, amikor úgy éreztem nem tudom teljesíteni azt, amit vállaltam, és a masszázs segített.

Ma ismét megadatott számunkra ez az élmény. Nagyon jól esett.

Körhinta

2010-07-13T19:53:00.000+01:00

A futás ismét jót tett. A 11 kilométer alaposan kisimította az idegrendszerem, ez a legjobb nyugtató.

A mai tréninget hősiesen végig dideregtem, mert a csapatnak annyira melege volt, hogy túlhűtötték a termet.

Viszont a tréning végén felkértek egy coaching munkára, ami ismét egy izgalmas feladat még a nyárra.

Furcsa, tegnap este már nagyon pihenni vágytam, ma pedig örülök a bizalmi feladatnak. Egyenlőre úgy tűnik nem akar véget érni ez a tréningszezon.

Délután két megbeszélés színesítette a napomat, mindkettő célja az volt, hogy friss és naprakész szolgáltatásokkal álljunk a régi és új ügyfeleink elé augusztus végén.

Véletlenül összefutottam egy régi ügyfelemmel, akivel leginkább a személyes szimpátiám miatt sajnáltam, hogy elveszítettük a fonalat. Örültünk a találkozásnak.

A negatív sodrás ami az elmúlt napokban el-elrántott, azért mára is hozott egy nem túl örömteli hírt, de majd aggódunk rajta akkor amikor muszáj lesz, egyenlőre próbáljuk csökkenteni a kockázatot.

Egész este csörgött a telefonom, nagyon érik már bennem az igény egy CSEND böjtre, se telefon se email, se beszélgetés, se internet…

Sokszínű, érdekes, eredményes, hasznos nap volt ez is.

A holnapi tendert meg megnyerjük, mindent megteszek, hogy így legyen.

Körhinta....

Hullámvölgy

2010-07-13T03:24:00.000+01:00

Nem túl eredményes, ámde tanulságos napokat tudhatok magam mögött. A hullámvölgy az elméleti pilótavizsgával indult múlt csütörtökön, ahol azzal lepett meg a vizsgáztató hatóság, hogy egy olyan tankönyvből kellett volna eredményesen vizsgáznom, amelyet másfél hónappal ezelőtt adtak ki. Viszont a vizsgát megelőzően erről senki nem tájékoztatott. Számos egyéb visszássággal találkoztam a vizsga során, de itt ezen az oldalon nem akarok senkit ezzel untatni. Keresem és bízom benne, hogy meg is fogom találni azt a fórumot, ahol pozitív irányba tudok elmozdulni. Abban az esetben ha már csak a nyilvánosság és a jog eszközrendszere marad, arról természetesen itt is tudósítok majd. Van egy elég markáns véleményem, de egyenlőre hagyom magam befolyásolni, mert többen jelezték, szeretnék ha megtartanám magamnak a tapasztalatimat és nem vállalnám be a konfrontációt.

Mivel hiszem, attól nekem nem lesz jobb, hogy másoknak rosszabb lesz. Ezért nem akarok csak azért kellemetlenséget okozni senkinek, hogy megtoroljam az engem ért sérelmeket.

Szombaton végre tudtunk próbálni a zenekarral, de kánikula és az egész napra tervezett alkotó napnyi idő inkább dekoncentrálttá tette a csapatot. Ettünk, nevettünk, kártyáztunk (ez egy külön történet), zenélgettünk is egy kicsit. Nem voltam elégedett…

Ma pedig technikai okokból nem tudtam teljesíteni egy ígéretemet, ami egy szervezet menedzsmentje számára megtartandó 30 perces prezentáció lett volna. Nem is emlékszem hasonló esetre az elmúlt húsz évből. Majd igyekszem kárpótolni őket.

Keresem az okait magamban, miért jöttek ezek az akadályozó tényezők. Talán már ki kellene kapcsolni egy pár hétre?

Holnap reggel 8.30-kor már tréninget kezdek, délután pedig két megbeszélésem is lesz. Egyenlőre marad a „pihenjünk gyorsan, sokat” megoldás.

Mindenesetre most elindulok futni, mert este nyolckor vár egy futótárs a Szigeten.

A Hópárduc történetei

2010-07-07T19:04:00.000+01:00

Gyakran előfordul velem mostanában, hogy nem tudom eldönteni, mennyire magamnak, és mennyiben mások jóindulatának köszönhetem azt, ami éppen történik velem. Valószínűleg az igazság valahol a két lehetőség közt lesz, de még keresem a választ.

Egy ügyfelem, aki gyakran hív a barátjának, szeretem elhinni, hogy ez így is gondolja, felhívott és felkért erre a feladatra. Amely lényege, egy inspiráló beszélgetés előkészítése és lebonyolítása Erőss Zsolttal és Szlankó Zoltánnal, akik expedíciós hegymászásban jeleskednek. Zsolt megszerezte a jogot a Hópárduc név viselésére is, amely három nyolcezer méteres csúcs megmászása után jár azoknak, akik nem csak elindultak az útra, hanem vissza is tértek.

Az volt az újdonság számomra ebben a feladatban, hogy eddig ez jellemzően úgy történt, hogy mi csodálkoztunk rá olyan emberekre, akik példaképként állíthatóak az üzleti szférában dolgozók elé. Megkerestük, felkészültünk és eladtuk az ügyfeleknek az előadást. Ez esetben pedig az ügyfél választotta ki a követendő mintát és ránk bízta mit hozunk ki a találkozásból.

Különös fűszere volt a felkérésnek az a tény, hogy Zsolt egy hegymászó balesetben olyan sérüléseket szenvedett, amelyek következtében saját döntésére amputálták az egyik lábát. Az egész folyamatot élénk médiaérdeklődés kísérte. Tévénézők tömegei láthatták, milyen egészséges érzelmi állapotban hozta meg és kommunikálta a visszafordíthatatlan döntését a lábával kapcsolatban.

Ugyan néhány falat már volt lehetőségem megmászni. Számos outdoor tréningen céges csapatokkal közösen túrákat is megéltem. De ezek a személyes élmények mind csupán felszínes tapasztalatok voltak ebből az elképesztően szép és szélsőségekben gazdag sportból.

Egy könnyed hangulatalapozó filmmel indítottuk a beszélgetést. A kérdés felelet özönben, rengeteg téma felmerült. Mi a motiváció, ami egyre magasabbra-hegyekre hajtja a mászót? Miként készülnek? Miként állítják össze a csapatot? Hogyan működnek együtt? Hogyan kezelik a kudarcot és a tragédiát? Mikét viseli a család a bizonytalanságot? Stb.

Zoli hozott speciális hegymászó felszerelést, amelyeket elég fenyegetően néztek ki, persze nagyon érdekese voltak. A beszélgetés végét egy gyönyörű filmmel zártuk, amelyet Zsolt folyamatosan kommentált imponáló szerénységgel. Szeptemberben egy újabb nyolcezres meghódítására indulnak, addig lehet őket előadásra hívni, majd két hónapra rá, amikor hazatérnek.

Jó szívvel állíthatom, érdemes!

Fly Team Kupa 2010 2.0

2010-07-03T18:19:00.000+01:00

Péntek este volt lehetőségem egy speciális repülési manővert gyakorolni, ezzel is készülve a szombati célra szállás versenyre. Féklap nélkül leszállni igazán elegáns dolog, mivel lényegesen alacsonyabb sebességgel érintkezik így a gép a talajjal. Tizenkét leszállásból hatszor fékszárnnyal és hatszor nélküle értem földet. A gyakorlás során kiderült, hogy a türelem kilebegtetés közben is dicséretes tulajdonság. Bizakodással vártam a mai versenyt.

Mivel múlt héten elmosta az eső a repülős kalandot, ma ismét szombat ellenére korán keltünk és reggel nyolckor már a szegedi reptéren (LHUD) vártuk az eligazítást. Kicsit kicserélődött a csapat múlt hét óta, egyértelműen látszott, elfoglalt társaság, nem mindenki tudja két szombatra is elkötelezni magát a rendezvényre. Körülbelül 8:30-kor ért véget az eligazítás. Amint kiléptünk az épületből, olyan párás hőség nehezedett a reptérre, mintha szaunába léptünk volna, ahol éppen most öntöttek vizet a kövekre.

Úgy tűnik az időjárás mostanában jelentős szélsőségekkel képes befolyásolni az életünket. Vagy ömlik az eső és elúsznak a házak, vagy a kánikula hatására párolog a víz. Majd mindjárt megnézzük a levegőből, miként alakult mára a talajvíz, hiszen mostanában mi vagyunk az ezer tó országa…

Elsőként kaptam meg a navigációs feladatot rejtő borítékot, amelyben volt egy trükkösen megfogalmazott útvonalterv, amelyet legalább négyszer el kellett olvasni ahhoz, hogy a szögmérőt egyáltalán érdemes legyen kézbe venni. Találtam a borítékban még hét darab légi felvételt is, amelyeken az öt fordulópont és a rajt, meg a cél volt látható. Volt ezek közt körforgalom, útkereszteződés, vasúti átjáró, híd a csatornán, de sehol egy jelentős templom, vagy egy nagy épület, vagy tó. Mindegyik beazonosításához pontosan kell navigálni és nyitva tartani a szemem. Az induláskor a gépben jöttem rá, hogy elfelejtettem szögmérővel kimérni az irányszögeket. A feladatkiírásban megadtak egy csomó irányszöget a szerkesztéshez. Nekem meg nem tűnt fel, hogy azokat nem lehet majd használni a repülés közben. Álmos is voltam, meg figyelmetlen is. Mivel előre beosztott időrend szerint indultunk, nem volt már idő kiszállni és pótolni a hiányosságot. Motorindítás, pályára ki és fel!

Az esélytelenek nyugalmával vágtam neki a távnak, nem törődtem az egész útvonallal, mindig csak a következő fordulópontra koncentráltam. Jelentősen megkönnyítette a helyzetemet, hogy ismerős települések környékén kellet megtalálni a fordulópontokat, így az első kettő után megnövekedett magabiztossággal fordultam rá a következő feladatra. Mártély felett már biztosan látszott, túl gyorsan sikerült ideáig eljutni és büntető pontokra lehet számítani, ha 45 percnél korábban, érünk a célhoz. Így volt idő néhány felvételt készíteni az áradásról és a belvízről. Nagyon foglalkoztat a légi fotózás, de már most látom, akik profi színvonalon csinálják, nagyon sokat áldoznak erre a tevékenységre, szándékaim szerint én maradok lelkes amatőr.

A verseny szabályai szerint nem szabad körözgetve eltölteni a plusz időt, ráadásul szívesebben haladtam volna az utolsó ponttól a cél felé, mert elég bizonytalan voltam abban, sikerül-e megtalálnom. Végül a kiírás szerinti 45 percnél haladtam át a célon. Majd kiderül hány pontot vonnak le a körözgetésért. Ahhoz képest, hogy az iránytűt abszolút nem használtam, mivel nem mértem ki az irányszögeket, elégedett voltam az úttal. A versenyszellemnek a nyomait sem sikerült felfedeznem magamon, de a feladat megoldás kihívása inspirált.

A fehértói halastavak felett következett az égre rajzolási feladat. Na, ilyet sem próbáltam még soha.

Voltak ajánlott figurák, de én egy violinkulcsot próbáltam felrajzolni az égre. A GPS képernyőjén lehetett ellenőrizni mit alkottam. Olyan lett, mint egy gyerek rajz. Megmondják mit ábrázol,s aki felismeri, annak jó, aki meg nem…

A tegnapi gyakorlás után fokozottan törekedtem a leszállást profin végrehajtani. Azzal a nehezítéssel, hogy kitették azokat a bokszokat, amelyekben ha sikeresen célra száll a pilóta a következő feladatban, annak pontértéke lesz a versenyben.

Példaértékűen behelyezkedtem és belebegtettem, majd a jobb pontérték elérése miatt visszaengedtem a féklapot, hogy tovább a levegőben maradjak és így a magasabb pontszámot érő helyre érjek földet. Sajnos túl sokat csuktam vissza a féklapból, így a gép repülni akart és elszívódott a földtől. Ezért muszáj volt átstartolni és egy szűk körrel megismételni a leszállást. Másodszorra nem érdekeltek a pontok, szépen és biztonságosan földhöz simítottam a gépet.

Húsz kérdés volt a tesztlapon, ami a versenyfeladatokhoz tartozott. Tizenhét kérdést helyesen sikerült megválaszolni, amit öt nappal az elméleti vizsga előtt kielégítő eredménynek tartok. Húsz perc volt a tesztlap kitöltésére és én kilenc perc alatt befejeztem.

Fontos tanulság a vizsgára: érdemes minden kérdést pontosan értelmezni!!!

Ebédre ismét finomat kaptunk, bár a nagy meleg miatt senkinek nem volt igazán étvágya. Öntöttük a fejünkre a vizet, nagy sikere volt a fagylaltnak is.

Sajnos elcsúsztunk az eredeti időbeosztástól és nem maradt időm végrehajtani a célra szállási feladatot. Amikor pedig vissza tudtam volna menni a reptérre, özönvíz szerű esőt bocsájtott ránk az ég.

Jövőre újra Fly Team Kupa, ott a helyem!

Nem vagyok egy Ironman, sőt...

2010-07-02T23:31:00.000+01:00

Nem is emlékszem mikor kerekeztem utoljára, pedig ma is nagyon jó volt nyeregbe pattanni. Ha csak egy mód van rá, szívesebben megyek gyalog vagy tömegközlekedéssel, vagy biciklivel, mint autóval. Ma végre ez is belefért az életembe, igaz a digitális leveleim java még mindig válaszra vár a számítógépemen és tanulni valóm is akadna a jövő heti vizsgára, de kocsi helyett a kerékpárt választottam a reptérre vezető úton, ami oda vissza 16 KM volt.

Amíg Kropkó Pétert nem ismertem, mondhatni a Péter előtti időkben, gyakran megmosolyogtam a magamfajta hobby kerékpárosokat, ha sisakban vagy speciális ruhában láttam őket szokványos kerékpárokon közlekedni. Pár éve új kerékpárt vásároltam, telefonon kértem a legismertebb hazai Ironman-t, hogy segítsen tökéletesíteni, beállítani a gépet. A következő kérdést szegezte nekem: Sisakod már van? Nincs, de minek? Én nem száguldozom úgy, mint Te…

Amíg nincs sisakod, nem segítek, az első tuning a sisak, mondta. Ez volt, és ha jól emlékszem az óta is ez az egyetlen olyan dolog, amiben kategorikusan nemet kaptam tőle. Túlbuzgóságnak éreztem a javaslatát és kényelmetlennek, ráadásul feleslegesnek gondoltam a sisakvásárlást.

Néhány napra rá, Emese kolleganőmmel beszéltünk telefonon, aki megtisztelt bizalmával és megosztotta velem, hogy Dávid fia kis sebességgel közlekedve egy lejtőn elesett a kerékpárjával és fejsérülést szenvedett az édesapja szeme láttára. Szinte reflexszerűen kérdeztem: sisak volt rajta?

Van sisakja, de nem volt rajta, volt a válasz.

Még azon a héten megvettem azt a fejvédőt, amit ma is viseltem. Sőt a családtagjaimat is igyekeztem ellátni ezzel a hasznos védőfelszereléssel. Már aki kerékpározik közülük.

Tegnap átkerekezett hozzánk Ágota húgom a két éves Hannával, akinek a fején a gyermekülésben már sisak volt. Biztos vagyok benne, neki már ez lesz a természetes később is, nem kell majd győzködni a használatára.

Minden bizonytalankodónak üzenem, ha jó minőségű sisakot vásárolsz, az kényelmes, jól szellőzik, és ha úgy adódik, meg is véd.

Úgy vagyok vele, mint a biztonsági övvel, ha nem használom, hiányérzetem van.

Persze sose legyen szükség egyikre sem.

Szabad péntek ...

2010-07-01T18:19:00.000+01:00

Ritka ajándék, amely alaposan felkavarta a terveimet, de igyekszem hasznosan felhasználni, ha már így alakult. Történt ugyanis, hogy 5 héttel ezelőtt beírtam a naptáramba a mai napot, mint a hatósági PPL elméleti vizsga időpontját.

A repült óráim száma alapján már régen mehettem volna vizsgázni. Mivel csak csütörtökön van vizsgalehetőség, nekem pedig ez volt az első szabaddá tehető csütörtököm, amire nem volt tréning beírva, bejelentkeztem a mai napra a hatósághoz.

800 kérdésből álló tesztkérdésekre kell készülni, ami javarészt fizika témakörébe tartozik, és a meteorológia is elég kiadós anyag.

A vizsga időpontja előtt három nappal, tehát most hétfőn jelentkeztek a hatóságtól, a hírrel, miszerint most vették észre, hogy július 1 a köztisztviselők napja, és így ők ezen a napon nem dolgoznak. A legnagyobb jó indulattal sem tudom azt állítani, hogy nem lepett meg ez a hír. Miért nem tudták ezt 5 héttel ezelőtt? Így átszerveztem az életemet és mához egy hétre megyek vizsgázni.

„Ha citromot kapsz, csinálj belőle limonádét!” Szól a bölcs tanács.

Ez a mai és holnapi nap mottója számomra. Túl a bosszankodáson, törekszem örömet és pihenést kihozni a mai napból és megválaszolni az elmaradt leveleimet is. Végül is kaptam még egy hetet a tanulásra, ki kell használni ezt a lehetőséget. A nap is süt!

Adok kapok

2010-07-01T07:31:00.000+01:00

A hét első felében prezentációs tréninget tartottunk egy kollegámmal közösen egy vidéki szállodában.

A csapat azzal az ideális hozzáállással érkezett, amit a „mindent tudni akarok” gondolattal lehet leginkább éreztetni. Sikerélményekben és önfeledt élményekben gazdag napokat töltöttünk együtt.

Kicsit sem éreztem úgy, hogy dolgozom, talán a tegnap esti fáradság jelezte csupán, sok energia kiszaladt belőlem, mégis nagyon jól esett. Legalább annyit kaptam tiszteletből, figyelemből, fejlődni akarásból, mint amennyit én igyekeztem adni a csapatnak. A szálloda munkatársai is őszinte lelkesedéssel tették a dolgukat.

Egy szigeten jártam ahol mindenki úgy viszonyult a feladathoz és a másik emberhez, ahogy azt mindenhol és mindenkor tenni kellene.

Fly Team Kupa 1.0

2010-06-27T11:10:00.000+01:00

Akivel csak találkoztam a Fly Team csapatából az elmúlt hetekben mindenki megkérdezte: ugye jössz?

Tették ezt azzal a hangsúllyal, amivel családtagok szoktak ebédre invitálni, visszautasíthatatlan lelkesedéssel. Ugyan a Telecom meghívására ma Kapcsolat koncertre is hivatalos voltam, meg a jövő szerdai SPL vizsgára is készülnöm kell, de igent mondtam. Nagyon kíváncsi voltam milyen csapat programot szerveznek a számomra meditációs elmélyülést nyújtó repülős élményből.

Már megint az időjárás packázik velünk gondoltam, amikor reggel a harmatos fűben igyekeztem a kocsi felé, nyolckor kezdődik az eligazítás, közös kávét és péksüteményt is beígértek a pontosan érkezőknek. Nem túl gyakori, hogy olyan csoportos rendezvényen vegyek részt, amit nem mi szervezünk, ezért át tudom élni azok aggodalmát, akik sok munkával és lelkesedéssel létrehoznak egy rendezvényt, amit az időjárás aztán elmos. Igyekeztem optimistán érkezni és olyan arcot vágni, ami azt üzeni: menni fog ez fiúk!

Ritka ilyen korán ekkora tömeg a reptéren, ismerősök és új arcok is forgolódtak a társaságban, a tököli reptérről is elhozták az ottani gépeket, amelyek szépen letakarítottan kint álltak a hangár előtt. Olyan esküvői készülődés hangulat volt, tiszta járművek, ismerős ismeretlenek, kaja az asztalon, egyetek, igyatok. Célra szállás, útvonal repülés titokzatos borítékok alapján, furfangos elméleti kérdések és az égre rajzolási feladat ígéretével figyeltük a híreket az időjárás változásairól. Nem nagyon biztattak minket, de azért mi bizakodtunk. Jellemző rám, úgy szervezem a programom, ha valami időben csúszik, hasznosan tudjam elfoglalni magam, ezért beszaladtam a városba és elintéztem az ottani dolgomat is. Két feladat közt pedig az eget kémleltem, mit osztanak még nekünk a fentiek mára?

Csabi felhívott és elújságolta, hogy gyakorlónappá módosult a mai program, mert ha tudunk is repülni, az egész programot már biztosan nem tudjuk végig csinálni. Így jövő szombat lesz majd a mi napunk. Ma pedig menjek és gyakoroljunk a közelgő vizsgámra légtérfeladatokat. Magam részéről ennek jobban örültem, mint a versengésnek, hiszen bár tudom a részvétel a fontos, de azért, jelentős rutinnal szívesebben versenyeznék. Ahogy közelítettem a reptér felé, már láttam az égen a gépeket szorgos egymásutánban elrepülni fejem felett. Amint kiértem a starthoz, már érkeztek is a célra szállás feladatot teljesítendő. Nem tűnt könnyű feladatnak. Mire sorra kerülhettem volna, az eső már szorgosan kopogott a gépeken.

Csabi kiabált, gyere, szállj be! Minek, be kellene tenni a hangárba a gépet, nem? Pont azért, hogy repülj végre esőben is. Csabira mindig lehet számítani, ha kalandorkodásról van szó. A vizes gép nem igen akarta elhagyni a talajt, megháromszorozódott a felszállási úthossz és alig lehetett kilátni a plexin keresztül. Úgy tűnt, maradunk, de egyszer csak kisimult a rezgés, a levegőben voltunk.

Egy szűk kör a reptér felett alacsonyan nagy bedöntésű fordulókkal fűszerezve, majd egy misztikus földet érés, amely során nem tudtam eldönteni, miből látja Csabi, milyen magasan vagyunk a földtől.

Általában ha új manővert tanulok, az a szokás, hogy az oktató csinálja, de a kezem és a lábam a kormányokon van, hogy érezzem, mi történik. Most mindent elengedtem, mert annyira necces volt az egész, hogy úgy voltam vele, itt én csak figyelek. Annyira gyorsan történt minden, hogy izgulni és mérlegelni nem volt időm, ha lett volna, valószínűleg nem ülök be a gépbe, mert nem szeretem a felesleges kockázatot. Így utólag viszont el kell, ismerjem, nagyon érdekes és emlékezetes élmény volt, kár lett volna kihagyni.

Évente kétszer eszem pörköltet, de ez a mai a sátorban miközben kopogott az eső a tetején, nagyon finom volt. A beszélgetések során számos „hasznos” információval gazdagodtam, pl. „előbb kell a nőt ágyba vinni, és csak utána repülni”. Szóval jó volt a hangulat.

Jövő szombaton folytatjuk.

A kudarc a legjobb tanító mester

2010-06-26T08:48:00.000+01:00

Tegnap elmentünk repülni egy Szeged – Nagymágocs – Szentes – Kiskunfélegyháza –Jakabszállás - Zsana útvonalra. Természetesen ismét fontos tanulságokkal szolgált a kirándulás.

Kétszer „eltévedtem” Csabi szerint, ezt a magam részéről úgy finomítanám, nem pontosan tudtam hol vagyok. helytelenül neveztem meg az előttünk lévő települést, ami persze csak akkor vezetett volna eltévedéshez, ha utána másfelé megyek. Mivel időben szembesített az oktató a hibával, nem mentem rossz irányba. Szóval nekem kegyes tévedésnek tűnt, Csabi meg morgolódott...

A hiba okát pedig abban találtuk meg, hogy nagyon bíztam abban, amit látok és kevésbé figyeltem rá, hogy tartsam az előre kiszámolt és felírt irányt az iránytű segítségével. Tehát erre legközelebb fokozottan ügyelnem kell.

Útközben a szentesi reptér pályája felett áthúztunk, elképesztően vizes volt a talaj, nem tudom, mikor lehet majd oda leszállni. Volt egy kis plusz feladat, mert dolgoztak a vadászpilóták a kecskeméti reptér körzetében, így csak 400 méter magasan lehetett a körzetben repülni, így fokozottan figyeltem a magasságtartására. Ami csak azért volt különleges feladat, mert nem volt a gépben magasságmérő.

A polar futó órámban viszont van barommetrikus magasságmérő, így azt figyeltem. Jakabszálláson jól sikerült az átstart a beton pályán. 2.20 perc volt ez a kör és a végére eléggé elgémberedtem, ráadásul akadt némi forgalmi bonyodalom a leszállást illetően. Ugyan elsőként érkeztünk a pálya közelébe, de mivel voltak nálunk gyorsabb gépek is, így hármas sorszámmal kaptunk lehetőséget a leszállásra.

A behelyezkedéssel semmi gond nem volt, kicsit magasan törtem a siklószöget, majd türelmetlen voltam a kilebegtetésnél, így süllyedés helyett elemelkedett egy kicsit a gép orra. Miközben a sebesség meg szépen elkopott, ha minden így maradt volna kb. 2 méterről huppantunk volna egyet, amit annyira nem szeret a futómű, meg Csabi sem. Ezért féklapp vissza, gáz és egy büntető kör meg egy letolás következett. Másodszorra korrektül leraktam a gépet, de még elég sokáig hallgattam, jegyzem meg joggal, hogy ez azt ne máááááár…

Látta rajtam, eléggé befordultam a kudarcélménytől, annyit mondott: azért ez ne vegye el a kedved. Dehogy veszi, holnap Fly Team kupa!

Extázis = MantraLight

2010-06-22T23:09:00.000+01:00

Tegnap este a MantraLigth zenei formációval létrehoztuk az első produkciónkat, amely olyan extázissal zárult, amelyre a magam részéről nem számítottam. Mondták a lányok, hogy az a feladatunk, hogy katarzist hozzunk létre, a rendezvény végére, de ebben a formában extázisba hozni embereket sem létrehozni, sem megélni nem volt még lehetőségem.

Jól tettem, hogy bíztam Sarkadi Krisztában, aki elültette a csapatban azt a hitet, hogy ezekkel a pár akkordos és néhány versszakos mantrákkal lázba lehet hozni a hallgatóságot.

Első tanulság: bizalommal kövesd azt, aki előtted járt már azon az úton

Az egész zenélés furcsán alakult az életemben. Körülbelül 25 évvel ezelőtt azt akartam, hogy a zene legyen az a közeg, ami kitölti a mindennapjaim és biztosítja a megélhetésem. Mindenkinek, aki megkérdőjelezte ennek a realitását elutasítottam a véleményét. Viszont minden apró sikert felértékeltem. Pár év után szembesülnöm kellett azzal a felismeréssel, hogy elképesztően sok tehetséges muzsikus van, akiknek könnyedén, természetes képessége létrehozni és lejátszani olyan muzsikákat, amelyekért nekem nagyon kemény munkával meg kell küzdenem. Így hosszas belső vívódás után úgy döntöttem, csinálják azok hivatásszerűen, akik erre születtek, én megmaradok amatőrnek. Ezzel párhuzamosan abba is hagytam a gyakorlást.

Második tanulság: minden amatőr zenekarnak van rajongó tábora, aki elhiteti, hogy érdemes csinálni

A sok amatőr és egy fél profi zenekar után magam maradtam a gitárjaimmal, amelyeket egy kivételével szép lassan el is adtam. Közben megtaláltam a hivatásomat a tréneri pályán, és sok egyéb szükségletemmel együtt a szereplési vágyamat is kiélhettem a munkám során.

Carlos Santana mondta: „sok gitártulajdonos van a földön, de kevesen tudnak gitározni”

A gitáros társadalom egy része szerint Santana sem tud, de ebbe most ne menjünk bele, én szeretem a zenéjét.

Néha belekeveredtem alkalmi örömzenélésekbe, de egyik sem tartott néhány esténél tovább.

Tizenöt éve lehetett, hogy eljutottam gazdaságilag arra az életszínvonalra, hogy megengedhettem magamnak azt, hogy olyan dolgokra is költsek, amire egyébként nem feltétlenül van szükségem.

Ekkor előtörtek belőlem azok a vágyak, amelyeket forráshiányában korábban nem tudtam kielégíteni. Nagyon óvatosan, tudatosan építkezve elkezdtem hangszereket és stúdió berendezéseket vásárolni. Mondván, mindenki költ valamire, én erre költök.

Nem emlékszem rá pontosan mikor veszítettem el a kontrolt, de aránylag észrevétlen történt.

Pár éve eszméltem rá, hogy hangszergyűjtő lettem. Többet foglalkoztam a keresgéléssel és beszerzéssel, mint a gyakorlással. Természetesen a tizenakárhanyadik gitárnál is meg tudtam magyarázni, miért van rá feltétlenül szükségem. Most is úgy gondolom, nem csináltam rossz befektetést ezekkel a hangszerekkel, de nagy szerencsém, hogy nem most kell pénzre váltanom a gyűjteményt, mert jelenleg gyakorlatilag pang a piac.

Harmadik tanulság: az érzelmi döntéseinket mindig alá tudjuk támasztani racionális érvekkel és el is hisszük őket.

Azért néha fel-felhúztam a vitorlákat és elindultam a nyílt víz felé, beszálltam, éltem egy-egy lehetőséggel a közös zenélésre, de dagadó vitorlákkal régen nem haladtam célirányba. Lassacskán a szelek elsodortak az EMPA és a MantraLigth irányába és tegnap este ismét felhúztuk a horgonyt.

Az én láncaim elég rozsdásak voltak már…

Elengedtem azt a vágyam, hogy ha görcsösen is, de ÉN akarjak üzenni a zenén keresztül. Mert ha nincs mit, vagy ha van, de nem találom meg a hogyant, akkor kínlódás az egész. Inkább alázattal rendelkezésére bocsájtom a képességeim és a lehetőségeim olyan barátoknak, akiknek tudják, mit akarnak, és miként szeretnék azt közvetíteni. Egyébként is nap, mint nap „one men show-t” csinálok, külön öröm mások szándékait szolgálni az Ő felelősségükre.

Negyedik tanulság: ha a saját hajódat nem tudod irányítani, jobban jársz, ha átszállsz egy olyanra, ahol a kapitány tudja mit akar.

A lányok imponáló odaadással vettek részt a próbákon és nagyon jól akarták megvalósítani ezt az estét. Időrésekben tudtunk próbálni, amelyeket azért hoztunk létre, mert nem a kifogásokat kerestük, akartunk találni és milyen meglepő kompromisszumokkal, de találtunk is lehetőséget a gyakorlásra. Profi hozzáállással és amatőr lelkesedéssel. Ezt most nem magyaráznám meg, mindenki értse, ahogy érti.

Vasárnap otthagytam Szegeden a rogyásig telt cseresznyefát, mert próbára igyekeztem. Hétfőn reggel a főpróbánkról az ország egyik legnagyobb vállalatának a Stratégiai Gondolkodás Programjának utókövető tréningjét vezettem, majd az autóban átöltözve beestem egy erősen ezoterikus estre, ahová magamtól valószínűleg nem jutottam volna el.

A rendezvény 6-kor kezdődött, mi várhatóan 8 körül kezdtünk, de tudtam, más úgy játszani, ha tudom mi történik, addig mintha csak beesem, ez a tréningeken is így csinálom, itt is ezt az alapszabályt követtem.

Bárcsak később érkeztem volna…

Olyan hölgyeket láttam érkezni, aki láthatóan az asztrológusuktól érkeztek és a rendezvény után közvetlen a jósnőjük várja őket, ha nem ők maguk a megvilágosodott jósok.

„Szóval hová és mibe keveredtem és mit keresek én itt?” gondolat járt a fejemben, meg még az is, milyen szerencse, hogy csak egy közvetlen kollegám jött el.

Ötödik tanulság: az profi hozzáállás néha terheket rak ránk, de a profi így is tud teljesíteni

Mivel magam is fellépője voltam az estnek, nem dolgozhattam ellenne, hasznossá igyekeztem tenni magam. Lapokat osztottam, székekért mentem és igyekeztem nem minősíteni azt, ami történik.

A szünetben a lányok beénekeltek, leellenőriztem a gitár hangolását, és nekikészülődtünk.

Ezek a lányok tudnak valamit! Olyan szeretettel és odaadással énekeltek, amire a hallgatóság nagyon jól reagált. A mantrák dinamikája egyre inkább belerántotta a társaságot előbb a ritmusba, később a közös éneklésbe, és a legvégén az önfeledt táncba. Részese, sőt az egyik létrehozója lehettem ezeknek a perceknek, de magam sem hittem el azt, amit látok. Körülbelül a programunk közepe táján az egész társaság elemelkedett és a minket figyelő nézőkből-hallgatókból, önfeledten táncoló éneklő mosolygó, a dalokba feloldódó egységet alkotó közösség lett. Már én sem voltam előadó többé.

Körbefogtak minket az emberek és miközben játszottunk, körülöttünk táncoltak, énekeltek.

Amikor becsukom a szemem, látom őket és ott vagyok újra … JÓ!!!

Nincs hatodik tanulság, mert még érlelni kell magamban, ami történt.

A lányok utána nem akartak haza menni, így egy közös vacsorán elvertük a fellépti díjunkat.

Annyira sokat nevettünk és olyan felszabadult volt az egész csapat, amilyen önfeledt lubickolásban régen nem volt részem.

Ma reggel pedig egy új csapattal indultam a Stratégiai Gondolkodás tudatos világába, a szünetekben meg mantrákat énekelgettem magamban :o)

Lehetetlen küldetés…

2010-06-20T17:13:00.000+01:00

…nek tűnt sok minden ezen a héten. Az igyekezet és a probléma megoldási rutin sokat segített abban, hogy a számos teljesíthetetlennek tűnő feladatból csak a mai nem pontosan úgy végződött, ahogy azt elterveztem/elterveztük.

Miután hétfőn megoldottam, hogy annak ellenére el tudjak kezdeni egy motiváló előadást Bp-től 110 km-re este 7-kor, hogy 6-ig egy tréninget tartottam Budán. Nagy menet volt.

Kedden 17-ig Stratégiai Kommunikáció Tréning, 18-tól másfélkörös (mert le volt zárva a pesti oldal) futás a Margitszigeten, 20-tól zenekari próba a pozsonyi úton. Az időjárás kegyes volt, csak akkor esett, amikor fedett helyen voltam és mindenhová odaértem. Már szerda volt mire ágyba kerültem.

Gyakran szembesülök azzal a ténnyel, hogy a tréningek egyik másik résztvevője több száz kilométert utazott azért, hogy részt vegyen a tréningen. Ez arra inspirál, hogy pontosan és nagyon elégedetten indítsam útjára őket. Jó érzés volt a Stratégiai Kommunikációs Tréning végén, hogy az a férfi maradt beszélgetni az egyéni kérdéseiről a program végén, akinek a legtávolabb kellett autóznia. Ez nem egy szemtől szembe elismerés, de mégis az.

Szerdán tréning majd 2 óra autózás a csütörtöki helyszínre. Itt volt egy kis lehetőségem szaunázni és aludni. Nagyon kellett. Majd csütörtökön és pénteken Projektmenedzsment tréninget tartottam. Ajándék volt az első este a két gitárossal (az egyik kollega a másik résztvevő), akikkel kézről kézre adtuk a hangszert. Nem várt ünnep volt az a pár óra.

Összeszokott és vidám társaságban lehettem, minden poén ült, pedig nem viccelődni gyűltünk össze. Nagyon motivál, a hivatása iránt elkötelezett társaság, öröm velük dolgozni.

Hazafelé az egyik kedvenc ügyfelem telefonon felkért egy nagyon szép feladatra. Még nem tudom miként préselem bele a naptárba, de semmiképpen nem szeretném kihagyni. Péntek este elég későn értem Szegedre.

Ma pedig nekiindultunk, a szelek és termikek segítségével meghódítani a felhők birodalmát. Gyönyörű felhős égbolt csalogatott a reptér irányába.

Itt aztán olyan emelések lesznek! Amikor munka ügyben autózom és hasonlatos felhőket látok az égen, mindig arra vágyom, bárcsak otthon lehetnék és repülhetnék. Ma végre olyan volt a lapjárása a szerencsének, hogy itt vagyok.

Felvettük az ejtőernyőt és vártuk jöjjön a segítség, hogy elemelkedjünk végre. Egy ember kell, aki fogja a szárnyvéget és egy motoros pilóta, aki felvontat minket a felhők alá.

Elégé átizzadtam, mire mindenki megérkezett, de mindegy majd odafönn hűvösebb lesz, talán még fázni is fogok.1000 méterenként 6 fokot csökken a hőmérséklet, lent pedig 25 fokot mutatott a hőmérő.

A vontatás közben készítettem néhány felvételt és egy rövid videót, majd a leoldottunk 700 méter magasan és indult a vadászat az emelésekre.

Körülbelül 10 perc alatt 200 méteren voltunk majd sikerült félméteres emelést találnia Csabának és beleküzdötte a gépet, de minden hiába. Rövidesen leszálláshoz készülődtünk a NAGYVASSAL.

„Kirakat idő” - nagy lehetőséggel kecsegtetett a csomagolás, de doboz üres volt.

Csabi bosszús volt földet érés után, én pedig nyugodtan konstatáltam magamban, én minden lehetetlennek tűnő helyezetett megoldottam a héten, és ez a kis kaland inkább jóleset mintsem bosszantott. Majd átültünk a jól ismert motoros vitorlázóba, a közelgő vizsgára gyakoroltunk egy órát. Amely során kiderült a végső gyakorlati vizsgámig van mit gyakorolni.

Annyira kikapcsolt az egész heti pörgésből ez a másfél óra, hogy azt sem bánom, holnap ismét a főváros felé kell vennem az irányt. Az elkövetkező hét is…

Az éjszaka még beneveztem a Fly Team kupára, amit jövő szombaton rendeznek. Lesz, ami lesz.

Mantra Ligth

2010-06-15T22:37:00.000+01:00

Ismét egy zenei projekt, amire idő hiányában sokáig úgy tűnt nem lesz lehetőségünk.

Most mégis találtunk (mert akartunk találni), időt a további felkészülésre így 21-én este fellépünk egy rendezvényen. Nagyon sok érvet tudtam volna felhozni annak érdekében, hogy ne vállaljuk el, de igyekeztem azonosulni a többiek szándékával, amelyek a megvalósulás irányába húzták a csapatot.

Már gazdagodtam néhány új élménnyel a döntés kapcsán. Igazi felszabadult tenni akarás lett úrrá az egész csapaton és egyértelmű számomra, hogy olyan rendezvényen fogok gitározni, amilyenen még soha nem volt módom részt venni. Magamtól mostanában nem jutottam volna el egy ÖRÖM-ESTre.

Nyitva állok rá, hogy befogadjam és elfogadjam azt, ami addig és akkor ott történi fog. Ma este próba!

Vízilabda

2010-06-15T06:39:00.001+01:00

Az egész napom egy folyamatos koncentráció volt. Minden percét kihasználtam, vagy tréninget tartottam, vagy beszélgettem, vagy készültem. Még az a 200 km, amit autóban töltöttem, az is telefonokkal és felkészüléssel telt.

Most 23 óra van és bár jól fog esni az alvás, de mégis úgy érzem, tele vagyok energiával.

Minden akadályozó vagy korlátozó tényező ellenére egy remek hétfőt tudhatok magam mögött.

Az egyik legkedvesebb ügyfelünk megbízást adott egy motivációs beszélgetés lebonyolítására Kemény Dénessel, aki mint köztudott 14 éve szövetségi kapitánya a vízilabda váltogatottunknak és egymás után háromszor sikeresen szálltak vízbe az olimpiai aranyért. Aki bár azt mondta a születésnap nem érdem, az eredményeket kell ünnepelni, de ma ünnepli a születésének az évfordulóját.

Volt bennem némi izgalom, hogy a Balaton mellől miként fog eltalálni egy Kerekegyháza melletti tanyára, de a kezdés előtt időben megérkezett végig beszéltük az est felépítésének szerkezetét. Majd aláírt az általam előkészített fényképeket, hogy mindenkinek legyen egy személyes emléke a mai találkozásról.

Az ilyen beszélgetések során akkor is, ha sokadszor beszélgetek valakivel csoport előtt, igyekszem valamilyen meglepetéssel készülni, hogy megajánlkozhassuk a csapatot a most születő egyedi pillanat élményével. Így történt ez most is.

A csapat vacsora után volt tapasztalatból tudtuk mindketten, hogy ez nem szerencsés, ráadásul a személyzet a kérésem ellenére nem kötötte fel azt a lámpát a plafonra, ami egy kicsit belelógott a vetítő vászon elé. Ez az a helyzet, amivel együtt kell működni, és kihozni belőle a lehető legtöbbet.

Kérdeztem, kérdeztünk és Dénesből előbb folytak később ömlöttek a szavak.

Közben az járt a fejemben, talán nem is tudja, hogy a számára természetes gondolatok, szófordulatok milyen bizonyító erővel bírnak az üzleti élet törvényszerűségeire. Az egyik kedvenc történetem ma este az volt, mikor egy kép kapcsán elmesélte miként igyekezett lelket önteni egy olyan játékosba, aki nem volt elégedett a saját teljesítményével, és miként igazolta vissza a bizalmat később ez a játékos.

Sajnos nem lehet beszélgetni is meg jegyzetelni is. Pedig holnap vagy máskor visszaidézve Dénes szavait jó lenne konkrét cselekvéseket, törvényszerűségeket generálni a csapat életében.

Gyakran megálltam volna: Hallottátok? Tudod, mit kell tenned?

Pörögtek a szavak, és mivel ennek az estének most nem lesz közös feldolgozása, csak remélni tudom, hogy az ajándék képen és a dedikált vízilabdán és a csoport fotón kívül, a gondolatok is nyomot hagynak és teszik a dolgukat.

Mozgalmas hónapok

2010-06-13T15:31:00.000+01:00

vannak mögöttem, és ebből az elmúlt egy hét különösen sok élménnyel gazdagította az életem. Szinte csak az alvással töltött órákat nem tervezem, ütemezem, már a pihenésre szentelt időt is tudatosan töltöm meg tevékenységekkel, mert egyébként valamire biztosan nem jutna idő.

Úgy tűnik a blog írás áldozatul esik ennek az időszaknak, mert annyi minden történik nap mint nap, hogy minden este írhatnék jó pár bejegyzést, de akkor mikor aludnék? Pedig érzem, jó lenne lejegyezni, mert elvesznek a sodrásban ezek az élmények, és csak a tudatalattimban dolgoznak tovább.

A legfontosabb, hogy mindeközben megmaradt a motivációm és a lelkesedésem. Néha két feladat közt utazva azért megsajnálom magam, de amint átadom magam a következő tevékenységnek, már megtalálom benne a sikerélményt. Amikor egy új időpontot kell bejegyeznem a naptárba, azért van bennem némi ellenérzés, de az is jól látszik, ahogy végre beteljesíti az ígéretét a nyár, újra visszakapom majd a döntési szabadságot a saját időm felett. Jelenleg mások életének az előremozdítása a feladatom, amivel napról napra magamnak is értéket hozok létre.

Leginkább önmagam korlátainak feszegetésével és a mindennapi megújuláshoz szükséges készség fejlesztésével, ami nélkül nem lehetne teljesíteni azokat a dolgokat, amiket megígértem.

Böjtös válaszok

2010-06-12T08:13:00.000+01:00

Több levelet is kaptam böjt ügyben tőletek. Örülök, hogy fontolgatjátok a böjtölés lehetőségét.

Azt javaslom, forduljatok egy szakemberhez ebben a témában, aki ezzel foglalkozik. Az első böjtömet kb. 10 évvel ezelőtt én is úgy kezdtem, hogy közben hetente jártam kontrollra. és az egészet megelőzte egy alapos kivizsgálás. Ami nekem bevált, az nem biztos, hogy nálad is ugyanúgy működik majd. Felelőtlenség lenne úgy belekezdened egy három hetes böjtbe, hogy szakemberrel nem konzultálsz. Két könyvet szoktam újraolvasni egy böjt kezdetén, ezeket jó szívvel ajánlom.

Itt az interneten is sokat lehet olvasni erről a témáról, tájékozódás képen érdemes rákeresni, de ez nem pótolja az egyénre szabott kivizsgálást és tanácsadást.

Több mint két hete fejeztem be az ez évi böjtöt. A felépítő étrendemből igyekeztem kihagyni azokat az ételeket és italokat, amelyeket egyébként is érdemes kerülni. Így alkoholt öt hete nem fogyasztottam, cukros üdítőt és cukrot, csokoládét szintén sikerült kerülni. Egy szelet sajttortával elégítettem ki az édesség igényem és egyelőre nem is hiányzik több édesség. Viszont sok epret, almát, dinnyét, cseresznyét fogyasztottam.

A kávé viszont egy külön bekezdést érdemel.

A tréningeken általában vagy a teremben vagy a terem elé egy büfé asztal van bekészítve, konferencia kávéval (ez egy híg hosszú kávé), aprósüteményekkel, üdítőkkel, szendvicsekkel.

Ez egy folyamatos csábítás, ami pótcselekvésnek sem utolsó. Mindenki eszik, iszik a szünetben, én miért tennék másként. Ráadásul, ha ott töltjük az éjszakát is egy-egy tréning helyszínén, még ehhez jön a napi háromszori meleg étkezés (ami általában finom is), plusz a résztvevők jónéven szokták venni, ha este néhány pohár italt elfogyasztok velük a világmegváltó beszélgetések során.

„Mindennek ellen tudok állni csak a csábításnak nem” szól a mondás.

Ezek a csábítások pedig folyamatosan jelen vannak az életemben. Ha egy kicsit csökkent az energia szintem, hopp egy kávé, majd még egy, és nem ritkán ez 4-5 kávét jelentett egy nap.

Pár éve András kollegámtól kaptam ajándékba egy tejhabosítót, ami nagyon ügyes szerkezet.

Megtudtam, a cég forgalmaz kapszulás kávékat is, amely a kollega szerint új dimenziókat nyit a kávézás élményében. Andrást jó ízlésű és igényes embernek ismertem, mégis közel két évig ellenálltam annak, hogy kipróbáljam ezt a kávét. Van bennem egy tudatos tagadás az agyon reklámozott és láthatóan többet kell fizetni érte, mint amennyit ér típusú termékek és szolgáltatások iránt. Ezt a rendszert is ilyennek láttam. Egészen addig, amíg egy vidéki vadászházban három napig kóstolgathattam a 16 fajta kávét. Amikor hazafelé vettem az irányt, már tudtam, nekem is kell egy ilyen. Ezek után irreálisan sok kávét ittam immár itthon is. Az egész böjt alatt igazán csak a kávé hiányzott. Ami egyértelmű jele annak, hogy függőség alakult ki bennem.

Egy hete elkezdtem ismét kávézni, és napi kettőt engedélyeztem magamnak. Egy kicsit sem esik nehezemre betartani ezt az elhatározást, sőt gyakran csak egy kávét iszom naponta, mert már többször éreztem azt, hogy a második is felesleges volt. Ez is a böjtöm eredménye.

Karrier Komédia

2010-06-12T07:59:00.000+01:00

A jó sorsom és Márton Andrással ápolt lassan tíz éves barátságunk és számtalan közös szakmai munkák úgy hozta, hogy péntek délután megfigyelője lehettem egy próba szakaszban lévő színházi előadásnak. Nagyon szeretik az ügyfeleink azokat a tréing programokat, amelyeket Andrással közösen tartunk. Hiszen azon felül, hogy a megszokottól eltérő módszerekkel fejlesztjük a kommunikációs készségüket, meghatározó színházi élménnyel és ismeretanyaggal is gazdagodnak.

Ősztől ez az előadás is jó lehetőség lesz arra, hogy ügyfeleinknek többet nyújtsunk, mint amit elvárnak. Azáltal, hogy már a próba időszakban van lehetőségünk együttgondolkodni az előadás tréning formában történő felhasználásáról, garancia arra, hogy olyasmit hozzunk létre ami még nem volt. Folyt. köv.

Na, végre, én is tehettem valamit…!

2010-06-11T20:10:00.000+01:00

Természetesen a barátaink olyankor kérnek tőlünk segítséget, amikor legszívesebben azt kérném: most ne kérj, kérlek!

Évtizedes barátság következményeként kialakult egy szakmai együttműködés is, amelyben közös termékeket fejlesztünk, megosztjuk egymással céljainkat és kételyeinket és alkalomadtán együtt örülünk egymás sikereinek. Mostanában mindkét cég élete nagyon felgyorsult és szinte csak szakmai ügyekben volt lehetőségünk beszélgetni. Egy hete jött tőlük a felkérés egy együttgondolkodásra a saját cégük belső ügyeivel kapcsolatban, amit példaértékű módon előkészítettek. Öt kérdést tettek fel, ami jellemzően „hogyannal” kezdődött, és három órát kaptam a válaszok megtalálására és gyakorlására.

Szívesen foglalkoznék napokat ezekkel az emberekkel, és sokkal könnyebb dolgom lenne akkor. Hiszen közösen formálnák, alakítanák a megoldásokat és alternatívákkal kísérletezhetnénk. Most pedig nekem kell kiválasztanom az ami szerintem jó megoldás és azt kell átadjam, mert nincs idő a közös alkotásra.

9-12-ig. voltunk együtt, és este már nem fogadott hívás volt a telefonomon, amint tudtam visszahívtam a kolleganőt, aki lelkendezve mondta: Működik, amit gyakoroltunk!

Ez volt péntek este az utolsó szakmai telefonbeszélgetésem a héten, fáradtvoltam ugyan, de elégedett. Végre én is tehettem értük valamit.

Média Tréning

2010-06-10T19:46:00.000+01:00

Közel egy éves folyamat utolsó epizódjaként Média Tréninget tartottam a héten. Ez egy Vezetői Akadémia befejező modulja volt, ami négy kötelező és nyolc választható témakörből állt. Az egész folyamatot csoportos előkészítő találkozók és egyénenkénti felmérések, négyszemközti beszélgetések előzték meg. Így minden résztvevőről részletes információkkal rendelkeztem, és a folyamat során igyekeztem ezeket úgy felhasználni, hogy előremozdítsam mind a szervezeti, mind az egyéni célok magvalósulást. Többen jelezték a négyszemközti beszélgetés során, hogy a prezentációs helyzetekben nem érzik magabiztosnak magukat, a média szituációkat pedig igyekeznek elkerülni.

Az elmúlt hetek egyik szakmai öröme számomra, hogy hetekkel ezelőtt többen bevállalták, részt vesznek a prezentációs tréningen. Megbíztak bennem és elhitték, hogy minden ellenérzésük és félelmük ellenére sikerélménnyel fognak távozni a tréningről. Most pedig eljöttek a médiára is, és olyan teljesítményt nyújtottak, amilyet saját bevallásuk szerint nem vártak maguktól.

Ehhez az is hozzájárult, hogy a két tréning közti időszakban volt sikerélményük a céges prezentációk során. Én tudom, minden ember, aki hajlandó időt és energiát fektetni a gyakorlásra, fejleszthető ezen a területen. Mégis futkos a hátamon a hideg minden alkalommal, amikor látom megvalósulni ezeket a változásokat.

A másik oldalról nézve a dolgot, megtisztel az a bizalom, amivel felém fordulnak ezek az emberek. Hiszen olyan dolgokat gyakorolnak a tréning során, amitől előtte tartottak, ezért meghatározó az élmény, amikor túllépnek ezeken a belső korlátokon. Most is nagyon elfáradtam a végére, de mégis mosolygok, amikor rágondolok.

Stressz kezelés tréning

2010-06-08T15:53:00.000+01:00

Talán még soha nem tartottam ilyen ideális körülmények közt tréninget ebben a témában.

A résztvevőkkel egyetértésben a tréning 90 %-át a szabadban töltöttük. Virágok mindenfelé, kutyák aludtak a lábunk alatt, lovak és kiscsikók sétáltak el mellettünk a karámban. Finom ételeket kaptunk és volt mellé saláta is bőven.

Az egyik résztvevő hívta fel a figyelmünket erre a jelenségre a program szünetében. Egy lefestett fa oszlop, amelyből az ember szándékai ellenére új élet sarjad. Mostantól, ezt a képet fogom használni a stressz kezelés munkafüzet elején. Köszönöm, Klára, hogy felhívtad rá a figyelmem!

Ütős motiváció

2010-06-05T12:56:00.000+01:00

Nagyon hiszek a személyes kézzel fogható, elérhető példaképek erejében, talán ez az oka, hogy gyakran felkérnek motivációs előadások megtartására. Ma Erdei Zsolttal volt lehetőségem együtt dolgozni, és magam is felpörögtem a hallottakon, lám egy egész hetes tréningfolyam után sem alszom még éjfélkor, hanem ide irogatok.

Ismét nagyon megnyerő volt Zsolt nyíltsága és őszintesége. Magával ragadó lendületes és vidám történetei nyomán könnyen elkötelezi magát a hallgató olyan célok iránt is, amelyek első hallásra nem tűnnek teljesíthetőnek.

Miként menjünk neki egy erőnk feletti feladatnak?

Mi a szerepe az edzőnek (vezetőnek), a sikerben?

Miként motiválja magát, amikor az ereje végét járja a ringben?

Mit mondott Fritz Sdunek a legutóbbi mérkőzés hatodik menetében, amikor Zsoltnak elszállt a hite a győzelemben?

Mitől állt fel mégis és miként győzte le a közel 10 kg nehezebb ellenfelét?

Milyen egyébként eltanulható szokásának köszönheti az eddigi eredményeket?

Aki ott volt, tudja a válaszokat…

Make The Difference

2010-06-04T23:22:00.000+01:00

A pályám elején amerikai trénerektől, a világ túl végéről származó követendő példákat hallhattam, és arra ösztönöztek, adjuk tovább történeteket a hazai tréningeken is. A példák jók voltak, de gyakran hihetetlenek. Annyira messze éltek tőlünk ezek az emberek, hogy nagyon nagy munka lett volna ellenőrizni a hitelességüket.

Ezért van az, hogy immáron húsz éve gyűjtöm a hazai példákat, amelyekről eddig két könyv is született (a saját könyvek menüpontban megtalálhatóak).

Íme, egy új történet, amely nagyon közel áll a szívemhez:

Két férfi állt ma előttünk egy nagy teremben, amely tele volt emberekkel és mindnyájan büszkék voltunk rájuk. Péteri Tamás, Bálint Róbert a MARS Magyarország munkatársai. A kollegáikkal közösen folyamatosan nyitva állnak arra, hogy felülvizsgálják a munkafolyamataikat, és újabbnál újabb, eredményesebb ötletekkel tökéletesítsék azokat.

Az egyik ilyen innovatív ötletükkel beneveztek az anyacég által kiírt Make A Difference versenyre. Azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy részt vehettem a felkészítésükben erre a prezentációra.

Az európai döntőt, amelyen megszerezték a továbbjutás lehetőségét, az amerikai követte, ahol a magyar kreativitás és kitartás elnyerte elismerését, megnyerték a versenyt. Ma egy órát meséltek a washingtoni döntőről, az útról, az élményekről.

Mi pedig nevettünk, örültünk, tapsoltunk és a teremben mindenki úgy érezhette, ez egy közös siker, mindannyiunk sikere. Nagy öröm nekem is, hogy a sok tengerentúli történet hallgatása és tanulása után, részt vehettem egy hazai siker exportálásában Amerikába. Köszönöm!

Péteri Tamás Bálint Róbert

A zene az kell...

2010-06-04T21:08:00.000+01:00

Valahogy minden víz megtalálja a medrét, vagy ha mégsem, elnyeli a föld. Két évtizedes gyakorlat az életemben, hogy a vágyaimból célokat formálok, és nagyon elégedett vagyok, hiszen rendre megvalósulnak, ha nem is mindig pont, akkor és pont úgy, ahogy elterveztem. A gitározás huszonöt éve része az életemnek, de húsz éve javarészt csak önmagam és a közvetlen környezetem szórakoztatására vagy éppen elszomorítására játszottam.

Néhány ügyfelünknél elvállaltunk olyan zenei projektek létrehozását, amelyekben az adott cég munkatársai énekeltek játszottak a saját kollegáiknak. Jó volt látni a sikerüket és az örömüket. Azonban az igazi közös zenélés élményét az életemben javarészt inkább a számítógép és egyéb technikai eszközök pótolták, mert azokkal nem kell időpontokat egyeztetni...

Nemrég a jó sorsom összehozott egy ügyes zongoristával, aki remekül tangóharmonikázik, és nagyon zamatosan beszél, különösen, ha kajáról van szó. :o) Nevezzük Balunak, mert majdnem mindenki így hívja.

A neki és kollegáinak tartottam tréninget, és azt mondta, készüljünk fel és játszunk el néhány számot.

Na, így indult el a lavina. Azóta kéthetente majdnem minden csütörtök este próbálunk, és a hangszereken kívül a dalokat sonkákkal, kolbászokkal és némi alkohollal kísértük.

Talán a negyedik próbánk környékén történt, találkoztam Sarkadi Krisztával, aki a tréneri pályám elején nagyon sokat inspirált. Egy esős tavaszi este sétáltunk keresztül kasul a Margitszigeten, és próbáltuk történetekkel betömni azokat a hézagokat, amelyek azokban az években keletkeztek, amikor nem találkoztunk. Krisztáról kiderült, van egy négytagú női acapella együttese. Nemsokára már négy jól képzett női hang és egy zongora hangja töltötte be a nappalimat. A nevünk rövidítése EMPA, a jelentés egyelőre maradjon a mi titkunk. Amint az első felvételek elkészülnek, minden kiderül.

Az élet ajándékaként őrzöm azokat az élményeket, amelyek őszinteségről és önmagunk felvállalásáról szólnak. Domján Móni tréner kolleganőm, aki az EMPA oszlopos tagja, most csütörtökön megtisztelt a bizalmával és megmutatta a dalait. Érdekes, menyivel többet árulnak el a néhány perces dalok, mint sok órás beszélgetések. Sőt a dalok kapcsán egyre mélyebbre engedtük be egymást az eddigi életünk történetébe.

Bizakodom, közeledik az a pillanat, amikor közös produkciókkal másokat is elgondolkodtathatunk.

Böjt megtörése

2010-06-01T21:01:00.000+01:00

Sajnos három nappal az eltervezett idő előtt megtörtem a böjtöm és ettem egy keveset, pedig nagyon jól éreztem magam. Semmilyen testi tünetem nem indokolta ezt a döntést, de mégis úgy éreztem muszáj. Az elmúlt négy napban olyan emberektől kaptam segítő szándékkal negatív visszajelzést, akiknek a jó szándéka irányomban megkérdőjelezhetetlen. Olyanokat mondtak, hogy elment a humorérzékem, nem érzik azt a dinamikát és lendületet ami rám egyébként jellemző, erőtlen vagyok, stb.

Belűről annyit éreztem, hogy nagyon nyugodt vagyok, már-már érdektelen. Igazán semmi nem tudott kilendíteni a nyugalmamból, sem pozitív sem negatív irányban. Szinte meditatív állapotban éltem a napokat, miközben tréninget tartottam, repültem, tárgyaltam, ahogy egyébként.

Tegnap estére viszont annyira befelé fordultam, hogy szinte teljesen érdektelenné váltam a külvilág iránt. A délelőtti előkészítő tréningen sem tudtam azt hozni, amit magamtól elvártam és a délutáni megbeszélésen is megkaptam a magamét, „mi baj van veled, nem ilyen szoktál lenni?”.

Mivel ma reggel egy számomra ismeretlen 14 fős csapattal kezdtem tréning programot, úgy gondoltam, bármennyire is jó nekem ez a nyugi, nem fogok jól teljesíteni, ezért a maradék három napot feladtam és reggel egy alma és egy joghurt is áldozatul esett a „mohóságomnak”.

Délben és most este is ettem egy keveset.

A mai napi teljesítményemmel pedig elégedett vagyok.

A 2010 évi böjtöm számokban:

Az elmúlt 18 napban kb. 40 000 kalóriát nem fogyasztottam el, 54 kávét nem ittam meg, 4 üveg bort és 4 üveg sört nem gurítottam le a torkomon. Ez 54 kihagyott étkezés, amelyben legalább 20 süti is belefért volna, és mindeközben 12 alkalommal lett volna módom svédasztalról enni.

A böjt közben bizonyítottam magamnak, hogy tudok kaja nélkül, tréninget tartani, tárgyalni, anyagokat írni, úszni, futni, szaunázni, muzsikálni, repülőgépet vezetni, vizsgázni, szeretkezni, autót vezetni. nem vesztettem semmit, csupán 7 kilót, amire nem is igen volt szükségem.

A kávé nagyon hiányzott, de egyelőre még tartom magam ahhoz, hogy minimum másfél hétig felépítő étrendet követek, tehát fokozatosan térek vissza a kajáláshoz, amibe kávé és alkohol biztosan nem fér bele.

Az első útvonalrepülésem

2010-05-30T19:58:00.000+01:00

Na, hát erre meg egyáltalán nem készültem, mégis megvalósult. Pontosabban folyamatosan készültem rá, de váratlanul jött a lehetőség és én éltem vele. Amint ezen az oldalon már beszámoltam róla, részt vettem a Puma Air Rally-n, a böjtöm és a változatos időjárás közepette.

Eredetileg úgy terveztük, kihagyjuk a szombat esti „erezd el a hajamat” evést, ívást, de az időjárás alakulása nem tette lehetővé, hogy haza repüljünk. Csabinak viszont muszáj volt részt vennie aznap este Szegeden egy újra születési bulin, amit Milán barátja szerencsés kimenetelű repülős balesete kapcsán tartottak.

http://www.szegedkurir.hu/cikk/szeged/862/leszallas_kozben_felborult_egy_vitorlazorepulo_a_szegedi_repuloteren

Csabi barátnőjével haza autózott, de előtte azt mondta: reggel kilencig érj haza a géppel.

Azért végig vettük a teendőket, megválaszolta a kérdéseimet, amelyek leginkább az időjárás változásaira vonatkoztak. Majd el. Ezek szerint holnap reggel egyedül repülök útvonalat életemben először. Remek!

A tréképen bejelöltem az útvonalat, megírtam a repülési tervet, megnéztem telefonomon keresztül a met.hu-n az időjárás előrejelzést. Egy kicsit tébláboltam még a mulatozó pilóták közt, majd korán lefeküdtem aludni.

Reggel elsőként álltam a hangár előtt, amit sikerült kinyittatni és persze, hogy először két gépet kell kipakolni ahhoz, hogy hozzáférjek a HA 1240-hez, ami arra várt…

Az sem csoda, hogy a többiek nem értek ide fél hétre, az éjszaka nekik nem pihenéssel telt.

A második gép kipakolásánál már megérkezett Lajos, aki az egész hétvégét házigazdaként végig irányította a rádión és a földön egyaránt. Így már könnyen ment a pakolás.

Ahhoz, hogy átálljak a repülőkkel, muszáj volt beindítani a motort, így a zajra felébredtek a többiek is, és mire az első géppel a helyére gurultam, begyógyult szemekkel beszálltak ők is a pakolásba.

Kértem, készítsenek rólam néhány felvétel itt a földön, majd leadtam telefonon az irányító hatóságnak a repülési tervet, bepakoltam a gépbe, elköszöntem és beindítottam a gépet.

Miközben melegítettem a motort, mindent többször leellenőriztem. Magam mellé tettem a térképet és végig gondoltam az egész folyamatot még egyszer. Van egy mini sport kamerám, amit felszereltem, legyen már megörökítve ez a történelmi pillanat.

Közben a másik két gépben is elkezdtek pakolászni azzal a természetességgel, amivel tapasztalt pilóták készülnek az útra. Csak az én lelkemben volt ünnepi a hangulat, mindenki más tette a dolgát, ahogy máskor.

Bejelentkeztem a rádión, majd kigurultam a várópontig. Vagy kétszer elvégeztem a felszállás előtti ellenőrzést majd ráfordultam a füves pályára és gázt adtam. A talaj egyenetlensége miatt a kis kamera azonnal le is billent, mert ezek szerint nem erősítettem oda eléggé. Önfegyelemre volt szükség ahhoz, hogy felszállás közben ne kezdjek el a kamerához nyúlkálni.

Íme, az első olyan döntési helyzet, amelyen akár a biztonságom is múlhatott. Pontosan tudom, nem feltétlenül szükséges ez a felvétel, ráadásul talán soha nem fogom teljesen végignézni, mégis majdnem veszélyeztetem magam engedve a dokumentarista kényszeremnek.

Két-három méter/másodperccel emelkedtem, és csináltam egy tiszteletkört a jakabszállási reptér felett. Elköszöntem a Jakab Infótól, megköszöntem a vendéglátást, áttekertem a Kelet Tájékoztató frekvenciájára, majd Szeged felé vettem az irányt. Ahhoz képest, hogy vasárnap reggel nyolc óra volt, elég jelentős forgalmat hallgattam a frekvencián. Amint lett egy kis szünet bejelentkeztem, megkaptam a használatos QNH-t, és mivel nem volt a gépen jeladó, így azt kérte a tájékoztató, 15 percenként jelentkezzek be és mondjam el, hol vagyok. A térdemen lévő térdblokkra felírtam, mikor kell bejelentkeznem.

Bugac felett repülve próbáltam beazonosítani azokat a helyeket, amiket ismerek. Egy időben komolyan mérlegeltem egy bugaci tanya megvásárlását, most kerestem, de nem találtam az épületet.

Viszont az éttermet és lovasbemutató helyét sikerült beazonosítani. Még az is megfordult a fejemben, hogy el kellene kanyarodni a kiskunmajsai strand fölé, de mivel azt nem terveztem meg a térképen, gondoltam nem kalandozom. Még négy perc volt a bejelentkezésig, így nyúltam a térkép után, hogy egész pontosan beazonosítsam, merre járok, de a térkép sehol.

Mindig a baloldalamra az ülés és a gép oldala közé szoktam tenni, de most sehol. A fejem mögött kutatok a géptakarók alatt, de ott sincs. Görcsösen próbálom visszaidézni, hová tettem, de határozottan nincs más ötletem, mint ahol már kerestem. Na, most mi legyen?

Visszaforduljak és leszálljak és megkeressem, vagy haza találok így is? Mivel az autópálya egész biztosan hazavezet, ezért úgy döntöttem, nem fordulok vissza, ráadásul kilencre ígértem a gépet, így ezt is szeretném betartani. Ugyan az eddigi tapasztalatom alapján nem jellemző a pontosság a repülős társadalomra, de nem tudom és nem is akarom felvenni a pontatlanság szokását. a példamutatás is nevel, legalább is remélem. Gyorsan bejelentkeztem és leadtam az infókat hol vagyok, milyen sebességgel haladok és milyen magasságon. Ismét tizenöt perc egyedüllét következett, miközben hallgattam a többi gép forgalmazását a rádión.

Az járt a fejemben, miként fogom a következő bejelentkezés alkalmával megmondani, hol járok éppen. Mert ha nagyobb település közelben leszek, azt megismerem, de a kicsike falvak nekem még nagyon egyformák. Ugyan a kiképzés során nem ajánlott a GPS használata, de azért a biztonság érdekében betettem a táskába az autós készüléket. Repülős GPS-t nem tudatosan nem vásároltam, mert az ilyen jellegű beruházásokat teljesítményhez szoktam kötni. Így a hivatalos végső PPL vizsga után vehetek magamnak vagy egy GPS-t vagy egy saját fejhallgatót, addig még meg kell dolgoznom érte. Arról is meggyőztek a kiképzés során, hogy addig, amíg iránytűvel és térképpel nem tudok biztonsággal navigálni, nincs értelme más technikával pótolni a tudást. Mert ha elromlik a kütyü, el fogok tévedni a hagyományos technikával. Szóval bekapcsoltam a GPS-t és megnyugodtam, hogy jó helyen járok. Nyugat felől elég fenyegetően közeledtek a zivatarfelhők és ez elgondolkodtatott. Ráadásul 1500 láb magasan egyre rosszabb volt a látás és úgy láttam, érdemes egy kicsit lejjebb ereszkednem a jobb látás érdekében. Amint elértem az 1000 láb magasságot egy kicsit tisztult a látás és ezt a pozícióváltoztatást le is jelentettem a tájékoztatónak.

A következő bejelentkezésnél segített a GPS a helymeghatározásban, majd el is raktam, hiszen már Kisteleket is láttam, és onnan már simán beazonosítok bármilyen települést.

A fehértói tavak elég 15 perc múlva látatták magukat, így elköszöntem a tájékoztatótól és kértem zárják a repülési tervet. Majd áttekertem a hazai frekvenciára és kértem a leszállás feltételeit.

Jó volt látni a jól ismert repteret, egy kicsit türelmetlen voltam a leszállás során, így nem sikerült valami szépre, de biztonságosan földet értem. Miközben befelé gurultam a hangár irányába azon gondolkodtam, vajon Csabi kint van-e már a reptéren és látta-e ezt a leszállást.

Igen, megmondta mi volt benne a hiba, majd együtt örült velem, és jót mulatott a térkép sztorin.

Jó volt, szép volt, jöhet a következő!

Puma Air Ralley

2010-05-29T21:22:00.000+01:00

…a szervezett szertelenesség…

Az egész egy telefonnal kezdődött, és persze igent mondtam a kérdésre. Kinek ne lenne kedve három napot tapasztalat pilóták közt tölteni, hallgatni a történeteiket, és közös repülős élményeket megélni. Ráadásul olyan útvonalon repülni, amit még soha nem láttam felűről.

Kicsit utána olvastam a rendezvénynek és az alábbi sorokat találtam:

„A PUMA Egyesületet 1992-ben alapították Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis 1. PUMA harcászati repülőszázad tagjai.

Elsődleges célunk az egykori Magyar Királyi Honvéd Légierő nemes hagyományainak ápolása.

Első alkalommal 2005. május 6-án hívta össze a repülő embereket Hegedűs “Gege” Ernő alezredes, a Puma Egyesület elnöke, hogy repülőtúra keretében emlékezzenek meg a II. világháború európai csatáinak befejezésének hatvanadik évfordulójára.

2010-ben immár ötödször rendezzük meg emléktúránkat. Az emléktúrán Jakabszállásról kiindulva olyan településeket látogatunk meg, ahol elesett Puma pilóták nyugszanak temetőben, vagy Puma egység állomáshelyei voltak.

A túra alkalmával együtt repülnek a veterán és az aktív vadászrepülők, akik a Puma században szolgáltak, szolgálnak illetve a civil repülős barátaink. Az emléktúra hagyományteremtő céllal jött létre.”

Ráadásul az első napon lehetőséget kaptunk arra, hogy berepüljünk a kecskeméti katonai reptérre és megnézzük a vadászgépeket. Ez annyira nem mindennapi lehetőség, hogy még a mohás hátú pilótákon is látszott az öröm, amikor leszálltunk azon a betonon, amelyen jellemzően csak vadászrepülőgépek koptatnak.

Itt találkoztunk először a veterán és a jelenlegi vadászpilótákkal, akik szívesen meséltek a gépekről és a múlt élményeiről.

Persze a gépekbe bele is lehetett ülni, minden vadászgépnél ott volt egy profi, akitől lehetet kérdezni, de annyi volt a kapcsoló és az ismeretlen műszer, hogy nem volt értelme belekezdeni a kérdezősködésbe. Az erő és sebesség sugárzott a gépekből még mozdulatlanul is.

Látva és hallgatva nosztalgiázni azokat a pilótákat, akik valaha repülték ezeket a gépeket, egy dolog nagyon elgondolkodtatott. Ezek az emberek elképesztő időt és energiát fektettek be abba, hogy eljussanak a szakma egyik csúcsára. Rengeteget tanultak távol a családjuktól, majd nagy fegyelemben és óriási felellőséggel a vállukon és szenvedéllyel a szívükben teljesítették a szolgálatot, amire készültek. Majd egészségügyi vagy egyéb okokból elvették tőlük a hangsebességen túli repülés lehetőségét. Tudomásom szerint a mai pilótáknak a éves repülési keretük 80 óra, ami elképesztően kevés idő a tudás szinten tartásához és a fejlődéshez. Ennyi idő évente talán még az autóvezetésben is kevés ahhoz, hogy jó sofőr legyen valaki. Rengeteg befektetés és lemondás, persze a megvalósult állom emléke örökre megmarad. Két vadászgép óriási hangerőt hagyva maga után áthúzott a fejünk felett és egy látványos air show-t mutattak be.

Két órát töltöttünk a nagymadarak között majd irány a jakabszállási reptér, ami az egész rendezvény fő bázisa volt. Ott viszont nagyon meglepődtem, az egész rendezvény szétesett és a példaképek is elég gyorsan hétköznapi emberekké váltak. Két órát csúszott a megnyitó és senki nem tudta pontosan mikor mi fog történni, a régi és az új ismerősök közös poharazgatással fokozták a hangulatot. Mivel nekem ez a nap a böjtöm 16. napja volt, így sem az evés sem az italozás nem lehetett az én programom. Nagyjából a hátralévő két estét és a szombati napot is ez a szervezett szertelenség jellemezte, ami jól láthatóan rajtam kívül senkit nem zavart. Így azt kell mondjam, a hiba az én készülékemben van, ők így szokták, így szeretik, így kell szeretni ezt a rendezvényt. Persze nagyon érdekes tanulmány volt kívülről figyelni azokat a rám is jellemző ösztönös viselkedést, ami egy ilyen bulis estére általában jellemző. Nem akarok olyan fogadalmat tenni, amit nem fogok tudni betartani, de érlelődik bennem az elhatározás az önmegtartóztatásra.

Nagyon jó érzés volt, úgy tagja lenni ennek a közösségnek, látható volt minden új embernek örülnek, és megnyerő közvetlenséggel fogadják.

Az estét bowling pálya és biliárdasztal mellett töltöttük. Remek játék mindkettő, még akkor is ha nem jeleskedtem egyikben sem igazán, de kellemesen elfáradtam és jöhetett az alvás. Sátrazást terveztem éjszakára, de panzió lett belőle, amit nem bántam, mert a böjt alatt fokozottan érzékeny vagyok a hidegre és elég hűvös éjszakák elé néztünk.

Párhuzamosan zajlott egy másik rendezvény is. A Mercedes tartott a VIP ügyfeleinek bemutatót és tesztvezetést, így olyan kocsikat is láthattunk, amelyek nem túl gyakran futkosnak a hazai utakon.

Érdekes volt a német autógyár munkatársainak hozzáállása, ugyanis azt kérték, ne keveredjenek a két rendezvény résztvevői egymással. No comment.

A második nap reggel 6.30-kor kezdtük kipakolni a hangárokat, jó volt látni, hogy aki éjszaka mulatott, álmosan ugyan, de kivette a részét a munkából. Az időjárás nem volt biztató, de az indulásra megkegyelmezett. 10 kor eligazítás majd 11 kor kezdtünk elstartolni a füves kifutópályáról. Mivel mi voltunka leglassabb gépekkel, elsőként indulhattunk, és az erősebb gépek előre eltervezett időrendben követtek minket az alábbi útvonalon (mi a rövidebbet teljesítettük).

Számomra teljesen új élmény volt kötelékben pár méterre a föld felett áthúzni a kalocsai, a szolnoki polgári és a katonai, majd a leszállás előtt a jakabszállási reptér felett. Először láthattam felülről, a pipacsmezők miként színezik át a tájat. Meglepően szép volt Szolnok és környéke, a sok tó és a kanyargó Tisza csillogó víztükrétől. Két óra húsz perc alatt teljesítettük a távot. Majd ismét jött az evés, ivás és mulatság, ha lehet még nagyobb lendülettel, mint előző napon.

A modellező bemutató egészen meglepő volt, hiszen ilyet is először láttam. Gondoltam, hogy majd fiatalok hozzák a nagy gonddal elkészített gépeiket és megmutatják, mit tudnak. Nagyot néztem, amikor az 50-60 éves férfiak pakolták ki autóikból a távirányítható repülőmodelljeiket, amelyek értéke néha elérte vagy meghaladta a kocsik árát. Érdekes és látványos volt, de szerencsére nem ragadott magával annyira, hogy kövessem a példájukat. MÍG 21 szimulátort is tesztelhette, akit megfertőzött a vadászpilóták világa.

Az időjárás folyamatosan bizonytalanságban tartotta a társaságot, így Veress Zoltán műrepülő bemutatója sajnos elmaradt. Este a hangárpartin mindenki, aki teljesítette az emléktúra valamelyik útvonalát, egy kézfogás kíséretében átvehetett egy üveg speciálisan az alkalomra címkézett bort és egy oklevelet.

A vasárnapi repülés is megér egy megemlékezést, de arról majd a következő bejegyzésben.

Úgy érzem, jövőre is érdemes lesz csatlakozni néhány napra a Pumákhoz. Kívánom, legyünk egyre többen.

Pünkösdi Futás

2010-05-24T21:27:00.000+01:00

Igazi ajándék volt ez a mai pünkösdhétfő, ami mellesleg a böjtünk tizenegyedik napja. Kicsit hezitáltunk ébredés után, de a napsütés és az elszántság átlendített minket a holtponton.

Futócipő, nadrág, póló, sapka, napszemüveg és irány a sziget. Szokásomtól eltérően már a séta közben elindítottam a pulzusmérő órát, hát csodákat mutatott. Összevissza ugrált a pulzusom, és ez kicsit elbizonytalanított a futást illetően. Remekül éreztem magam, de az adatok azt mutatták, nem vagyok valami jól. Nem szóltam a páromnak, nehogy gyorsan becibáljon egy étterembe és megetessen ijedtében. Megtapogattam a zsebem, nem hoztunk telefont, így ha valami probléma adódna nehéz lesz segítséget kérni.

Miután átvágtuk magunkat a szigetre igyekvőkön, egy jó bemelegítést követően nekivágtunk. Nagyon óvatosan indultam, és rendszeresen figyeltem mit mutat az óra. Nagyon gyorsan helyre állt a rend, valószínűleg nem volt eléggé nedves a mellkasi mérő és az okozta a téves eredményeket.

Lassú, de stabil tempóban haladtunk, lépésről lépésre felszabadítóbb érzés volt érezni az energiát a testemben. A kulacsból néha kortyolgattunk egy kis vizet, meglestük a városnéző busz miként válik kétéltűvé a Dunán, és az utolsó kilométeren még sprinteltünk is egy kicsit. A nem igazán elismerésre méltó 41 perces szigetkörünkkel nagyon elégedettek voltunk, pedig ez messze elmarad a 25 perces köröktől.

Természetesen sokan leelőztek minket, és ez szöget ütött a fejemben. Mennyire viszonylagos is a teljesítmény a sportban, pedig nagyon objektíven idővel mérhető.

Kifelé sétálva elkezdtem ezzel a gondolattal a fejemben figyelni a szembejövőket, és rengeteg hozzánk hasonló leendő győztest láttam szembejönni. Lányokat-asszonyokat jelentős túlsúllyal, férfiakat túl a hatvanon sport felszerelésben, vagy kerékpárral, ahogy éppen arra készülnek, hogy ne a kényelmesebb utat válasszák, hanem a boldogabbat. Mindahánya különbözőek vagyunk, de mégis egyformák.

Ismét megerősödött bennem, jó úton járok, mert az okoz számomra sikerélményt (FLOW), hogy túllépjek saját korlátaimon és kevésbé motivál mások legyőzése, túlszárnyalása.

Kölcsönösen meggratuláltuk egymást a párommal, és nem tudnék most olyan dolgot kitalálni, amiért elcserélném ezt a mai élményt.

Napfényfürdő - Aquapolis – Szeged

2010-05-22T22:42:00.000+01:00

Nagyon szeretem, ha a mindennapi életben megélt pozitív tapasztalataimat megoszthatom másokkal. Különösen akkor, ha a kedvenc városomról van szó, ahol ugyan kevesebb időt töltök, mint a fővárosban és az ország többi részén, de mégis az otthonomként gondolok rá. Minden fejlesztést, ami a városban történik örömmel fogadok, jól tűröm az útfelbontás és építkezésekkel járó kellemetlenségeket, mert tudom, utána szebb lesz.

A régi újszegedi fürdőt a népnyelv „Gombaként” emlegette, ami gyanítom nem csak a kupola formájából adódott. Rendszeresen odajártunk úszni, így kellemetlenül érintett, hogy hosszú időre megszűnik, mert lebontják és újat építenek helyette, mégis bizakodtam, megint lesz valami szép és új, amire büszkék lehetünk.

Többször megnéztem repülőgépről az építkezést, és ha elmentem mellette kocsival mindig próbáltam kilesni, mire lehet számítani. Tegnap végre volt időm és lehetőségem kipróbálni is. Hurrá!

Első pozitív benyomás, a mélyparkoló, legalább nem kell a napon hagyni a kocsit. Egy nagyon szimpatikus és szívélyes ötvenes úrral futottam össze, amikor a liftbe szálltam, aki valószínűleg a biztonságért lehet felelős. Nagyon korrekt módon tájékoztatott, merre kell mennem.

Itt még nem tudtam, hogy a személyzetből ez az ember lesz az egyetlen, akiről jót tudok mondani.

Ugyanis a pénztárnál a hölgy ugyan igyekezett kedves lenni, tehát a jó szándéka megvolt, viszont azon kívül, hogy lassú volt, még normálisan tájékoztatni sem tudott. Több száz nap ügyfélszolgálati tréning tapasztalatával, egyértelmű volt, úgy engedték odaülni, hogy nem kapott felkészítést sem termékismeretből, sem a rendszer működéséről. Már elhagytam a pultot, amikor hallottam, hogy az információs pulttól átkiabál egy hölgy, „ne mond, hogy adunk törölközőt szaunánál, mert csak szauna lepedőt adunk. Bent jöttem rá, egy kiírásból, hogy KÖTELEZŐ a papucs, szerencsére volt nálam, de ha nincs, akkor kiküldenek? Vagy adnak? Vagy legközelebb elmondják a pultnál és bérelhetek? Mivel nem tudta rendesen elmondani mi minden van a házban, segítettem neki azzal, hogy elmondtam: úszni, szaunázni, és termálvízben pihenni szeretnék. Erre olyan karkötőt adott, ami az élményfürdőbe is érvényes volt, plusz akárhányezer forintért. Legalább ezt is látom, ha nem is csúszdázom, gondoltam, amikor rájöttem a szerintem nem szándékosan elkövetett „keresztértékesítésre”. Az öltözőben a személyzetből három hölgy beszélgetett az egyik pizzát evett, a másik sírt, a harmadik vigasztalta. Az ügyfélkezelés alapvető szabályai szerint ez nem tartozik a vendégre.

Úgy szeretnék már a jó dolgokról írni, gyorsan fussunk át a negatívumokon. A folyosón nincs ablak, ahol van ott éppen most ragasztottak rá egy fehér fóliát, villany nem égett így nappal is sötétben kellett tájékozódni. A termál medencéből összesen kettő van és nem túl nagyok, szerintem, ha lesz nyugdíjas vagy beutalós rendszer ez kevés lesz. Az ivó kutakból folyó víz íze borzalmas.

A legnagyobb hiba, hogy zavaróan nagy a zaj, de nem a vendégek ricsajától, mert vendég az alig volt, hanem az alapzaj elképesztő. Nincs kifestve a plafon, a puszta betont látni, mindenhol a félkész jelleg dominál, természetesen teljes áron. Úgy éreztem ebben a zajban nem szeretnék a tervezett három órán keresztül puszta beton tömböket nézni.

Gyorsan megkerestem a Csendes Wellness részt, a neve ígéretesnek tűnt.

A személyzet ismét nem állt a helyzet magaslatán, a huszonéves fiatalember egy kb. 50 éve törölközőket osztogató matróna unalmával és közönyével kicsapta a szauna lepedőt az asztalra és közölte a kültéri szauna még nincs kész. A CSENDES pihenésemet vendégek nem nagyon zavarták, mert összesen négy emberrel találkoztam az ott töltött két óra során, de a személyzet hangosan vitatkozott egymással a kabinok előtt, gyakorlatilag a kisebb megszakításoktól eltekintve folyamatosan.

A behallatszó beszélgetésükből tudtam meg, hogy az egyik legizgalmasabb élmény elem, amelyben zuhanás élményt ígérnek a csúszdázás végén, azért van lezárva, mert valaki a csúszás közben elájult, és ha nincsenek körülötte emberek, talán meg is fullad. Mi jön még?

Hátha én vagyok túl érzékeny gondoltam, beszélgetést kezdeményeztem két szimpatikus lánnyal (nevezzük őket Annának és Timinek, mert így mutatkoztak be), de nekik is hasonló gondjaik voltak, mint nekem. Ez a ház nincs kész, a kert pláne nincs, a vendéglátókat pedig alaposan fel kellene készíteni, hiszen ha néhány vendégre nem tudnak figyelni, miként fognak ezrekre?

A végére jöjjenek a pozitívumok. A Csendes Wellnes kulturált, kényelmes, az aromakabin, a só szoba, a gőz, az infraszauna magas színvonalúak, szépek, tiszták. Van egy kicsi medence, amiben úszni is lehet, egy meleg és egy kevésbé meleg vizes pihenő medence ahol hidromasszázs elemek is vannak.

Itt virágok is díszítik a fürdőteret és forró gyümölcsteát és zöld teát és tiszta óriás palackos vizet is korlátlanul lehet fogyasztani műanyagpohárból. A teák szerencsére ne voltak édesítve, amit a böjtöm nyolcadik napján nagyon tudtam értékelni. A kinti szauna is nagyon szép lesz, egy hatalmas ablakkal (ez szaunákban ritka), amivel ha egyszer elkészül, egy szép virágágyásra lehet majd nézni izzadás közben.

Visszafelé már tudatosan igyekeztem pozitív dolgokat keresni. Nagyon ötletes a baba szoba, gondolom lesz ott majd egy dajka is, ha a forgalom beindul, bár szerintem oda is behallatszik a zaj.

Remekül masszíroznak a vízsugarak, jó erős sugárban ömlöttek a hátamra, nyakamra. Minden nagyon tiszta, folyamatosan takarítottak. Jól illeszkednek a falfestmények ebbe a környezetbe.

Látszik, ha egyszer tényleg elkészül akár még büszkék is lehetünk majd rá. Az árak nyugat európai színvonalúak, a fürdő állapota és a személyzet sajnos nem az. Valószínűleg vagy szervezési, vagy pénzügyi okai vannak ennek a félkész helyzetnek, ezeket sok minden befolyásolhatja. Viszont ha infrastrukturálisan minden tökéletes lett volna, a személyzetre akkor is ráférne egy képzés.

Az is teljesen egyértelmű, hogy az a nap, amikor én ott voltam, veszteséges volt a fenntartónak és miután utána néztem a neten milyen PR. tevékenységet folytatnak itthon és külföldön, nem kell, jósnak lennem ahhoz, hogy azt gondoljam, minden nap veszteséges és az is marad még egy ideig. Tehát egy ügyfélközpontú stratégiai tanácsadásnak is helye lenne itt. Pihenni mentem és végig szakmáztam az egészet, majd egy év múlva megnézzem újra, mi változik. Addig pedig maradnak a már bevált fürdőhelyek, mert havonta kétszer-háromszor jól esik mozogni és pihenni a vízben.

Egyedül repülés

2010-05-20T07:33:00.000+01:00

Egy kicsit bajban vagyok, mert olyan érzésről akarok most írni, amelynek az átadása ebben a formában kedvezőtlen esélyekkel indul.

Imádom azokat az élményeket, amikor olyan perceket élhetek meg, amelyekről egy egész életen keresztül lehet utána beszélni. Ez az élmény sem volt több mint húsz perc - három iskolakör egyedül. Na végre! Ennek is eljött az ideje.

Ez már a sokadik alkalom volt, amit kitűztünk az első egyedül repülésem időpontjának, de vagy a hivatalos papírok hiánya, vagy az időjárás mindig keresztbe tett a dolognak.

Leginkább a csendre emlékszem az egészből, és három szóra a rádión, de ne szaladjunk ennyire előre.

Furcsa volt egyedül bele ülni és kigurulni a géppel, túl sok volt az üres hely mellettem, itt jó sok cucc elfér, ha esetleg több napra akarok egyszer majd egyedül elindulni valahová, merengtem magamban a lehetőségen. A lehető leglassabban gurultam és nagyon figyeltem arra, hogy a guruló út közepén tartsam a gépet. Mivel észak felől fújt a szél, az egész pályán végig kellet gurulnom ahhoz, hogy széllel szemben tudjak felszállni. Ezt is nagyon hasznos időnek éreztem, hiszen már régóta nem izzadt a tenyerem a repülés során, most pedig igen. Viszont semmit nem kell másként csinálnom, mint eddig, ráadásul a böjtöm is békét és biztonságot teremtett bennem, úgyhogy nyugi.

Szépen lassan szélirányba fordítottam gépet, végigcsináltam az ellenőrző listát még egyszer, majd egy 20 másodpercre becsuktam a szemem és befelé figyeltem.

Készen állok, indulás!

Rádióztam, majd kövér gázzal elindultam és a közepes szembeszélnek köszönhetően hamar elemelkedtem a földtől. REPÜLÖK!

Podi hangja a rádióban: egyedül repülőnk van, kérem fokozottan figyeljetek rá! A torony visszaigazolta a kérést, Németh Zoli a másik légtérben lévő gép fedélzetéről annyit mondott: tőlem azt csinál, amit akar. „Köszönöm a támogatást”, mondtam és ezek után nagyon nagy csend lett, szokatlan némaság.

Olyan érzésem volt, hogy most minden idegszálukkal arra figyelnek a földről, miként teljesítem ezt a feladatot. Valójában persze lehet, hogy ettek, ittak, jól elvoltak, de én rengeteg energiát éreztem a többiek felől és ezt nagyon tiszta élményként éltem meg. Az első leszállás előtt még kétszer megtöröltem a nadrágomban mindkét kezemet, majd nagyon figyeltem arra, amit a Podi mondott az imént. Leszállás közben a sebesség 110 legyen, felváltva figyeljek a sebességmérőre és a kifutópályára. Mérő, pálya, mérő, pálya, mérő, pálya, megtörtem a siklószöget, kilebegtettem, majd szépen megéreztem a talajt magam alatt éreztem. A rádión Podi nyugodt hangja: ez szép volt! Köszönöm, igyekeztem, mondtam. Majd újra gáz és már ismét a levegőben voltam.

Mostanra szűnt meg bennem minden feszültség, tettem a dolgom, nézelődtem és igyekeztem minden pillanatot megélni, örömmel, békével. Feltűnt, minden rádió forgalom szokatlanul rövid és célratörő volt, semmi felesleges szó, csak amennyi feltétlenül szükséges. Nem akarják foglalni a frekvenciát, hátha nekem lesz rá szükségem. Ismét egy bizonyíték arra, mennyire figyelnek rám, lentről. Jut eszembe, ezt a kifejezést úgy szoktuk használni, hogy „figyelnek rám fentről”, de rám most lentről tekintettek a vigyázó szemek.

A második leszállás nem volt annyira szép, mint az első, semmi komoly hiba, csak egy kicsit keményebbre sikerült, mint az imént. Már újra a levegőben voltam, amikor érkezett a visszajelzés Poditól, ez is jó volt. Nem annyira, mint az előző, válaszoltam.

A harmadik kört már szinte meditatív állapotban repültem végig. Nagy nyugalommal, a semmire nem gondolok, üres a fejem, megélem azt, ami velem történik élménnyel. A leszállás közben puhán a földhöz simultam, a gép és én egyek voltunk abban a pillanatban. Jó, hogy így fejeződött be az első egyedül repülésem, ez erősíti az önbizalmam, magabiztosságom.

Gurultam a hangár felés és közben azon gondolkodtam, miért nem érzek felszabadult örömet? Mi ez a nyugodt befelé forduló nyugalom?

Mióta vártam erre a feladatra és most nincs bennem szándék öklömet az ég felé emelni és ujjongani. Egyszerűen csak jól vagyok.

Láttál minket? Kérdezte Podi, ott voltunk a leszállópálya mellett. Nem vettem észre, hogy ott vagytok. Majd kézfogások, gratulációk, őszinte baráti öröm, ismerősöktől és olyanoktól, akiket most látok először (a következő PPL tanfolyam hallgatói). Megjön a Németh Zoli is, neki külön örültem.

Lám, ha én nem tudok felszabadultan örülni, csinálnak nekem ünnepet mások.

A kötelező adminisztráció során a pilóta naplóba máshová kell írni a repült időt, és az én nevemet a gép parancsnoka oszlopba, ahol eddig az aktuális oktató neve szerepelt. Megkaptam az SPL szakszolgálati engedélyt is a kezembe, mostantól egyedül…

Felhívtam Oltvai Csabit, az oktatómat és megköszöntem neki, hogy ideáig eljuttatott és egy kicsit fájlaltam, hogy nem tudott itt lenni.

Ahogy kikanyarodtam az autómmal a reptérről, csengett a telefon.

Budai Laci barátom a vonal túl végén, neki mondtam el először, mire közölte velem, micsoda „VÉLETLEN” egybeesés. Miért? Most fejeztem be egy dalt, amit neked írtam, Egyedül szállok címmel.

Ismét volt előttem egy nagy kapu, és én lenyomtam a kilincset.

Ellenőrző repülés

2010-05-20T00:51:00.000+01:00

Nem csoda, hogy nem tudok vissza aludni. Olyan fáradt voltam, amikor megérkeztem, hogy egy rövid élménybeszámoló után már este nyolckor aludtam. Most hajnali fél kettő, és a tegnap délután itt kavarog a fejemben.

Elég egykedvűen ébredtem, és egy kicsit sem éreztem úgy, hogy majd még megemlegetem ezt a napot. Az önszervezési rutinom és a megérzésem arra ösztönzött ellenőrizzem le, hogy a vizsgáztató ( nem lehet a Csabi, aki a kiképzés során az oktatóm) ott lesz-e a megbeszélt időpontban. Volt is némi kavarodás, és kitolódott az előre eltervezett időpont három órával.

Az eredetileg eltervezett időszakban a tegnapihoz képest kellemes volt az időjárás, csendes szél, száraz, de felhős ég. Vajon így marad ez még 4-5 órát?

Profi volt a Podi (Podolcsák András főpilóta, oktató, repülőmérnök), előre elmondta milyen feladatokat vár tőlem az ellenőrző repülésen. Néztem a papíron bekarikázott feladatokat és tudtam, van köztük 3 olyan amit összesen ha kétszer gyakoroltunk a kiképzés során. Amint kiléptünk a reptérre, arcomba vágott a felerősödött szél. Na jó, nem olyan mint a tegnapi, de lényegesen erősseb mint három órával ezelőtti.

Lesz ami lesz, gondoltam és annyit mondtam: ezt nem vizsgagént fogom fel, mindkettőnk érdeke, hogy csak akkor engedj egyedül repülésre, ha valóban biztonságosan repülök. Persze, így lesz, mondta, és kétséget sem hagyott afelől, tényleg így is gondolja.

Kipakoltuk a gépet a hangárból, majd gépátvétel. Hallomásból tudom, hogy ilyenkor néha megtréfálják a növendéket azzal, hogy szándékosan előidéznek olyan jelenséget a gépen, amit az átvétel során illik észre venni. Így fokozott figyelemmel ellenőriztem mindent, de Podi ma nem volt tréfás kedvében.

Beültünk, melegítettük a motort, rádióztunk és kigurultam az A16 várópontig.

Podi egy A4–es mappát tartott maga előtt, amelyből elég egyértelműnek látszott a következtetés, nem fog hozzáférni a botkormányhoz, így tényleg úgy kell majd vezetnem, hogy ne legyen szükség a részéről korrekcióra. Annyit mondott a jegyzeteléssel kapcsolatban, hogy ne zavarjon ha ír, és ne gondoljam, hogy hibáztam olyankor, mert a jó dolgokat is írni fogja. Jót mosolyogtam magamban, ez más helyzetben (pl: prezentációs vagy média tréningen) a én szövegem is, de itt most Ő a megfigyelő és nekem kell produkálnom.

Végig csináltam a szokásos ellenőrzési protokollt majd felszálltunk. Az első iskolakör rendben lement, igyekeztem mindenre figyelni, de kicsit sem voltam görcsös, vagy feszült. A második felszállás után, hirtelen levette a gázt jelezvén, leállt a motor, kényszerleszállást kell ilyenkor csinálni. Mivel ezt jó sokat gyakoroltuk a kiképzés során igazán nem volt benne semmi váratlan, elegendő magasságunk volt ahhoz, hogy visszaérjek a reptérre. Igaz, nem a kifutópályára helyezkedtem be, hanem arra merőlegesen a széllel szemben. Podi szerint elegendő lett volna a magasságunk ahhoz is, hogy pályára szálljunk, de így is biztonságos megoldás volt. Magamban nagyon elégedett voltam, mert még a rádión is leadtam az infót, „vészhelyzeteket gyakorlunk”, régebben ezt gyakran elfelejtettem a nagy koncentrációban.

Alig hagytuk el a repteret máris újra „leállt” a motor, ismét megoldottam, ez így rendben lesz. A következő körből nem leszálltam, hanem inkább csak földet értem, mert ugyan mondtam a fülesben, hogy itt majd vissza kell engednem a féklapot egy kicsit, de nem így csináltam. Huppantunk egyet, itt az első hiba. „Ha mondod a jó megoldást, miért nem úgy csinálod?”, azt hiszem nem válaszoltam, mert nem volt rá válaszom.

Itt jöttek azok a feladatok, amelyeket nem sokat gyakoroltunk, leszállás közbeni csúsztatás és áthelyezkedés alacsony magasságon a kifutópálya felett.

Mindkettőt botrányosan vacakul oldottam meg. Ez van, ezeket ennyire tudom.

Nem voltam sem csalódott, sem mérges, csak konstatáltam ezeket még az oktatóval bizony gyakorolni kell. Tudom, mert hiszem és akarom, egyszer még menni fognak ezek a manőverek is.

„Hagyjuk el a repteret északi irányba, majd emelkedjünk 1000 láb magasságig.” Elhagytam, lerádióztam, emelkedtem. Amikor elértem a kívánt magasságot, szóltam, hogy itt vagyunk. Itt következett az amit ugyan gyakoroltunk többször, de nem mindig sikerült úgy ahogy kell. Nagybedöntésű fordulókat kezdtem el csinálni, ami először 40 majd 60 fokos bedöntést jelent. Az első kettőből zuhanó spirálba csúsztam, de mindkettő észrevettem és korrigáltam. Harmadjára sikerült elkapnom a ritmust és egyet jobbra majd egyet balra és ismét ugyanez következett. „Most csinálj egy olyat hogy az egyikből egyből fordulj a másikba, ne vedd ki közben a gépet egyenes repülésbe!”. Na hát ilyet még soha sem próbáltam, de legyen. Ott fent jónak tűnt az első próbálkozás, később a földi értékelés során tudtam meg, hogy nem volt tökéletes, mert közben nem volt nullán a variométer, és az egész forgolódást 1000 lábon kezdtem és 1500 lábon fejeztem be. Láttam én, hogy magasabban vagyok, de nem gondoltam ezt hibának, de most már ezt is ki kell majd gyakorolni.

Két vagy három - nem is emlékszem - átesést kellet csinálnom, amit a magam számára imponáló magabiztossággal vittem végig. Mert azt csak mi tudjuk az oktatómmal, hogy a kiképzés során mennyire féltem ettől a manővertől. Jut eszembe, erre Podi adta meg a megoldást nekem, a ritka alkalmak egyikén, amikor vele volt lehetőségem gyakorolni. Azt mondta, hogy ne előre nézzek (ahol is azt látni, hogy eltűnik a föld csak az ég és a felhők vannak előttem, mivel lassacskán szinte a hanyatt fekszem az ülésben), hanem nézzek ki a bal szárnyvégre és figyeljem, hogyan változik a szárny állásszöge.

Hasznos dolog több oktatóval repülni a kiképzés során, mert mindenkitől lehet kapni olyan ötletet, ami határozottan előre lendít egy adott feladat megoldásába. Ma is tanultam tőle egy ilyen mikor hova nézzek megoldást és bizonyítottan sokat segített, de erről majd később.

Utolsó feladat, ténylegesen leállítani a motort és biztonságosan levitorlázni a 34-es füves pályára. Az utólagos értékelésből kiderült, hogy itt csináltam néhány értelmetlen fordulót, ez nekem fel sem tűnt, majd az egész ellenőrző repülést megkoronáztam az utolsó a vizsga során nyolcadik és persze a legrosszabb leszállással. Amit erre felé csupán földet érésnek neveznek.

Befelé gurultam a hangár irányába és nem voltam elégedett magammal.

Nem tudtam, hogy most sikerült a vizsga vagy sem, de nem is ez volt a fontos, hanem az, ment ez nekem már sokkal jobban is. Természetesen működött az önvédelmi kifogáskezelő rendszerem is, és megtaláltam a magam mentségét. Több mint két hete nem volt módom gyakorolni az időjárás miatt, kivéve a tegnapi széllökéses 28 percet. Így amit ma tudtam produkálni az nem egy vizsga előtt felturbózott történet, hanem valóban ez a jelenlegi készségszintem.

A kiértékelés egy profi kérdéssel kezdődött, „Te hogyan értékelnéd?”, szórtam magamra a hamut és Podi bólogatott és folytatta a felsorolást, közben minden hibát ami elhangzott, lejegyzeteltem.

Megérkezett Túri Zoli, aki a pilóta és repülőgép-szerelő, és kiderült mostantól neki van foglalva a gép, egy kicsit eldumáltuk az időt. Podi egyezkedett vele, hogy várjon egy kicsit, mert nekem még most egyedül repülős feladataim vannak.

Motyogtam valami olyat, hogy hát majd valamelyik nap a közeljövőben sort kerítünk rá, de egyöntetűen mondták nem annak most kell megtörténnie.

Majd megtankolták a gépet, és utána…

Ezt már csak holnap mesélem el, mert mindjárt három óra és holnap tréninget tartok.

Habár a szél az úr!

2010-05-19T01:12:00.000+01:00

Ma éppen a gépet ellenőriztem, amikor odajött egy számomra ismeretlen ember és azt kérdezte:

„Ilyen időben tényleg fel akarsz szállni?” és közben ütemesen csóválta a fejét.

Ilyenkor lehet a legtöbbet tanulni mondtam, azzal a magabiztossággal amit Oltvai Csabától az oktatómtól ellestem.

Persze nem volt ez mindig így.

A kiképzésem közepe táján lehetett, amikor még itthon kinéztem az ablakon és a kertben a tuják teteje körülbelül félméteres kilengéssel jelezték a szél intenzíven dolgozik. Osztottam szoroztam, majd megnéztem a mit mond a repülésmeteorológia a szélerősségről. 6-7 m/s volt a mérésük eredménye, az a gép (FALKE SF-25), amin mi itt röpködünk maximum 7 m/s-os oldalszélben repülhető biztonsággal.

Felhívtam Csabit, azt mondta csak induljak nyugodtan. A reptéren forgolódtak tapasztalt pilóták és készülődésünket látva sorra feltették a kérdést, „ugye nem akartok repülni?”. A magam részéről Csabira néztem, aki nyugodtan mosolygott és azt mondtam Ő a főnök. Az egyik tapasztalt pilóta erre azt válaszolta: „ha egyszer leteszed a szakszolgálati engedélyt, soha többet nem fogsz másik pilótában megbízni. „Izzadt a tenyerem, vert a pulzusom és számtalanszor kérdeztem Csabit, most akkor mi lesz? Mire Ő cinkos mosolyával azt mondta: Mi van, nem bízol bennem? Hát erre mit lehet mondani egy olyan embernek, aki a saját biztonságát, teszi kockára hónapok óta azért, hogy megtanítson repülőgépet vezetni. Persze, hogy bízom, hogyne bíznék.

Megmentőként jött Német Zoli, akiről azt kell tudni, hogy egy élő repülős lexikon és jelentős tapasztalatot és tekintélyt szerzett pilóta, utasszállítót és vadászgépet is repül/t, nekünk is oktatott elméletet. Mindenképpen rangidős volt, akkor és ott abban a helyzetben.

Ránk nézett és annyit mondott: Jó repülést fiúk!

Utána ugyanaz következett, ami ma is, csak egész másként éltem meg akkor és most.

Először ilyen szélben úgy éreztem, hogy az a közeg, ami már-már befogadott és az a gép, ami eddig egyre engedelmesebben reagálta le a szándékaimat, mozdulataimat, fellázadtak ellenem.

Minden esetlegessé vált, és ha emlékezetem meg nem csal, olyasmi is kiszaladt a számon egy-egy erőseb széllökés hatására, hogy „húbazdmeg”. Csabi csak ráerősített mondván, „hálás leszel még ezért nekem!” Miért is? - kérdeztem. Én ilyen szélben soha nem fogok felszállni! Az lehet, de mi van, ha repülsz valahová és ilyen szél fogad. Akkor fogod először teljesen egyedül kipróbálni mit kell ilyenkor másként csinálni? Húúúú, megint igaza van. Itt már csak azt tudtam motyogni miközben persze ezerrel gépészkedtem meg rádióztam, meg féltem, hogy ez nekem még túl nagy ugrás, egy kicsit nagyobb gyakorlatom lenne, akkor már felkészültebb lennék. Hát igen, de akkor meg nem biztos, hogy lesz szél. Mondta és mosolygott, ahogy mindig.

Egyébként is folyamatosan végig okoskodtam a kiképzést, mert szent meggyőződésem, hogy ráférne némi reform a pilótaképzésre.Itt elsősorban az elméleti oktatásra gondolok, de erről majd máskor és máshol. Jó fejek voltak, jól tűrték, hogy belekotyogjak a munkájukba.

Ma a böjtöm ötödik napján végtelen nyugalommal és üres gyomorral mentem ki a reptérre, miután konstatáltam, hogy nagy szél van és az ország egyharmadában válsághelyzetet jelentenek a hírek.

Persze senki nem repült, a hangárajtó csukva. Csabi megjött kitoltuk a HA 1240 lajstromjelű gépet, ellenőriztem, rádióztam, kigurultunk, megint ellenőriztem, majd rádióztam: Hotel Alfa 1240 a 34-es végrehajtóról a 34-es pályára és fel. A pálya szabad mondta a torony, tájékoztatott a szél irányáról és erősségéről, visszaigazoltam, hogy a pálya szabad és gázt adtam.

Az erős északkeleti szélben a FALKE körülbelül 10 méter gurulás után a levegőben volt, majd szélirányból elkezdte lesodorni a gépet a felszálló pálya irányról. Erősen ellene kellet lépni az oldalkormánnyal és rátartani a szélre. Négy-öt métert emelkedtünk másodpercenként, a kifutó pálya vége felé már 400 láb magasan voltunk. Elképesztő érzés volt. Az első rövid fal közepén már vissza kellet szabályozni a gázt, mert elértük a kívánt magasságot.

Feladat meg adódott most is bőven pedig csak 3 iskolakört akartunk először repülni, dobálta a szél a gépet és annyira emelkedni akart, hogy alig bírtam az előre eltervezett 500 láb magasságon tartani. A megengedett maximum biztonságos sebességig kellet gyorsítanom, hogy némi magasságot veszítsek végre. Rádióztam, a pálya persze szabad volt, senki nem repült rajtunk kívül. Majd a második rövid falon egy kicsit elsodort a szél, mert nem tartottam rá eléggé, ki gondolta, hogy 40 fokot kell rátartani az irányhoz képest.

Ráfordultam a 34-es bal pályára, levettem a gázt és kihúztam a porlasztófűtést (porlasztót fűteni május végén, tiszta késő őszi az idő-gondoltam), majd figyeltem, hogy a szokásosnál nagyobb sebességgel közelítsek a pálya felé. Először sikerült 150 km/h-val siklani 110 km/h helyett, de Csabi szólt és korrigáltam, kinyitottam a féklapot. Siklunk befelé, minden rendben, rálógatok a szélre, aztán egyik pillanatról a másikra, ahogy a föld felé közelítettünk, megmerült a gép, de annyira, hogy látható volt, ebből a magasságból ebben a szembe szélben nem fogunk elsiklani a pályáig.

Visszaengedtem a féklapot egy kicsi gázt adtam, így tartani tudtuk a magasságunkat, majd gáz vissza újra féklap, megtörtem a siklószöget és hopp már lenn is vagyunk. Illetve mégsem, mert a gép egy fél méterre elpattant, mert a főfutóra érkeztem két pont helyzet helyett, egy kis türelem és játék a féklappal, és most már tényleg a földön voltunk. Hason a bot fékezem a kereket, majd vissza a féklap gázt adtam, középen a bot, és pármásodperc múlva a levegőben voltunk ismét.

Levontuk a tanulságokat az elpattanással és a hirtelen süllyedéssel meg a traverzálassal kapcsolatban. Csabi szólt, hogy jobban tartsak rá a szélre. Majd repültünk még két kört, ami eseményekben hasonlóan bővelkedő, hibákban viszont egyre csökkenő tendenciát mutatott. A szél tovább erősödött így a harmadik iskolakör utolsó fordulója előtt megkérdeztem,

- van még értelme annak, amit csinálunk?

Annak, hogy ilyen viharos szélben le akarunk szállni és betesszük a gépet a hangárba? Kérdezte Csaba a szokásos mosollyal. A leszállás után átvette a gépet a leszállópálya elején, mondván „hadd repüljek én is egy kicsit”. Kevés gázt adott és a gép elemelkedett olyan negyven-ötven centire a földtől és a gázkarral meg a botkormánnyal játszva végig surrant a beton fölött. Varázslat volt, ismét egy olyan titok, aminek hirtelen nem értettem a megoldását, aztán persze elmagyarázta. Biztosan így lesz ez még sokáig, amikor már büszkén azt gondolom, tudok valamit (lám erős lökéses szélben is ura vagyok a helyzetnek), jön egy újabb mutatvány, lesz még mit tanulni.

A hangár előtt egy másik gép melegített a már említett Német Zoltán kapitánnyal és három utassal a fedélzeten. Amint bepakoltuk a gépet, Csaba egy másik gép felé indult ahol már várta egy utas, hogy rábízhassa az életét.

- nem is igen járok kocsival, inkább tömegközlekedem -

2010-05-18T12:42:00.000+01:00

Most szólt a szerelő, elkészült az autóm. Na, végre! Mostanában relatíve sokat foglalkoztatott a gondolat: lecseréljem vagy sem? Azt pontosan tudtam, hogy elég sokat kell a jelenlegire költeni, hiszen nagy szerviz következik és az sosem olcsó, ráadásul még akad jó néhány alkatrész, ami elkopott.

Igyekszem döntéseimben racionális lenne, de mivel jellemzően mi emberek érzelmi alapon döntünk, majd törekszünk racionálisan megmagyarázni a döntésünket, nekem sem könnyű objektívnek maradnom.

Férfiembernél az autó mégis csak egy érzelmi kérdés. Minden olyan jármű, ami tetszik nekem és már ránézésre érzem, hogy „szeretném”. Alapvetően rosszul szerepeltek a megbízhatósági teszteken, magas a szerviz költségük, de „SZÉPEK”. :o) Amelyek pedig legendásan „jó” autók, azok számomra többnyire unalmasak, de megbízhatóan eltátják a funkciójukat.

Persze létezik az a kategória, amelyik szép is és jó is, de azok árai túl vannak az ingerküszöbömön. Meggyőződésem, hogy nem szabad olyan dolgot vásárolni, ahol a használati értéket felülírja a beszerzési érték. Nem szeretném az autót félteni, óvni, vigyázni, használni szeretném. A mostani kocsimat eddig négyszer törték fel, egyszer az én hibámból, mert benne hagytam az utastérben egy táskát és egy zakót, de a többi alkalommal csak próbálkoztak, hátha találnak valamit. Pedig ez csak az ismert Cseh autógyár kínálatából a legnagyobb kocsi és nem igazán feltűnő.

A méret az viszont ez esetben (is) fontos! Lehessen bele pakolni, kényelmes legyen, mert sokat utazom, és ha óvatosságom ellenére törik, legyen ami megvéd. A Superb alapvetően ilyen, ráadásul most lett kész a "nagyszervíz", úgyhogy marad is. Abban maradtam magammal, hogy ha adódik valami jó vétel, akkor bármikor készen állok a cserére, de túl sok időt és energiát ebben az évben már nem fordítok arra, hogy böngésszem az ajánlatokat. Ha belebotlok, akkor majd mérlegelek.
Az teljesen egyértelmű, hogy gazdasági válságos időkben új autót nem veszek, ezért utána olvastam a netten, mire kell figyelni egy, használ autó vásárlásakor. Rájöttem, hogy az is egy komoly szakma, mert annyi a buktató, hogy szakember ellenőrzése nélkül biztosan nem fogok dönteni. Hiszek abban, hogy a tanácsadók megérik a pénzüket… :o)

Ráadásul, amikor Pesten vagyok nem is igen járok kocsival, inkább tömegközlekedem vagy taxizom, ha nem tréning ügyben járok, akkor kerékpározom. Nyugodtabb, környezett kímélő és kiszámíthatóbb mintha autóznék.

Itthon pedig van egy öreg Lada Nivám, ami ugyan nem szép sem kívül sem belül és sajnos nem is környezetbarát, de férfias öröm vele autózni a terepen, szívesen használom.

Összefoglalva, nekem olyan jármű kell, ami kényelmes, biztonságos, tágas, nagy rakodó térrel rendelkezik, keveset fogyaszt (jó lenne egy hybrid),belül esztétikus, kívül nem feltűnő, reálisak a fenntartási költségei, alacsony az értékvesztése. Ha latyakos földútra tévedek vele, ne akadjon el, és akkor nézzen ki legjobban, amikor koszos. :o)

Ja és legyen benne egy magassági kormány, így ha dugóba kerülnék, csak felszállok…. :o)

Tisztulnak az ízek

2010-05-17T19:00:00.000+01:00

Régi ismerős az íz a számban, a böjt íze ez a felfokozott érzékenység. Az egyébként színtelen, szagtalan, íztelen víznek is zamata lett. A 100%-os gyümölcslé pedig felesben hígítva is túl édes.

Főztem egy natúr zöldséglevest, természetesen fűszerek nélkül és pépesítve, nem hiányoztak a fűszerek.

Manapság amikor már az élelmiszerek tömege mesterséges adalékanyagokkal készül, már nem igen érezzük a természetes ízek nagyszerűségét, de most IGEN.

Már negyedik napja nem eszem, viszont remekül vagyok. Ma futottam 6 kilométer és az is nagyon jól esett. Tegnap este volt egy kis fejfájásom, de pár óra alatt elmúlt. Nagyon kellemes megélni ezt a böjtöt is. Sokkal nyugodtabb vagyok, mint általában, van egy „minden jól van úgy, ahogy van” hangulatom, remekül alszom. Aki tudja milyen érzés ez, az érti. Aki nem ismeri, annak ki kell próbálnia!

Böjt 2010

2010-05-15T17:24:00.000+01:00

Tegnap elkezdtem böjtölni. A terveim szerint minimum egy hétig maximum huszonegy napig semmilyen szilárd táplálékot nem eszem. Ez már a harmadik alkalom az életemben, amikor erre szánom el magam, de természetesen az első volt a legemlékezetesebb.

Egy négynapos programon vettem részt, aminek az volt a lényege, hogy az első és a negyedik napon egészséges vegetáriánus ételeket ettünk, a második és harmadik napon pedig semmit, csak hígított frissen préselt gyümölcsleveket. Volt rajtam akkoriban kb. plusz 10 kiló. Mivel könnyen ment a nem evés az első két napban, gondoltam nem eszem a negyediken sem és utána is csak akkor, ha úgy érzem muszáj. Nem volt bennem sem elszántság sem kemény elhatározás, inkább próba cseresznye alapon álltam hozzá.

Döbbenetesen könnyen ment az egész, amikor elértem a 21. napot nem akartam abbahagyni, mert annyira felemelő érzés volt.

Utána másfél hétig még csak nagyon keveset ettem, pontosabban napról napra egyre többet. Elképesztő íze lett minden ételnek, a böjt utáni első alma íze a mai napig itt van a számban, csak a felét bírtam megenni és jól laktam. Az első korty borban az egész szőlőtőke zamata ott volt, szóval izgalmas kaland volt újra enni. 16 kg ment le a 4,5 hét alatt. És kb. 4 év kellett ahhoz, hogy visszajöjjön. Közben persze azért volt néhány apróbb kellemetlenség, a hasmenés, az állandó vizelési kényszer a sok folyadéktól. Mivel hiányzott a belső fűtés, amit a szilárd kajából nyerhettem volna, így melegebben kellett öltöznöm, mert szokatlanul fázós voltam.

A harmadik héten néhány kis hólyag keletezett a számban, ami fájt és bármivel öblögettem, nem akart elmúlni. Viszont mindezért kárpótolt az a felemelő érzés, ami a harmadik nap után már kijár a böjtölőnek. Könnyűnek és energikusnak éreztem magam, a teljesítőképességem megnőtt, kevésbé voltam fáradékony, igaz le is lassultam. Tehát sprintelni alkalmatlan lettem volna, de hosszú kitartást igénylő feladatokra igenis alkalmas voltam. Nagyon fontos, hogy miközben nem eszünk sokkal intenzívebben mozogjunk, hogy a szervezet ne az izomzatból vonja el a tápanyagot, hanem a felhalmozódott zsírt bontsa le.

Voltam csoporttal rafting túrán is a böjt ideje alatt, simán ment. Sőt! Az sem zavart, amikor este a tábortűz mellett nagy húsokat sütögettek, csendesen kortyolgattam a teámat és tűrtem a csodálkozásukat.

Az egyik nagy ajándéka az életemnek, hogy bármit is fedezek fel, amit hasznosnak, érdekesnek, eredményesnek találok, van lehetőségem megmutatni másoknak is. Az első böjtös tapasztalatom után kezdtük el szakemberekkel kialakítani a WELLNES tréningünket. Nem másolom ide, akit érdekel a www.generativ.hu oldalon talál róla információt.

10 nap múlva egy nagyon intenzív 2 hónap indul el az életemben, heti 5 napot tréningezem minden héten és közben utazom az ország különböző részeire. Erre a két hónapra marad majd a hivatalos PPL vizsga is, mert ha nem csinálom, meg akkor ezen a nyáron még nem vihetek utast a repülőgépen, pedig már sorba állnak a jelentkezők. Egy régi mániám is újra éledt, ismét van zenekar, amivel kéthetente minimum egy estét próbálunk. Meg van még egy csomó minden…

Ezért gondoltam, hogy ezt az egy hetet egy kicsit magamra és a megtisztulásra fordítom, hogy erőt gyűjtsek erre az intenzív időszakra. Még önterápiás jelleggel is jó volt leírni, felidézni az első böjt örömeit, most még inkább akarom ezt a tisztulós hetet.

FUCK THE RAIN

2010-05-15T16:41:00.000+01:00

Na, ez a hétvége sem a repülésről fog szólni, hiszen ömlik az eső. Vadvízi kajakozásra viszont igazán alkalmas, Ausztriában most biztosan hömpölyög a víz lefelé. Persze Szegedről most nem fogunk elindulni, kivárjuk, amíg repülni lehet. Nemrég hívott Gábor akivel együtt jártunk tanfolyamra, sörözzünk egyet, mivel a héten megtörtént az első egyedül repülése. Kérdeztem milyen érzés volt, azt válaszolta, „nem nagyon volt időm az érzéseimre figyelni, annyi volt a dolgom. Csináltam 15 iskolakört és rengeteg gép volt a légtérben és a kifutón is, tehát nagy volt a forgalom”. Az oktatómmal is elviccelődtünk telefonon, kérdezte izgulok-e, mert kedden még gyakorlunk, egyet majd szerdán jöhet az ellenőrző repülés és utána az egyedül repülés. Nem izgulok, sokáig nem izgatott ez, kielégített a közös repülés, tanulás, fejlődés élménye az oktatóval.

Viszont kíváncsiság az bizony van bennem, annyira misztifikálják ezt az eseményt, hogy tényleg érdekel, milyen párhuzam van, a szüzesség elvesztése vagy az első jelentősebb vizsga vagy mit tudom én mivel, majd kiderül. Viszont elvonási tüneteim azok vannak, mert egy hete nem hagytam el a földet. Nem vagyok csalódott és nem is izgulok, viszont a hasonlat előkerült a fejemből: elnyújtott orgazmus… :o)

Egyedül repülés

2010-05-09T14:34:00.000+01:00

Minden fejlődésnek vannak fontos szakaszai és mérföldkövei. Egy idő után eljut a pilótanövendék oda, hogy már oktató nélkül, egyedül szállhat fel. Minden pilóta életében felejthetetlen élmény az első egyedül repülés. Valamiért ez a pillanat nem nagyon akar eljönni az életemben. Az oktatóm szerint már régen készen állok rá, csak eddig adminisztratív okok miatt nem volt rá lehetőség. Ugyanis a hatóságtól nem érkezett meg az SPL jogosítványom ami ezt hivatalosan lehetővé tenné.

Hétfőn délután repültünk, és akkor érkezett a hír. Itt van végre a papír.
Így most hétvégére beterveztük a történelmi pillanatot, amit egyébként egy gyakorlati vizsga előz meg. A tavaszi időjárás eső formájában elmosta az egészet.
Hát akkor még egy hét a tapasztalásig. Nincs bennem csalódottság, inkább kíváncsiság. Olyan ez mint egy elnyújtott orgazmus, annál jobb lesz a végén….